Fodor András

Az utolsó hónap

Napló, 1997. május 27. — június 26.

V. 27. Kedd

Tele vagyunk jó hírrel. Jelcin Párizsban váratlan bejelentésként közölte, hogy elfordíttatta a NATO-államokra irányított atomfegyvereket, Clinton szerint pedig véget ért a hidegháború, Európa megosztottsága. Romániában is a megvalósult álomról beszélnek: most láttam az éjfél utáni Duna-Híradóban, ahogy a marosvásárhelyi emberrengetegben – csupa megviselt, szürke öltözékû arc! – Göncz és Constantinescu alakja fölmagasodott, csuklójukon fogták egymás kinyújtott karját. Constantinescu a leírt beszéd helyett arról a meghatódottságról beszélt, amit Göncz (e században az elsõ Romániába látogató magyar államfõ) szavai keltettek benne. A Farkas utcai templomban Gönczcel együtt énekelte a Gyülekezet a Himnuszt.

A professzori ösztöndíjas Csûrös fáradtan panaszolja, hogy még egy fillért sem kapott, de már írnia kell a fiatalabb nemzedék ajánlóleveleit. A Gróh Gáspár szervezte írószövetségi vitán (a ’45 utáni íróperekrõl) részvétlenség és felelõtlenség tombolt, még Matyi is rögtönzött, Doby János folyton beleszólt a hallottakba, „Nem igaz!”-nak nyilvánítva némelyek, például Tóbiás Áron hosszú szövegeit.

Lakatos András jobb benyomást kelt, a tõlem kapott irodalmat már áttanulmányozta, el van bûvölve a két Szuntyer-vallomástól meg a ’45-ös naplórészletektõl. Mindenki jobb formáját mutatja, csak az idõjárás goromba!

A Pagodában Horgas Béla „vezeti rám” Turczi Tamást. Sulyok Vince-típusú, a Valahai versek rendezõje. Kali Kálmán régi módon barátságos. Írószerszámokat veszek, ebédelek, megnézem a postát. Kelemen rövid levele nem lelkesít. A ma négyéves Marci gyerek kénye szerint táncoltatja szüleit, a szombat délutánt is hozzá képest kell „rendezni”.

Sárika Körmendi Klárit pacifikálja hosszú telefonnal. Melinda mégis talán zenét fog tanulni érettségi után. Klári már kapott meghívót a Kodály-könyvbemutatóra, én, jellemzõ módon, még nem; a kéziratot azért olvasgatom.

A legrosszabb hír volt ma Hernádi Gyula szemvizsgálati eredménye. A CT daganatot nem mutatott ki, de valami baj van az arcüregében, mert a fájdalom nem szûnik.

Az Idõ van (Gothár)-film nem válik be nálunk. Elkapunk egy Liz Taylor-filmet – ahol a kis hölgy annyi idõs, mint a mi Ágotánk (Nagy derby).

 

V. 29. Csütörtök

Lakatos András pontosan tízre érkezik, elszámol a kéziratommal. Különösen finoman fogalmaz a ’45-ös naplóról. A felnõttes lírai meglátások milyen jól keverednek a kamaszerotikával, valami olyan unikumot lát az írásban, amit a Cséplés Buzsákon-ban. Persze a szerkesztés utólagos szerepét látja, de jól érzi meg, hogy a Rudival való párbeszédek s lakóhelyem hangulata tele van eredetiséggel. Szirtes a neki is elküldött kóstolóra megismétli ajánlatát a kiadásról.

A Szuntyerbõl* nagy komolyan másfél sort ír az igazgató, hogy Szuntyer-vallomásomat elfogadták, miközben már Kálmánét is megküldtem. Valahogy rosszul reagál a világ elvárásaimra! Lakatos András csak annyiban, hogy Wilheim András zenei könyvemmel való elégedetlenségét Miklósnál pontosabban jelenti (Szöllõsy Kodály-könyvének nem az a címe… pedig igenis az. És Breuernak sincs igaza abban, hogy Erkel Ünnepi nyitánya a Himnuszt nem idézi).

Amiben megegyezünk: Sneé Péter levele. Szerinte se kéne abbahagyni a vele való kapcsolatot. Elég megdöbbentõk az olyan tények, hogy Bulla Karcsi teljesen kikopott világunkból. Mutatom videón Matyi laudációját, közben János érkezik, viszi tõlem az „apanázst”.

A délután elegendõ arra, hogy a Kodály-emlékkönyvnek végére jussak. Elmegyünk a Muzsika negyvenéves jubileumi estjére az Óbudai Társas Körbe. Feuer személyesen invitált bennünket, s persze minden, nálunk fontosabb lekötelezettjét Petrovicstól Bozayig, Sárositól Orbánnéig. (Ottónak persze itt is hangzik el verse. Jó vers, és jól szól Kézdy György hangján.) A zenéket egyáltalán nem élvezem a tumultus és a tévés tohuvabohu miatt. Petrovics nyitja meg Felvégi Andrea kiállítását. (Jobb fotós, mint gondoltam.) Megérem, hogy Gönczné nem fogadja köszönésem.

A fogadáson jó enni-innivalók közt oldottan vagyunk Bozayval és Bálint társaságában. A kamerát Petrovics Eszter-lánya irányítja. A Devich fiú így reagált levelemre: „Teljesen ártatlanra tetszett zúdítani panaszát…” – valaki ember talán mégis van a Magyar Nemzet szerkesztõségében! Mossa kezeit, továbbadta észleleteimet.

Fekete Tamás hívott, már megjött az ötvenéves találkozóra. Bakay Árpád hozza Kaposvárra.

 

V. 30. Péntek

Gyulát egész nap nem találom. Baj lehet a szemével… Nem kutakodom utána, mert különbözõ fizetések, elmaradások, nõk magyarázkodásai és sajnálkozásai, meg a kinti hideg szél megint torlasztja a gyomorszáj körüli nyomást. Ennél csak az rosszabb, amikor fél órát várom a fél óráig hazacammogó buszt. Könyvadósságaimat három híján teljesítettem. (Recenzióírás…)

Sárikát már nem érem itthon. Tovább tart a csimpaszkodó dilettánsok levél- és versinváziója. Deák-Sárosi nem érti, Szakolczay miért nem fogékony a verseire. Ugyanezt kérdezhetném én is Bán Zoltántól, aki nem talált méltónak az elmúlt kétévi Szép versekre.

Három kis kiadó ismerteti könyvheti könyveit. A Kortárs Kiadó háziasszonyaként Líviánk billeg szokott magabiztossággal. Késõbb, amikor Alexa megjelenik, az egész társaság eltûnik vele. Utoljára ezt Bálint Pista rokonsága csinálta. A Széphalom szerzõi után Monostori beszél szépen két könyvérõl, Holló András és Vekerdi Laci Németh László-s írásairól. Ahogy õ engem is hozzávesz mûhelyéhez, mennyire más, milyen barátságos! Maradtak még ilyenek is mutatóba.

Rühelljük otthon a kinti hûvösséget. Sárika a Dob utcai híreket mondja.

 

V. 31. Szombat. Bp.–Kaposvár–Fonyód

Különféle altatóktól végül annyira elkábultam, hogy Sárikának kell figyelmeztetnie a már fél órája elzengett ébresztõ jelére. Lakatos Kálmánék pontosan jönnek értünk autóval. Fejemben egész nap marad valami túlnyomás, ami tán annak is akadálya, hogy igazán fölélénküljek, vagy líraivá váljak osztálytársaim körében. A feleségek fotókat cserélnek. A Lakatos gyerekek jólétét cseppet sem irigylem, Kálmán sok töredelmére gondolva. Kálmán kiegyenlített rezignációja jó hatással van rám, s mindannyiunkat elbûvölnek az igali út Pusztanemestõl Ráksiig nyúló hosszú völgyei, Bálványos ritka szép jelenése. Alig több mint két óra alatt ott vagyunk iskolánk mellett a Szent Imre úton. Addig emlegettük az apagét Király apival kapcsolatban, hogy éppen õt kapjuk meg elsõnek nejestül. Módja van a kommunistákat és Torgyánt egyaránt szidni. Fõ kulturális mecénásként Marian Miklóst véli kitüntetendõnek. Az ám, Tomori meg Katona Piroska mellett, Takátscsal együtt õ is él még a régi tanárok közül!

Jönnek végre, a templomból. Férje jogán Kardos Baba is köztük van, ám úgy látszik, örök haragot fogadott ellenünk; ha tõle függne, talán nem is köszöntene bennünket. Nagy bûnöm, hogy nem segítettem költõi kibontakozását a Somogyban. Most hallom Takátstól, hogy Tüskés Tibor Veszprémben járva verseket fogadott el tõle; van köztük egy róla szóló is – olyan rossz, hogy még!

A találkozó fönt a második emeleti bal sarkon (valamikor laktunk benne…) kezdõdik. Kárpáti fölajánlja, nézzük meg a legutóbbi találkozóról készült videofölvételt.

Rövid az idõ ahhoz, hogy szokásos módon sorra vehessük egymást. Szigetvári kezdi el ismertetni Benedek Csitával készített közös dokumentumkötetét, de félbe kell hagynia, hogy a déli harangszóra lemehessünk az iskola hõsi halottainak emlékére koszorúzni. Mûködik a helyi tévé, jelen van Mihályfalvi igazgató, lebonyolódik majd a Gelléri-díj mezítlábas átadása. Hirtelen kapok észbe, hogy szertartásmesterként nekem kellene az adakozóról meg Gellérirõl is szólnom. Szerencsére kéznél van a már eleve Fekete Tamásnak dedikált Szomjúság-könyvem. Idézek a kötet végén levõ interjúból, s kikerekedik mondandóm, olyannyira, hogy Tamást, ki korábban a helyi tévének is nyilatkozott, rázza a sírás, amikor neki adom át a könyvet. Lányok félkaréja ajándékoz meg bennünket egy-egy szál virággal, s hallhatom életem egyik legroszszabbul elmondott versét. Az iskola udvarán-ban szavak, szótagok, sorok rendjét is megváltoztatja a szavaló hölgy, kinek kénytelen vagyok a magam virágát átadni.

Kóka folytatja dokumentációja ismertetését. Takáts közben mellettem ül, hallani kénytelen egy akkori levelembõl idézett, rá vonatkozó sort: „Fél az érettségitõl a büdös!” Tény, hogy ez is közrejátszott abban, hogy 1946-ban kért, kapott miniszteri fölmentést. Nem járok jobban anonim eposzomból való idézeteimmel se. Ez az, amit a Szigetvári testvérek felkérésére Kaposvár aranyifjúságáról írtam 1947 elején. A majdnem háromszáz soros mûrõl utólag derül ki, nincs híján a verselõ leleménynek, de igen szorosan, ügyetlenül gépelték – nehezen olvasható. Boross Pétert mindenesetre még kifigurázza belõle Kóka, aztán kiosztják a 700 forintos költséggel készült, Benedek Csita illusztrálta mûvet. Másra már nem marad idõ a Helyõrségi Klubban fogyasztott ebédig. Lakatosékkal, Simonékkal jól kiválasztjuk a magunk külön asztalát. Dobribán Géza kerül még mellénk. Lehetünk vagy ötvenen, hozzátartozókkal együtt. (A fiúk száma, ha jól számoltam, az A-ból 13, a B-bõl 15…) A tabló teljes létszáma: 59 (60) fõ volt. Ebbõl tehát 28 van jelen, és 36 él feltételezhetõen. A fél évszázados évfordulón ez nem rossz eredmény.

Kóka mutatja „tanári” noteszét, amit elsõs korunk óta vezetett. Nála a Siposs Géza-féle Anna utcai iskolai névsorhoz megvolt a kép is; megvannak (át is adja) gimnazista kori leveleim. Igazából õ volt a Géza utáni fõarchiváló. Mindazonáltal most jelenti be, hogy szerdán nálunk szeretne megszállni, mert különben tízezerért alhatna valahol. Már majdnem négy óra van, amikor elõállok Tóth Jóska üzenetével. Elmondom, megilletõ tisztelettel, a Siposs Gézáról valókat, naplótervemet ismertetem, de – a tapadó igény láttán – egy-két részletet felolvasok ’45 õszébõl s a bankett leírásából. Benke Baba valamivel nyájasabban veszi magnójába a férjérõl is szóló részleteket.

A Biczó közi téren Kelemen Lajos vesz át bennünket. Az ünnepelt négyéves Marci játszótársai közt ül a padon. Szép a kisfiú, bõre színe, nézése különösen vonzó. Anyja is helyes, és elõzetes félelmem (hogy itt minden a gyerek körül forog) csitul némileg, amikor Marci átveszi az IFOR-feliratos teherautót.

Lajos visszafogott, bölcsen elmélkedõ. Tibort s az egész kaposvári szellemi életet kellõ kritikával szemléli. Szerinte a Somogy fennmaradása attól függ, ad-e több támogatást Soros. Ezért kell Somlyó a szerkesztõbizottságba, ezért kéne, hogy õ szóljon Balla Zsófiának, adjon verset (õ hiába szólt).

Nem érdekes ezeket a manipulációs terveket lejegyezni sem. Távolabb kerültem ettõl a problematikától. Még mindig több közöm van a Kaposvár–Fonyód közti úthoz. Szinte nem is találkozunk jármûvekkel, de a hideg naplementés Balaton környéki táj, mint egy kristályhalmaz, közeledtekor mindinkább elbûvöl.

Háromnegyed 9-tõl már a fonyódi család életében veszünk részt; nézünk valami rossz amerikai komédiát, majd Laci sógor szólít föl, meséljek a találkozóról. Érdeklõdve lapozza Kóka emlékkötetét. Tetszenek neki Benedek karikatúrái.

Helyesen döntöttünk a villában alvásról. A hideget tempírozni tudjuk – fél egy felé már ez a napló is kikívánkozik kezembõl. Többször éreztem (pl. Kelemenéknél), hogy nagyon fáradt vagyok. Egy levelemet fölolvastam Sárikának a Kókának írtak közül. Csodálkozott tizenhat éves kori érettségemen…

 

VI. 1. Vasárnap. Fonyód

Sikerült jól aludni. Délelõtt földerítjük Fonyód újdonságait. 27 milliót költöttek a mûköves, majolika kutas városközponti dísztérre, mellette, a lerombolt mozi és a kibõvített Delta közt viszont ocsmány rendetlenség, kosz, fantáziátlanság van. A hideg idõ is lehet oka, hogy semmi meghatódás sincs bennem, amikor a szinte mólónyi közelségben látható túlsó partot megpillantom. Felhívom Gyula számát, Ica szerencsére felveszi a telefont. Ahogy sejtettem, Gyula kórházba került (a Péterfybe), szembántalmait a felszökött vércukor okozta. Jobban van.

Amikor tizenkettõ felé visszatérnénk nõvéremhez, Babához, Laci sógor dúltan jön kifelé: „Így még nem húztak be a csõbe…” Egy magát kéményseprõnek kiadó díjbeszedõ 860 forintot bevasalt nála, holott az év elején egyszer már befizették a díjat. Egyetlen derûs mozzanat, hogy egy Vörös Gyöngyi nevû kozmetikus, táblát állítva kertünkbe, 5000 forintot fizet nekünk. Nagyon kevés bizony a háztartásunkba csordogáló pénz; és folyton fizetni kell.

Nehezemre esik a Kodály-emlékkönyv ismertetõjét megírni – de a villában végre hét órára sikerül. (Sárika nyír – férje ír…) Vacsora közben jobb a kedélyünk, bárha igen komor dél-afrikai film jut csak desszertnek a gyümölcstorta és az eper után.

 

VI. 3. Kedd

Ez a nap a Kodály-emlékkönyv bemutatására koncentrálódott, s utólag elmondhatni: nagyon szerencsésen. Az egy órával korábbi Széchenyi Akadémia rendezte könyvbemutatóról késõ este Csûrös jelent. A tudósklubba túlzott létszámot beerõltetõ, Kosáry körül külön légkört hiába protezsáló rendezésrõl is rossz a véleménye, de fõként Lakatos és Lengyel Balázs semmitmondásáról. Egyetlen mondatban említették, hogy az Újhold-antológiát Miklós szerkesztette, de szót nem adtak neki. Hubay egy behozott színésszel majdnem nevetséges drámajelenetet játszott le. Domokos Matyival azt se tudták, milyen arcot vágjanak ehhez a szcénához.

Borzsák nekem helyet biztosított maga és Ormos Mária mellett, de én már 2.40-kor elhagytam az akadémiai színhelyet.

A dugig telt Kodály-ház pincéjében a Kollár Éva vezette Monteverdi Kórus mûsora után – jelezve a Szomjas Schifferték mellett ülõ Sárikának, hogy vagyok – biztonságosan megyek a több mint száz ember elé szónokolni. A kissé riadt Devich Márton mellett örömmel fedezem föl Fekete Tamást és Magay Bandit, persze Tamás tõlem kapta a meghívót.

Amit éjjel kigondoltam – hogy az Emma néni felé P. Young idézte levélre nagyon jól felel az én 1952-es versem –, tökéletesen beválik. Kodályné már szinte zavart szégyenkezéssel, a róla írt sorokra hivatkozva fogadott. Bónissal együtt megkapja tõlem a Szomjúság…-ot. A Kodály-emlékkönyv mind a száz példánya elkél. Sokaknak kell a versemet újra hitelesítenem. Szõnyi Erzsi szinte rajongva dedikáltatja zenei írásaimat, aztán jönnek sorba Vassné, Lukin, Andor Éva, Erkel Tibor, Szomjas Schifferték, Kondor Ilona, Heltai Nándor, Kollár Éva (különös megbecsüléssel a kórus nevében is…), Kristó Nagy, ki most ismerkedett össze Bónissal, s megajándékoz egy Promenade-koncertekrõl szóló angol képes könyvvel; Virány Gáborral is most kezdõdik legális ismerkedésünk „fonyódi alapon”, Ittzés, Nagy Klára még külön köszöntenek.

A Bónissal való beszélgetés is jól sikerül, Bálint külön is megdicsér, hogy egyetlen hibát sem talált produkciómban. Kodály Sárika még a búcsúztató háziasszony szerepét is eljátssza. Gerzson Pali kísér bennünket az Andrássy útra. Vörös Laciék is itt voltak, de csak Sárika beszélt velük.

Annyira jó kedvem támad, hogy Mahler 4. szimfóniájának Fekete Tamástól kapott CD-lemeze lejátszásán kívül („mert ez az ifjúságunk”) semmi komoly feladatot nem veszek magamra. Hernádi Gyula szerencsére telefonál. Hét végéig bent tartják a Péterfyben. A szem és az agy közt a felszökött vércukor okozta rosszullétét. Csütörtökön meglátogatom. Bónisról fogalma sincs, kicsoda, Szigetvárit valószínûleg összekeveri Zalavárival, Makoveczrõl viszont szinte meghatottan beszél, milyen melegszívû.

Sokáig kint maradok a tévé elõtt; Sárika már alszik. Bosszankodom, hogy az RTL2 erotikus mûsorában is protekciós, elnyûtt, semmire se való párok imitálják Vénusz játékát. Néztük viszont a kínzásokig a Róma nyílt várost, x-edik ismétlésekor is elragad a jelenetek légköre, az alakok, helyzetek hitelének ereje… vagy csupán Anna Magnani, Aldo Fabrizi játéka.

 

VI. 4. Szerda

Teszek-veszek, másolok, fölveszem a fizetésemet az esõ környezte Várban, hazajövök, bekapom az ebédet (közben Sárika jön Jánoséktól – Beát vizsgálták, szépen fejlõdik az embrió…). Mara mutatja a vastag Posztmodern-kötetet. Lívia átadja a Kortárs Kiadó könyveit; azzal magyarázza minapi alexás lelépését, hogy vitte õt és a könyveket kocsin. Albert Pál folyton itt lõdörög, a hangja is kellemetlen. Imre mondja: volt olyan helyzet, hogy Határ Gyõzõékkel együtt léptek be a szerkesztõségbe, kölcsönösen levegõnek nézve egymást. Én is így vagyok a férfiúval.

Délután ez évi legnagyobb gyógytornaeredményemet produkálom. Demeterné Rózsika nem gyõz méltatni! Mégsem vagyok a régi erõmben.

A mai könyvbemutatón Serfõzõ is jelen van; most kapja meg mûfordításaim kéziratát. Sorra megszólalnak a kiadók és szerzõk. Határ Gyõzõ a legcikornyásabb, Püski még mindig figyelemre méltó.

Amire hazaérek, már itt volt Szigetvári, Kóka, jön Kiss Eszter, Németh Ferenc összekötõje, hozza végre A Fülep család Becskereken-kötetet, amit holnapután kell bemutatnom. A nagydarab, teológiát is végzett hölgy bizony nevét se hallotta Csanak Dórának, Timár Árpádnak.

Kóka a mûemlékesek konferenciáján van itt, fogadáson vesz részt, és 9–10 közt tér vissza. Nézi velünk együtt Ron Fricke remek Világok arca – Baraka címû dokumentumfilmjét, aztán még két órát diskurálunk a találkozó apropójából – osztályunkról, Kaposvárról, Pécsrõl. Azonos témákról mindketten sokat tudunk, s az érzelmi, eszmei háttér igénye egyformán megmaradt bennünk. Megdöbbentõ dolgokat hallok fõiskolai tanítása tesztjeirõl. Sokan már kétsornyi népdalszöveget se tudnak leírni: „A csiszári hegyek alatt elesett a ló” (legföljebb így…).

 

VI. 5. Csütörtök

Még együtt reggelizek Kókával. Érzem körülötte a régi érzelmes légkört, megkapja dedikáltan a Szomjúság…-ot, ha már annyira tetszett neki, amit belõle fölolvastam.

Pápay Éva takarítónõ itt mûködik, de szobámban délig el tudom olvasni a Fülep-könyvet. Nagyon tetszett, nem lesz nehéz róla szólnom, de csak késõ este jutok hozzá az írásos mondanivaló megfogalmazásához.

Két órára a Liszt Ferenc térre megyek, Tüskés van ott Czigány Gyuri és Kautzky társaságában. Tibor átadja Csorba-könyvét, s mutatja a Pálinkás György szerkesztette vendégszámot, melyben Thomka Beáta nyilatkoztatja Mészölyt – aki három ponttal intézi el a Tibor szerkesztette Jelenkor-korszakot, amikor majdnem a nyakát törte T. T.,  M. M. miatt. Mit mondhassunk rá? Tiborral legalább kisebb diplomáciai húzásokat még a régi egyetértés szintjén tudok elintézni. Sediánszky Dizseri jelenlétében ohénkodik a Lázár Eszter-féle FÉSZEK kapcsán. A nõ a Pagodában õrajta is keresztülnéz, nem köszön, nincs jelen saját rendezvényein.

Alig találom meg Gyula kórházi helyét a Péterfy Sándor utcai J-épületben. Amit Ica mondott a fiú elesettségérõl, igaz. Szemén homályosított üvegû ókula (Jumurdzsák! – mondja öniróniával). Még a járás is nehezebb így, a vércukorszint meg a vérnyomás is alig csökken. A betegség valódi okát alig ismerte föl valaki, a hiányos orvosi szakismeretek könnyen végzetes bajt okozhattak volna. Az édes pezsgõ mértéktelen iszogatása talán csak az egyik ok – tavaly február óta a szervezet van állandó veszedelemben.

A szellem bizony nem szárnyal a régi könnyedséggel! Abban látom réginek Gyulát, ahogy-amit kérdezõsködik, meg ahogy magához vonva búcsúzik tõlem, a lépcsõig kísérve.

A Vörösmarty téren bukkanok föl, látom távolról a könyvheti sátrakat, Radnótit, Kornis Mihályt. Persze, övék a vásár.

A Kossuth hajón zajlik a könyvheti fogadás. Kénytelen vagyok Tóth Laciba s az Alicia nevû halavány, dunaszerdahelyi leányzóba kapaszkodni – a szomszéd asztal JAK-os, Kõrösi Zoli-s, Mészáros Sándor-os, Kukorelly Endré-s világa annyira taszít. Szinte inkognitóban megyek valami ételmaradékért, sörért. Idegenebbnek érzem magam az írók közt, mint a hetvenes évek óta bármikor. Kapok azért jó szót is jelentéktelen emberektõl, de olyan méltóságok, mint a könyvhétnyitó Kányádi, észre sem vesznek.

11 óra felé vonulok be a tévé mellõl Fülep-kéziratomat összehozni, fél négyre nyolcoldalnyira jön ki a szöveg. Jó lett, de hogyan aludjak el?

 

VI. 6. Péntek

Sörtõl, konyaktól, Dormicumtól, no meg a kevés alvástól megviselt vagyok; de legalább Németh Ferenc könyvét ünnepelhetik már.

Elmegyek a Helikon könyvesboltba, a Mándy-emlékkönyv Nap Kiadó-s bemutatójára. Matyi majd egyórás mûsort állított össze. Élvezhetõk a Papp Zoli mondta részletek – de õ maga úgy elcsuklik a végén, alig tudja megúszni sírás nélkül. Láttam Csûröst, de a büfé elõl meglépek. A Kortársat, az Írószövetséget, a Trönstrom svéd íróval ebédelést egy szín alatt intézem el. Mara mond megdöbbentõt: Lakatos Pista felnyúlt egy könyvért, s fél szeme elsötétült, lába is félig megbénult – agyvérzéssel a kórházban van. Módosról is szívzûrt jelentenek.

Rosszul ülök az ebédnél, sem Pomogátsékkal, sem Határ Gyõzõékkel, sem a díszvendéggel nem tudok beszélni – leginkább még Erõs László rádióssal. A szomszéd, hosszú asztalnál a fideszes vezérkar Orbántól Deutschig, Tellértõl Németh Zsoltig. Pomogáts Béla majdnem cinikusan céloz a jövendõ kormánnyal való jó kapcsolatra, hogy ne tekintsék székházunkat Holtak Házának.

Gereben kapcsolódik hozzám a Kálvin tér elõtt, õ is a Ráday-kollégiumba jön. Pillanatra még elhiszem, ebbõl a bemutatásból még kisülhet valami jó – de megint csak hitsorsosaim mûveletlensége, érzéketlensége uralkodik, vagyunk összesen ötvenen. Vörös Laci a déli Kulturális Krónikából tudta meg, mi lesz itt. Dórának Kiss Zsuzsa hiába telefonált, éppen orvoshoz kell mennie.

Az Ezer este elõhangját olyan pontosan mondom el, hurrát érdemelne… ehelyett? Bori úr, akinek jelenlétét külön említik, nem méltat arra, hogy egyáltalán szóba álljon velem. Németh Ferenc persze hálás-gyönyörût ír a könyvébe. Vörösékkel megyek el, s M. Bea figyelmeztetésére elmegyek a Nyugatiig, ahol a Helikon-kiadású Hetvenes évek stószban áll Orbáné mellett… 440 forintért. Az Ó utcán át jövök haza, érzem, hogy nagyon gyûrött vagyok belül.

Fél tizenkettõ után azért hallgatom a könyvheti eszmecserét: Jókai Anna nem hallgatja el a jogos panaszokat… Gyula jelentkezett, kicsit javul, de hangjából is érzem, nagyon rühelli állapotát.

 

VI. 7. Szombat

Fejfájós ébredés, csöpögõs, szeles, szeszélyes idõ. Jánosék vajon hogy „élvezik” Fonyódon? Együtt vásárolunk a Toldi mozival szemben megnyílt élelmiszer-áruházban, kifizetem a négy és fél ezres telefonszámlát. Érkezik Csûrös az Újhold Kör antológiával. Nemcsak az akadémiai bemutató kárvallottja, nemcsak hogy semmit nem kapott a válogató, elõszóíró munkáért, de száz példányából is elvittek hatvanat a szerzõk számára. Miklós nem hallott Lakatos rosszullétérõl. Én délután, Lengyel Balázstól értesülök a részletekrõl. A János-kórházba vitte felesége. Elsõsorban a látását érte baj (Stock szerint embólia); talán nem olyan vészes a helyzet. Miklós részletesen elmondja az egyetemi ügyeket is, a Pázmányt már nem látja jobb szellemûnek. Diplomát is alig tudnak adni a két nyelvvizsgától ódzkodó hallgatóknak.

õ hozta a hírt, hogy 14–15 óra közt ki vagyok írva dedikálóként a Liszt Ferenc téren az Orpheusz Kiadó költészeti antológiája miatt. Fél 3-kor odamegyek. Beszélgetek Parancs Jancsival tüdõmûtétjérõl. Délutánonként le kell feküdnie, jelentkezik az oxigénhiány. Gergely Ágitól kapok kötetet. Marton Ottó komoly gyûjtõ, nyomomat követve a Vörösmarty téren talál meg a Nap Kiadónál. Matyi, Lengyel B. ül itt mellettem. Vonulnak mellettünk hosszú tömött sorok, de se a Mándy-antológiát, se az én naplómat nem kívánják meg (Marton Ottó az Ezer estét dedikáltatta). Végül azért egy Tóth József nevû, 1949-ben gimnáziumomban érettségizett kiváltja egy 1000 Ft-os könyvemet (Ilona szerint adogattak el belõle). A szenzáció Csurka dedikálása volt, õhozzá járultak seregestül, és Pribojszky Matyi is büszkén dedikál nekem (és Matyinak) az Antológia Kiadó Püski melletti sátrában. Domokos Matyinak gratulálok Poszt-posztmodernbe írt gyilkos szövegéért.

Itthon már nem sok idõm marad. Dóráékat hívom föl. Páromat nagyon megviselte a mai vendégelésre készülõdés, de kivágja a rezet, mert a paradicsomhéjba készített szardíniás elõételtõl a pulykaszeleteken át a tortáig valósággal remekelt. Ezt késõbb többször elmondom neki.

A két páron meglátni, hogy külföldi utakról (Svájcból, Finnországból) tért haza. Szopori Nagy Lajost valami kitüntetés érte, jóízû beszédét szívesen hallgatjuk, Stock Imrérõl pedig az bizonyosodik be újra, milyen jó orvos. Gyula baját is diagnosztizálja látatlanul, velem mindenki elégedett; az érettségi találkozós fotón engem látnak legfiatalabbnak.

A vendégeket etyeki szürkebaráttal és boglári sauvignonnal kínálom. Mutattam nekik a könyvheti könyveket. Legélénkebb reagálóm Mária, akit Világosság-beli cikkéért kell ma dicsérni. Sárika öröme az unokák képeinek mutogatásában teljesedik ki.

Fél 11-kor már magunk vagyunk, Stock Imre korai lefekvõ.

 

VI. 8. Vasárnap

Medárd napján, ha az ég nem is ereszti ránk áldásait, változékony az idõ. Mégis elég meleg ahhoz, hogy a Fonyódon levõ Jánosék és Luca együttese felõl nyugodtak lehessünk.

Földerítem Gyulát; kicsit javul, de az Ica által bevitt neurológiakötetben ijesztõ auspiciumokat talált állapotáról. Még egyszer fölhív Vörös Laci telefonja után: mi az a pozitív nyilatkozat Albert Páltól a Magyar Nemzetben – az, hogy Mészöly, Nádas vannak a csúcson, aztán Esterházy meg a többi után, Jancsó erõterében, ott van a háttérben Hernádi is.

Errõl a napról úgy határoztam, hogy kiállításokat nézünk.

A Mûcsarnokban a Gerzson(ék) kiírta Szalon Kiállítás, az újraparkettázott, szépen világított teremben kb. 120 mûvész anyagát kínálja. Legalább ötven mû megállít. Feltûnõ, hogy Jankovics Józsefen kívül nincs senki ismerõs. Átvándlizunk a Petõfi Múzeumba, ahol F. Fábri Zsuzsanna fotóanyagában, legeldugottabb paravánon, de ott van három ’82. XII. 18-án fölvett fotóm.

Látom itthon a pápa krakkói jelenetét, ahogy szentté avatásának jóváhagyásával tiszteli meg Hedviget, Jadvigát.

Gerzsonékkal találkozót beszéltünk meg a közös Bozayékhoz menetelhez.

Kellemes a kerti diskurzus; a témákat nem számítva, mert a fiúk körében kizárólag a zenei fesztiválról van szó. Késõbb az elkülönülõ vacsora utáni társaságban Sárika a szóvivõ a hittan, vallás, egyház körüli családi problémákkal. Attila politizál, a MIÉP-rõl, Fideszrõl, a versenybõl kiesett Pozsgayról. Pali karcagi tapasztalatai alapján attól tart, megint csak Horn lesz a nyerõ.

A kaják kakukkfûízûek, a rétegesen szõkített hajú Erzsi is megkeseríti szájam ízét, amikor a Magyarország címû lap Kassai B. Károly fõmunkatársát dicsérve úgy adja el volt férjét, hogy „Bandi volt barátja”.

Kölcsönösen megállapítjuk, hogy Devichék nagyon szimpatikusak voltak.

 

VI. 11. Szerda

Rászánom magam újra Rádics Jóska számának tárcsázására. Elgyötört hangon a feleség hívja valahonnét; õ már Bandinak szólítva köszönt, és szívesen beszél velem. Az ötvenéves találkozóról a perforálódottvakbél-mûtétje miatt kimaradt; szívkoszorú-ügyeit hátsó fali bonyodalmak teszik kockázatossá. Igen, március 15-én a Veres Péter-megemlékezésünkkor rosszul lett az Akadémián.

Ha minden kötél szakad, Papp Lajos kezére adná magát, benne emberileg is bízik. Bánatosan sorolja emberi veszteségeit. Legfájdalmasabb Matyi öccsének haláláról szól, merthogy gondozóként végigcsinálta vele azt az öt évet. Sokat emlegeti az egykori parasztköltõket, akiknek sokat köszönhet, s olyan epizódokat (apja Rajkkal való konfliktusát) említ, amit sose mondott el. Mészölyrõl, a Móricz Zsigmond iskoláról való véleményei normálisak. Kíváncsi a dokumentációra, amit majd küldetek neki. Végül meleg szavakkal köszöni érdeklõdésemet – jólesett valakinek vallania ezekrõl a dolgokról.

Belegondolni is keserves, mi ment veszendõbe kettõnk között, hogy még a kapcsolatfölvétel is mennyire abszurd az elrohant évtizedek után.

Ebéd után megyek a Kortársba; a Jánoséktól jött Sárika már otthon. János filmezett Fonyódon; a családról és Lucáról aranyos jelenetek adódtak.

Mara áldásos közremûködése folytán életemben elõször „beírják” kéziratomat a számítógépbe. Somogyi Gyula az íródeák. Meggyõzõdhetem ismét tördelõszerkesztõi rátermettségérõl. Egyházashetyére nem megyünk, mert Kis Pintérnek csak 20-a jó. Matyi se szabad akkor.

Matyi Hét évszázad-kritikáját olvasom a Holmiban (remek!), és Várady Szabolcs elemzését egy Philip Larkin-vers fordítóversenyérõl. A publikációban persze nevem se fordul elõ.

Rózsika tornáztat, dicséri lányait. Mariba valóban bele lehet szeretni, szemébõl szinte aranylik a belsõ érték. A leszázalékolt könyvek oszlopából egy arasznyi Hetvenes évek elfogyott. Veszek még egy példányt.

Itthon Kautzky, Ébert telefonjai, Gyula kétszer is hívott, jókedvûbben, mert holnap hazaengedik. Sárika Vörös Jutkával félórázik telefonon, Lacit beszervezem a Confessiót másodszor is elutasító Domokos helyett Vekerdi-kritikára.

Matyitól telefonon búcsúztam, gratuláltam a Holmi-cikkhez. Mindenre fanyar megjegyzéseket tesz, Csûrös Újhold-kötet-szerkesztésérõl, a becskereki Fülep-könyvrõl, Lászlóról, Hetyérõl, a közösségek válságáról.

 

VI. 12. Csütörtök

Nagy fejfájás, Quarelin után teszek-veszek, könyveket transzponálok, leveleket írok. A két Gyula ismét jelentkezik. Békési külön kérése: nézzem át száz versbõl álló új kötet-összeállítását, mely természetesen az eddigieknél is jobb lesz.

Nem hiányzott a két délutáni ülés: a Szakszervezetben meg a FÉSZEK-ben. Mezey Kati szerencsére elmuzsikálja a fõtémákat, meg Jókai Anna is, kellõképpen kiengedve magát. Még azt is megújrázva, hogyan mondott Mándy temetésén a Széchenyi Akadémia és a Szövetség nevében beszédet, s Fodor Gábor hogy köszönt neki „Jó napot”-tal, s õ viszont „Pá”-val. Kati védelmezni próbálja a vakulással fenyegetett Lakatos Hét évszázadát, melyet sorra lõnek ki Görömbei, Szakolczay, Domokos. Vasy Géza itt helyben mond róla megsemmisítõ érveket. Nem érdekel sem ez, sem a FÉSZEK tornázása a létezés felé. Lázár Eszter nincs jelen. Éppen Hollandiából közvetít a rádiónak. Galambos dicséri (én hallgatok), Molnár Éva munkáját pedig már-már világhírûre emelik.

A Dob utca sarkán újra Mezey Katit látom; várja Jánost, hogy együtt mehessenek a Fidesz zeneakadémiai gyûlésére (végül én hozom össze õket).

Vityehszkirõl látok érdekes filmet, s elég ízléses a régtõl emlegetett Luis Malle-féle Szívzörej – fõszerepben a Pór Jutkára emlékeztetõ Lea Massarival.

 

VI. 13. Péntek

Beértem ma is kevés alvással, a fáradtságba, kiábrándultságba már belenyugvással. Már nem is ér pofonként Ács Mara Kis Pintér elõtti bejelentése a Fülep-könyv-bemutatómról: „Ezt… nem akarjuk közölni…” Eredetileg én se ide szántam, hanem a Tiszatájnak. Sajnálják, hogy Hetyén nem találkozhatunk.

Nagyobb baj, hogy én hiába írom sok-sok levelemet, valahogy nem jutok elõbbre. Dippold Pál hetek óta nem válaszol megkeresésemre.

Brókés Ágnes bezzeg megtalál, a párás levegõtõl izzadva, zavart mimikával közli, azért hívott a múltkor, mert ösztöndíjjavaslatot akart kérni tõlem – most nyomban kicsikarja a MATOE részére.

Társadalmi és családi jótékonyságom abban nyilvánul meg még, hogy ebéd után elmegyünk a lipótvárosi német önkormányzat Parlament Café Galériájába Bayer Erzsébet kiállítására. Szirmay dedikál ott bõszen, mellette majdnem teljesen õszen Tavaszy Noémi számol be mögöttem ülve Sárikának. Pogány Gábor vállalja a képek dicséretét. Én hívom föl S. figyelmét Krieger Évára, régi fonyódi nyaraló-ismerõsümkre, Móricz György Fülep pécsi tanítványaként mutatkozik be. Szirmay a Somogy-beli õrségváltásról faggat aggályosan. Nem lelkesedik Tüskés módszereiért. (Én már nem bánom devalválódásomat.) Bayer E. legalább kedves, vékonyságában érzek valamit Baba nénémbõl, szentlászlói sváb falusiassága pedig valahogy Mérõvel is érintkezik.

Megyünk a Dob utcába Dávidékhoz Bulláéktól, Kelemenéktõl kapott ruhaholmikkal, csokoládékkal. A gyerekek bizonyítványa példás, dicséretes, jeles. Katica aranyosan számol be „kis testét” ért balesetérõl (megütötte a térdét) biciklilánca lepotyogásakor. Sárika írat pár sort egy virágos fényképre, a hittanosoknak, Bence helyett ezt viszi el vasárnap a templomba, évzáróra.

Kapott videokazettával visszük Ágota Vadrózsák-beli táncjeleneteit. Jó, hogy csinálja, nagyon helyes lány, olykor még Jánosra is emlékeztet bennünket.

 

VI. 14. Szombat. Bp.–Fonyód

Még néhány levél – például Csoórinak, Rádics Jóskának, Lõrinc Ferencnek, még egy postára menetel (befizetem a badacsonyi tagdíjat, duplán), nagyon jó búcsúebédet kapok Sárikától, s úgy érzem, mindent alaposan elõkészítettem a Fonyódhoz menetelre. Jánosék, akik a kedvünkért részt vesznek Durkó búcsúhangversenyén (Bartók Négy zenekari darabja, III. zongoraversenye Jandó elõadásában elõzi meg János jelenéseit…). Már fél 2-kor nálunk vannak a „gömbölû” Lucával. János az éppen megeredt esõben indul el velem Kelenföldre, Sárika így csak a Közbe kísér le, Bea az ablakból integet.

Budán már szûnik a felhõszakadás – tudok közben a legfontosabbakról Jánossal beszélni. Talán július elején költözhetnek… Besegít a Littera Nova Kiadó kézirat-elutasításaiba Halász Krisztina barátnõjükkel.

Fülkémben egy csúnya pár csókolózik Siófokig. Az elõfizetett Nappali Ház Aczél-interjúit olvasom. Milyen bájos toleranciával beszélnek róla. Szép a csupa zöld világ, a Balatonban már fürdenek is.

Laci „boszorkánylövésivel” nehezen ballag, Bözsi is kijött elém. Átviszem a sok ajándékot, amit még a múltkor itt megvettünk, s veszek hozzá a Pátriában még bonbont…

Egy vidám amerikai film közben mondom híreinket. A múlt hét végén itt járt Jánosék filmet is készítettek, nyáron majd meg lehet nézni. Lucáról lelkesen beszélnek, de Beát szomorúnak látták (lehet ez benne alkati vonás is).

Zivatar után iszkolunk haza. Berendezkedni jó. Kivételesen Kerényi Imre színészdiplomás közvetítését is szívesen nézem. Claudiában látszik temperamentum; Balázsovits lánya semmilyen.

Nem nagyon merek rágondolni, miért vagyok itt, Sobor Anti naplóját kezdem elolvasni – elálmosodom rajta…

 

VI. 15. Vasárnap. Fonyód

Olyan jól érzem magam, annyira pihentnek, szinte újjászületettnek, hogy többször is magamra csodálkozom. Az éjszakai esõ után foghatóbb a légkör, mintha a nem hideg szél megmozgatta volna a hegyközi utca és Balaton fölötti eget. A kápolnából jövõ nõvérek reggelijétõl a partra indulok. Sétálok a nyitott strandon (állítólag megszûnik a napi belépti jegy is). Nem fungál még persze semmi, csak a kiszolgálóbódékat javítgatják, s egy gyerekcsapat ugrik a vízbe testületileg. Közel van a túlsó part, s minden tiszta, jól körvonalazott, inspirálóan üde. Még az aluljáró felirataiban is van ihletõ fantázia: „Észrevetted már, hogy nincs nálam különb?” – válasz: „Hol találom nincs-et?”

Többszöri kísérletre megtalálom Gyulát. Kettõs látása még megvan, eszerint elemzi magát mint legcinikusabb jelenséget. Eldöntötte, hogy nem válaszol Eörsinek. Alkotói pesszimizmusomra azt feleli: mégiscsak történt velem egy s más ebben az évben. õt és egy maroknyi embert érdekli még, mit írok; a többi nem számít.

Gálné, az egykori könyvárus köszön rám. Meghízott, négy dédunokával dicsekedhet, de egészsége gyenge lábakon áll. Elvásárlok majdnem háromezer forintot. Élvezem Bözsi rántott pipijét, ízes sült krumpliját, salátáját s az „utolsó” epret.

Laci átjön megvizsgálni a traktorként zörgõ Szaratov hûtõszekrényünket. Ritka leleménynyel megtalálja a szekrény hátlapja mögé (még tavaly, az utolsó mosogatáskor) behullt kávéskanalat. A televíziót is beállítja tûrhetõre – nézem is rajta a Homok-os brazil sorozatot meg az Ezer lépést.

Nagy írói kedvemben csak a tavaly második félévi naplót kezdem olvasni. (Éjfél után fél 4-re éppen a Városmajor úti beszámolóig jutok.)

Ez igazán szép nap volt – jelentem Sárikának, nem vállalva magamért semmi személyes felelõsséget. A TV-2-õn egyre Torockóról beszél Ráday.

Sárika szerint Jánosék jól megvoltak a hangversenyen, Csûrössel, Bozayékkal, Körmendi Klárival találkoztak. Közben Luca baba vígan körbejárta már járókája ketrecét.

 

VI. 16. Hétfõ. Fonyód

Máris elkutyultam; pálinkás Dormicummal kellett álomba lökni négy óra felé, amikor kint már a hajnal készülõdött. Kóválygok is reggel éppen eléggé. Az újságolvasás után nem tudok magamnak jobbat ajánlani, mint az elmúlt év történetével való újraismerkedést.

A tavalyi naplóba való elmerülés azonban hiába hozza fel a már feledett észleleteket, semmiféle drámai szembesüléssel sem jár. Olyan, mintha nem is velem történt volna mindaz, ami történt. Érdekes ugyan, hogy a mûtét után (ahogy ezt a Városmajorban meg is állapították) mintha egy napot elvesztettem volna.

Érdekesebbnek, frissebbnek látszik minden, ami ebben az évben történt velem – de közben valahányszor a célra sandítok, elfog a kétségbeesés: írni valamit is ebbõl, s verset formázni?! Hiszen – ahogy egy hang sugallja – ennyi idõs korban már abba is hagyják a lírázást.

Két kedvezõ hang a külvilágból: a Duna TV Helikon-mûsorának házigazdája, Domokos Matyi nem kíméletes Bán Zoltán Andrással, a Szép versek szerkesztõjével. Kötetét csak úgy tudná elfogadni, mint „az én szép verseimet”, mert különben Ágh, Buda, Fodor András és mások hiányát csak úgy, hogy ebben az évben nem írtak verset.

A másik mozzanat a Balaton látványa. Változás készül a meteorológiában, ennek s a világos éjszakának színjátékaként a víz szinte ki akar emelkedni medrébõl. Meghatóan anyagszerû a mólók közt s távolabb is. Ember pedig alig van; a mólón csak egy lány üldögél, a „nyíl” legvégén. Fagylaltot nyalva kanyarodom vissza. Megnézem Sütõ András hetvenévességének ünneplését.

A marosvásárhelyi eseményrõl bátran mesél; A nyelvhalálról való álom-tévéjátékban is vannak szép részletek, bár a lejátszás García Lorcá-s lehetõségei helyett néha bizony a szentimentalizmus meg a népszínmû marad. Akad bergmanos mozzanat, amikor a buszmegállónál léniában álló emberek nem felelnek a magyarul kérdezõ írónak, vagy amikor Kemény Zsigmondot felültetik az adysan beszélõ ló húzta csézára.

 

VI. 18. Szerda. Fonyód

A krónikus terméketlenség, úgy látszik, annyira nyomja tudatomat, hogy már 6-7 óra közt fölébredek; naplót írok, Sobor naplóját olvasom, s továbbra se járatom agyam verseken.

További zavart támaszt bennem az érkezõ posta is.

A Nemzeti Filharmónia (Tóthpál Jóskáék) Stravinsky Özönvizét kínálják lefordításra, de idétlenül gyors reagálást kérnek. Sárika levele s fõként vele való telefonbeszélgetésem csitít le végre (Tóthpál neki szeptemberi határidõt mondott, azt vállalhatnám…). Persze Kováts Anikó is keresett, hogy segítsek neki a Szabó Magda-ünneplést méltóságosabbá tenni. Ez tegnap két telefonjába került.

Jött még levél Csûröstõl. Leírja a durkós hangversenyt. Tetszett neki. Attila hiányolta a megjegyezhetõ dallamokat. Miklós észrevette rossz lelkiállapotomat – s ezt fõként a Somogy–FÉSZEK–Írószövetség és egyéb elbizonytalanodó örökségeim sorsa miatti aggodalmamra vezeti vissza. Van ebben valami. Még jó, hogy Arany Jánossal vigasztal: hogy a költõnek akár legrosszabb kedvében is „csak hangköre más”, mindenképpen kibukik belõle, amit mondania kell.

Még a cvekedliebéd után se sikerül írni, kivált nem, amiért jön Simon Ottó, tervezi kötetét, Fonyódi Helikonját. Elmenetele után is böngészek, tévézek még, de a kultikusan kikészített, félbehajtott üres papír végre a legkönnyebb irányban elmozdul: írok arról az állapotról, amikor október 16-án a hõemelkedés hallatán két hõmérõt tétetett belém az orvos – s eszembe jutott a Szuntyer betegszobája.

Sok idõt pazarlok el odaát a vacsora körül; Hecz Gábor málnát hoz, a lányok örülnek. Baba nõvérem utolsó napja ez a nyolcvanöt elõtt.

Itthon a tûrhetõ 1970-es Pillangót, de még a Paraguay–Argentína kupameccset is nézem, s közben ihletõdöm egy Stryk Sándorra való portré-, érettségitalálkozó-versre. Zavarosan alszom el, tintafoltot hagyva a paplanhuzaton.

 

VI. 19. Csütörtök. Fonyód

Fejér György János szerencséltet megint lehetetlen temperamentumával. A Hubaynak velem küldeni szándékozott levelet már kétszer megjelentette. Az erõskezû Walterhez Makkay János mellett velem szeretne bevezetõt íratni.

Gyulát ma elkapom. Szûnõben kettõs látása; már járja a várost.

Viszem a nyolcvanöt évesnek a frissen csomagolt kávét, pezsgõt; ünnepeljünk jó hangulatban. Kicsit izgulok, mit telefonál Sárika. Fél egykor szerencsére azt, hogy az egyhónapos alapos vizsgálat után is rendben van menyünk, Bea második terhessége. Aranyos Baba, ahogy a csillogó szemû Lucáról is érdeklõdik Beától – röviden én is szólok Sárikával. (Délután megveszem a teraszra kedvéért, névnapjára az asztali napernyõt.)

A szokásostól abban különbözik családi ebédünk, hogy ritkábban idézzük a múltat, bár Baba említette: szeretne majd Dávidékkal Berénybe autózni.

Két vers megszületik ma is. Talán nem annyira gyötrõdve, a tévében sincs mit nézni. Friderikusz válogatott mûsorát naponta reklámozták.

 

VI. 20. Péntek. Fonyód

Mint amikor a szekér kerekét bekenik kocsikenõccsel: nyilvánvalóan jobban megy a verselés. Akármilyen nehéz témába fogok – intenzív osztály, az élet törékenységére rádöbbenés, a lisszaboni kikötõ –, aránylag könnyen megkészül a penzum.

Az utolsót éjfél után, Billy Wilder-film és futballközvetítés közben tervelem ki, s egy óra kell hozzá még, hogy harmincsorosan kész legyen.

Délelõtt esõs, borús volt a világ, délutánra kifényesült. Vacsora után a „Varga lány” Vali lánya kéri ötezerért, hogy kozmetikus-tábláját kerítésünkre tehesse.

A vacak Dallas-részlet után Baba kedvéért nézem Kepes ezúttal feszélyezõ mûsorát, a csodagyerekekrõl.

Némi melegségre vágyva a csepergésben, tárcsázom a VI. kerületet. Megérzem, hogy egy hét után már az ünnepi magányt nehezebben viseli párom. Elárulja, hogy Lakatos András egy tüsszentés után úgy lebénult, hogy otthon csak deszkán szabad feküdnie…

A Serlock Holmes magánéletét láttam már, de rossz képernyõn is minden részletében újra élvezem. Profimunka.

Az osztrák származású rendezõre osztrák sört iszom.

Czeizel adatösszegzése szerint a területre esõ zsenik száma szerint Ausztria vezet – mi csak tizennegyedikek vagyunk a sorban.

 

VI. 21. Szombat. Fonyód–Badacsony–Fonyód

Elkövetkezett a második sebesség, mert tegnap is, ma is csak négy óra után aludtam el. Írni viszont tudok, a közérzetem jó – és az idõ meg aranyos, szinte idillien tiszta fényû.

Külön stimulust kapok attól, hogy a Badacsonyba menetel elõtt a pavilonsornál ismerõsnek tartott nõ örömmel köszönt, visszajön az aluljáró lépcsõjérõl. Én viszont az Erdélyi Piroskára emlékeztetõ, szemüveges hölgyre nem tudom mindjárt kivágni, hogy Hajba Inci… Mondja õ szaporán és igen kedvesen, temperamentumosan magát, temérdek buzsáki elfoglaltságát okolva, hogy itt sohasem jutott el a velem való találkozásig. Tény, hogy tíz évnél is régebben láttam. Szavából érzem azt a szeretetet, ami egyéniségét olyanképpen növeszti, ahogy megnemesült kortársainkét, akikbõl a kedély, a megõrzött eredetiség gazdagabb embert csinált. Ha nem kötne a hajóra szállás, közvetlenebbül reagálnék. Visszafordultában elárulja, a fodrásznál, a bura alatt, Honti Luci mellett ülve ma is gyakran én vagyok a téma.

Csala Bálint nem vár a túlparton – nem csoda: mélyvénás trombózissal kórházban van. Nézem, leszállóban az idegenforgalom itt is. Nem gyõzik magukat ajánlgatni az árusok, fogatosok.

Húsz-harmincan gyûltünk össze az Egry J. Baráti Társaság tagjai közül, Fonay megvan még, de már fölállni is nehezére esik. Egy könyvet még összehozott. Csaláné középfokú mûsorvezetõnek már elmenne. Megható, hogy néhányan vannak még a régiekbõl, de már csak igen vékony szálon lehet a lényeghez kötõdni.

Kisütöttem, hogy amiként a Bakony Kalendáriumba leadtam Egry-versemet, csinálhatnánk A vízrenézõ cím alatt külön kiadványt is, amibe belevinném saját esszém mellé Wilhelm Rudi, Gerzson, Varga Pista írását – az õ rajzaikat is.

Nem kerülhetem ki a temetõbe menetelt se. Ott is szép a környezet, ahogy balról benéz a Gulács. Kutasi Zoltán fölolvassa az Egry sírját. Az értelmezés jó, de a „párák harmata” helyett „párnák harmatát” mondja.

Csébi Gézával és tizenhárom éves fiával megyek az állomásra.

A visszaúti katamaránban alig lézengenek; változatlan tehát észrevételem a Balaton néptelenségérõl. Semmi nóta kiszálláskor.

Bözsi egyáltalán nem emlékszik a Fonay szülõk arcára, a fotókat nézve Baba is csak rámondja az asszonyra: „õ volt”. Hát persze, a ’30-as években már nem voltak F.-ék Fonyódon. Laci vérnyomásmérése szerint 143/92 vagyok. Rendben.

Sárika és Honti Luca emléke ihleti Kezek, ujjak-versemet, mely négy órára készül el. Közben fél kettõig láttam azt is, hogy ütötték ki 2:1-re a peruiak Argentínát a kupából.

 

VI. 23. Hétfõ. Fonyód

A megváltódás kisebb csodájának is tekinthetõ, ami ma történik velem. Az idõ ugyan pocsék, vízhatlan cipõt kell vennem, de közben megtalálom Sárika ázott postáját. Levele tele van színnel, szeretettel, engem illetõ realitásérzettel, mert amit végsõ soron nyert eredményeimrõl mond – hogy egészségesen sétálhatok, nõvéreimmel lehetek, nyájas hazai parton –, azt élem meg ma.

Négy verset írok meg egymás után (Orbán O. filmjérõl, Bencérõl, Lucáról, Sintráról) – akármilyenek is, az én hangkörömbõl valók, és alig gyõzöm ünnepelni, hogy szinte készen vagyok penzumommal. Egy – a legnehezebb lecke, amit még Stamler meg leginkább Szakolczay adott föl – holnapra marad, vagy végleg elmarad. Jóérzésemet, hogy mégiscsak tudok még írni – sõt, amihez nyúlok, megelevenedett kezem alatt –, már nem ronthatja le az sem, ha itt befejezem.

Jó még Salamon Nándor váratlan levele Szombathelyrõl. Igen melegen köszöni a naplókat, sokat tanult belõlük. Szeretné olvasni a folytatást is nyugdíjas korában. És az elállt esõ utáni különösen tiszta levegõ a strandon. Ott sétálok érzéki élmények nélkül, de váltig örvendezve, milyen szabadon lélegzem, milyen könnyû a világ. Mintha lelkileg most volnék igazán gyógyult.

A Karácsony utcában pedig öröm, hogy Hecz Gábor hoz ismét egy kis málnát.

Este kilenc és negyed tizenegy közt képtelen vagyok telefonálni Sárikának: folyvást foglalt (rossz?) a telefonunk.

Ha már Sárikát nem érhettem el, nézem a szörnyû, Juszt László-féle vitafórumot (ezúttal az egyházi iskolák helyzetérõl) és a Redl ezredest. Ezt változatlanul jó filmnek tartom. Szegény Hernádi György hogy keringõzik benne – látni vagy hétszer…

 

VI. 24. Kedd. Fonyód

Mondhatnám már én is a Págert utánzó Sinkovits szavaival: „El vagyok magamtól ragadtatva…” Részint azért, mert alig pár órás alvás, de jókora reggeli fejfájás után hamar rendbe jövök, részint meg azért, mivel belsõ szorongás nélkül vágok neki a Szakolczay és Stamler diktálta feladatnak. Ihletõül újra elolvasom Stamler leveleit meg a Fajszi Kohóról írt brosúráját. Akkora rábeszélõerõvel próbált a honfoglalás-témába befogni, kétszer egymás után, hogy végül engedek a kényszernek, sõt fölhasználom lendületes inspirációit abban a reményben, hogy nem rontom az õ ideáját, tárgyi beavatását – sõt költészetté elevenítem; egyúttal az egészet neki ajánlom. A Jádi Oratórium rendelõje ennyit tõlem is érdemel.

Kissné Lili levele örvendeztet ma meg. Estefelé a László-napi jókívánatokat kezdem fogalmazni. A politikában Torgyán ügynöki lejáratása van ismét soron; Juszt László bemutatja egy postarabló elfogását (nem szégyenkezik az ifjú).

Sárikát fölhívom ma is, mivel Dávidéknál folyton foglalt a szám. Volt ma Konok Tamás kiállításán (ráismert a mûvész és Petrovicsék). Ágota meggyógyult, de Beánál jelentkezett valami fájás, õt kell helyettesítenie Lucánál. Jánosék Balzac utcai mesterei végre csináltak is valamit.

Szép hongkongi filmet látok egy Alzheimer-kóros volt vadászrepülõrõl. Szegény ottaniak… mehetnek vissza Kína tág kebelére.

 

VI. 25. Szerda. Fonyód

Diadalmam dicsõségére minden eddiginél pocsékabbul aludtam: összesen tán két és fél órát. Mint aki mindent kibír, jókedvvel vágok neki a napnak, annál inkább is, mivel Sárika levele jó híreket tartalmaz Lucáról, s Tüskés levele is jó hangulatú. Szuntyer-vallomásomat újra akarja közölni az 1999/1. számban, melynek máris dossziét nyitott. Neki még voltak kellemes könyvheti élményei itt-ott a Dunántúlon.

Néhány lap és levél után nekifogok Moldova A Balaton elrablása címû riportkönyvének. (Laci névnapjára vettem, így holnaputánig el akarom olvasni.) Alapos, invenciózus könyv; sok mindent elsõdlegesen tár föl a vízügyi, partvédelmi, hal- és halászatproblémáktól az angolnapusztulásig. Moldovával se leszek soha jóban, de úgy látszik, feladatvállaló konokságát, idõnkénti szimpatikus témaválasztását, írni tudását tisztelnem kell.

Délutánra igazi nyáriassá válik az idõ. Szedtem meggyfánkról egy lábasra valót, s mivel Laci nem kedveli a meggyet, cseresznyét is veszek ebédre. Nagyon jóízûen duplázok a túrós csuszából. Utolsó lapomon errõl még hírt adok Sárikának.

A vacsoráról fél nyolc után elsétálok Simon Ottóhoz. A konyhájában ülünk eleinte, kõsüllõt süt, és jóféle soproni kékfrankossal kínál. Ettõl lassan föloldódok; tudok beszélni legalább arról a romlásról, amit Ottó is észlel maga körül, menynyire megváltozott például a régi, kedélyes tanári kollektíva világa. Elképzelhetetlen a születésnapos Ottó ünneplése. A fölidézett Balaton problémájához és egyéb keservekhez találóan szól hozzá. Talált egy pedagógát, aki versrészletekkel szõtt levelében ajánlja magát. Írunk is neki egy lapot, meg Takáts Gyulának.

Berekszagú levegõ veszi körül a Karácsony utca végét. Ennek is lehet örülni, meg házunk elõtt Hecz Irénke fölbukkanásának. õ nehezebben érti, miért fájlaljuk a tûnt idõt, neki éppen jó társasági élménye volt. Gratulálok sikeres, százezer forintot is nyert lányához – s kapok tõle egy búcsúpuszit.

A tévében Isac Perlmann és a klezmer zene dicsõül meg.

 

VI. 26. Csütörtök. Fonyód

Ma sem aludtam igazán könnyedén, hajnali álmomban nõi incselkedés is volt. Furcsa, hogy még csak egy napja szabadultam a „szüléstõl”, s hogy „gyerekeimre” olyan félve, idegenkedve gondolok! Tüskés Tibornak írok hosszabb levelet, megveszem az évadra szóló kabint 6600 forintért. Ma nem esik jól a paradicsomos húsgombóc, bajlódom a gyomrommal. A híradóban Karadzsicsra és társaira Ausztriában leselkedõ kommandósokról is esik szó; Pol Potról már nem tudják, él-e vagy sem. Torgyán megint tiltakozik az ügynökgyanú ellen, a Tocsik-per meg azért dõl dugába, mert Horn nem hagyja magát ez ügyben felelõssé tenni, Suchmannt is kidobatta.

Elolvasom végig Moldova Balaton-könyvét, a portrék közül a badacsonyi polgármesteré érdekes, meg Nemcsóké, aki láthatóan gusztusa szerinti, feltörekvõ plebejus lény.

Fõ teljesítményem ma a Sneé Péternek írt levél. Közben, sajna, talán a melegedés miatt, több mint egy hónap után ismét jelentkezik a gyomorszáj körüli szorongás. Mólói esti séta, két krimi (a Dilinger halottat is most látom elõször) után is elõvesz.

A fizikai korlátok közt mindjárt lelankad a szellem jókedve, ehet bármennyi finom édességet.

 

(A kézirat itt megszakad.)

 

 

*Kaposvári MÁV Nevelõintézet. Szokatlan neve állítólag a régi, évtizedekkel elõbbi „éhezõ” diákokra utal.