Thimár Attila

Katona József: Versek,
tanulmányok, egyéb írások

Balassi, 2001

A magyar irodalom történetében nem ritka, hogy egy-egy szerzőt csupán egyetlen műve alapján tisztel a szélesebb olvasóközönség. Ilyen kiemelkedő, sőt, a szerzőt szinte megjelölő mű Az ember tragédiája Madáchtól, az Iskola a határon Ottliktól, a Szigeti veszedelem, Zrínyi eposza, és ilyen Katona Bánk bánja. Az irodalomtörténészek és az irodalommal alaposabban foglalkozók tudják, hogy az említett szerzők nemcsak egy alkalommal ragadtak pennát, ám többi művüket elhomályosította az irodalmi kánonban kiemelkedő helyre kerülő alkotásuk. Mondhatjuk tehát, igaztalanul bánt munkásságukkal irodalmi emlékezetünk. Katona József életműve is sokkal többre érdemes, mint hogy csak a Bánk bán értékeit méltassuk, hiszen e darab mellett még több mint tíz drámát szerzett, fordított, két tucat verset költött, több nagyon fontos tanulmányt írt korának színházi viszonyairól és dramaturgiai kérdéseiről, valamint történelmi kutatásokat végzett Kecskemét város múltjáról.

A Katona kritikai kiadás ezen újabb kötete verseit, dramaturgiai tanulmányait, alkalmi szövegeit: leveleit, jogászi működésének iratait és a bevételeiről készített pontos jegyzékét tartalmazza. Azokat a műveket, szövegeket, amelyekből jobban megismerhetjük a nemzeti drámánkként számon tartott Bánk bán szerzőjét: e különös sorsú reformkori férfiút, aki a maga romantikus érzékenységével bármelyik népszerű Jókai-regény hőse is lehetne; aki az irodalom közelében kezdte pályáját, s aki később a hivatali élet hétköznapjaiba és mulatozásaiba belefáradva fiatalon fejezte be életét 1830-ban.

A kritikai kiadás új kötetét végigolvasva elsőként Katona szemérmessége tűnik szemünkbe. A kéziratos füzetre csak édesapja, id. Katona József írta rá a szerző nevét, feltehetőleg fia halála és a Bánk bán első sikere után. Úgy látszik, Katona név nélkül, pusztán egy K betűjellel akarta megjelentetni költeményeit, pedig semmi oka sem volt szégyenkezni, mert ha a kötetbeli művek színvonala nem is egységes, olyan kiemelkedő és napjainkban is jónak számító versei olvashatók benne, mint az Idő, az Andal, az Új esztendőre, a Gyermek-kor vagy A Természethez. Sőt, egy poémája, a Vágy című, meg is jelent a korszak legrangosabbnak számító irodalmi fórumában, az Aurora-almanach első kötetében, 1822-ben. Igaz, ezen az egyen kívül több versét életében nem nyomtatták ki.

Katona játékos, sokféle sorfajtát kipróbáló költő; új versformákat faragott, költeményeiben a rímek és a sorhosszúságok variálgatásából sajátos zene hallható ki. Egyik verséhez írt megjegyzéséből az is valószínűsíthető, hogy a költészetet elsősorban hangzó művészetként képzelte el; ha nem is sikerült mindig tökéletesre csiszolnia az új formákat, erőfeszítése elismerésre méltó. Sorritmusait ízlelgetve a 20. századi nagy magyar formaművész, Weöres Sándor juthat eszünkbe.

De egy másik költő képét is felidézheti emlékezetünkben, Berzsenyiét. Nem a hömpölygő, veretes nyelv, a nagy érzések súlyos szólamai okán, hanem azért, mert ő is magányban próbálgatja a versírást. Noha amikor verseit írja, 1812–1818 között, éppen az akkoriban mindinkább fővárosnak számító Pesten él, és a helyi színtársulat tagja – poétai szándékairól barátai, színésztársai mégsem tudnak semmit. Lelki alkata a niklai remetééhez hasonló, mindketten egyformán távol állnak a magas irodalom intézményes főáramától: a Kazinczy, Horvát, Szemere, Kölcsey vezette irodalmi élettől. Katonának a színdarabok írása, fordítása mellett kitérő a verselgetés, ugyanúgy, mint ahogy a birtokok igazgatása, a gazdálkodás mellett a múzsákkal való enyelgés csupán időtöltés Berzsenyinek. A hasonló lelki beállítottság és irodalomszociológiai helyzet szövegszerűen is tükröződik alkotásaikban. A Gyermek-kor e versszaka Berzsenyi tollhegyén is születhetett volna: „Hív emléke a Természet / élő keblén elenyészett / Mivolt első virányának! / mellyel együtt elmúlának édességi emlődnek.” Míg azonban Berzsenyi fő témája a haza, a magyarság sorsa, Katona inkább a lét, az elmúlás filozófiai problémáin mereng. Míg a Bánk bánban a haza és egyén viszonyát árnyaltan, több szempontból ábrázolja, verseiben e tematika soha nem jelenik meg. A biedermeier szerelem- és elmúlásélmény, a visszafojtott vágyakozás lesznek fő témái; ám a szokott biedermeier hangtól elüt Katona filozófiai gondolatoktól és szakszavaktól terhes nyelve. Költeményeiben a szerelem érzését megszólaltató versszakok mellé is súlyos filozófiai kérdéseket állít, összetörve ezzel a vers gerincét, megbontva szerkezetét.

Igaz, a szerelemmel nem volt szerencsés, s ennek jó példája az a híres – e kötetben is megtalálható – levél, amelyben Széppataki Rózának vallott szerelmet, a fejleményeket ismerve tudjuk, eredménytelenül. Katonára nagyon jellemző a levélbeli vallomás zárásának, a válasz elvárásának kicsit színpadias, finomkodó és meglehetősen naiv módja: „Ha meghallgat, s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja életemet kormányozni.” Széppataki Róza, a korszak ismert színésznője a monogramból nem ismerte fel – avagy nem akarta felismerni – a levél küldőjét; szó, ami szó, a véleménye sem volt túl elismerő Katonáról: „mindig oly mogorva, oly visszatartó; az [mármint Katona] hármat se szólt velem”, amint a kötet jegyzeteiben is megidézett visszaemlékezéseiből megtudhatjuk.

Katona másik nagy szerelmével, a színházzal sem volt sikeresebb. Noha darabjait játszották több városban, így szülővárosában, Kecskeméten is, a Bánk bánt a cenzúra nem engedte bemutatni. Könyv formában jelenhetett csak meg 1821-ben, első színházi bemutatója a szerző halála után, 1833-ban volt. Drámaszerzőként nem kísérte olyan elismerés, mint megérdemelte volna. Inkább a színházak számára készült, használhatóbb fordításait, átdolgozásait ismerte a közönség. Az 1810-es évek végétől felhagyott a színházzal, a színműírással, ezután csak két fontos tanulmányt írt a hazai színjátszásról – ezek e kötetben is olvashatók. Az egyikben a hazai színházi élet hiányosságának okait tárta fel (Mi az oka annak, hogy Magyarországon a játékszíni mesterség lábra nem tud kapni?), a másikban kortársának, az akkoriban „sztárként” az irodalmi életbe robbanó Kisfaludy Károlynak színdarabjáról írt fanyalgó értékelést és értelmezést (Kisfaludy Károly: Ilka). Ez a szöveg nem jelent meg akkor, de kézirat formában minden bizonnyal eljutott Kisfaludy kezébe, aki meg is sértődött az elmarasztaló kitételeken. Valószínűleg nem tudta meg soha, hogy Katona a bírálat szerzője, mert a fiatal pályatárs ezt a szöveget nem saját nevével írta alá.

Keserves és nehéz színházi útjának dokumentuma az a megrázó levél, amelyben a Kecskeméti Városi Tanácshoz fordul, hogy az egy állandóan működő színházhoz biztosítson épületet: „Alázatosan könyörgök tehát a velem egyetértőkkel együtt, Méltóztasson a Ns. Tanács, melyet én tulajdon példámból is mint Szépnek és Jónak Pártfogóját ismerek, ezen jó alkalmatosságot tőlünk el nem zárni és a fent írt célra a Mészárszéket resolválni [kiutalni]”. A városi tanács ítélete azonban nem volt kedvező: a mészárszéket árverésen értékesítették, más épületet pedig nem jelöltek ki, így az ügy a bizonytalan jövendőbe halasztódott.

Tanulságos és egyben megrendítő a Házi jegyzék című irat. Ez Katona bevételi naplója, melybe az ügyvédi tevékenységéért átvett összegeket jegyezte fel. A számokból kiderül: takarékosan élt, így jutott módja, hogy öccsének szőlőt béreljen, és szülei adósságait törlesztgesse. Annak oka, hogy ügyvédi hivatása ellenére csekély bevételei voltak, az volt, hogy a szegényektől és ismerőseitől nem fogadott el pénzt jogi közbenjárásáért. A Házi jegyzék tartalmazza a Kecskemét Város Tanácsától a Bánk bánért kiutalt száz forint jutalom kézhezvételének dátumát (január 16.). Hogy értékét jobban lássuk, összevethetjük a többi bevétellel: kiderül, ez évben még három százforintos ügyvédi honoráriumot kapott, az év összes bevétele 1387 forint 50 krajcár. (Ekkoriban fél mázsa búza ára három és fél forint, ugyanennyi kukorica ára 2 forint volt – tudhatjuk meg Orosz László jegyzetéből.) A Bánk bán díja tehát évi jövedelmének egytizedét sem érte el: levonhatjuk a tanulságot, hogy mennyire volt jövedelmező akkoriban – és ma? – irodalmat művelni a jogi tevékenységhez képest.

A kritikai kiadás e kötetének szövegeit, csakúgy, mint a már megjelent Bánk bán-kötetet, Orosz László alapos filológiai munkával hozta tető alá. Megbízható szöveggondozása és pontos jegyzetei segítenek a környezet és az életrajzi háttér megismerésében; a személyes vonatkozású iratok esetében feltárja azokat az életkörülményeket is, amelyek között Katona az 1820-as években Kecskeméten élt.

A könyv végére válogatott képanyag első darabja a lexikonokban többször látott Katona-ábrázolás – egy ismeretlen festő olajképéről készített pasztellmásolat. Az ábrándos tekintetű, zömök, feketébe öltözött, bajuszát magyarosra pedert fiatalember arca távolságot, zárkózottságot, nehezen megismerhető lelkivilágot mutat. Ezt a távolságot, zárkózottságot oldja fel a kötet, közelebb hozva az olvasóhoz Katona József műveit.