Adalékok Füst Milán
Látomás és indulat a
művészetben című könyvének kiadástörténetéhez

Kis Pintér Imre 1997. év október 15-én dátumozott tudósi tanulmányát olvasván, amely utószóként jelent meg a Kortárs Kiadó Füst Milán Látomás és indulat a művészetben című kiadványának 489–493. lapján, szükségesnek látszik, hogy azt néhány adalékkal kiegészítsük. Mindezt annál is inkább megtehetjük, mivel a szerző tudományos érdemű fejtegetésének 490. lapján egyik könyvünk adataira hivatkozik (Írók pórázon. Irányított irodalom. Bp. 1992. l48–151. p.). A keletkezésrend pontosítása végett kronológiai rendben haladunk, s a textológiában elfogadott ultima manus-elv érvényesítése érdekében bevezetésül néhány életrajzi evidenciát említünk meg: Füst Milán 1967. július 26-án halt meg; 1923 júliusában vette feleségül Helfer Erzsébetet; rejtélyes múzsája szintén Erzsébet volt, de Jaulusz Erzsébet (1967. június 12-én halt meg), akinek a nevét Naplójában J. E. monogrammal írta egy ideig, majd egyszerűen E.-re változtatta (a rejtély felfedezésében nagyérdemű Petrányi Ilona és Radnóti Zsuzsa nevét itt említem meg); Füst Milánné Helfer Erzsébet 1987 nyarán halt meg.

1. A Látomás és indulat első, 1948-as Egyetemi Nyomda-kiadásához nincs megjegyzésünk.

2. Tény, hogy a második kiadást – “bővített” jelzővel – az Akadémiai Kiadó adta ki Ungvári Tamás szerkesztésében. Nem voltak ennek a műveletnek cenzurális okai, nem abszurd módon zajlottak le. (Nem szükséges Ungvári Tamás advocatus diabolija lennünk, ezért csak annyit idézünk egyik tanulmányából (Füst Milán költői világképéről), hogy: “Füst Milán iskolájában nevelkedtem.” A második kiadás tényei:

a) Füst Milán művei zökkenők nélkül, a kiadókkal való megállapodás szerint jelentek meg 1961-ig, amikor előkerült a LÉIM kiadásának ügye. E sorok írója volt az MM Kiadói Főigazgatóságán a szépirodalmi kiadók főelőadója. A Kardos György igazgató (Magvető) közvetlen környezetében dolgozó Kristó Nagy István, a második kiadás felelős szerkesztője 1962. április 6-i jelentése szerint gátőrként járkált az író ellenében: “Füst Milán ui. nagyon is határozott filozófiai alapról indul el, s ez merő idealizmus… Éppen csak kiindulása, filozófiai alapja rossz, premisszái hamisak… Szerkesztői munkánk során Füst Milán könyvét alapos elemzésnek vetettük alá. A mű megjelentetéséről, Bóka László utószaváról vitát rendeztünk az Akadémia Irodalomtudományi Intézetében, s a vita résztvevői a mű megjelentetése mellett foglaltak állást. Az elvi döntés után fogott hozzá külső szerkesztőnk, Ungvári Tamás, hogy az idős, beteg mesterrel megbeszélje, milyen változtatásokat lehetne végrehajtani az első kiadástól már eleve eltérő szövegen… Ungvári megtette, amit lehetett: számos változtatásra vette rá Füst Milánt… helyenként nyíltan antimarxista véleményeit lenyesegették… Bóka László… marxista mértékkel élő előszava most már lehetővé teszik a mű megjelentetését.” Kristó Nagy István, aki kitalálta, szervezte, félrevezette vezetőjét, a főhatóságot, a szerzőt, a szerző feleségét, Pilátus módjára mossa kezét: “Az viszont már alighanem kultúratörténeti kuriózum, hogy az eredetileg a Magvető Kiadónál kiadandó, megszerkesztett, kiszedett és imprimált kéziratot végül is az Akadémiai Kiadó kölcsönemblémája alatt jelentették meg, hogy esetleges nem kívánt hatását, publicitását ezzel is csökkentsék. (Kristó Nagy Istvánnak, a második kiadás kiadói felelős szerkesztőjének szíves közlése.)” KNI valótlan állításainak egész rendszere kibontakozik ebből a jelentésből, félrevezette a gondos munkát végző Kis Pintér Imrét is. Mert: ő gerjeszti a LÉIM-től való félelmet, megrágalmazza Ungvárit, marxistának titulálja Bókát, félre akarja vezetni Kardost. Éppen ott volt e sorok írója Kardosnál (főelőadóként), aki előtte felhívta Bernát Györgyöt, az Akadémiai Kiadó akkori igazgatóját, és egyetlen mondattal kölcsönkérte az emblémát. Joggal tette ezt, mivel a tudományos művek kiadásában az Akadémiai Kiadónak monopóliuma volt, s egy tudós egyetemi tanár egyetemi előadásainak sorozata csak Bernáthoz tartozhatott. Vessen véget KNI a misztikumba burkolódzó tanúvallomásoknak!

b) Sajnáljuk, hogy a Magvető egykori felelős vezetője is tanúként vonul fel ebben a fájdalmas ügyben. Kis Pintér Imre óriási nyomozó munkával akarta felderíteni a kézirat(ok) dolgát. Ezért a harmadik kiadáshoz megkérdezte Füst Milánné véleményét. Ismét hangsúlyozzuk, hogy a feleség nem volt sem textológus, sem filológus, csak egy csupa szív feleség. Kis Pintér Imre azt írja, hogy Füst Milánné, igaz, nagybetegen, még valamelyest részt vett a szöveggondozó munkában. Hegedős Mária, egykor Kardos utóda, azt tanúsítja Kis Pintér Imrének, hogy nem tudható pontosan, hogy miért nem törekedtek a “hiteles” kézirat visszaállítására. Naiv asszony HM, ha KPI-nek így védekezett, s Kis Pintér ezt írhatta: Hegedős Máriának, e kiadás kiadói felelős szerkesztőjének szíves közlése. Főszerkesztő Uram! A textológia egyik alapelve: sem az özvegyek, sem az árvák, sem a felelős, sem a felelőtlen szerkesztők ne szóljanak bele e munkába.

Véleményünk szerint a nagytanulmány utolsó fejezetében a különböző kéziratok és kiadások elemzésében KPI azon a tudósi magaslaton áll, ahová e felelősségteljes munka – érdeme szerint – eljuttatta.

Tóth Gyula