Nagyanyám nagyapámmal
beszélget
Ferikém,
itt állok melletted,
biztosan érzed
bánatos szerelmem
rád nehezedő súlyát,
hatvan év
semmivé foszlott
csendes szenvedélyét,
a kettőnket elválasztó,
milliónyi vibráló életet magába záró föld
döbbent némaságát,
az orgonafák rejtett táncát
a részvéttel teli szélben,
azt a kínos sikolyt,
amely meghajlítja a fákat
és kettétöri a márványlapot,
utat engedve
elárvult testedet ápoló könnyeimnek.
Nézz körül, Ferikém,
mindenki eljött:
azok is,
akiket nem várhattál meg,
s akiket már én sem láthatok,
magammal hoztam mindenkit,
akik aggódtak értünk,
akik szemük csillogása mögé rejtették
a való világot,
akiket reszkető kézzel
öleltünk magunkhoz,
és akikre úgy vártunk,
mint ártatlan gyermekek a csodára.
Ne hidd,
hogy fájdalmammal
magamra maradtam,
hogy nem figyelik minden mozdulatunkat,
s már nem tőlünk várják a példát,
hogy átmeneti magányomban
ne lennél mindig velem,
mert túl minden megméretésen
mégiscsak ez a szeretet és a hit
igazi próbája.
Ferikém,
hirtelen mindent visszakaptunk,
amit elvett az Isten,
a régi házat,
a szőlőt a présházzal,
amelynek felnőtt unokáink
még mindig köszönnek a kocsiból,
ha hozzád jönnek,
vagy ha a véletlen
Bogárd felé kalauzolja őket,
ügyvédi irodádat,
édesapám
szigorú szeretettel gondozott birtokát,
a konyhaablak előtti madáretetőt,
a sziklakertnél uraskodó pávákat,
félve eldugott,
örökre elveszett könyveket,
elfojtott igazságokat,
egy letűnt világ érthetetlenné vált elveit,
fiaink önfeledt kacaját,
ifjúságunk forró vágyait,
és az időt,
amely lassan telt,
mégis oly rövidnek tűnt.
Lacika is meg fog érkezni,
a diófavágó felől,
a puttonyba rejtőzve közelít,
a bogrács mellett versedet szavalja,
szüret van ma Sárbogárdon,
nagyapám szüretje,
s minden kimondott szóval
egyre távolabb kerül,
miközben felénk jön,
gyermekei kezét fogva,
akik még nem értenek semmit,
csak néznek rám,
ahogy itt állok veled – egyedül,
a válaszodra várva.
Minden reggel
Ki szelet vet, vihart arat.
Hány év telt el egy nap alatt?
Mennyi kényszerű aratás,
megszegett eskü, fogadás,
ígéret és hamis tézis,
rossz döntés, ítélet; mégis
az egymást kioltó vágyak
ellenére tisztán látlak,
és tudom, nincs más út, irány,
minden reggel egy új nyitány,
egy másik kapu, átjáró,
amelyen át a rám váró
csábító lehetőségek
titkos erdejébe lépek,
ahol bármerre indulok,
elmenekülni nem tudok.
Róka fogta csuka
ha eltörött
hát eltörött
így szökött rabként bolyonghatok
virágzó gesztenyefák
megrajzolt erdejében
ahol minden pompás fatörzs
egy lehetséges út
lehetséges állomása
egy titkos elágazás
reménybeli kódja
ahonnan haza-
vagy épp ellenkezőleg:
hazatérhetek
ahol a levelekkel borított ösvények
sugárutakká változnak
s adatkábelekként hálózzák be
bolyongásaim egyre szűkülő terét
ahol a keringésem részévé vált
minden
amit magam mögött hagyhattam volna
amit már semmilyen erő nem képes
önálló résszé tenni
az egészben
ezért mindegy
hogy előre megyek
vagy hátra
ebben a titkos üzenetektől
széttört világban
egymásba vagyunk végképp gabalyodva
miként a róka fogta csuka
meg a róka
