Deák Mór

Most eltűnik oldaladon

Mama!
Én most
nem irigylem Istent,
hogy előtted meg kell állnia.
Perelted Őt
és számon kérted itt lent,
s most, hogy megnyílt
Számodra kapuja,
elbujdosna,
de bocsánatot kér,
s Te
persze
Neki is megbocsátasz.
Az égen szivárvány-telér.
Látlak, és aztán már nem látlak.

*

Az égen szivárvány-telér.
Látlak, és aztán már nem látlak.
Fölzokog egy szőlőlevél,
s még nem tudja,
hogy már utánad.
Formát keres a fájdalom,
de Benned
az öröm öltött testet.
S most eltűnik oldaladon,
ahogy az eget kékre fested.

*

Most eltűnik oldaladon,
ahogy az eget kékre fested,
a kezed,
az a kis halom,
s a nagyobb,
ami már nem a tested.
Könyörögnek az esőcseppek,
futkorásznának Teutánad,
ne bocsáss meg az Istenednek,
ne ríkasd meg az unokádat,
s Te elillansz egy mosolyon,
de hiszen olyan sokan várnak.

*

Elillantál mosolyodon,
megértem, persze, sokan vártak.
Sírok között botladozom,
sírhat is,
akit sírni látnak.
Én elengedlek,
menj, Mama,
majd addig nézek a magasba
– ANYÁM ANYJÁNAK OTTHONA –,
míg szemeimből kavarogva
kiválik a színes telér
– látlak, és aztán már nem látlak –,
ami a bokádig sem ér.
Menjél, Mama, mindenhol várnak.

*

(azt hittem
ruha vagy
ne fázzak)
(azt hittem
étel vagy
hogy éljek)
(a ruhátlanok
ennyire fáznak?)
(mások is ennyire félnek?)

 

Altató

És Édesanyám,
még azt meséld el,
ki leszek,
hogyha meghalok.
Hogyha majd kukacok, lárvák,
giliszták, férgek, rovarok
bennem az útjukat járják.
Bennem, akiben más lakott.
Akiben életében egyszer
Isten magára pillanthatott?

És Édesanyám,
még azt meséld el,
hogy minek ez a sok szenvedés.
Ami a szívünket aszalja,
s olyan lesz tőle szemünk alja,
mintha a könnyünk sósav volna.
Ha az élethez is kevés?

És Édesanyám,
még azt meséld el,
hogy mi fogan,
hogyha meghalok.
A föld méhében összegyúrva
port, hamut és homokot,
sárt, agyagot, lélekből lelket,
kilenc hónapot s a halált,
ki fogadna el gyermekének?
Ki az, aki értem kiált?

És Édesanyám,
még azt meséld el,
hogy miért írok verseket.
Hogy miért nem lehet,
ha írok,
s ha nem írok, akkor sem lehet,
és nem lehet ébren
s ha alszom,
és nem is kell már senkinek.

A szívem férges.

Az agyam férges.

Hajtsd el tőlem a férgeket!