Ferenczes István

Balassi Bálint agóniája

Reám adtad
Krisztus-orcád
én hatalmas
jó Istenem
csonka lettem
mint az ország
két pogány között
nyílt sebem

A hiányzó
a megcsonkolt
fáj legjobban
és nem felejt
pedig lelkem
templomod volt
júliás táj
te rettenet

Száraz kender
a rőt tüzet
égettem éltem
értetek
szemmel öldöklő
szép szüzek
ti keserűtől
édesek

Célia Fulvia
Anna
sehol már
senki sem vár rám
mintha asszonykéz
havazna
ködbe hullt
Erdély határán

Bételt rajtam
nagy haragod
szívemig üszkös
ég a múlt
kihull nevünk
egy ablakon
mindenhol
végeken vagyunk

Szép világom
fejre fordul
ki vitézül
végen állott
s homlokáról
vér lecsordult
itthon bujdos
balga vádlott

Könnyem hull
mint gyöngy görögve
csontomból
velőm kiszárad
hamuvá leszünk
örökre
szél fújja szét
jó hazámat

Magyarország
Isten hozzád
véremből már
holló iszik
csonka vagyok
csonka ország
valedicit
valedicit