(ítélet)Hirdetés

Törvénytisztelő magyar állampolgár vagyok, s ha a Fővárosi Bíróság első fokon az országos hírű jogásznőt bűncselekmény hiányában fölmenti, fegyelmezetten tudomásul veszem az ítéletet.

Ha másodfokon majd elítéli, azt is fegyelmezetten tudomásul fogom venni.

“Ez most a csendes öröm időszaka” – nyilatkozta az ítélet kihirdetése után Tocsik Márta, s láthattuk is másnap minden újság címlapján az addig mindig hátulról fényképezett (vagy arcát gondosan elrejtő) Márta asszony csendes örömtől fénylő tekintetét: örömkönnyek csillogtak ártatlan szemében. Az egyik ügyvéd – a per lényegét összefoglalva – a rögtönzött sajtótájékoztatón higgadtan leszögezte: fontos, hogy megértsük, ha valaki ma Magyarországon sok pénzt keres, az nem bűncselekmény.

(Toronyházban húz velem fölfelé a lift. Kócos fruska, nincs még húsz, barátnőjének teli szájjal magyarázza: negyvenezret kínáltak, hát, mondom, az nudli! Arra gondolok, nyugdíj felé ballagó egyetemi oktatóként most megemelt fizetésem havi bruttó negyvenötezer. Szóval nudli! Hallgatok.)

Lapozgatom a hírlapokat. Mai Nap: Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek szánta Boldvai és Budai az önkormányzati sikerdíj felét. Felmentették Tocsik Mártát. Népszabadság: Tocsikot első fokon felmentették. Fogházra ítélték Boldvai Lászlót és Budai Györgyöt. Magyar Hírlap: Első fokon felmentették Tocsik Mártát. Az ÁPV Rt. volt vezetőit nem találták bűnösnek. – Boldvai Lászlót és Budai Györgyöt letöltendő fogházbüntetésre ítélték. Napi Magyarország: Első fokon: nem bűnös. Ítélet a Tocsik-perben. Magyar Nemzet: Elsőfokú bírósági ítélet: Boldvait, Budait s Vitost bűnösnek találták. Tocsik Mártát felmentették.

1999. február 9. Kedd reggel. Tájékozódom: lapozgatom a hírlapokat. Süt a nap. Azt írják: estére nagy havazás várható.

Nem vagyok jogász, a bírósági bikkfanyelvtől görcsbe csavarodik a nyelvérzékem, de most megpróbálom egyszerű, paraszti ésszel értelmezni a tényállást. Szóval Tocsik Márta elvégezte a munkát – mennyit, annyit, mindegy: dolgozott! –, és kapott érte több mint 800, azaz nyolcszázmillió forintot. Ezt azért kapta, mert az állam és az önkormányzatok közötti pénzügyi alkuban sikerült tízmilliárdot spórolnia az államnak, azaz a költségvetésnek. Vagyis bár törvény szerint ez a tízmilliárd is – sőt még több! – járt volna az önkormányzatoknak, de a csavaros eszű Tocsik Márta kitalálta (az ÁPV Rt. nem nudliért dolgozó hivatalnokainak semmi okos nem jutott az eszébe), szóval a csavaros eszű jogásznő kitalálta, miképpen lehetne tízmilliárddal szegényebbé tenni az önkormányzatokat, s gazdagabbá tenni az államot. Egyszerűen szólva: ha segítek valakinek az egyik zsebéből áttenni tízmilliárdot a másik zsebébe, akkor nekem jár cirka nyolcszázmillió. Az egyik zseb szegényebb, a másik zseb gazdagabb lesz, de a kabát a pénzénél van. Leszámítva azt a nyolcszázmilliócskát, ami menet közben nekem lepottyant.

Summa: a kabát nyolcszázmillióval szegényebb, én ennyivel gazdagabb vagyok.

Viszont nem követtem el bűncselekményt.

Bűncselekményt az a távoli ismerősöm követett el, az egyik zseb haverja (de csak eleinte gondoltam úgy, hogy ismerem, később határozottan úgy emlékszem, hogy soha nem találkoztam vele, hírét sem hallottam, s csak zavart idegállapotom miatt emlegettem a nevét rendőrségi kihallgatásom során), bűnös tehát a zseb haverja, aki közölte velem: közreműködhetek ebben a kis pénzátpasszírozásban, s szép nagy dohányra számíthatok, mondjuk nyolcszázmillióra (az ugye nem nudli!), csak éppen ennek az összegnek a felét át kell utalnom a zseb haverjának a zsebébe.

Nem vagyok Tocsik Márta, nem tudom, egy ilyen remek ajánlatot hallgatva mit tettem volna. Tocsik Márta úgy döntött: elfogadja. S amikor a munka elvégzése után számlájára átutalták a nyolcszázmilliót, a korábban megjelölt két cégnek továbbutalta a kialkudott összeget. Mondják – Tocsik Márta is ezt állítja –, sokat dolgozott, de végtére négyszázmillió sem nudli! S fájjon a feje Boldvai Lászlónak, az MSZP pénztárnokának s Budai Györgynek, az SZDSZ-hez közel álló vállalkozónak, akik úgy látszik, nem ismerik a magyar büntetőjogot, s nem tudják azt, amit a csavaros eszű Tocsik Márta kökényszemű ügyvédje s a Fővárosi Bíróság tekintetes bírónője tudott, hogy ez bizony befolyással való üzérkedésnek minősül, ha egyszer kiderül a turpisság, s nem sikerül feltűnés nélkül lenyelni ezt a kabátzsebekből a saját zsebünkbe ügyesen átemelt nyolcszázmilliót.

Nem sikerült. Valakinek feltűnt a hiány – úgy látszik, nyolcszázmillió még egy nagykabátnak sem nudli! –, hőha, húha, azanyád, lett nagy ricsaj és felfordulás. Kettétört egy szép reményű miniszteri pályafutás; pedig ő időben figyelmeztetett: sok lesz ez a sikerdíj, elvtársak! Úton-útfélen csepülték a pénztárnokot; pedig a pártelnök megvédte ország-világ előtt. A közel álló vállalkozó meg unos-untig leszögezte: nem áll közel, s különben sem tud semmiről, nem is ismeri a Tocsikot.

Hőha, húha, azanyád!

Mindenesetre a botrány kirobbanása pillanatában Boldvai és Budai urak nagyon gyorsan visszautaltak cirka háromszázmilliót, ott pihen az ma is a Fővárosi Bíróság számláján.

És eljött a nagy nap. 1999. február 8. Az ilyen s hasonlóan zavaros kabátügyekben tapasztalt és jártas bírónő ítéletet hirdetett.

Tocsik Mártát bűncselekmény hiányában fölmentették. Megbízóit szintén. Érvényes munkaszerződés alapján munkavégzés történt, s végső soron tízmilliárd hasznot hoztak a költségvetésnek. Tehát: ártatlanok.

Nem úgy Boldvai László és Budai György! Ők munka nélkül jutottak több mint háromszázmillió forinthoz (gondolom, a bíróság azt nem enyhítő körülménynek tekinti, hogy saját zsebük helyett pártkasszájukba szánták a munka nélkül kaszált dohányt), s így őket – nem jogerősen – fogházbüntetésre ítélték.

Azaz: a jogszerűen szerzett nyolcszázmillióból ők jogsértő módon szereztek meg háromszázmilliót, s ezért bűnhődniök kell. De mert a pénzt ijedtükben, idejében, gyorsan visszaadták, csak kicsit kell bűnhődniök. Különös tekintettel arra, hogy Tocsik Márta első vallomását – amelyben áttételesen erről a kis befolyással való üzérkedésről is szó esett – visszavonta. De a bírónő résen volt, a visszavont vallomást is figyelembe vette, meg ugye a gyanús pénzmozgásokat gyanús számlákon oda meg vissza, s megállapítva a befolyással üzérkedés jogi tényállását, elítélte – végrehajtandó szabadságvesztésre – a nyolcad- és kilencedrendű vádlottat.

Nem vagyok jogász. Törvénytisztelő magyar állampolgárként tudomásul veszem az ítéletet. A majd másodfokon meghozott ítéletet is tudomásul fogom venni.

De nem jogban jártas emberként, csak mint egyszerű, nudliért dolgozó magyar értelmiségi elgondolkozom a következőn: Tocsik Márta miért nem jelentette fel annak idején Boldvai Lászlót és Budai Györgyöt, amikor verejtékes munkával megkeresett nyolcszázmillió forintjából munka nélkül elkaszáltak tőle háromszázmilliót? És miért vonta vissza a fent nevezett urakra nézve terhelő vallomását, ahelyett, hogy hangsúlyozta volna: kérem, engem az MSZP pénztárnoka és az SZDSZ-hez közel álló vállalkozó zsarolt, ezért voltam kénytelen a megdolgozott nyolcszázmilliómból háromszázat átutalni a fenti két úr cégeinek! Ha például Tocsik Márta ezt vallotta volna, most a két úrra zsarolásért a bíróság súlyosabb büntetést is kiszabhatott volna, s ráadásul – itt a lényeg! – a háromszázmilliót vissza kellett volna utalni Tocsik Márta számlájára. Merthogy a nyolcszázmillió Tocsik Mártát jogszerűen megilleti. A háromszázmilliót azért nem kapja vissza, mert nincs zsarolás, csak befolyással való üzérkedés. Bűnös, aki befolyásol, akit befolyásolnak: ártatlan. Ha jól értelmezem az ítéletet. De a háromszázmillió az ártatlan Tocsik Mártától is elkobozható.

El is kobozták.

Várom a másodfokú ítéletet.

Addig is hirdetést teszek közzé az újságokban. Várom azoknak a valakihez közel álló vállalkozóknak és pártpénztárnokoknak a jelentkezését – kalandorok ne kíméljenek! –, akik nyolcszázmilliót fialó könnyű munkával kínálnak meg, azzal a feltétellel, hogy a felét elszámolás után átutalom nekik. Tudom, idővel lesz részem egy kis hercehurcában, rendőrség, bíróság, miegymás, de megígérem, hogy befogom a szájam, se zsarolásról, se befolyással való üzérkedésről szót sem ejtek, lázas fejfájás esetén sem fecsegem ki a nevüket, különös tekintettel arra, hogy nem is ismerem őket, s ha a valakihez közel álló vállalkozót és a valamilyen párt pénztárnokát a tekintetes bíróság elítéli befolyással való üzérkedés miatt, ígérem, csendes örömöm időszaka után viszek nekik a börtönbe egy-egy nagy tányér meleg levest.

Gondolom, Boldvai László és Budai György is számít arra, hogy ha végül összedől jól felépítettnek gondolt kártyaváruk, s fogházban kell egy kis időt eltölteniök, Tocsik Márta apró figyelmességekkel igyekszik majd enyhíteni testi-lelki szenvedésüket.

Szigethy Gábor