Döbrentei Kornél

Magyaroknak való

Balassi utolsó csatája

Elmúlt szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Elüszkült az ég, mint combomnak csúf sebe,
Szent Lélek-láng emészt, vagy a kárhozat heve?

Ez hát az utolsó, legvitézebb torna,
Régi hetyke merszem, de mintha romolna,
Mintha a kihívóm nem e világról volna.

Tejútig magaslik, a vállán keselyű,
Nehéz szagból pajzsa, édeskés-keserű,
Leheli harcmezőn hullákon általi fű.

Ütöm, vágom, állja, a szablyám kicsorbul,
Szemből támad, mégis álnok, merthogy orvul.
Szférákat járt vérem rögbe feketén csordul.

Kikeletkor, porka hóban, őszi ködben,
Szilajodva portyán bizony öldököltem.
Az jó hírért, névért állok csatát dőltömben.

Férfi: légyen virtus, fortéllyal tetézve,
Lakja fonákja-nincs fény, ha van mivégre,
Szemében ez a láng szabadság ékessége.

Magát meg ne adja, Isten így rendelte,
Tartsa hűség lelkét, gyarló testét mente,
S lőn tisztessége, ha jő végső naplemente.

Asszony eszmét dongáz bibliai bordám,
Kivérzettek szüzek vad szerelmi próbán,
Teljesség igézte dúsvérű hadikopjám.

Tudom, nincs kegyelem és nincsen kegyelet,
Kurafi mind, aki arccal földbe temet,
Lovakkal tipratni, elvárom, nem engeded

Parcelláink, Uram, az ítélet örök,
Mint oszmán tüzérség fölöttem mennydörög,
Döglesztenek fajtám rongy aljával vitt pörök.

Rémképpel ne rémissz, Uram, szépen altass,
Éretted fényesült életem, mint kardvas,
Ha szólnak harsonák, Végítéletkor hallgass,

Nyeregben támadunk fel, ismét verekszünk,
Jóvátételt nyerni rögeszmés keresztünk,
Elpazarolsz megint, vagy végleg megmenekszünk?

Mindig a vakmerők mernek s odahalnak,
S akkor a hitványok maradnak meg magnak,
Abból majd miféle magyari sarjak hajtnak?

Elmúlt szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Elüszkült az ég, mint combomnak csúf sebe,
Szent Lélek-láng emészt, vagy a kárhozat heve?

Válaszolj, mielőtt fölérek, vagy gyere le!

Bp., 2004. február 8.