Kodolányi János és Szabó Lõrinc levelezésébõl

A két író között 1948-tól kezdõdött rendszeres levelezés. Korábbi leveleik – amennyire a fennmaradt és hozzáférhetõ dokumentumok alapján ez megállapítható – jobbára alkalmi jellegûek voltak, hiszen lakóhelyeik egymáshoz való közelsége, azonos baráti, írói körük, újságírói munkájuk miatt addig kettejük között általában megvolt a mindennapi személyes érintkezés. Kodolányi János azonban már az 1948-as év nagyobbik részét Balatonakarattyán töltötte, s a következõ évben feleségével együtt oda is költözött, felszámolva pasaréti lakását. Ezután már csak ritkán utazott Budapestre, s Szabó Lõrinc évente egy-két alkalommal látogatta meg õt, így baráti kapcsolatukat elsõsorban levelezés útján tartották fenn, Szabó Lõrinc haláláig. Az alábbi szemelvényeket a Kodolányi János és Szabó Lõrinc levelezése 1948–1957 címû, készülõ könyvbõl válogattam.

 

Horányi Károly

 

 

1

Budapest, 1948. jún. 2.

Kedves Jánosom!

Sietek, mint mindig, de elõbb lehadarok, ledarálok egy kis híradást magunkról. A semmirõl, ami valaminek látszik; ami csak látszik valaminek.

Azt hiszem, kampec! Elsejétõl egy vas fixem sincs! Az Örök Bar. II. megjelent, de nem a könyvesboltok, csak a Könyvbarátok számára. Magam se juthatok hozzá más úton. Igaz, hogy így 20 Ft az ára, s õsszel, majd a boltokban 50 lesz; ez viszont nekem csak kár. Sok zavar van a háttérben, titkolózás is, vezérigazgatói szûkkeblûség is, félelem is, még nem látok tisztán, s valahogy érdekemmé vált, úgy sejtem, hogy részben most ne is akarjak! (Érted? Nem. Ne kérdezz, kár!) Szóval: õsszel nyilvánosan is kijön a könyv. Ez a hivatalos közlés felém, csak ezt kell emlegetni.

Most indulok majd be, s postára adom a te példányodat. Lányod tegnap reggel itt járt. A két Vízöntõnek még mindig nincs gazdája, csak gazdajelöltje. Iszonyúan megnehezedett, szorosodott, szûkült az élet az államosítások óta. Nem hittem volna, hogy ránk is így kihat. Írj egy lapot, ha megkaptátok a kötetet.

Tegnap beszéltem Illyéssel a Fehér Holló sátrában. Semmi különös. Illetve: a rádió egy Magyar Parnasszus-órát vagy mit felajánlott a Válasz-éknak. Simonffy Margottal tõlem is akartak szavaltatni két verset; két egészet!! A felelet: sajnos, Sz. L.-tõl csak versfordítást lehet. „Elõször azt akartuk”, mondta Illyés, „de aztán… hogy mégse legyen ujjhúzás.” Márta telefonál még Kolozsvári Grandpierre-nek, hogy nem hozhatnak-e új döntést; de miért bízzam? Sose tudtam eléggé pesszimista lenni, a valóság mindig lefõzött. De hogy! Az a rádiószereplés különben 19-én lesz, nem tudom, hány órakor.

B. Lacival tegnap együtt voltam, említette, hogy hírt kapott tõled. S beszéltem telefonon Harasztinéval, s tán urával is fogok. Esetleg bennünket szednek a kocsijukra, ha megint lenéznek hozzád. Ennek igen örülnék. Az ÖB. II. tp-ai ügyében jeleztem neki, hogy a ti Jutkátoktól kapja meg a magáét s a Zelkét (aki különben Bulgáriában van most).

Franklin szeretné az új teljes Shakespeare-je kiegészítéseképpen a Szonetteket ugyanolyan kötésben stb., de nem bibliapapíron, mert túl vékony volna a tízíves könyv, kihozni karácsonyra. Kérdés, lehet-e: adnak-e papírt, s enged-e a cenzúra engem. Ezt becsületesen megmondta Zádor Anna, s tudom, hogy õ maga nagyon szeretné. Szóval hát itt is, még mindig, a kérdés, újra meg újra, hogy „lehet-e?”. Megállapodást csak azután köthet. Ez egy hónap múlva eldõl.

Betegségem tart, komplikálódik, homályosodik. Tegnap voltam megint a klinikán, holnap újra ott leszek. A vizelet nem tisztul. Idegesít, hogy folyton kérdezgetik, nem érzem-e ezt, azt. Nem. Én eddig még tulajdonképpen sose voltam beteg. A bal vese mellett a bal prosztatával lehet valami, újabban ez a gyanú. Nem fáj, ha masszírozzák. Mindig azt hittem, hogy elöl van valahol. Hátul van. Ez a Babics prof. igazán sokat kínlódik velem. Igen demoralizáló érzés. Az ujjára gumit húz. Akarattal írom körül a dolgokat ilyen homályosan.

Szabolcsról nincs újabb hír, nagyon várjuk.

Lóci nagy napjai: jún. 14–5–6. A három írásbelin szerencsésen túljutott, sõt szépen.

Fenyõ Miksa szólt rám a minap az utcán; rendes ember; a zongorát már megette, most a szõnyegein a sor; fél évig Rómában volt; cinikusan-bölcsen örvendezik, hogy öregkorára ilyen szép nyaraláshoz, semittevéshez juttatta a világtörténelem. Mert sehol sincs, csak él és olvas.

János, hiányzol! Ti is egy hely voltatok, ahova át lehetett menni. Hiányzol!

A kakasnak jókedvet, a tyúkoknak sok tojást, a kertnek szép zöld hízást, a virágoknak friss színeket, a legyeknek kövér morzsákat, a fecskéknek az eresz fölött kövér legyeket, Tildinek minden jót, neked még többet kívánok. Szeretettel:

Lõrinc

2

Szabó Lõrincnek és Családjának Üdvözletemet!

 

Leveled megérkezett, föl sem bontották, de ha fölbontották volna, megkeseredik vala az õ szívük attól, amit benne olvastak volna, amint az enyém is megkeseredett, noha erre szükség nem volt, mert eléggé keserû az úgy is. Kétségbeesett optimizmusom megadja magát a Te következetes, ronda, de helytálló pesszimizmusodnak. Mert hiába menekültem el ide, nyomon követ a világ s a magunk ezer nyavalyája.

Nincs kéz ezen a földön, aki kinyúlna értünk, Lõrinc, írhatjuk a magyar lélek legszentebb szavait, s lehetünk akkorák, mint Shelley vagy Thomas Mann. Errõl – ti. a kéz értünk nem nyúlásáról – legutóbb is meggyõzõdtem. Tudod, milyen jó barátom s pajtásom H. Sándor. Fáradságot nem kímélve telefonált, veszekedett, lótott-futott, csõdített vendégeket a nyakamba, csak hogy könnyítsen rajtam. Megírták az interjút is, le is hozta, helyben is hagytam. Ámde közbelépett R. J., az, akinek T. Z. miniszterelnök korában azt mondotta, hogy kirohanása olyan, mint mikor törpék rugdalnak óriásokat, közbelépett, lényeges mondataimból sokat kihagyatott, s helyükbe olyanokat íratott, amik mértéktelenül megalázóak volnának reám, ha megjelennének s nem is igazak, emellett kimerítik a demagógia minden ismérvét is. Én az egészet visszautasítottam, mert így és ilyen mértékben nem mondhatom ki a „Pater peccavi”-t. Nem ölthetek szõrcsuhát, nem vehetem le a cipõmet, nem akaszthatok a nyakamba hurkot, hogy Canossába csússzam. Hogy mik lesznek ezek a fejlemények? Ördög tudja, – igen, õ bizonyára tudja, mert eddig is õ rendezett mindent.

De hát mit segített N. Lacin s Rajtad a nagyfene megértés, a bámulatos jóindulat? Lásd, tagja lettél az I. Sz.-nek, s bizonyára nem adhatsz be írásos panaszt, mondván, hogy Grandpierre nem hajlandó Tõled eredeti verset szavaltatni, csupán fordítást, tegyenek hát róla, védjék meg érdekeidet! Hiába, hiába Z. Z. akkoriban megjelent ujjongó cikke is a Tovább-ban. És hiába derült ki, hogy Keszi Imre Krammer korában sváb dalokat gyûjtött, méghozzá olyan sikerrel, hogy maga Basch führer ölelte szívére érte, mégis miniszterelnökségi sajtófõnök lesz belõle, akárki meglássa. És így tovább. Ha pedig az iskolákat államosítják, vajon átveszik-e N. Lacit az állami státusba? És ha nem, hát mihez kezd? Továbbá: ha Illyés Gyuszi végképp megunja a Választ, és sem papír, sem pénz nem adódik több, hol jelennek meg Laci mûvei? Az is gyönyörû továbbá, hogy Shakespeare-fordításod megjelenése azoktól függ, akiktõl függ, s én sem tudom, mi lesz sorsa új mûvemnek, még akkor sem tudnám, ha kiadómat nem emésztené olyan átkozott bélféreg, ami elsõsorban a zsebét rágja szét, de a szívét is. Továbbá miért fogadjak szót Klárának és dolgozzam, dolgozzam inam szakadtáig, a semmibe, a semminek, a semmiért? Jó lenne, ha mindezt elmondanád Dienes nagytiszteletû úrnak, tán tudna rá valami bátorító prédikációt, hogy megint elszoruljon a torkunk, és kicsurranjon a könnyünk.

Egyébként nincsenek tyúkok, nincsen kakas, üdvözleteidet nem adhatom át. De a fecskék itt vannak, a hûséges, csicsergõ kis testvérek, zárni kell elõlük az ajtókat, mert úgy járnak öszszevissza a házban, mint valami újbirtokosok, s olyan helyekre akarnak fészkelni, ahová nem szabad nekik. Esténként beülnek a verandára, a lámpa karéjára telepedve alusznak, s reggel csivogva figyelmeztetnek, hogy nyissuk ki az ajtót. A verebek szemtelensége határt nem ismer, a szarkák a számukra kitett ételhulladékot olyan elõkelõen csipegetik, mint frakkos írótársaink Bulgáriában a díszebéd fogásait – s éppen olyan szép hangon beszélnek is! –, a vadgalambok egész nap búgják elégiáikat e ház gazdájának múltja, jelene és jövõje fölött, s a sárgarigók százszor elkiabálják naponta, hogy „nyisd ki a Bibliát”, de miért nyissam ki, mondd, hiszen háromezer év nyavalyája, szenvedése, igazságtalansága és hiábavaló isteni erõfeszítése ordít abból is. Mindezek tetejébe az esõ elkerül bennünket, s hiába szakad meg Tildi ennek az óriási kertnek a megmûvelésében, a föld száraz, cserepes, az esõ nem ránk hull, nem minket táplál, még az sem, hogy a fene enné meg.

Írtam Baránszky Lacinak, igen, mert úgy éreztem, vigasztalásra szorul lelkiismereti háborgásai miatt, bár marhaság ennyire háborogni, mondom én, és az enyém is háborog. De most kiderült, hogy Te sem úszkálsz tejben-vajban, pedig H. S. megörvendeztetett azzal a hírrel, hogy a Fórumban jelentek meg fordításaid. Hát most vedd Te is a vigaszt, íme, itt van, nyeld, fald és tartsd kötelességednek, hogy Te is gyakorold az én irányomban az irgalmasság e lelki cselekedetét, ámbár nem vagy katolikus. Mert rászorulok én is. Ki s mi vigasztaljon, ha nem a Költõ és a fecskék? Rádióm nincs, noha olyan jó lenne néha zenét hallgatni, ha már a posvány fortyogása mindenfelõl eltömi a fülemet. Könyveim sincsenek, csupán Veres Pierre új könyve de az is nemzetgazdaság, és egyébként is elolvastam már. (Bizony Isten, nem nagyon érdekel, hogyan-miként akar „építeni”, s hol és mikor és kivel és kiknek.) Továbbá a vén Plutarkhoszt olvasgatom este az ágyban, meg ötvenedszer Maugham Kazuárfájának a romlásból megmaradt cafatjait, könyv nélkül tudom már. Társaságom nincs, ezt tudod tavalyról. Ha meg akarok szólalni, úgy kell szétfeszítenem az ajkamat, mert a némaságban összeragad. Még szerencse, hogy mindennap bealkonyul és leszáll az este, az ember elalszik, s álmában írónak képzeli magát, aki legújabb mûve korrektúráján dolgozik, közben fütyörész, s eszébe jut, hogy hetvenhét olvasójától érkezett rajongó levelekre is kéne már válaszolnia. Újságot járatok ezúttal, a kiváló Magyar Nemzetet, a csodálatos Páter lapját, s elolvasom „minden betûjét”, mint annak idején ajánlották, amikor még az ellenállási mozgalom egyik titkos és fontos tagja voltam. Ezek a viccek is vigasztalásomra szolgálnak a fecskék mellett, a furcsaságok Amerikából, Angliából, az egész világról, mintha a Szabad Szájra fizettem volna elõ. A világ pedig megállt, ámbár azt hirdetik mostanában, hogy egyre halad, sõt fölfele emelkedik, s a haladás mindenütt kötelezõvé tétetett.

Szerencsére jó egészségnek örvendek, a nyers tejet változatlanul szeretem, a cseresnyét, a cukorborsót is és még sok egyebet, ami a kertben található. A lakásunk is tisztára van meszelve, barátságos és csinos, jobban érzem benne magam, mint a budaiban. Az is jó, hogy nem jár nyakamra annyi hülye, mint ott. (Kivéve, ha H. Sanyi hoz magával hülyéket.) Nagy a csend és csudálatos az áhítat. Végeredményben óriás szerencse, hogy annak idején megvettük ezt a házacskát a Földindulásból. Mert ez az egy nem indult meg és nem szökött meg. Feltétel nélkül adakozik cseresnyét, szõlõt, hagymát, sóskát, paradicsomot s mindent, amije csak van és lesz. Semmiféle nyilatkozatot, megalázkodást nem kíván cserébe. Ha alkalom adódik, nézd meg. Ezúttal nyugodt lehetsz: nem kapsz tojáspörköltet, ami tönkretegye a gyomrodat.

Én azt mondom, ne sokat hederíts arra a vizeletre. Isten kezében vagyunk, Nannar úgyis el fogja söpörni, mint egy köpést, az összes Világtornyokkal együtt. A vizelet már vele jár, amint írva vagyon. Ha nem fáj, ha nem kínoz, ha nincs lázad, ne dugasd a fenekedbe az orvos gumikesztyûs ujját – micsoda furfangos pederasztia! –, hanem élj nyugodtan, ha van mibõl. De igaz is! Mibõl? Mihez akarsz fogni? Van-e valamelyes terved? Hátha beállnál valakinek a neve alatt írni, „valamelyik kincstári író” számára, aki eleddig nem tudott eredményre vergõdni, csupán a Kossuth-díjat kapta meg? Vagy ott van Tüdõs Klára asszonyság. Kérd meg, küldessen ki tanulmányútra Stockholmba. Szólj Sõtér Istvánnak. Kérd meg Gyuszit, közvetítsen. Hátha ott, távolabb Nannartól, a vizelési bajok is csökkennének? Vagy Svájcba. Két hónapra. Hidd el, ez segítene Rajtad.

Kiküldtem a könyvemet, mint palackpostákat az óceánra és az óceánon túlra, de csak Amerikából, Reményitõl kaptam levelet, kettõt is. Nagy tanulmányon dolgozik, amit az én mûködésemnek szentel, egy angol folyóirat számára. Lázasan olvassa Vízöntõmet, ahogy illik is. De a többiek némák. Azt sem tudom, megkapták-e. A kút fenekén ülünk, Lõrinc.

Most szervusz. Ha lányomat látod, ne feszélyezzen az a szomorú tény, hogy két könyvem gazdája csak kiszemeltetett, de még birtokba nem iktattatott! Biztasd õt, ráfér, nagyon rossz bõrben van. Küldd erõsen Akarattyára, hogy egy kicsit rendbe hozhassuk. Hallom, Borbély meg akar látogatni. Igen derék, finom mûveltségû, õszinte ember. Ne kínozd õt szokásos szõrszálhasogatásaiddal, fondorlatos jogi kérdéseiddel, mint ama Hétil az utcai jogtudósokat. Egyáltalán: légy végre szelíd és megadó, ahogy azokhoz illik, akik elõtt nagy múlt áll. Kláráknak add át szeretetteljes kézcsókomat és Tildi csókjait. Ölellek és minden jót kívánok, a fecskéim nevében is.

János

Balatonakarattya, 948. jún. 3.

 

Ja, igaz: hát a Válasz? Él még és élni fog? Márta nem óhajtana végre kéziratot kapni tõlem, s ha igen, mennyit, minimum? Mi lesz a sorsuk ifjú barátom hozzávetõleg ötven-hatvanezer évvel ezelõtt átadott költeményeinek? Nem tudnád visszaküldeni?

J.

 

Könyved még nem érkezett meg, de máris ezer köszönet!

Ha találkozol H.-ékkal, el ne feledd kifejteni a Vízöntõ csodálatos szépségeit. Most olvassák.

J.

3

Budapest, 1948. június 14.

Kedves Johannesem!

Köszönöm szíves csábításodat a leutazásra, a csábítást azokkal a lapátszám seperhetõ vöröshangyákkal: mihelyt tehetem, megyek, rohanok! Hogy a keservit! Elõbb még azt hittem, a leveled elején, hogy csak szimbolikus állatkákról beszélsz, álomférgekrõl. Hogyhogy nem fedeztétek fel õket elõbb? Ijeszt a dolog: hívj csak másokat, én elhárítom csábításodat!… (Ez az utóbbi részecske rímes rész, ha nem vennéd észre magadtól, válaszul a leveled bekezdésére.)

Hadd kezdjem azonban komolyan s mindjárt egy érdemleges személyi hírrel: Erdélyi Jóska kiszabadult. Illyéstõl tudom. Nyilván õ meg mások jártak közbe érdekében, valószínûleg Révai Józsefnél: s most, mintegy elõlegül a várható amnesztiára, kiengedték.

Most fejmosás következik: Csak ne legyen kedved filippikázni olyan nagyon, olyan könnyen! Azt az interjút én is olvastam. Ezt úgy kell felfogni, hogy köti a múltja; azonban, amíg tekervényes utakat bejárva a végsõ mondanivalója eljut a tételes záró passzusig, vagyis az egyetértekig, azalatt magára szed mindenféle ízt, szagot, tüskét és bojtorjánt, s ezeket is mind magával víve érkezik be a célba, s így a tételt részben más tartalommal telíti. Nem szépen (s fõleg nem igazságosan) sikerült ezt kikerekítenem? Hiába, én már csak egyeztetõ gazfickó vagyok, ugye? Komplikált hitetlenség?! – A valóság még komplikáltabb; ha meg túl szimpla, olyan is akkor! Egyszóval hát, ne keseregj Gyuszin, csak tûnõdj rajta újra meg újra, s beszélj, ha éppen akarsz és tudsz, de ne írd le könnyeidet.

Most rektifikálás következik. Nem tettem úgy; nem mulasztottam el a H. Sanyi-féle randevút; noha nem hívtam fel õket elõzetesen. Mert hisz volt náluk egy hívószámom, arra az esetre, hogy közbejön valami. Nagyon következetlenek voltak, õ maga 4-tõl fél 7-ig ért rá (közben veszett zápor), illetve fél 7-ig kitolta a szerkesztõségi nyitányt. Részletesen ismertette az interjú-ügyet, és szívbõl sajnálkozott. A szövegeket magukat nem látva, nem tudtam érdemlegesen hozzászólni az ügyhöz; az különben nem változtatott volna az eredményen; ellenben, úgy hiszem, rengeteget magyarázkodtam, amiben segítségemre voltak elõzetes közléseid, noha azokra nem hivatkoztam persze: csak mint szemlélõ beszéltem, mintegy a magam szakállára. Sok szeretetet tapasztaltam s becsülést benne irántunk; szeretetet még irántam is, aminek örültem; a felesége jobban követte elméleti helyzetvizsgálataimat s író-alkati, mûhelyi, beteg-lelki fejtegetéseimet s egyáltalán, az esztétikai érveimet, amelyekkel realizálni akartam az õ számára, a mai hatalom számára, egy másfajta irodalomszemlélet elõnyeit. Többször kéne együtt lenni, hogy igazán értsen. Mikor elment, azután is ott tartott még az esõ, majd az asszony igazán szívélyes marasztalása, a rögtönzött (s gazdag) hideg vacsora: majdnem fél 10 volt, hogy hazaindultunk. Sok szó esett rólad mint íróról is, mûhely-megvilágításban; ahogy nem rejtem véka alá a becsülésemet mások elõtt sem. A Vízöntõ létérõl s tulajdonságairól házam minden vendége állandóan értesül. Jutka egyébként már elvitte az elkelt példány árát, újat még nem hozott.

Az elmúlt napokban sokat foglalkoztam Aragon költészetével, az újabbal. Érdekes, menynyire Somogyvári, Körner vagy Béranger fölé tud emelni valakit a nagy nyelvkultúra! Fordítottam néhány darabját a Parnasszus kiadó készülõ kötete számára, és sokszor meglepett az a féktelen francia hazaszeretet, amely fûti, s amely nemegyszer olyan eredményeket produkál nála, hogy még egyszer meg kell nézni a szerzõ nevét, annyira más is lehetne hatás és célzás és irányítás. Sajnos, affektálja szürrealista múltjának oly értelmû tiszteletét, hogy nem használ ma sem semmiféle írásjelet, így aztán nehezen értem helyenkint. A moderáltabb (vagy fenti értelemben pikáns) verseibõl válogattam magamnak: hát megmutatom, hogy kell csinálni az ilyet. Az egyikben, egy balladában, Illyéssel fogok ütközni: õ is lefordította, s így az enyém most már csak akkor jöhet, ha a kiadó érdekesnek találná a kettõs magyar szöveget.

Lóciék – a VIII. b. – szóbelije ma kezdõdött, õ alighanem csak szerdán-csütörtökön kerül sorra, lévén a neve hátultájon az ábécé-sorrendben, addig izgulhatunk. Baránszky Lacika ma estére érett férfiú lesz, délelõtt még itt járt, eredménytelenül, egy logaritmustábláért.

De jó, hogy az ÖB II. nem veszett el a postán! Csak olvasgasd tovább, meg fogod szeretni. Olvasd el, kérlek, a Shakespeare-szonetteket, egymás után, s tûnõdj el, mi rejtélyes baja lehetett neki azzal a világgal, azzal a férfival meg azzal a nõvel. Micsoda belsõ megaláztatások sírnak belõlük! És senki se tudja igazán, mire vonatkoznak. Az az iszonyú bevallása a becstelen szeretõhöz való ragaszkodásnak: félelmes élet sejlik ki a soraiból. Puskinnal, Tjucsevvel én is igen-igen nagyra vagyok. Jammes-mal kevésbé. A kötet háromnegyed része szív-ügy. Majd elmesélem egyszer, ha csakugyan kiirtjátok a hangyáitokat (elõjönnek azonban azok más úton!), majd elmondom hát, hogy mit miért szeretek, egyenkint, benne. Így nem érdemes elkezdeni, olyan sok helyet foglal el a leírt szó, s oly körülményes maga a leírás. Egy délután alatt az ember egész kötetre valót összebeszél – vagy összehallgat.

Hogy naiv volnék a „második” könyv számára elõlegezett remény miatt? H. Sanyinak kétségtelenül kell éreznie most valami hoppon maradást, valami kis sokkot feléd, s hatalmasabb barátai felé; de nem fog elhagyni. Én a megszokásra számítok. Talán a pártegyesülések többször emlegetett ilyenszerû hatása is érvényesül, kedvezõen feléd. Mártának szólok; bár nem ezt gondolom a legfontosabbnak. S nem is nagyon ad rám. Dehogy! Gyusziék s Illés Endréék elõtt is részletesen szóltam a Vízöntõrõl. És Sõtérék elõtt.

Utóbbi ígérte, hogy próbál szerezni nekem valami utazási alkalmat, lehetõséget. Tekintve, hogy karácsonyra a Shakespeare-szonettekkel szeretnék készen lenni, Angliára kell elsõsorban gondolnom. Persze ez igen-igen nehéz. Svájc, Párizs könnyebb valamivel, Róma megint egy kicsivel. Keleti vagy déli irány, úgy látom, könnyebben menne. Hát Ragúza is szép… csak hát… Jártam ott és szerettem… Meglepett, hogy Ortutay nem-ellenségesen nyilatkozott rólam magánkörben! De isteni volna, ha vénkoromra a helyszínen megtanulnék beszélni is angolul! Ez azonban lehetetlenség, látom.

Olyan koldus vagyok, hogy bélyegre is alig telik ma. Viszont kaptunk egy vidéki kenyeret. S e percben jött meg nagyKlára: kisKlárát ideiglenesen szerzõdtette (2 hónapra) a Rádió-színház; õsszel talán majd az egész szezonra. Kisklára sír örömében, s megy a hasa.

Ha esetleg hír csapódik hozzád körmeneti dolgokról, ne dõlj be valahogy: azok a sortüzek csak a levegõbe dördültek, úgy tudom. A Krammer-hírt változatlanul nem hiszem. Nem kell ilyet leírni. Nem hiszem, mert láttam azt az embert. Felesége igen meleg dedikációval küldte meg könyvnapkor az összegezõ verskötetét.

Vége a papírnak, vége a pletykáknak. Minden jót! Ölel:

Lõrinc

4

Akarattya, 948. okt. 12.

Kedves Lorenzóm,

e pillanatban olvastam el Klára széljegyzetével díszített leveledet. Hadd mondjam meg, hogy folytonos érdeklõdésetek irántam mélységesen jólesik. A múltak súrlódásai, félreértései s egyéb hozzánk nem méltó indulatai végképpen elmerültek az ostrom szenvedéseiben s az utána következett megaláztatásokban és nyomorúságokban. Barátságunk immár végképpen megszilárdult, s ezt bizonyítják a levelek is, amelyeket ezen a nyáron váltottunk. Jó érzés ez számomra, a kevés jó közé tartozik, amit az elmúlt évek adtak.

Klára üdülést vár levelemtõl, nem hiszem azonban, hogy ezúttal a puszta beszámolón kívül még üdüléssel is szolgálhatnék. Kezdem azon, hogy itt éktelen hideg van, fõképpen éjjel. Ez nem használ Tildi térdének. Változatlanul dagadt, s néha kegyetlenül fáj. De azért tovább folytatja nehéz munkáját, hiszen mit is tehetne mást? A kertbõl most takarodnak be a végsõ kincsek, legutóbb a zöldség. Ásni kell saláta, zöldborsó alá, el is kell ültetni a salátát, dughagymát. A szõlõ utolja leszedve. Még kint van a kalarábé, káposzta, cékla. Minek részletezzem? Itt kéne lenned és látnod, amint, valami valkûrhöz hasonlóan, kuszált hajjal száguld sánta lábán ezeken a walhallai téreken, a sárga-piros õszi lombok lángolásában! Petróleumunk erõsen fogytán van, így esténként hosszasan üldögélünk a sötétben, s azt az életet tervezgetjük, amit sohasem fogunk megvalósítani. Újabban besüt a hold a szobába, s ez nagy jótétemény. Napközben egyébként bûbájosan süt a nap, s a kert gyönyörû.

Körülbelül két hét múlva megyünk haza. Kívánkozunk már mi is el innen, nagyon hiányoznak a gyerekek, egy-két jó barát s néhány könyv. Tudom, ott még nagyobb lesz a „feszültség”, ami Téged Igalról hazahajtott, s vissza fogunk kívánkozni az akarattyai csendbe és békességbe, de hát azért már az is jó lesz. Baj, hogy nincs már rádiónk, fiam elvitte, mert az övé. S hogyan szerezhetnénk, amikor a puszta megélhetésünk is problematikus? Kénytelenek leszünk az eddigieknél is sûrûben ellátogatni Baránszkyékhoz. Itt mindenrõl pontosan értesülünk, ami a világban történik. Napról napra igazolódik sejtelmem, amit tavasszal hangoztattam. Visinszkijnek a lapokban szórul szóra közölt beszéde hatalmas reveláció volt számomra. Minden nyilvánvaló lett, amit csak az ösztöneim súgtak. Ezért alapjában nyugodt vagyok, s erõsen bízom a jövõben, ha készen állok is egy nagy viharra. Azután azonban írni fogok, igenis írni. Két-három komoly tervem van, amit gyorsan meg akarok valósítani.

A könyvkiadás újabb figuráiról már értesültem. Szõllõsy azt mondja, abbahagyja az egészet. Hogy hol s mikor jelenik meg új mûvem, a jóisten tudja. De egyelõre nem is nagyon izgat. Habent sua fata libelli. Valami belsõ világosság él bennem, s nem engedi, hogy kicsiségekkel törõdjem. Szõllõsy letûnése, könyvem kéziratban maradása s effélék nem nagyon kínoznak. Több gondot okoz, hogy miképpen megyünk föl, mert teherautó szükségeltetik a sok holmi, dió, krumpli, alma stb. elszállítására, az autóhoz pedig pénz kell, pénz azonban nincsen. De valahonnét majd csak lesz. Még két hetünk van, azalatt sok minden történhetik.

Lõrinckém, vettem Illyés üzenetét. Ha beszélsz vele, add át neki üdvözletemet, s közöld vele, hogy kéziratot nem küldök. Okaim: 1., a Válasz nem ír a Vízöntõrõl. 2., Illyéssel is, Sárközinével is megállapodtam a tavasszal, hogy új regényembõl közölnek négy-öt folytatásra való részt, mint annak idején az Iszonyból, ha nem is akkorát. Errõl a megállapodásról sem Illyés, sem Sárköziné már mit sem tud. 3., Miután a Válasz így bánik velem, többé nem forgatok a fejemben olyasféle terveket, hogy kéziratot küldjek, annál inkább, mert számtalanszor megtették, hogy három-négy hónapig hevertették a kéziratomat. Summa summárum: én a Válasszal többé nem törõdöm, sõt legszívesebben lemondanék az olvasásáról is, ha lenne egyéb olvasnivalóm a Lexikonon meg a Biblián kívül. Mert csak bosszúságot, sõt, valljuk meg, keserûséget okoz. Veres Péter, Sarkadi s mások csip-csup elmefuttatásait, jegyzetecskéit, kérõdzéseit közölgetik, nekem meg olyasmiket írnak, hogy „talán kerül egy novellányi anyag az októberi számra, ha ugyan megjelenik az októberi szám”. Meg kell mondanom õszintén, ezt a kegyes, vállveregetõ modort nem vágom tovább zsebre. Nyomorúságos, nehéz életemben írtam egy-két olyan mûvet, amit tisztességgel mutathatok fel bárki elõtt. A jóra törekedtem, ha gyakran súlyosan tévedtem vagy hibáztam is. Megillet ennyi respektus, hogy olyan íróhoz méltón bánjanak velem a barátaim, aki néhány jó elbeszélést, a Vas fiait, a Boldog Margitot, a Földindulást, a Végrendeletet s a Vízöntõt írta. A Választ levettem a napirendrõl, nem szívügyem többé, nem futok utána, nem kapaszkodom belé, nem törtetek munkatársai sorába, nem teszem terhessé számukra sem a jelenlétemet, sem a visszautasíttatásomat. Én már annyira hozzászoktam a magányhoz, hogy el tudom viselni életem fogytáig is. Bármily nehéz is senkihez és sehová sem tartozni, inkább vállalom, mintsem megalázzanak. Errõl egyébként kissé tréfásabb hangon írtam Klárának legutóbb, sajnálom, hogy nem számolt be róla.

Élõszóval könnyebb lenne errõl szólni, mint így, mert írásban sokkal keményebben, merevebben hangzik minden, s olyan mellékzöngéje van, mintha gõg, gyûlölet, irigység volna bennem. Pedig hidd el, inkább fájdalom! Szerettem volna én is szerves része lenni annak a baráti-írói körnek, amely a Válasz körül kialakulni látszott. És bár a gyanú korán megkörnyékezett, sokáig nyitva volt a szívem elõtte. Most már azonban meg kellett értenem, hogy õk nem viszonozzák az én érzéseimet, s nem látnak szívesen, ha olykor-máskor megtûrnek is. Világos, hogy az idõnként fanyarul, kétértelmûen megismétlõdõ kérések csak azért történnek, hogy meg ne sértõdjem. Tiszta helyzetet teremtek tehát. Nem leszek többé a tizenkét testvér Józsefe, akit a kútba dobnak, eladnak az izmaelitáknak. Ezzel a kérdést el is intéztem. Jó mulatást a Helikonon.

Sokkal komolyabb kérdés az, hogy mi a bajod. Nem használt a sztreptomicin? Nem lehet attól a nyavalyától megszabadulni? Mit mond a prof? Tulajdonképpen mi a bajod? És itt van Lóci ügye. Úgy hallom, az egyetemi fölvételnél rendszeresen kiseprûzik azokat, akik felekezeti iskolában érettségiztek, még ha jelesen érettek is. (Így védelmezte meg a ref. egyház az „értékállományát”. Szeretném tudni, mi errõl a véleménye Ortutaynak – ha ugyan van véleménye.) Baránszky fia mihez kezdett? Mit ajánlanak? Mihez volna Lócinak kedve? Nem kellene inkább megpróbálnia a technikát? Áldott szerencse, hogy az én fiam már elvégzett mindent. Sajnállak Benneteket, Lõrinc, de hát segíteni nem tudok. (Egyáltalán nem tudunk egymáson segíteni.)

Most hallom, hogy a fiamat két hétre ki akarják küldeni Varsóba a Bartók-kiállítással. Ti. õ rendezte a Bartók-kiállítást, noha, természetesen, errõl soha egyetlen szó sem esik. Én nem szeretném, ha kimenne, éppen most, a tél elején. Varsó utálatos fészek, mindig menekültem belõle. Mi az ördögöt láthatna ott? Csorvasz lengyeleket? Inkább adnák már ki neki a három év óta esedékes finn ösztöndíjat. Sõt, már tavaly meghívták a helsinki Múzeumba, s mégsem mehet.

Nagyon szeretnélek látni, Lorenzo. Kíváncsi vagyok, milyen az ájer Illyés körül, mit mûvel Baránszky, miket mond Szentkuthy, hogy van a kiváló Gergely, milyen a hangulat az Egyet. Nyomdánál, mi a véleményed Illyésnek a Válaszban megjelent ún. társadalmi szatírájáról, s így tovább. Új verseid szépek, bár majdnem mindenütt úgy érzem, hogy valamivel több a kelleténél. A Hálaadás 4. részét pld. elhagynám. (Hadd jegyezzem meg itt: a bájos kis Aisa úgyszólván nyíltan megcsalta Mohamedet egy vándorlás alkalmával, amikor is a holdvilágban elmaradt egy ifjúval, s csak jó sokára került elõ, mondván, hogy eltévedt…) Magam is arra noszogatnálak, hogy írj eredetit, akármilyen ragyogó fordító vagy is. Végezetül: miért nem néztél be megint hozzánk, s nem egy-két órára, hanem napra? Jó lett volna!

No, szervusz. Mindnyájatokat ölel magányos, fásult barátod:

János

 

Ja, igaz! Aisa nevét hibásan írod A-i-sának. Az Ai (aj) összetartozik, s Holdat jelent. Igaz, hogy törökül. Te nem így tudod?

J.

5

Budapest, 1948. okt. 27.

Kedves János!

Hát hogy vagy, mint vagy? Meg kell kérdeznem, mert nem tudom. Tudhatnám, ha feleltem volna idejekorán legutóbbi „becsesed”-re, miként a kereskedelemben szokás mondani a levelekrõl, azonban nem feleltem. Éspedig azért nem feleltem, mert azt hittem, körülbelül teljes joggal, hogy már úgyis hazafelé tartotok. A teljes jogot a hideg adta. Aztán a hideg megszelídült, ellentétben sok mindennel, pl. Bókával szemben, ami s aki nem szelídül, s az én biztos érzésem kezdett, saját nagy örömére, elbizonytalanodni: mégse jöttök (nem ez az öröm-rész) és még sincs itt a komisz idõ (ez az örömös rész). Annyira hittem, hogy hazavert a morc idõ meg az esõ, hogy egyszer már el is mentem hozzátok, hosszan s egyre bátortalanabbul csengettem, aztán lebandukoltam a lépcsõn, ki a hátsó kapun… és istentelenül élveztem a meleg délutánt, azt a folyadékot, amit a nap végigöntött az utcákon, és ellenálltam. Ellenálltam a kísértésnek, hogy egy szép nõhöz csatlakozzam, akihez alighanem lehetett volna. Ehelyett öregurasan, öregkoldusosan, melengettem, bizsergettem tagjaimat a fényben.

Írd meg, mikor jöttök. Biztosan jól jött tinektek is ez a ráadás a nyárra, az õszre. Én szörnyen örülök minden napnak, minden órának, ami nem tél, ami nem hideg. Idehaza persze fûtenek a nõk. Folyton gyalázom õket ezért a korai didergésért. S közben magam is rá-ráteszek egy-egy hasáb fát a tüzükre.

Tamásival voltam együtt a minap. Bevitt egy cukrászdába, s azt ígérte, hogy egy óra múlva szintén hazajön. Nem szeretek egymagam villanyosozni, hát vártam rá. Idõtöltésül és hálából elmeséltem neki a Gilgames-eposz 12 kõtábláját, csak úgy, egészen keresetlenül s modern áttételekkel. Szeretettel emlegetett téged is. Ha itt leszel, majd összejövünk.

Én egy ideje mintha pauzálnék. Utána vagyok a Szonetteknek, a bevezetõvel is készen vagyok, meg a jegyzetekkel, várom a második korrektúrát, s jövõ hónap közepe táján a kész könyvet. Most már biztos, hogy kétnyelvû kiadás lesz. Persze súlyosan érint a kényszerû olcsóság: ilyenféle kiadványoknál katasztrofális az alacsony bolti ár s a belõle szivárgó százalék. Új mûvem viszont nincs, vagy csak terve ködlik a láthatáron (Milton: Elveszett paradicsom). Így van aztán, hogy két mû közt semmit sem csinálok, vagy csak olyasmit, ami melléktermék, aprómunka ide-oda, egy kis korrigálás a világrengetõ Aragon versein, egy kis töprengés azon, hogy csakugyan alezredes lett-e Devecseri Gábor vagy csupán csak százados. Mert a kettõ közül az egyik biztosan lett, õ maga mondta kisKlárának, s az okmányát is mutatta neki, de az nem nézte meg jól, s nem érti az efféle szép ruhák jelzéseit. Nem rendõrtisztségrõl van szó, hanem valódi katonai rangról és beosztásról, ha még nem hallottad volna. D. különben túl van az Iliászon, s a Kossuth Akadémián ad elõ irodalomtörténetet az újoncoknak; ez valami pótlék azért, mert nem lett egyetemi tanár. Az ügyrõl tavasszal, elõre, beszélt nekem, csak most perfekt és publikus lett a kinevezése.

Azon mulatnak a városban, hogy meglógott volna egy Komnenov Pali nevû nevezetes úr. Én most hallottam a nevét elõször. Kereskedõ volt és képviselõ, ’45 óta, lelkesen. Mindenki ismeri hirdetését, amely az olcsó áraira célozva így hangzott: „Lehetséges ez?” Most ugyanezt kérdik tõle a tisztelõi. Ezt különben csak azért írtam meg, mert a tényeket is csak kell tartalmaznia egy ilyen hosszú levélnek, nemcsak hangulatot és lelki lefetyelést; az ügy egyébként nem tartozik rám, s a bácsit sem ismerem. Te talán –?

Baránszkyék megvannak. Laci, a nagy, most pénteken elõad az Esztétáknál, a Fészek helyiségeiben, Petõfi értékelése vagy valami hasonló címen. Nem tudok elmenni abba az oroszlánbarlangba; visszatart, hogy épp akkor Simonffy Margotéknál leszünk, aki a minap Galyatetõn vagy hol szavalt és szerzett tapasztalatokat az élmunkások között.

Lóci hétfõ óta jár a sofõriskolájába, a Technológiájára. De még nem tudjuk, kiket fog sújtani a társadalmi kigolyózás a hallgatók közül. Ha bent marad, s ha tanul, öt hét múlva úgy üdvözölheted, mint végzett személy- és teherautó-vezetõt. Kisklára: gyöngyöket kapirgál a rádióban (amivel sem tyúk mivoltára nem akarok rejtve célozni, sem a dombra). Nagyklára kinevezése a miniszteri aláírás, a legmagasabb pártfogás s a minisztertanácsi áteresztés ellenére nem történt meg, sõt a meg-nem-történés következményeképpen erõsen megingott jelenlegi takarítónõi alkalmazása is.

Illyésék szombaton voltak nálunk. Mondta, hogy lemondott a képviselõségérõl, s most végleg el is fogadták a lemondását. Semmi mást, lényegeset. Moličre-fordítása megy a Nemzetiben, darabját a Magyarban november 4-én kezdi a Nemzeti Kamaraszínház. Én csak a Válasz-beli elsõ felvonását olvashattam a Lélekbúvárnak; tüneményesen jónak érzem. A Válasz, mint Sárköziné mondja, a Bibó-cikken kotlik, a Bibó-féle rég várt veszélyes cikken, azon a lehetetlen témájún. Járt az a téves pletyka, hogy a Parnasszus Sõtér szerkesztette antológiáját a cenzúra lefújta volna. Hát nem így áll a dolog. Sõtért, akinek a manduláit most szedték ki, magam is meglátogattam az Újszentjánosban, s õ mondta, hogy csak apróbb nehézségek adódtak, pl. a Sinka-bevezetõben, aztán az enyémét kellett kissé rövidíteni, s a Kalibán-vers kicserélését is kérték, szó esett Illyés Kacsalábon forgó kastélyáról, de végül megmaradt… úgyhogy semmi komoly baj nincs, sõt a könyv, 77 élõ költõ, egy hét múlva már tán kapható is lesz, mintegy 25 ív, 20 Ft-os áron. Én állítólag „csaknem egyívnyi” terjedelemben szerepelek benne, ami jólesik. Erdélyi és Mécs, Harsányi Lajos nincs benne; az elsõ azonban a bevezetõben többször említõdik. Az említett Aragon szintén a Békés Pista-féle Parnasszus kiadványa: én vagy hat meglepõen hazafias versét fordítottam, úgy látom, négyet közölnek belõlük.

A napokban fogunk búcsúzni Baranyai Erzsikétõl, aki az ura után kivándorol, nem is tudom, melyik tengeren túlra. Már alig marad ismerõs.

Fél hatra jár, sötétedik, meggyújtottam a lámpát, lent az utcán a gyerekek zsivajognak, köztük a kis édes Kemény Zsuzska, olyan könnyû öltözékben, hogy biztosan most sincs még hideg. Jaj, csak ne lenne még sokáig!

Isten veletek. Egy középkori szerzetes, olvasom, így imádkozott egy retek elõtt: „Isten nevére kényszerítelek, te retek-teremtmény, hogy ne legyen közösséged a Gonosszal és légy üdvösséges gyógyszere az embereknek, és így mindannak, aki belõled vészen, testileg egészségére, lelkileg oltalmára szolgálj. Méltóztass, Uram, megszentelni ezt a retket!” Terjeszd ki imámat az egész kertedre.

A viszontlátásig mindnyájatokat szeretettel ölellek.

Lõrinc

6

Lõrinckém, – azt mondtam tegnap, hogy elmegyek Tompához. De nem kívánok elmenni, s csak azért hallgattam el ezt a gondolatomat, mert nem akartam vitatkozni. Lehet, hogy a társaságtól – pláne írók társaságától – való iszonyodásom lelki betegség tünete. Mindig megvolt bennem, az utóbbi esztendõkben azonban valósággal kínzó fóbiává dagadt. A puszta meghívás is, de fõképpen a róla történt beszélgetés, annyira fölzaklatott, hogy az éjjel alig aludtam. Nem tehetek róla, nem tudok változtatni rajta. Örültem, hogy Tompa levelezõlapján nem volt dátum, így rést láttam a megszökésre, az Általad átadott levél azonban ezt a rést bedugaszolta. Kénytelen vagyok hát nyíltan és magyarán megmondani, akármilyen fájdalmas is ez nekem, hogy nem kívánok elmenni a vacsorára. Én ott igen kínosan érezném magam, annak ellenére, hogy Tompát is, Téged is és még egynéhány embert szívembõl szeretem. Azonban annyira kirekesztettnek érezném magam az irodalmi s általában a szellemi életnek még azokról a perifériáiról is, amelyekben bátran, félelem s aggodalom nélkül meghagyhattak volna, hogy már csak a négy fal között, magányomban érzem magam teljes jogú s értékû embernek – ha a lábamat kihúzom innen, már mindenfelõl sérelmeket várok és érzek. Az ezektõl való elviselhetetlen félelmemet nem tudom legyõzni.

Természetesen jöjj el azért, mindig örülök Neked és Nektek, ha csak egy órát vagy fél órát is lehetek Veletek. Tõled nem félek, s Nálatok nyugodt és vidám vagyok. Arról azonban végképp le kell mondanom, hogy nagyobb társaságban – és fõképp írók között – valaha is legalább annyira nyugodt legyek, mint régen, ámbár igazán nyugodt s felszabadult sohasem voltam. És nem történhetik életemben olyan változás, hogy az „iszonytól” megszabadítson engem.

Klára kezét csókolom, Téged szeretettel ölellek.

 

Budapest, 949. márc. 17.

János

7

Budapest, 1949. június 2.

Kedves János!

Nagy, szelíd sajgás dagadozik a fejemben, álmos vagyok, pedig reggel van. Olyan szép, csöndes a világ itt, az ablak elõtt, napban, árnyékban, gerlebúgásban, a félig elsötétített szobában és a be-becsapó meleg fuvalmakban. Mégis istentelenül kimerült és rosszkedvû vagyok. Talán csak öreg vagyok, onnan a fejfájás is, az álmosság is. Be kéne mennem Pestre, de nincs rá kedvem, elég kín lesz délután. Itthon most magam vagyok csak, Juliska bevásárol, kisKlára a rádióba ment, a nagy a növénytárába, Lóci a röplabdaszövetségbe. A helyzet, a pénztelenség szorongat, lelkileg pillanatnyilag talán még ennél is jobban a Milton, melyet sehogyan se halogathatok tovább. Egyetlen munkám, egyetlen reményem. Csak hát rettenetesen nagy ügy, hosszú és sohasem olyan, hogy „bele lehessen jönni”: minden sor mindvégig a tömörítés csodája és borzadálya. Tegnapelõtt nekiláttam az elejének. Leírom, ideírom az elsõ huszonnégy sort, az invokációt:

 

Az Ember törvényszegését, az elsõt
s a tiltott Fa gyümölcsét, mely halállal
mérgezte létünk, s kínt szült, elveszítve
Édent, míg csak, megváltván, egy nagyobb
Ember vissza nem nyerte üdv-hazánkat,
zengd, Égi Múzsa: Hóreb s Szinai
titkos ormán te ihletted a pásztort,
ki a választott népnek legelõször
hirdette, Ég s Föld hogyan tört ki egykor
a Káoszból: vagy, ha jobb szereted
Sziont, s Sziloa vizét, mely egész az
Úr jóshelyénél csörög, akkor onnan
hívlak, hogy segítsd vakmerõ dalom,
mert nem-közepes szárnyon Helikonnak
fölébe tör, s oly céllal, amilyenre
próza vagy vers még nem vállalkozott.
S fõképp te, Szellem, kinek templomoknál
becsültebb az egyenes, tiszta szív,
te oktass, mert te tudod; te jelen
voltál, kezdettõl; roppant szárnyaiddal
költõ galambként ülted meg az Űrt,
s termõvé tetted: mi bennem sötét,
világosítsd, mi lenti, óvd, emeld;
hogy tárgyam magasán védhessem az
Örök Gondviselést és igazoljam
emberek elõtt Isten útjait.

 

Hát így indul a dolog. Aprócska-nagyobbacska részleteim már vannak belõle. De pl. enynyit elkészíteni egy teljes szerencsés nap hozama! Mi lesz velem másfél esztendeig? Úgy szerettem volna, ha valami kiváltana ebbõl a kötelezettségbõl, úgy reméltem mindig, úgy toltam ki a kezdetet, vállalva közbeiktatható munkákat – a Racine is csak ilyen volt: idõnyerés –, és íme, csõdöt mond minden remény.

Tegnap volt az elsõ könyvnap. Én a Nemzetiben voltam, néztem vagy másfél órán át az Ahogy tetszik igen gondos, aprólékos próbáját, mondatok, szavak, hangsúlyok elemzését és mérlegelését. Mondhatom, a fiatal Gellért egészen remek rendezõ és dramaturg. Major igazgató kiszaladt 11-kor a színház sarkára, az õrült harsogásban és tolongásban, megafon- és villamos- és autó-rikácsolásban, rezesbandazene-szünetben valami verset szavalni a könyvnap tiszteletére, aztán jött vissza máris; õ is, úgy látom, kitûnõen érti a mesterségét. A minap írtam, hogy ide voltak esedékesek; hát egy rendes távirat kimentette õket (ahogy várni lehetett), s megbeszéltük, hogy majd a premier után, most képtelenség a sok dolga miatt. A premiert – illetve a reprízt – viszont elhalasztották, most a jövõ péntekre, 10-ére. Ez is pénzt visz el tõlem, reménybeli pénzt: egyre kevesebbet játszhatják a darabot, s egyre nagyobb, közönségriasztóbb hõségben; már az Úri muri napján, amikor megnéztük, már akkor is pokoli meleg volt a zárt falak közt – milyen lehet most, s milyen lehet még ezután! De a próbák szakszerûsége és az elmélyülés, amivel dolgoztak, mondom, nemcsak meglepett, de egyenesen elképesztett, s más körülmények közt boldoggá tett volna. Majd látom még a munkát, ezt az elõkészítõt, csak most nem érek rá.

Aztán egy szabóhoz mentem, s közben láttam a Rákóczi út könyvnapi képét. Hát egészen más volt, mint mondjuk akár a tavalyi is. A megafonok fölényesen túldübörögték a legnagyobb déli lármát is, mindenütt a diadal jegyében zajlott minden, egyeduralkodói fölényben. Csöndes pontok is akadtak bizonyára, de ilyet útközben nem láttam; fiatal szív mindenesetre teljesen mámorossá válhatott volna az örömtõl. A sarkon (ahonnan volt nyavalyás kiadóm leszorult a vámház-bejárat hal- és zöldségszagú másféle sokadalmának magányába, azazhogy a vásárcsarnok tövébe) a megfelelõ új sátorban megkaptam a szép Puskin tiszteletpéldányát; sajnos, csak egyetlenegyet, s csak az elsõ kötetet, pedig a második rész, a prózakötet is érdekelt volna, de hát abba nem dolgoztam. Versemet vagy 27 darabot vettek át. Ott még a nevemet is elkiáltotta a bõgõmasina, bár dedikációra nem került sor. Ahova meghívtak, oda elmegyek, mintegy visszaköszönni azoknak, akik köszöntek nekem, de hát az ember már öreg és idegen majdnem mindenütt. Válaszék a Szerb utcában, egy kis asztalkán lapoztatták a széllel a lap régi példányait, más nem volt, csak az indulók zengtek a szemközti tantermekbõl; végül Püskit kerestem föl, a szerencsétlent, egy percre. Hát ez volt a tegnapi könyvnapom. Ma s a következõ napokban ilyen-olyan Puskin-alkalmak amúgy is beszólítanak; benézek majd a már teljesen államosított Singerékhez s a Parnasszushoz; ez a kettõ utamba esik, közel lévén a Zeneakadémiához, ahol ma du. Lukács György díszbeszéde esedékes a meghívó szerint Puskinról, noha az hírlik, hogy õ is megbetegedett… Hát majd meglátjuk.

Hírlik, mondtam. Mintha azt mondanám, hogy a köd vagy a teljes éjszaka tud „hírleni”. Minden hírlik; semminek sem hiszek.

Illyés Rácegresen van, ezt is csak úgy hallottam, s talán Moličre-ben csücsül; Németh L. meg Debrecenben, Gulyás Pali özvegyénél. S. Márta valami 60 oldalnyi prózát vár tõle az új Válaszban. Mutatta a tervezetet, igen szép szám lesz megint. Ő maga újra állásba ment, mûstoppol s betanít. Elsõ férjérõl más úton hallom, hogy éppoly sikeresen hódolhat heveny lelkiállapotának, mint valaha; teszi is.

Én magam éjjel és hajnalban Gottfried Kellert olvastam, óriási élvezettel, mint mindig, s folyton megszégyenülve tõle, mint mindig.

Hívtak a Balaton mellé; Bernáth Aurélék; még nem döntöttem.

Szentkuthyt sokszor látom a szomszéd Budagyöngyében, az a stammhelye. Bolond, de remek bolond, s úgy látszik, kutya ereje van az italra; mondják, harminc-negyven forintot is elszopogat naponta: hogy bírja a gyomra s a zsebe?! Biztosan nem igaz.

Baránszkyékat elég sûrûn látjuk, neki magának úgy halmozódnak az elfoglaltságai, ahogy közelednek a vizsgák; de okvetlen lemennek július elején Tihanyba.

Hát Lóci kap tõlem még egy ruhát. Elsõ rendes ruhája lesz tulajdonképpen felnõtt kora óta. Már nemcsak a Csepel I.-ben játszik, de az országos válogatott II. csapatában is. Több jel arra vall, hogy rendesedik eddig rendetlen vonalain is. A ruha egy világosszürke tropikál lesz. Magamra is költöttem, de csak uraságoktól levetett ruha adjusztálására és vegytisztítóra.

A Puskin-kötet igazán szép, s kellemes meglepetésemre Gáspár Bandi odaadó buzgalmából elég kevés benne a sajtóhiba. Hát nem történnek jó dolgok is a világon?!

Hétfõn Nagyklára vendégül látta hivatalbeli kollégáit és kolleganõit, egyszerre mindet; du. 5-tõl kb. 9-ig voltak itt, nekem új arc mind a 14 vagy 15. Nagy strapa volt, de kedves, egyszerû emberek, szaktudósok többnyire, s minden egyébben majdnem gyermetegek.

Fejfájásom csak tart. A meleg tenné? Mindig remekül bírtam, most csak ernyeszt és szorít. Igaz, hogy 29 fok van máris. De a lényeg az lehet, hogy öregszem s gutaütés fenyeget. Vigyázni kell. Ha így megy tovább, direkt élvezet lesz leszokni a nyárról és a nõkrõl. Ravasz élvezet!

Neked ennél jobbakat kívánok, rakományt a szamárfogatra, mindenekelõtt azonban csönded és békéd állandósulását. Üdvözletek, kézcsók.

Szeretettel ölel:

Lõrinc

 

Ui. – A Milton-beli pásztor természetesen = Mózes.

8

Akarattya, 949. jún. 6.

Kedves Lorenzo!

Baránszkyék tegnap este elvitorláztak, hiába akartuk itt tartani még õket mára. Pedig amint láttam, jól érezték magukat, s meg voltak elégedve a mi egyszerû, de csinos fészkünkkel. Hosszú heverések történtek a fa alatt, Laci végre akadály nélkül elmondhatott mindent, ami csak gyermeki szívét feszengette, Gizi jóízûeket aludt. Megcsodálták a kertet, s kalapot emeltek Tildi teljesítménye elõtt. Örültünk, hogy jól sikerült a kirándulásuk, s derekasan kipihenték magukat. Ha ma még otthon egy kis utókúrát tartanak, holnap újult erõvel s vállvetve menetelhetnek a szebb jövõ elé. Két megerõsödött ember néz a békefronton a nyugati imperializmussal szembe.

Beszámoltak a Ti hogylétetekrõl is. Ezek után pedig azt mondom, hogy semmiféle nyögésednek, nyavalygásodnak és panaszodnak nem adok hitelt, kivévén az esetleg adódó fejfájást, ahhoz jogod van. Sikereid óriásiak, s csak I. Gy. sikereivel mérhetõk. Ellenségeid a földön kúsznak. Erõs és hatalmas vagy, mint egy elefánt. Irigyeid száma úgy nõ, mint a föveny. Engedd meg, hogy közéjük soroljam magamat is. Mint B. mondja, a Puskin-érem igazán szép, s az átadás méltósága s elõkelõsége is méltó volt az éremhez s a költõ nagyságához, azéhoz is, akinek nevében adták, azéhoz is aki kapta. Arról is hírt vettem, hogy Klára az icipici állás mellé tudóspótlékot is kap, csak most már aztán tudóskodjék is. Elvárok tõle vagy egy olyan mûvet, ami méltán sorakozik Alexics, Andics vagy Vadas Sára mûveihez. Ha már egyenjogúsították a nõket, vegyék kezükbe a tudományt s az „aktív cselekvést” a férfiak mellett „minden vonalon”.

Nálunk nincsenek ilyen sugárzó hírû események. Jucka van nálunk, evéssel és alvással foglalkozik legfõképp, ambícióm, hogy naponta egy kilót hízzon. A germersdorfi cseresnye pirosodik. Paprikapalántáink eléggé nyeszlettek, esõ kéne nekik. A szõlõ igen szép, megkötözve, permetezve büszkélkedik, s kezd virágozni. Csodáljuk, hogy szõlõvirág-parfümöt eddig még nem „kreáltak”, a legrondább nõ is hódítana és bódítana vele. Zirzabella-fecskénk kotlik. Reméljük, legalább öt fióka jár hamarosan repülõiskolába. Pénzünk nincs. Jankó tíz napig örvendezett Pécsett az új munkakörnek, s készül, hogy végleg letelepedjék, egy egész életre. És noha négy év óta nem nevezték még ki, sõt tudóspótlékot sem kap, igen boldog, mert oda került, ahová mindig vágyott. Most már bízom benne, hogy megírja tervezett könyvét, s befejezi Reguly-tanulmányát is. Én a nyugat-afrikai szigetek néger társadalmaival foglalkozom óriási élvezettel s gyönyörrel, Bernatzik kiváló etnológus, és a négerek kiválóan bölcs emberek. Orango Grande szigetén például nyílt matriarchátus van. Máshol meg vén, csodálatosan okos, mûvelt s jóindulatú királyok uralkodnak. Szégyenkezve olvassa az ember, hogy soha, semmi körülmények között nem hazudnak, állatot nem kínoznak, gyermeket nem vernek, tisztaság és rend uralkodik köztük, tisztelik a fétiseket, szeretik egymást, gyilkosság, rablás, lopás elképzelhetetlen, és büntetés sincs rá. Ruhájuk gyönyörû, rövid, bõ fûszoknyájukat a farukon kötik meg, mint a mi palóc asszonyaink, mûvészi frizurát viselnek, testük arányos, karcsú, Degas, a táncosnõk festõje ragyogó képeket pasztellezett volna, ha köztük él vala. De ahová a fehér ember beteszi a lábát, s elrendeli a „szégyenletes” öltözékek európai ruhával való felcserélését, az adófizetést s más efféle fehéremberi vívmány életbe lépését, a szegény feketék elõször hazudni, majd lopni, zsarolni, kegyetlenkedni kezdenek, végül tüdõbajt kapnak, házaik is romba dõlnek, piszok lepi el õket, s rohamosan kivesznek. Csodálatos mûvészetük eltûnik. Hadd idézzem: „…der Zusammenbruch eines Volkes sich am schnellsten auf künstlerischem Gebiet auswirkt.” Nem így van nálunk is?! A fehér tisztviselõk éppen olyan baromi korlátoltsággal állanak az õ mûvészetükkel szemben, mint a „mûvelt” középosztályunk a mi népkultúránkkal. Öreg sárközi szövõasszonyunk egyszer szõtteseket mutogatott nekem. „Mit keres itt ez a sárga, itt meg ez a kék?” – kérdeztem megbotránkozva. „Hej, jó szöme van az író úrnak – szégyenkezett Dancsa néni. – Láti, hogy ez már nem nemzetiszín. Csakhogy a hivatalos urak ilyet kívánnak belé, másképp nem veszik meg.” Most mit mond Bernatzik? „Auch überliessen sie die Wahl der Motive nicht dem sicheren Gefühl der Eingeborenen, sondern verlangten die Ausführung von Gegenständen, die ihrer Meinung nach sich dazu eigneten, Schränke und Kamine der heimatlichen Wohnung zu zieren…” stb. Ha még éreznék valami bûntudatot és felelõsséget efféle kérdésekben, keserû írást eresztenék meg legalább fiókom számára. Így azonban csak sóhajtok egyet, s gyönyörködöm a fényképekben, bár lehet, hogy akiket a képek ábrázolnak, régen európai színvonalra süllyedtek, s fölfalták õket a misszionáriusok s a mûvelt fehér tisztviselõk. De hát az ember leszokik róla, hogy „tevõlegesen” szolgálja az eszméket, amiket legjobb hite s meggyõzõdése szerint szenteknek hisz és érez, sõt filozófiát szerkeszt a „non kooperation” elvének igazolására. Kung-fu-tse szerint „a nemes embert az igazság érdekli, a közönséges embert a profit”, ma pedig a „nemes” embert kiröhögik, hülyének tekintik, sárba tapossák, fétissé emelik a profitot és társadalomfenntartó elvvé a közönséges ember sivárságát. Egyébként, látod, eljön a jótékony öregség, az ember megérti, hogy egyszer behunyja a szemét, s akkor egyszerûen nem lesznek többé sem bodoyók, sem magyarok, sem fétisek, sem sárközi szõttesek, sem misszionáriusok, sem bölcs néger királyok, sem légierõdök, sem ökörfejjel díszített, gyönyörûen festett hadicsónakok, a világ megszûnik forogni, megáll az idõtlenségben, az örök pillanatban végtelenül, sõt határtalanul, tér és idõ korlátain kívül, mindörökké. Te búsongasz a közelgõ öregség miatt, Lorenzo, én örülök neki. Az öregség szép, vidám, kibékítõ állapot, a szunnyadás mámorának egyre erõsebb, színesebb reánk szállása, a révület növekedése, feltéve, ha valamennyi szerv egyszerre s egyformán öregszik meg. Katasztrófa csak akkor következik be, ha valamelyik szervünk ifjú marad, s megtartja erõit. Vigyázz, hogy valamelyik szerved ne maradjon fiatalabb a többinél, ha pedig fiatalabb, korlátozd funkcióit bölcsen.

A küldött szemelvény Miltonból szép, de túlságosan merev az én megítélésem szerint. Persze angolul nem tudok, sohasem is fogok tudni, mert nem szeretem az angol nyelv harákolásait és nyeléseit, az én számomra a legszebb, legtisztább, legkristályosabban áttetszõ nyelv a finn, s az is marad már, amíg nyelvekben gyönyörködöm. Utána a francia következik. Lehet, hogy Milton hallatlan tömörítései és sûrítései, mint mondod, az eredetiben is a kovácsoltságnak azt a hatását keltik, mint a nekem küldött néhány sor. Téged Milton (mint Shakespeare is) a magyar nyelv minden csínjának-bínjának, csavarjának és szögének, színének-szagának-ízének elõszedésére kényszerít, de hát azt kérdem ismét: nem lenne-e jobb, helyesebb, szükségesebb, ha inkább a saját érzéseid és gondolataid kényszerítenének ugyanerre? Mindig nagy gyönyörûséggel hallgattam, ha valaki életre tudta támasztani elõttem Beethoven VI. szimfóniáját vagy Mozart A-dúr szonátáját, de nem volt-e mégis Beethoven, Mozart az igazi, aki elsõnek hallotta és formálta õket? Wanda Landovszka csembalójátéka megmarad ugyan néhány hanglemezen, de mégiscsak Chopin szól belõle. Most már talán nem vagy annyira rászorulva arra a néhány fityingre, amit a keserves fordítással szedegetsz össze, hát hagyd a fenébe a fordításokat, s fordulj magad felé teljes elszántsággal, mintha végrendeletet írnál.

Kemény Laci lapot írt, közli velem, hogy nagy fontosságú mûvészi feladatot kapott, Te majd bõvebben beszámolsz róla. Minthogy errõl megfeledkeztél, hozzá fordultam bõ levélben. Nagyon érdekel, hogy mit mûvel, igen nagy mûvésznek tartom, az alatt a tíz év alatt, amíg „haragban” voltunk, hatalmasan fejlõdött, tisztult, s megtalálta saját stílusát és végleges formáit. Amit most csinál, végleges és klasszikus. Nagyon boldog vagyok, hogy már akkor fölismertem õt, amikor fõiskolás növendék volt, s fáj, nagyon fáj és keserít, hogy a Magyarországnál annyiszor vitáztam s erõszakoskodtam érte hiába, csak hogy néhány pengõhöz jusson, s ne veszítse el ambícióját. Változatlanul igen jól érzem magam, s teljes biztonsággal tekintek a jövõbe. Három tervem van. 1.) Elmenni Milanóba, fölvenni a Julianus után járó lírákat, s ott élni egy évig. 2.) Elmenni Stuttgartba, fölvenni a Szép Zsuzska s a tervbe vett Vízöntõ tiszteletdíját, s ott élni egy évig. 3.) Kineveztetni magam Helsinkibe sajtóattasénak, s ott élni egy évig. Hallom, Te is hasznosnak tartod a magad kimenetelét. Engem most igen izgat, hogyan élnek s nyavalyognak a németek, ott még nem jártam soha, noha megtehettem volna. Igaz, Japánban, Kínában s Amerikában sem jártam és még Grönlandban sem, de hát a Holdban sem voltam, s így az egész egyre megy.

Szervusz, Lorenzo, mindnyájan üdvözlünk Benneteket. Ha megszáll a csavargás vágya, nézz be hozzánk. Ja, igaz! Mohammeddel s tevékenységével foglalkozva, végképp kiderült, hogy tavaly jól sejtettem: Moh. ifjú szeretõjének, Aisának a nevében valóban az Ai „Hold” szó vagyon, ez az ural-altáji szó a sumérek s babiloniak révén az arabok, sõt egyéb népek közé is behatolt, s általánosan elterjedt már évezredekkel ezelõtt. Tehát nem A-isa, hanem Ai-sa. Még egyszer, szervusztok!

János

 

 

Jegyzetek

 

 

1

 

Örök Bar. II. – Sz. L.: Örök barátaink II. (Kisebb lírai versfordítások második gyûjteménye.) Egyetemi Nyomda, 1948.

A két Vízöntõnek még mindig nincs gazdája – K. J.: Vízöntõ. (Mese) Szõllõssy Árpád kiadása, 1948. május. 1–2. köt. K. J. e könyve terjesztését magára kényszerült vállalni, s ebben barátai, többek közt Sz. L. is, segítségére voltak. A regény késõbbi kiadásokban már Vízözön címmel jelent meg.

Fehér Holló sátrában – A levél keltezése elõtti napon, 1948. jún. 4-én volt a „Könyvnapok” rendezvénysorozat elsõ napja. Fehér Holló: egy Sárközi Márta által alapított és vezetett kiadóvállalat volt.

Sz. L.-tõl csak versfordítást lehet – 1945-ben, Sz. L. igazolását megelõzõen, Révai József javaslatára már fordítással és név nélkül szerepelhetett a rádióban. 1948 júniusában is még ez a direktíva volt érvényben.

Simonffy Margot (1897–1959): elõadómûvész. Munkássága jelentõs része a Rádióhoz köti.

Márta – Sárközi Márta; Molnár (1907–1966): író, szerkesztõ, mûfordító. Molnár Ferenc és Vészi Margit leánya, Sárközi György felesége. 1946 és 1949 között a Válasz c. folyóirat kiadója s egyik szerkesztõje.

B. Lacival – Baránszky-Jób László (1897–1987): esztéta, irodalomtörténész. Sz. L. és K. J. közeli barátja.

Harasztinéval – Haraszti Sándorné, sz. Gróf Irén.

urával – Haraszti Sándor (1897–1982): politikus, publicista. K. J. ifjúkori barátja, illetve iskolatársa két évig a pécsi állami fõreálban. Ebben az idõben K. J. világnézeti-politikai tájékozódását jelentõsen befolyásolta. Kapcsolatuk korai szakaszát mindketten megörökítették. Ld.: Haraszti Sándor: Befejezetlen számvetés. Magvetõ, 1986.; K. J.: Süllyedõ világ. Magvetõ, 1965. 1945 és 1948 között a Szabadság c. lap fõszerkesztõje, majd az MDP KB Agitációs és Propaganda Osztályának helyettes vezetõje volt. 1949 õszén az Athenaeum kiadó igazgatójává nevezték ki.

Jutkátoktól – Kodolányi Júlia (1923), K. J. leánya.

Zelkét – Zelk Zoltán (1906–1981): költõ. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Párt-ba. 1948-ban a Szabadság c. lap kulturális rovatvezetõje, a Magyarok szerkesztõbizottságának tagja, a Népszava munkatársa és az Athenaeum lektora volt. 1948-ban Baumgarten-, 1949-ben és 1954-ben Kossuth-díjat kapott.

Szonetteket… kihozni karácsonyra – A könyv abban az évben megjelent, a Franklin Társulat kiadásában. Shakespeare: Szonettjei. Ford., bev.: Sz. L..

Zádor Anna (1904–1995): mûvészettörténész, ekkor a Franklin Társulat cégvezetõje.

Babics prof – Babics Antal (1902–1992): urológus, az MTA rendes tagja, Sz. L. kezelõorvosa.

Szabolcsról – Várady Szabolcs színész. Sz. L. leányának, Gáborjáni Klárának férje. 1944. december 31-én Sz. L.-lel és Sz. L. fiával együtt egy – egész Pasarétre kiterjedõ, minden férfi lakost érintõ – szovjet katonai ellenõrzés során elhurcolták, s Budakeszire szállították. Sz. L.-ék másnap kiszabadultak, õ hadifogoly lett, s csak 1948 karácsonyakor térhetett haza

Lóci – G. Szabó Lõrinc, filmrendezõ, Sz. L. fia.

Fenyõ Miksa (1877–1972): kritikus, szerkesztõ. Kritikáival, tanulmányaival a Magyar Géniusz és a Figyelõ hasábjain jelentkezett, munkássága a Nyugatban teljesedett ki. A Nyugat egyik alapítója és 1908–1917 között egyik szerkesztõje, 1921–1929 között fõmunkatársa, 1914–1925 közt társkiadója volt; pénzügyi kapcsolatai révén mindvégig sokat tett a lap anyagi támogatásáért. 1945-tõl a Gyáriparosok Szövetségének tb. elnöke és kereskedelmi igazgatója volt. Ez év végén végleg külföldre távozott.

Tildinek minden jót – Kodolányi Jánosné, született Csõszi Matild.

 

 

2

 

Megírták az interjút is, le is hozta, helyben is hagytam – A mondat grammatikailag kétértelmû. Nem közlést, hanem Balatonakarattyára való lehozást, elolvasást jelent. Kodolányi Júlia a következõket írta visszaemlékezésében: „Haraszti Sándor ez idõben Zelk Zoltánnal mindenképpen szeretett volna apám sorsán könnyíteni, elérni, hogy újra dolgozhassék, megjelenhessenek a mûvei. Zelk Zoltán készített apámmal interjú formájában egy nyilatkozatot, apámnak csupán alá kellett volna írnia. Szerepelt benne egy mondat, amelyben meg kellett volna tagadnia az 1931 után írott mûveit. Mindez 1948-ban zajlott le. (…) A nyilatkozat szövege megmaradt.” (Kodolányi Júlia: Apám. Magvetõ, 1988. 181–182.) Az interjú feltehetõen a Szabadság nevû, 1945. jan. 19-én megindult napilapban jelent volna meg, melynek szerkesztõje abban az idõben Haraszti Sándor volt, Zelk Zoltán pedig kulturális rovatvezetõje.

R. J. – Révai József (1898–1959): politikus, publicista. Ebben az idõben országgyûlési képviselõ, az MKP Központi Vezetõségének és Politikai Bizottságának az ideológiai munkáért, propagandáért s agitációért felelõs tagja. Haraszti egy vele készített interjúban a következõket mondta Révai Józsefnek a Szabadság c. lap irányításában betöltött szerepérõl: „Valójában rajtam keresztül Révai döntötte el a fontosabb dolgokat, azt, hogy mi legyen a lapban.” (H. S.: Befejezetlen számvetés. Függelék, Tóth Pál Péter interjúja. Magvetõ, 1986. 216.)

„Pater peccavi” – Jelentése: Atyám, vétkeztem. „…surgam et ibo ad patrem meum et dicam illi pater peccavi in caelum et corante…” (Biblia Sacra iuxta Vulgatam versionem.) „Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és azt mondom neki, Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened” (Lk, 15. 18. Példabeszéd a tékozló fiúról. Károlyi Gáspár ford.)

N. Lacin – Németh László (1901–1975): író.

Lásd, tagja lettél az I. Sz.-nek… – Sz. L. 1948. január 1-tõl volt tagja az Írószövetségnek. Szövetségbe való felvételével kapcsolatban ld.: Sz. L.: Napló, levelek, cikkek. Kabdebó Lóránt jegyzete. Szépirodalmi K., 1974. 657–660.; Kabdebó Lóránt: Az összegzés ideje. Szépirodalmi K., 1980. 211–212. Ld. még késõbbiekben K. J. 1948. jún. 16-i levelének Bóka Lászlóra vonatkozó jegyzetét.

Z. Z. akkoriban megjelent ujjongó cikke – Zelk Zoltán cikkét a Tücsökzenérõl A reménytelenség költõje címmel a Tovább, az MKP kiadásában megjelenõ hetilap 1947. évf. 13. száma közölte.

Keszi Imre – Keszi (Kramer) Imre (1910–1974): író, publicista, zenekritikus. 1946-tól 1949-ig a Szabad Nép kulturális rovatának szerkesztõje, gúnyosan éles hangvételérõl ismert vezetõ publicistája.

Basch führer – Basch Ferenc Antal (1901–1946): író, publicista, a magyarországi Volksbund vezetõje. Mint háborús bûnöst halálra ítélték és kivégezték.

vajon átveszik-e N. Lacit az állami státusba – Németh László 1945 õszétõl került Hódmezõvásárhelyre óraadó tanárnak, a református egyház és a Bethlen Gábor Református Gimnázium meghívására.

mi lesz sorsa új mûvemnek – Boldog békeidõk c. regényérõl van szó. 1956-ban jelent meg elõször Pécsen, a Dunántúli Magvetõ kiadásában.

és sem papír, sem pénz nem adódik több – A Válasz 1949-ben pénz és papír „hiányában” szûnt meg. A betiltás egyik módja volt.

Kiadómat – Szõllõsy Árpád. Kiadásában jelent meg Vízöntõ c. regénye.

Klárának – Szabó Lõrincné, sz. Mikes Klára, Sz. L. és baráti körük szóhasználatával Nagyklára. Mikes Lajos kritikus, szerkesztõ, mûfordító leánya.

Dienes nagytiszteletû úrnak – Azonosíthatatlan személy.

Fórumban jelentek meg fordításaid – Forum (1946. szept. – 1951. aug.), az MKP programjának szellemében mûködõ folyóirat. Szerkesztette Vértes György. Ebben az évben nem közölte Sz. L. fordításait. Az 1949. júniusi számában jelent meg Sz. L. Puskin-fordítása, A bahcsiszeráji szökõkút.

Veres Pierre új könyve – Veres Péter (1897-1970): A paraszti jövendõ. Bp., Sarló, 1948.

Magyar Nemzetet, a csodálatos Páter lapját – A csodálatos Páter: Balogh István (Balogh páter) (1894–1976): római katolikus pap, politikus, államtitkár. 1947. jún. 4-én kilépett az FKgP-bõl, és megalakította a Független Magyar Demokrata Pártot, melynek hivatalos napilapjaként mûködött a Magyar Nemzet.

elolvasom „minden betûjét” – 1942-tõl a Magyar Nemzet reklámszövege: „Olvassa el a Magyar Nemzet minden sorát”.

amikor még az ellenállási mozgalom egyik titkos és fontos tagja voltam – Ellenállási mozgalomban játszott szerepérõl nyilatkozta 1946-ban: „1944. március 19-e után nem írtam, nem szerepeltem sehol. Még Ortutay barátom, a rádió mûsorigazgatójának kérõ levelére sem voltam hajlandó a rádióban szerepelni. Akarattyán visszavonultan éltem, de azért nem éppen tétlenül. Azon fáradoztam, hogy az írók némuljanak el a német megszállás ideje alatt. 1944. június 2-án írógyûlést hívtam össze a Rákóczi út 20. szám alá, s kifejtettem, hogy a Sztójay-kormány alkotmányellenes, tehát egyetlen író sem vállalhat részt ennek a bábkormánynak a sajtójában. Az írók el is hallgattak, a jobboldali lapok azonban egyre fenyegetõbben firtatták a hallgatás okát, élükön éppen a Nemzetõrrel. – Most idézem a Moszkvába küldött fegyverszüneti bizottság egyik magas rangú katonatagjának szavait: »Arra utasítottuk õt, hogy szervezze meg a magyar írók csoportját, bevéve abba mindenkit, akinek megbízhatóságáról meg van gyõzõdve, és serkentse õket a Sztójay-kormány ellen szellemi ellenállásra. Szerkesszen a velünk való megbeszélés alapján memorandumot az ország kül- és belpolitikai, katonai és kulturális helyzetérõl, és fejtse ki, milyen módszerek lennének alkalmazandók a belsõ ellenállás hathatós és eredményes megszervezésére… A memorandum pontokba szedett része a következõ volt: A., Széles alapokon nyugvó demokratikus kormányt kell alakítani, fõsúllyal a munkásság és a parasztság tömegeire támaszkodva. B., A német Gestapo mûködését meg kell akadályozni, a hírhedt Hain-féle titkosrendõrséget fel kell oszlatni. C., A németek által letartóztattak szabadon bocsátását ki kell erõszakolni. D., Nem szabad akadályozni a magyar demokratikus erõk szervezkedését. E., Fel kell fegyverezni a munkásságot, hogy a németekkel szemben az ország belsejében erõt tudjunk mutatni. A memorandumban foglalt követelményeknek megfelelõen megindítottuk az internáltak szabadon bocsátásának kieszközlését… Így többek között éppen Kodolányi javaslatára szabadítottam ki nagy nehézségek és veszélyes utánjárás után Somogyi Miklóst, Veres Pétert beosztottam a vezérkar propagandaosztályára… Az egyetemi ifjúság két vezetõ egyéniségét sikerült kiszabadítanom, szintén Kodolányi javasolta õket… Közölte velem többek között, hogy Bereczky Alberttel megbeszélte, hogy neki velem együtt kell mûködnie, hogy a háborúból való kiválás estén erõinket együtt tudjuk tartani, a Bereczky által képviselt csoport részére pedig a karhatalom támogatása biztosíttassék.« – Ezután nézzük meg Darvas Város az ingoványon c. könyvének 119–122. oldalát. A Magyar Front emlékirata egész mivoltában egyezik az én memorandumommal. A követelések pontjai pedig szórul szóra azonosak. – Október 6-án táviratot kaptam Akarattyán, hogy jöjjek azonnal Pestre. Éjszaka érkeztem a Déli vasútra. Itt Illyéssel és a feleségével találkoztam. Röviden vázoltam elõttük, hogy most következik a Himmler–Szálasi-uralom, de talán sikerül kiugranunk. Illyés hitetlenkedett, aztán megdöbbent. Pesszimizmusom, sajnos, igazolódott. Nekem is bujkálnom kellett karácsonyig. (…) – Magyar–orosz nyelvû titkos igazolványom ma is megvan. Elteszem emlékül – a hálás utókornak!” (K. J.: Szilveszteri számadás. III. Független Ifjúság 1946. jan. 22. 3.) A Magyar Nemzeti Felszabadító Bizottság által 1945-ben kiállított igazolvány megtalálható K. J. hagyatékában (OSZK Kézirattár Fond 201/1012). A fegyverszüneti tárgyalások egyik magas rangú katona tagja Faragho Gábor altábornagy, a csendõrség felügyelõje, aki 1940–1941-ben katonai attasé volt Moszkvában, s ez a tény is szerepet játszott abban, hogy a Moszkvában tárgyaló delegáció élére került 1944. szept. 22-én. K. J. hosszasabban megemlékezett róla a Rohanás a pusztulásba c. írásában, érintve a memorandum keletkezésének történetét. (Visszapillantó tükör. Magvetõ, 1968. 437–446.) Faragho az ifj. Horthy Miklós által vezetett Kiugrási Irodához továbbította K. J. nyolcvanoldalas, egy példányban írt kéziratát. A megbízás a Kiugrási Iroda azon törekvésének volt a része, hogy szélesítse támogatottságának körét. Hasonló szellemû memorandumokat jutatott el Herczeg Ferenc és Lázár Károly útján a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége és a Magyar Front. Darvas József szerint a Magyar Front emlékirata augusztus 25-én, Románia kiugrásának napján Lázár Károlyon, a testõrség parancsnokán keresztül ért el Horthy Miklóshoz, aki elutasította az abban foglaltakat. Faragho Gábor K. J. által idézett mondatainak eredetét nem sikerült megállapítanom.

Szabad Száj – 1946-tól 1951-ig megjelenõ polgári színezetû, élesen politizáló szatirikus hetilap.

Földindulásból – K. J. drámája, Földindulás. Bemutatója 1939 februárjában volt a Belvárosi Színházban. Ennek honoráriumából vette a Kodolányi család az akarattyai házat és kertet 1939 júniusának elsõ napjaiban. A drámát 1939-ben megfilmesítették.

Nannar – Nanna, a sumer-akkád mitológia holdistene, Enlilnek gyermeke, aki e mitológia panteonjának fõistene. K. J. a sumer-akkád, babiloniai hagyományt felhasználó regényében, a Vízözönben (elsõ kiadásban Vízöntõ címmel) Nannar megjelenése fejlõdéstörténeti változásoknak, az új, a „csupasz” ember megszületésének, újabb földtani és meteorológiai folyamatoknak, betegségeknek oka, és földet érésével következett be az özönvíz katasztrófája.

Világtornyokkal együtt - Világtorony: Bábel tornyának, Mózes I. könyvében a bálványimádásnak s az eget elérni akaró ember kevélységének szimbólumát, ennek a szimbólumnak az õsképét idézi a Vízözönben, a babiloni zigguratot, mely a végtelenbe nyúlik, a magasba fokonként elkeskenyedõ formájával.

A vizelet már vele jár, amint írva vagyon. – Utalás a Vízözön c. regény egyik fõalakjának, a csillagász Simetánnak a szavaira: „Akinek az Égi Gyík (Nannar) a csillaga, jól vigyázzon. Az Égi Gyík a nemi szervek istene. Gonosz isten. A test alsó nedveinek istene.” (K. J.: Vízözön. 3. kiad. Magvetõ, 1977. 41.)

Tüdõs Klára, Zsindely Ferencné (1895–1980): jelmeztervezõ, népmûvészeti kutató. Az Országos Református Nõszövetség elnöke a II. világháború idején. A svéd misszióval együtt számos üldözöttnek adott menedéket.

Szólj Sõtér Istvánnak – Sõtér István (1913–1988): irodalomtörténész, író, az MTA tagja. 1946-tól a Kultuszminisztérium Kulturális Kapcsolatok Fõosztályának vezetõje.

Gyuszit – Illyés Gyulát.

Reményitõl kaptam levelet – Reményi József (1891–1956): író, irodalomtörténész. 1913-tól az USA-ban élt. 1926-tól egyetemi tanár, több angol nyelvû könyvet adott ki a magyar irodalomról. A tanulmány elkészült. Ld.: Reményi, (József) Joseph: János Kodolányi, Hungarian Novellist and Playwright. The South Atlantic Quarterly 1950/1. 74–81.

Borbély – Borbély Ervin (1911); abban az idõben az építési minisztérium elnöki osztályának vezetõje volt. Foglalkozott filozófiával, irodalommal, csillagászattal. Kiadásra vár K. J.-vel folytatott hatalmas levelezése. Ékes Ákos néven versesköteteket jelentetett meg saját kiadásában. Kulcsolt kígyók (1979); Tükörcsapda (1984); A világ közepe (1984).

Hétil – A Vízözön c. regény egyik fõalakja, a költõ, kinek sorsa az örök mellõzöttség.

ifjú barátom hozzávetõleg ötven-hatvanezer évvel ezelõtt átadott költeményeinek – Kis Bagoly Rezsõ (1923–1953): orvostanhallgató. Írásai nem jelentek meg. Tragikus körülmények közt hunyt el. Elméletét a „biológiai relativitás”-ról Várkonyi Nándor ismertette Az elveszett paradicsom c. mûvében. (Pannónia Könyvek, 1988. 85–87.)

 

 

3

 

sokat foglalkoztam Aragon költészetével – A kiadvány, melyben fordításai megjelentek: Aragon válogatott versei. Szerk., bev.: Somlyó György. Parnasszus, 1948.

Somogyvári – Somogyvári Gyula; Gyula diák (1895–1953): költõ, író. A 20-as években verseivel, a 30-as években színpadi mûveivel, történelmi és világháborús élményeit feldolgozó regényeivel lett népszerû. Tagja volt az Ébredõ Magyarok Egyesületének, 1929-ben vitézzé avatták. Országgyûlési képviselõként tiltakozott a zsidótörvény ellen, a német megszállás után Mauthausenbe hurcolták.

Körner – Körner, Theodor (1791–1813): német költõ és drámaíró.

Béranger – Béranger, Pierre Jean de (1780-1857): francia költõ.

Illyéssel fogok ütközni – A Parnasszus kiadásában megjelent Aragon-kötetben a Ballade de celui qui chanta dans les supplices c. vers Sz. L.-tõl és Illyés Gyulától származó fordítását a szerkesztõ egymás mellett közölte.

Baránszky Lacika – Baránszky László (1930): költõ. Baránszky-Jób László fia.

a „második” könyv – Feltehetõen K. J. készülõ Új ég, új föld c. regényérõl van szó. Ezt K. J. a Vízöntõ – késõbbi kiadásokban Vízözön – c. mûve folytatásának szánta.

kisKlára – Sz. L. leánya, Gáborjáni Klára néven lett színésznõ.

Felesége – Hajnal Anna (1907–1977): költõ, író, mûfordító. Szóban forgó kötete: Összegyûjtött versek. Athenaeum, 1948.

 

 

4

 

valkûrhöz – Valkûrök, a germán mitológia félistennõi, akik a hõsöket segítik a harcban.

walhallai téreken – Walhalla Odinnak (Wotannak), a germán mitológia fõistenének a palotája, ahova a harcban elesett hõsök szellemei kerültek a valkûrök által.

Errõl egyébként kissé tréfásabb hangon írtam Klárának legutóbb – K. J. 1948. szept. 28-i keltezésû levelében írta Sz. L.-nének: „Ha Maga mondja, elhiszem, hogy I. Gyuszi – akit szomszédaim következetesen összekevernek Illés Bélával és Illés Endrével! – sok jót tett Magukkal. Értem semmit. Igaz, amikor megbetegedett a karom, küldött pénzt orvosra, s nemrég is segítségemre volt akaratom ellenére, de kézirataimat hónapokig hevertette a Válasznál, tûrte és tûri, hogy Márta mellõzzön, becsapjon, az Írószövetségben nem szólt értem egy szót sem, s így tovább. Távol legyen, hogy szemére hányjam valaha is! Vagy hogy ugyanígy viszonozzam. Azonban nem bízom benne, nem és nem. Ha Németh Laci elköhenti magát, nem gyõznek aggódni az egészségéért, ha trüsszent, órákig üvöltik, hogy kedves egészségére, ha papírra vet egy jegyzetet vagy lektori véleményt, díszesen közlik, regényébõl úgy préselik a problémákat, mint delikvensbõl a vallomást, szõlõbõl a mustot, citromból a levet. Irántam sohasem érdeklõdnek. Hja, hát én is itt vagyok? Élek? Mi a fene. Haj, haj, kellemetlen… No nézze, jó ember, itt van, fogja, ez a szivarvég a magáé… Itt van a szék lábánál… De most hallja eskümet, Klára! Nekem többé immár semmi közöm sem a népiekhez, sem a szociálisakhoz, sem az urbánusokhoz, se a harmadik utasokhoz, sem a marxistákhoz, sem a mártírokhoz, sem a barátokhoz, sem az ellenségekhez, sem a magyarokhoz, sem az európaiakhoz, sem a fûhöz, sem a fához… azazhogy csak a fûhöz meg a fához van közöm. Ezek nem adnak ki, és nem szerkesztenek folyóiratot, nem olvasnak és nem írnak, nem járnak kávéházba, konferenciára, gyûlésre, elõadóestre… De aki ír, ahhoz nekem semmi közöm. Kivétel Szabó Lõrinc, mert olyan gyermekes marhaságokat tud mondani, mintha nem is írna, Baránszky Laci, mert benne annyi a hit, mintha nem volna író, és vége. Bevonultam elefántcsonttornyomba miután szegény jó Márai akkor szökött ki belõle, amikor magára kellett volna zárnia még az ajtót is, exkluzív író vagyok, nem barátkozom és nem keveredem, nem mondok véleményt, s nem olvasok magyar mûveket, legalábbis élõktõl nem. Megírván a Vízöntõt, Swifttel ölelkezem. Ez az exkluzivitás úgy belém ivódott, hogy már az alsó ajkam is lelóg, mint Szabó Dezsõé, amikor magában ült a Philadelphia ablakánál, s azt hitte, nem figyeli senki. Az ún. irodalomból nem érdekel más, csak a pletykák. (Illyéssel kezdtem, s ide lyukadtam ki.)” (Az eredeti levél magántulajdonban.)

kiváló Gergely – Gergely Sándor (1896–1966): író. Ő és K. J. ifjúkorukban baráti viszonyban voltak. (Ld. K. J.: Egy marok föld – Visszapillantó tükör. Magvetõ, 1968. 64–118.) Írói mûködésérõl K. J. bírálatot írt 1931-ben. Szovjetunióbeli emigrációjából hazatérve 1945. április 10-én megalakult Magyar Írók Szövetsége elnöki tanácsának tagja lett, és 1945–1951 között a szövetség elnöke is volt.

Illyésnek a Válaszban megjelent társadalmi szatírájáról – Illyés Gyula Lélekbúvár c. darabjáról van szó.

Hálaadás – Válasz VIII. évf., 1948. II. köt. 655–657. A négytételes mû 1945-ben keletkezett. Sz. L. 1945 augusztusi naplójegyzetében beszámolt keletkezésérõl: „Zem-Zem, Aisha és egyebek a Mikor minden versben: a Twelve against the gods könyvbõl szedtem õket, már régen. Még a Mohamed-idézetet is, hogy »kiváltképpen a nõk…«” A könyv szerzõje William Bolitho volt. A Mikor minden a vers eredeti vagy munkacíme volt. A IV. tétel utolsó sora: „Mikor minden csak játék s butaság.” (Sz. L.: Bírákhoz és barátokhoz. Napló és védõbeszédek 1945-bõl. Magvetõ, 1990. 169. Kabdebó Lóránt jegyzete, 369.)

 

5

 

Bókával – Bóka László (1910–1964): költõ, író, irodalomtörténész. 1947 és 1950 között VKM-államtitkár. Tagja volt az Írószövetség elnökségének, illetve annak az 1947 végén alakult felvételi bizottságnak, mely vele ellentétben kedvezõen ítélte meg Sz. L. felvételének kérelmét. Tiltakozásul kilépett az Írószövetség vezetõségébõl.

Komnenov Pali – helyesen Komnemov Pál (1909–?): kereskedõ. Kommunista országgyûlési képviselõ volt 1949. jan. 27-ig.

Esztétáknál – Magyar Esztétikai Társaság. Mitrovics Gyula vezetésével alakult meg 1931-ben, s 1949-ben oszlatták fel. Baránszky-Jób László elõször a Társaság jegyzõje, majd ügyvezetõ alelnöke, 1945-tõl a megszûnésig elnöke volt, és szerkesztõje a Társaság folyóiratának, az Esztétikai Szemlének. Szóban forgó elõadása: Petõfi mint esztétikai probléma. (Esztétikai Szemle XI-XII. évf. 1947-1948. 1–9.)

Nagyklára kinevezése – Sz. L.-né 1948 szeptemberétõl kezdett el dolgozni – elõször részmunkaidõben – a Nemzeti Múzeum Természettudományi Múzeumának Növénytárában, amely akkor az Akadémia palotájában mûködött.

lemondott a képviselõségérõl – Illyés Gyula az Ideiglenes Nemzetgyûlésben még mint pártonkívüli, a Nemzetgyûlésben, majd az Országgyûlésben mint a Nemzeti Parasztpárt képviselõje volt 1948. november 16-ig.

Moličre-fordítása – Moličre Fösvény c. darabjáról van szó.

Bibó-féle rég várt veszélyes cikken – Bibó István (1911–1979) jogtudós, politológus Zsidókérdés Magyarországon c. tanulmányáról van szó. A Válasz október–novemberi száma közölte. (VIII. évf. 10–11. sz. 778–877.)

Parnasszus Sõtér szerkesztette antológiáját – a Sõtér István szerkesztette Négy nemzedék c. antológia, mely ’45 után az élõ magyar líra reprezentatív és kritikai számbavétele volt, még ez év végén megjelent.

Békés Pista-féle Parnasszus kiadványa – Békés István (1900–1982): író, mûfordító, mûvelõdéstörténész. Sz. L. debreceni iskolatársa. Erdõdi Istvánnal együtt a Parnasszus kiadó megalapítója.

A napokban fogunk búcsúzni Baranyai Erzsikétõl – Baranyai Zoltán diplomata felesége. Ausztráliába vándorolt ki.

Kemény Zsuzska – Kemény László festõmûvész és Mikes Margit költõnõ leánya. A Kemény család a Volkmann u. 8. szám alatti ház földszintjén lakott, abban a házban, ahol Sz. L.-ék is laktak.

 

 

6

 

Tompa – Tompa Kálmán (1897–1978): orvos, mûgyûjtõ, a kor irodalmi és mûvészeti életének közismert alakja. Közeli barátságban volt K. J.-vel és Sz. L.-lel. Visszaemlékezése Sz. L.-rõl megtalálható az MTA Könyvtárának Kézirattárában. (Ms 4697/29.)

7

 

Ahogy tetszik igen gondos, aprólékos próbáját – Shakespeare Ahogy tetszik c. darabjának felújításáról van szó, melyet Sz. L. Németh Antal, a Nemzeti Színház egykori igazgatójának megbízásából fordított le 1938 július–augusztusában, s e fordítás elsõ elõadása 1938. december 17-én volt. A felújítást 1949. június 10-én tûzte mûsorára a Nemzeti Színház.

a fiatal Gellért – Gellért Endre (1914–1960): rendezõ, Kossuth-díjas. Gellért Oszkár költõ fia.

Mutatta a tervezetet – a Válasz utolsó száma ez év júniusában jelent meg.

Elsõ férjérõl – Horváth Zoltán (1900–1967): újságíró, politikus. 1945-ben Sz. L. igazolása ellen foglalt állást több cikkében a Népszava hasábjain.

Gáspár Bandi – Gáspár Endre (1897–1955): újságíró, mûfordító, kritikus, a Puskin-válogatás egyik szerkesztõje. Ötszáznál több magyar mûvet fordított idegen nyelvre, és tizennégy nyelvbõl fordított magyarra.

 

 

8

 

Alexics – Alexics György (1899–1978): matematikus. A Tanácsköztársaság alatt a Szocialista Diákszövetségben tevékenykedett, majd emigrálni kényszerült. Tanulmányait Grazban végezte. Részt vállalt az ellenállási mozgalomban. Ebben az idõben közoktatásügyi államtitkár, az újjászervezett MTA elsõ titkára volt.

Andics – Andics Erzsébet (1902–1986): történész. 1946-tól a pártfõiskola igazgatója, 1949 és 1974 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem legújabb kori történeti tanszékének tanszékvezetõ egyetemi tanára volt. 1949-ben az MTA lev., 1950-ben rendes tagja lett. 1949-ben Kossuth-díjat kapott.

Vadas Sára (1903–1975): orvos. 1920-tól részt vett a munkásmozgalomban, 1928-ban tagja lett a Szovjetunió Kommunista Pártjának. A moszkvai orvostudományi egyetemen szerzett diplomát. A Népjóléti Minisztériumban volt min. tanácsos, osztályvezetõ.

Bernatzik – Bernatzik, Hugo Adolf (1897–1953): etnológus. Felfedezõutakat tett a Nílus felsõ vidékén, Portugál Guineában, a Salamon-szigeteken, Hátsó-Indiában.

Jankó tíz napig örvendezett az új munkakörnek – Dr. Kodolányi János (1922): néprajztudós, a tudományok doktora. Kutatási területe az uralisztika, valamint a Dél-Dunnántúl és az Ormánság néprajza. Édesapjával közösen írott mûve a Második baranyai utazás (1963). Ekkor a budapesti Néprajzi Múzeumból áthelyezték a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályához.

der Zusammenbruch eines Volkes… – … egy nép romlása leggyorsabban mûvészi téren mutatkozik meg.

Auch überliessen… – Nem engedték meg az õslakosoknak az õ megbízható mûvészi érzékük szerinti motívumok kiválasztását, hanem megkövetelték, hogy olyan tárgyakat készítsenek, amelyek – szerintük – alkalmasak arra, hogy otthoni lakásuk szekrényeit és kandallóit díszítsék.

Dancsa néni – Dancsa Áronné, a sárközi Decsrõl származó szövõasszony. A háború elõtt a Kodolányi család többször vendégül látta pasaréti otthonában.

„a nemes embert az igazság érdekli…” – Nem szó szerinti idézet Konfuciusztól: „A mûvelt ember az igazságra törekszik. De aki foltos ruháját és szegényes táplálékát szégyenli, az még nem számít.” „Ami a bölcs szeme elõtt áll: a kötelesség; ami a közönséges ember elõtt áll: a haszon.” (Kungfutse: Lun yü. Kung mester beszélgetései. Bibliotheca, 1943. 38., 39.; Hamvas Béla ford.)

Landovszka – Landowska, Wanda (1879–1959): lengyel csembaló- és zongoramûvésznõ.

Kemény Laci – Kemény László (1901–1978): festõmûvész, grafikus. Az Új Mûvészek Egyesületének alapító tagja. 1930-ban együtt szerepelt Bernáth Auréllal, Cserepes Istvánnal, Márffy Ödönnel. Sz. L. sógora volt.