Utassy József

Múzsám, egyetlenem!

Úgy add kezembe fényes tolladat,
mintha utolsó versemet írnám,
hiszen te tudod, hogy a hold alatt
ama haldokló hattyúé lírám!

Krisztushoz

Mintha lennél,
mintha volnál,
mintha töviskoronáddal
rám hajolnál,

mintha szúrna,
mintha fájna,
mintha vérem szétsajogna
éjszakámba,

mintha hinnék,
mintha hinnél,
mintha Isten színe elé
gyolcsban vinnél:

trónja túl zöld,
ege túl kék,
mégis mintha… mintha mégis
leborulnék.

Halál, te dög!

Halál, te dög, minek szépítselek én,
hiszen úgy hullunk el, akár a barmok,
talpam alatt vigyorog a televény,
férgek zsivaja harsog!

Halál, te dög, dehogy szépítelek én!
Tíz körömmel csikarnám össze arcod,
lapockádon vad indulót dobolnék:
marsot, Radetzky-marsot.

Halál, te dög, adj már nyugalmat végre,
hadd görgessek versem ormára pontot,
föntről a vadludak győzelmi V-je
jajgattatja le rám a horizontot.