Czakó Gábor

Beavatás

A semleges

Egy varázsigére szeretném fölhívni a figyelmet. Tudjuk, hogy a varázsige apró démonocska, amit ha ránk szabadítanak, s mi lényünkben otthont adunk neki, akkor hamarosan azon kapjuk magunkat, hogy elfoglalta gondolkodásunkat, bírálni nem merjük, és a végén leborulva imádjuk. Nos, a mai napra rendelt varázsigénk a semlegesség. Igen divatos gondolat: ondolált hajjal, ápolt körmökkel s hófehér porcelánöltönyben jár-kel, és magasról tekint le a különféle drukkerek huzakodására. Nem piszkítja be magát a napok hordalékával. Szereti kiadni magát értékmentes elemzésnek, tárgyilagos nézőpontnak, emberbőrbe bújva független értelmiséginek. Azt hazudja, hogy az igazság nem benső, hanem külső. Őt éppen kívülállása teszi az igazság birtokosává, ezért szívesen és gyakran ítélkezik, utána pedig – jó Pilátusként – azonnal kezet mos.

*

A semleges azt terjeszti magáról, hogy ő a két lábon járó kristálytiszta ész, mert ő tudományos és objektív, neki nincsenek előítéletei, ő réges-rég lerázta magáról az avítt hagyományok, a vallás meg a kispolgári elképzelések nyűgeit. Éppen azért lett specialista, hogy kizárólag szakkérdésekkel foglalkozzék. Tudjuk, hogy a specialista olyan szakember, aki garantáltan nem látja a fától az erdőt. Hamvas Béla úgy mondja, hogy a szakember „az enciklopédista, a homo mikrotheosz ellentéte: elfordul a középponttól, működése fölbomlás a szakszerűbe és a felületbe”. Benne testesül meg „a tudományhoz elengedhetetlen korlátoltság”.

Bizonyára fölháborodva olvassa Arisztotelész Etikáját, amiben ilyesmik állnak: „Az államkormányzás a legnagyobb gondot éppen arra fordítja, hogy a polgárokat valamilyenekké, éspedig jókká tegye, s alkalmassá tegye őket arra, hogy az erkölcsi jót cselekedjék.” (Szabó Miklós fordítása.)

Mi az, hogy jó? Ki mondhatja meg a semlegesnek, hogy mi a jó és ki a jó?

Arisztotelész bácsi bizony elavult. A posztmodern gondolkodás szerint minden viszonylagos, leginkább a jó meg a rossz. S ha már ezek közt úgysem lehet választani, akkor az ember legyen semleges.

*

Ezzel szemben áll az, hogy az emberiség alaptudása ősidők óta a helyes és a helytelen megkülönböztetése. A Teremtés könyvének drámai eseménye a bűnbeesés: Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből: „Erre fölnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek.” Kissé később, a kiűzetés előtt „Így szólt az Úristen: Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat”.

A vallási korszak embere – élt légyen időben és térben bármilyen távol a Bibliától – a maga módján igyekezett különbséget tenni jó és rossz, érdemes és hitvány élet között.

A világtörténelemben először a liberális államkormányzás törekszik a bibliai és az arisztotelészi cél ellenkezőjére, arra, hogy polgárai ne valamilyenekké legyenek, ne olyanokká, akik az erkölcsi jót cselekszik, hanem semlegesekké, végső fokon tunyákká és közönyösekké, akiknek joguk van a műveletlenséghez is; akik szavazgatnak, választgatnak ugyan, de fogalmuk sincs döntésük értelméről.

*

A méznek mézíze van, a bornak bor-, a víznek víz-. Az értékmentes nevelés áldozata is valamilyen. Szabó Lajos hívta föl a figyelmet arra a múlt század közepén, hogy nincsen semleges nézőpont, mert „Nincs értékeléstől mentes érzékelés”. Személyes hangulataink, szenvedelmeink kikapcsolhatatlanok. Ne letagadni próbáljuk őket, hanem inkább számoljunk velük. A „»Vannak nagyon is semleges tények« állítása nagyon is nem semleges állítás”. Bizony nem semleges, hanem kifejezetten harcias; egyrészt a tények megcsonkítását jelenti, másrészt a felelősség elhárítását. Például az, hogy ember vagyok, tény, de egyáltalán nem semleges. Azt jelenti, hogy az Atya képmása vagyok, és az egész teremtést kell „művelnem és őriznem”. Összes embertársamat válogatás nélkül velem egyenrangúnak kell tekintenem, mert ez létezésem alapvetése. Tény, ami ismét nem semleges. Pál apostol írja (Róm 8,15–16.): „Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösei is: örökösei Istennek, Krisztusnak pedig társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Tehát roppant méltóságot és ugyanakkora felelősséget viselek a világegyetemben. Hasonló méltóság és felelősségérzet fejeződött ki abban a mozdulatban, amellyel a hajdani pásztor leszúrta botját, s kijelentette, hogy itt a világ közepe. Ehhez képest a semleges álláspont az, hogy Rigó Gyuri vagyok, se Istennel, se emberrel benső azonosságot nem vállalok, legföljebb semleges jogviszonyokat: munkában, családban, üzletben. Érdekeim mentén oldalogva szerződéseimet bontogatom, kötögetem, bontogatom…

*

A semlegesség divatba hozatala trójai faló, amelyben tolvaj lopózik be benső várkastélyunkba. Ellopkodja javainkat. Az érték benső, szellemi kincs, amely az élethez való viszonyban írható le: mit ér az élethez képest? Többet vagy kevesebbet? Van olyan érték, ami az élet értelmét adja, s aminek elvesztésével az élet elsötétül, gyalázattá válik, élhetetlenné lesz. „Bizonyos dolgokat – véleményem szerint [mármint Arisztotelész véleménye szerint] – semmiféle kényszer hatása alatt nem szabad vállalnunk, hanem inkább a halált kell választanunk, elszenvedve akár a legszörnyűbb kínokat is.”

Gazdaságkor hatalmai, a Dolgok – Sajgó Szabolcs szavával: a kacatok – ezt a dilemmát nem ismerik, mert értékmentesek és így semlegesek. Egy kocsinak, egy részvénynek, egy ingatlannak nincsen értéke, csak ára. Az ár az értékkel szemben külső, különféle körülmények függvénye. A kacatok csereberélhetők, eladhatók, a végén pedig fizetni kell azért, hogy megszabaduljunk hulladékuktól.

*

Gazdaságkor éppenséggel a Dolgok alaptulajdonságát, a semlegességet próbálja ránk tukmálni, hogy a Dolgok, a kacatok közé alacsonyodjunk. Szabó látja a drámát: „Vagy a semleges világ hódítja meg az értékeset, vagy fordítva. Képzeljük el Róma liberalizmusát: beállít még egy istent?” (Sz. L. szemináriumi előadásai I. 37.) A semlegesnek azért kell folyton mosnia-sikálnia a kezét, mert sok vér tapad hozzá. Minden győzelme értékek irtását jelenti. Ne feledjük: a semleges személytelen, az értékek viszont személyesek. És ha az ember rájön benső gazdagságára, akkor nem hajlandó többé barbi lenni, boldogságforradalmár lesz, és föllázad Gazdaságkor dologi, személytelen, antikrisztusi rendszere ellen. „Nem azért foglalkozunk e kérdéssel, hogy megtudjuk, mi az erény – mondja Arisztotelész –, hanem azért, hogy jókká legyünk. (…) Igazságos ember az igazságos tettek cselekvése, a mértékletes ember a mértékletes tettek gyakorlása által fejlődik ki.” Ez a baj velük. A semleges imád elménckedni-okoskodni, ám hogy beálljon tettei következményeinek sodrába, attól irtózik. Ő életét és művét gondosan kettéválasztja. Arisztotelész nem az ő mestere: „a puszta elmélethez menekülve azzal ámítja magát, hogy ő majd filozofál, s így lesz belőle erkölcsös ember; pedig így csak azt éri el, mint a beteg, aki figyelmesen meghallgatja orvosa tanácsát, de semmit sem tesz meg abból”.

*

A semlegesség újmódi jelenség; népdalok és mesék helyett viccek szólnak róla. Az egyikben gyermeke születik a liberális politikusnak. Barátja kérdi: Fiú vagy lány? Mire a válasz: Majd eldönti, ha nagykorú lesz.

A semlegesség egy halott világ hideg démona. Ahol élet van, ott küzdelem dúl, ott összecsap a jó a gonosszal, s a harcban senki sem lehet semleges; tudjuk Babitstól, hogy:

…vétkesek közt cinkos, aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér.

A semleges is ember, tehát tudja, hogy hazudik. Ha megkérdezzük tőle, pártolja-e például a fajgyűlöletet, akkor helyes választ fog adni, mert ő is tudja, hogy létezik különbség jó és rossz között.

A boldogság

A boldogság… Vajon mi volna az? Létezik egyáltalán? Beothius, a korai középkor nagy gondolkodója a siralomházban arra az eredményre jutott, hogy „a boldogság minden jó együttes bírása folytán bekövetkező állapot”. Arisztotelész levezetést ad róla a Nikomakhoszi etikában: „Tökéletesnek azt nevezzük, amit mindig csupán önmagáért, sose másért választunk.
A tökéletes jó elegendő önmagában. Ilyennek mondhatjuk legelső sorban a boldogságot.” Más helyeken pedig: „A boldogság a léleknek tökéletes erény szerinti cselekvése, s egyben minden cselekvésnek a végcélja.”

A tökéletes jó elegendő önmagában. Mások szerint ilyen nincs. Nincsen tökéletes jó, és nincsen boldogság. Vörösmarty Mihály így vélte:

A boldogság csupán csalétek
E kába, gúnyos portekén;
Boldognak lenni szinte vétek,
Boldognak lenni vakmerény.

Az anekdota szerint megkérdezték néhai jeles karmesterünket: Mondja, Ferencsik úr, ön boldog? – Boldogság? Ó, kérem, az csak az operett harmadik felvonásában létezik.

*

Korunk boldogság helyett élvezeteket kínál. Örömelvet hirdet. Ha ezt komolyan gondolná, akkor a folytatásos tévéjátékok Krúdyból készülnének, a kereskedelmi adók dzú-dzú helyett Beethovent és Mozartot sugároznának, és az emberek a hasukat fognák nevettükben, amikor politikai paprikajancsikat mutatna a tévé.

Az öröm az emberi kapcsolatok gyémántja: aki találkozik benne, az mind ragyog. Az örömelv legföljebb csiklandás, kéj, magánbizsergés. Az újságok címlapján pucér nők kiabálják: „Mi vállaljuk az ön orgazmusát!” Tanfolyamok és tankönyvek, sőt úgynevezett „vallások” a siker kéjének receptjét kínálják jó pénzért: hogyan kell érvényesülni mások kárára. Az így szerzett hatalom és vagyon keltette öröm a káröröm, az ördög öröme.

*

A tudomány a boldogságot SWB-ben méri. Az SWB pszichológiai konstrukció, és a pozitív érzelmek gyakoriságát, a negatívak hiányát, valamint az élettel való általános elégedettséget jelenti. Mannhardt András írja az Élet és Tudományban: „Többször bebizonyították, hogy valamely ország anyagi jóléte és az illető ország lakosainak az SWB-je között szoros az összefüggés. A gazdagabb országoknak kétségkívül magasabb az SWB-szintje. Igen ám, csakhogy a gazdaságilag fejlett országokon belül az anyagi helyzet és az SWB között az összefüggés egyszerűen megszűnik. Ha az embernek rendezettek a lakásviszonyai, biztos az állása, akkor az anyagi helyzetnek és az SWB-nek gyakorlatilag semmi köze sincsen egymáshoz; az óriási jövedelemkülönbségek egyáltalán teljesen függetlenek az SWB-ben észlelhető különbségektől.”

A legújabb adatokat az internetről vettem le. A Föld helyzete 2004-ben című tanulmánykötet szerzői írják, hogy: „A gazdagság, a fogyasztás bővülésével egyáltalán nem jár együtt a boldogság arányos növekedése. Az úgynevezett boldogságküszöb [az imént említett SWB környékén járunk – a jelentés készítői szerint, gondolom, Amerikában] évi 13 ezer dollár. Ezt átlépve nem lesz boldogabb, akinek módjában áll sokkal többet költeni.”

Szóval az ízig-vérig materialista posztmodern tudomány mutatja ki, hogy a kor főistene, a pénz nem boldogít. Ez a világmitológia történetében példátlan.

*

Az anyagelvű ideológia rangsorában dobogós helyen áll az egészség. Az egészség, kipróbáltuk a betegséggel együtt, tényleg jó dolog. Po Csü Ji ókínai költő viszont ezt írja az Amikor megbénultam című versében, Kosztolányi Dezső fordításában:

Kedves barátaim, nem értem ezt a tenger-nagy bánatot,
hisz hébe-hóba a világba ezután is kijárhatok.
Ugyan minek nekem a láb már? A szellem többet ér, ha jó.
Gyaloghintó elvisz a földön, s a vízen elvisz a hajó.

A budapesti Baba utcai intézetben rokkantak élnek, némelyek vastüdőben, mások tolókocsiban. Mégis dolgoznak, nevetnek, szeretnek, még tánckart is szerveztek. Boldogok-e vajon? Nem tudom, de valószínűleg semmivel sem boldogtalanabbak minálunk, kevésbé rokkantaknál.

*

Platón korában már létezett hatalom és vagyon, sőt élvezet és egészség is, de a legbölcsebb görög – Po Csü Jihez hasonlóan – nem ezek környékén kereste a boldogságot. Lakoma című művében meséli el Diotima, a mesterasszony és Szókratész, a tanítvány beszélgetését. Diotima kérdi Szókratésztől: „Nem azokat tartod-e boldognak, akik minden jóság és szépség birtokában vannak?” (Telegdi Zsigmond fordítása) Platóntól más helyen olvashatjuk, hogy a jóságot és a szépséget az igazság egészíti ki, pontosabban e három szellemi kincs együtt tesz boldoggá. Tempfli József nagyváradi püspök szintén szellemi alapúnak nevezte a boldogságot egy interjúban: „A boldogság annál tökéletesebb élményt nyújt, minél magasabb rendű lelki és szellemi igény váltja ki.”

Boldogságot nem lehet pénzen venni, a boldogság ott kezdődik, ahol a nagyravágyás szűnik, tanítja a népi bölcsesség. „Ahol a kincsed, ott a szíved is” – tanítja Jézus (Mt 6,21). Amit kincsnek tartunk, az ellenállhatatlan vonzást gyakorol ránk. A gazdag azért nem boldog, mert állandóan gyötrődik vagyona védelmén és gyarapításán. Az anyagi síkon élő ember vágyai kielégíthetetlenek. Hiába vannak milliárdjai, újabbakat és újabbakat akar – százezreknek parancsol, mégis vagyona rabszolgája.

*

A buddhizmus nem boldogságkereső vallás. Az általános boldogtalanságból indul ki, és a baj okát a vágyakban találja meg. „A szenvedés oka a test szomjúsága és a világi szenvedélyek illúziói. Ha követjük a szomjat és az illúziókat egészen a forrásukig, akkor kiderül, hogy a test ösztöneiből fakadó vágyakban gyökereznek. (…) Ha eltávolítjuk a vágyat, amely a szenvedély gyökerét alkotja, megszűnik minden szenvedély, és minden szenvedés véget ér.”

Jézus, ellentétben a buddhizmussal, fontosnak tartja az ember ősi boldogságvágyát; nagyívű tanítást ad róla a Hegyi Beszédben. Eszerint a boldogság egyáltalán nem holmi mézes-csokis telítettség, SWD vagy izgalom és kéjes csiklandás, hanem ellenkezőleg! A boldog valójában forradalmár, aki szembe mer szállni az érdekelvű létrontással.

„Boldogok a lélekben szegények: övék a mennyek országa. [Ők azok, akik lélekben sem vágyakoznak az Atyán kívül semmire.]

Boldogok a szomorkodók; majd megvigasztalják őket. [Ők azok, akik átérzik és vállalják mások gondját, fájdalmát.]

Boldogok a szelídek: övék lesz a föld. [Ők azok, akik sem pénzzel, sem csínnyel, sem karddal nem akarnak birtokot szerezni.]

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: majd kielégítik őket. [Ők azok, akik az igazságot, és nem a maguk igazát keresik.]

Boldogok az irgalmasok: majd nekik is irgalmaznak. [Ők azok, akik nem versenyeznek embertársaikkal, s nem akarják legyőzni őket.]

Boldogok a tisztaszívűek: ők meglátják Istent. [Tiszta szív! Milyen gyakorisággal és alapossággal tisztítjuk a szívünket?]

Boldogok a békességesek: ők Isten fiai. [Ők azok, kikben semmi irigység nincs, és mások hibáit elviselik.]

Boldogok, akiket az igazságért üldöznek: övék a mennyek országa.” (Mt 5,3–10.) Igen, a létrontók keményen üldözik az igazságot és vele a boldogság forradalmárait is. A boldogság tehát a keresztünk, amit Krisztus nyomában hordozunk, vagy nem vallásosan szólva: a sorsunk, amit vállalunk – vagy egyszerűen a belátás: igazság nélkül nemhogy a mennyek országába nem jutunk el, de elvész ez a földi világ is, gyermekeink, unokáink jövője.

*

Összevetve az igazság, a szépség és a jóság platóni együttesét a Nyolc boldogsággal, nyilvánvaló, hogy a boldogságot nem a postás hozza. Belülről jön, lelkünk alapjából. Aki ezt a benső utat zárva tartja, soha nem ízleli meg.

boldogság-e a boldogság
ha nem járta meg a poklaink
ha kihagyott egyet is
a teremtmény teremtette
világokból
s egyáltalán lehet-e
boldogság a boldogság
míg rejtetten vagy kevélyen
bárki boldogtalankodik

– írja Sajgó Szabolcs Kérdésmorzsák című versében.

*

A boldogság benső természetéről szól a boldog ember ingének meséje. Ebben az egyszeri király beteg lett. Orvosai azt mondták, hogy akkor gyógyul meg, ha egy boldog ember ingét viseli. Nosza, szaladtak a kengyelfutók, kérdezgették a hercegeket, grófokat, bárókat, kereskedőket meg a válogatott cigánylegényeket, hogy boldogok-e. Mind azt felelte, hogy ó, igen, boldog ő, hogyne volna boldog a fölséges király uralkodása alatt, de még boldogabb lenne, ha az övé lehetne még ez vagy az… Végül az egyik fullajtár talált egy napszámost, aki a határban kapálgatott. Boldog vagy-e, jóember? – kérdezte a király legénye. – Hogyne volnék boldog – válaszolt a béres. – Megvan nekem mindenem, még a jókedvem is. – És mondd, odaadnád-e az ingedet a királynak? Annyi aranyat kapsz érte, amennyit a hátadon elbírsz. – Oda én, ingyen is, nevetett a napszámos. Csak egy a bökkenő, hogy nekem nincs is ingem!