Csoóri Sándor

Megint jön valaki

Megint jön valaki messziről, délről,
dideregtető napsütésben.
Szél söpri el előtte az utcát.
Két jegenyém csúcsán
ágaskodó, kis forgószelek susorásszák,
hogy a közeledő bordái mögött
zrínyiilonás szív dobog.

Nem tudom, Istenen kívül
látja-e valaki
ezt a közeledőt?
Meg-megmoccanó haját
a Mártírok úti kirakatok tükreiben
s kilengő mellét,
ahogy jövőbeli földrengést jelez?

Tíz autó száguldó árnya
gázol át árnyékán szenvtelenül.
Meghal, de jön tovább.
Csuklója fölött fodros ingujj.

Ő lesz az, aki újra
átrendezi a világot körülöttem?
Gyógyító, zöld teákkal itat,
s az erdőtüzet behozza szobámba?
És kitakart combján is
ő sétáltat majd katicabogarat
s napoztat lepkét,
hogy a katasztrófák óráit elfelejtsem?

Kopp, kopp – mintha kövek is jönnének vele,
s egy nagy, mohás hegy az elsüllyedt hazák felől.
Szinte várom, hogy érkezését
egy vörös porvihar megelőzze.

1982

Csak őrült angyalok

Járok csak ide-oda,
a kertkaputól a jegenyékig.
Nagy, őszi katángcsokor fölöttem az ég.
Megszédülök, mint aki órák óta
táncol egyedül.
Ha elzuhannék,
ki írna ma helyettem verset
a csöndes elmúlásról?
Mindenki, akit látok, a vásárba siet.
Törtet utcákon, üvegfalakon,
violaágyásokon át.
Csak őrült angyalok rohanhatnának így
árverésre vagy zsibvásárra,
ezüstpénzzel a nyelvükön,
hogy a boldog föltámadásra
harangot és kolompot vegyenek.

Távirat

Ma megint rád gondoltam.
A házam fölött sok madár keringett.
Villám se tudta volna szétrebbenteni őket.
Talán egy háború sem.