|
Zemlényi Attila
Napfürdő
A lányom háborítatlan erdő.
Szeleburdi gondolataim kovácsa.
Sűrű nyugalmával, zöld kedélyével,
mohamancsaival övez.
Szilajon szalad a vérem.
Kétéves, még nyakába szedi
két édes lábát.
Keményfából farag.
Árnyékként követem a verőfényben.
Zsarolom, hízelgek, megkövetem.
Bolyhos barlangból, cilinderből
bújt elő, fészkelődik, mindjárt repül.
Földobom – nevet –, elkapom.
Emlékszik a repülés boldogságára.
Breviáriumom, olajágam,
meg üveggyöngyöm, kiskondásom.
Színe elé viszem disznóságaimat,
kisded játékaim.
Elbágyad a napraforgásban,
megszárítom sötétszőke haját.
Lábujjhegyen járok, lassan alszik,
álmoskönyv.
Eltemet majd, hiszem, eltemet.
Mondom ember, ha pedig nincsen lányod,
úgy készíts egyet, örökölj, esetleg vegyél.Néhány szín, fekete
Nagy Atilla Kristófnak
fehér hóban hófehér kutyák
vont ínyű részeg kuvaszok
fajtiszta embergyűlölők
tejben olajcseppek tejben vércseppek
csont és bőr elefántcsont kutyák
agyafúrt éhesszemű korcsok
busa szemétdombok gazdái
zsemleszín olajcseppek vajszín vércseppek
rózsaszín kövek közt rozsdás kutyák
vérbélű dingók rókalelkű kopók
kecses vérnarancs dobermanok
óarany olajcseppek varangyos vércseppek
szürkületben bádogkutyák
fém semmiben nagybeteg kutyák
feszes vakvezetőkutyák
grafit olajcseppek lágyezüst vércseppek
a homályból háromfejű kutyák
vakító fogú fekete kutyák
nyughatatlan azúr rendőrkutyák
fáradt olajcseppek csapkodó vércseppek
