Tóth Erzsébet

Kisasszony hava

“Hosszú, vad sivatag a remény.”
(Kondor Béla)

Kisasszony hava. Ma már nem
használnak ilyen szavakat.
Rekorddöntögető és hasonló szavak
kerültek forgalomba. Eurobúza.
Járkálsz az évszázad legforróbb

délutánjában, kihalt a szombat,
a magára hagyott izzó város, épp
megfelel neked, Afrikából jöttél,
úszol a hőségben, mint egy kutyát,
sétáltatod magad. Milyen közel

voltál Tuniszban a csillagokhoz!
Egy éve, vágy az akkori vágyra.
Mindenhol lennél, ha volna választásod.
Folyik a csapból, magadra engeded.
Többé-kevésbé nem foglalkozol vele.

Nem szerettél, elengedtél, elfeledtél,
kiiktattál, eltemettél,
írmagom se maradjon.
Émelyítő, mesterséges rózsaillat.
Kaphatnék egy kis írmagot?

Iszod a langyos vizet,
mint egy beteg operaénekes.
De a várossal se jársz jobban,
az utcán patás lányok tolatnak, rövid
úton hazaiszkolsz, mielőtt még elsodornak.

Pedig milyen szépen indult,
megszülettél augusztusban.
Szeptemberben indul az év,
azóta is iskolás vagy. Jöhet tél, nyár,
még mindég hiszel a nagyoknak.

S ha egy varázsütésre, óriási
meglepetésként leülsz egy üres papír
elé, biztos lehetsz benne, hogy
egy-két óra múlva lesz valami rajta.
Ha más nem, a macska farka.

Néhány madárnyi eszem, pont ennyi
van nekem, mondj egy hívó rímet
erre, mondj egy jó kis hívó rímet,
mondj, mongy, mongy, mongy, mongyő…
Megtaláltalak, hiszen kereslek.

Félek a redőnyök mögött, félek,
nem akarok már élve kijutni innen.
Kínzó, bánatos tücsökhangok.
A tücskök soha nem pihennek?
És mikor pihennek az angyalok?

Az öngyilkosság mint lehetőség
lehetővé teszi számomra az életet,
bár nem vagyok filozófus.
Ha rögtön nem haltál meg,
utána már nehéz. Ezt is mondta valaki.

Mindent mondott már valaki.
A feleségem mindentől megvéd engem,
hozzá bármikor hazamehetek, fogja a fejem
hányás közben, megtettük a szükséges
óvintézkedéseket, mondják a feleséges

férfiak, akik gyakran szeretik
mondataikba keverni: a feleségem,
akkor is, ha látszólag szükségtelen,
a feleségtelenek hogy irigylik ezért
őket! Nekik viszont ott van az

öngyilkosság mint lehetőség, feleség
helyett, amivel a feleségesek viszont
annyira nem dicsekedhetnek. A fele-
ségeseknek ott van a feleség,
mintegy az öngyilkosság helyett.

Így múlik az idő szépen. Hol van már
a tavalyi nyár három legrohadtabb napja?
Volt azóta száz rohadtabb. De a féreg
ott került az almába, ott kezdett fúrni
módszeresen, emlékszem a napra, a

napszakra, az órára, a percre.
Emlékszem minden jóvátehetetlen szóra.
S most itt a tavalyi nyár újra.
Kő kövön maradt utána. Fejtsd meg
az idei nyarat a tavalyi mondatokból,

vetítsd még régebbre, vetítsd keresztbe-
kasul, fejtsd meg a némaságból, most,
hogy már kőfátyol-távlatot kapott, és
elkoptak a forgatásban a naptárlapok.
Szorítsd magadhoz a némaságot.

Mikor éjszakánként az ágyra tetted
a telefont, hogy ha fölébredsz,
megérinthesd. És gyakran fölébredtél.
Nyár, sötétzárka. Ez nem panasz,
alma a férget, végigrágtad amit lehetett.

Az évszázad legmelegebb napja is véget ér
egyszer. Nincs mese, lehajtod fejed a
tuniszi párnára, egy teve fejére. Húzod
az időt, bár a meccset rég lefújták.
Az angyal nem veszi le a labdát.