László Noémi

Kíváncsi arccal

Mint aki úgy érzi: megérdemelte
cserébe szomjért, fáradságért,
kidöntött fákért, beszakadt
padlásért, pincegádorért

mint aki úgy érzi: kibírja még
idegen földön, ismeretlen nyelven
esőben, sárban, suta jelbeszéddel
térkép és bot nélkül a tengerig

mint aki úgy érzi: gondját viselték
mert sorsa nem lett ágyútölteléké
nem tömtek véle nyirkos réseket
az erdő szélén békésen elalszik

mint aki úgy érzi: kísértetek
kíváncsi arccal hajlanak fölé
élettől súlyos csend honol a kék
hegyek közötti térben

mint aki úgy érzi: a verítékkel
emlékezete szivárog a földbe
amire néz és amit lát magában
az egyszer kifordul, kitör, kihajt

mint aki úgy érzi: valami még
a teremtés után bevégezetlen
van rendelés, erő, cselekedet –
nyújtok kezet.

 

Gyújtogatás

Nem leszek többé életbiztosítás,
óvóhely, háló, kegyszer.
Ez egyszer hadilábon állok a
felebaráti szeretettel.

Újabban hadilábon állok a
felelősség és komolyság ügyével.
Bármely szellemi tápláléknál
százszor jobban ízlik az étel.

Mi több, az észleléssel is
ebadta rosszul állok.
Szememre tapadt valami
eufóriás magánhályog.

Kart karba öltve sétál bennem
akarat, gyengeség, harag, nosztalgia.
Nem bánt a kudarc, a sikert
sem kívánom már annyira.

Kart karba öltve állok szeszben
eltett emlékeim között a véggel.
Egyikünk doboz gyufát szed elő,
és kipróbáljuk, melyik hogyan ég el.

 

Ajándék

Gyönyörű például a fáj
gyönyörű a muszáj
az út, mentiben kétfelől
a tilalomfa-táj

gyönyörű üres felület
hányadszor elsimítva
tenger homokban hány tekercs
előkerül aligha

gyönyörű hosszú ölelés
az értelmetlen ellen
csak éppen látni, hallani
és mondani ne kelljen

gyönyörű végenincs mosoly
a semmi helyén
nem ringat, nem tart, nem sodor
csak enyhén,

gyönyörű például a bog
ha csokorra kötötték
szíved fölött, mert nem dobog
szép virtuális emlék

szép virtuális búcsúszó
habszivacs díszdobozban
mielőtt szájról szájra száll
vagy a fogakhoz koccan.