Puer, scimus latine?

„Puer, scimus latine?” – kérdezik kedélyeskedve az egyik Mikszáth-regényben, még a régi jó táblabírás világban, azaz: „fiú, tudunk-e latinul?” A megszeppent delikvens azonnal rávágja: „ne scio”, nem tudok, mert azt viszont jól tudta, hogy a latinban nincs „igen”, s ennélfogva tagadólag volt a legkönnyebb válaszolnia, ha emlékezetem nem hagy cserben, s valóban Mikszáthnál olvastam a történetkét, s nem másutt.

Ez az ötven évvel ezelőtt olvasott jelenet gyakran eszembe jut mostanság, legfőképp a média kapcsán, melyről annyi szó esik napjainkban. Negyvenévi latintalanság után szép teljesítmény volt valaki részéről, hogy rájött: a media a medium többes számú alanyesete (tárgyesete is, mivel a II. deklinációhoz tartozó semlegesnemű főnevek alany- és tárgyesete azonos, bár ez most nem tartozik a tárgyhoz). Így a műveltebb baloldali politikusok is lázasan lihegve elkezdtek (helyesen) médiumokról beszélni. Mára, azt hiszem, mindenki tudja a helyes alakot. A dolog mégsem ilyen egyszerű, tehát Ádám és Évánál kell kezdenem.

A magyar nyelv nem szenvedheti az idegen nyelvi többes számot, mert nem értjük. Nem mondhatom, hogy „Janus Pannonius opera omnia kinyitva a 27. oldalon az asztalomon hevernek”, mert nyelvtanilag nem értjük. Hogy megértsük, hozzá kell adni a magyar többesjelet is (opera omniái… hevernek), tehát ugyanazt teszem, mintha médiákról beszélnék. Ugyanez a helyzet a graffiti és a paparazzi esetében is. Igaz, hogy olasz szavak, de szintén többes számban kerültek hozzánk az angolból. (Egyes számban graffito, illetve paparazzo.) Az újságírók ezt sem tudták, és Diana hercegnő esetében akkor is paparazziról beszéltek, ha csupán egy darab fényképész igyekezett közülük felvételt készíteni.

És most érkeztünk el Ádám és Évához. Az angolok rendkívül sikkesen bármely idegen szót az angol fonetika szerint ejtenek, s nem is lehet felvilágosítani őket, hogy Lichtensteint nem kellene licstansztájnnak ejteni. Ezzel szemben viszont az idegen szavak többes számát szigorúan betartják. A latin eredetű szavak esetében szinte kötelező, ha valaki az iskolázottságnak a látszatát kívánja megőrizni. Tehát: bacterium – bacteria, forum – fora, index – indici. Még az olyan kevésbé közismert nyelvek esetében is, mint a magyar. Egy amerikai napilap hétvégi mellékletében az egzotikusabb kutyafajtákról értekezett. Ámultan látom, hogy a komondorról is értekeznek, pedánsan megadva: többes szám: komondorok, hogy ilyen mondatokban, mint például: „The komondorok are barking” (A komondorok ugatnak) ne vétsük el az ige egyeztetését. Az ántivilágban viszont mindez minden pedantéria nélkül történt. A magyar hajdú szó a XVII. században többes számban keveredett át az angolba: heyduck (ejtsd: hajduk).

Most viszont kezdünk a ló másik oldalára átesni. Dolgozó népünk újságírói a szocializmus latintalan építése után a média kapcsán megtanulták, hogy az -a végű (latin) szavak többes számban állnak, s ha műveltségünket akarjuk fitogtatni, akkor -um végű egyes számot illik mondani. A Duna TV-ben például többször hallottam, hogy tragédiumról beszéltek tragédia helyett. Vox humánumról, vox humana helyett. Ezek tudálékos formák. A tudálékosság lényege az, hogy annak a látszatát keltem, hogy valamit tudok, amit persze nem tudok. Mert a vox humana esetében tudni kellene, hogy a humana nem főnév, hanem a humanus melléknév nőnemű alakja egyes számban, csak hátra van vetve a jelzős szerkezetben (úgynevezett appositio). A Komédium színház, szeretném hinni, valamelyik iróniára hajlamos színházi szakember szellemes kitalációja, hogy már a színház nevével derültséget keltsen.

Eddig rendben is lennénk. Az újságírók mindig sietnek, nincs idejük morfondírozni, latolgatni. Kivéve persze, ha oktatni kívánnak. A Magyar Nemzetben időnként jelentkezik egy (bog) szignó mögé rejtőző nyelvőr, aki a köznyelv gubancait bogozza, többnyire helyesen. Egyszer azonban ő is elvetette a sulykot. Kétesek és többesek című miniértekezésében (1998. június 22-én) ő is foglalkozik a latin többes számból adódó mizériával (csak ki ne javítson valaki mizériumra!), és a „csúfoskodó” hungarikákról is nyilatkozik, mert szerinte egyes számban hungarikumról kellene beszélnünk. Ez bizony szarvashiba. A hungarika ugyanis szintén appositio (hátravetett jelző), és a res hungarica szerkezetből vonódott el. A XVIII. század óta használjuk a „magyar vonatkozású dolgok” elnevezésére. Eleink ezt még tudták a harmincas években is. Ezért adhatta ki a tudós Szentpétery Imre Scriptores Rerum Hungaricarum címmel igen becses forráskiadványát, amit mindmáig használunk. (Szó szerinti fordításban: „Magyar dolgokról írók” a cím.) Bátran beszélhetünk és írhatunk tehát hungarikákról, ha többes számban akarjuk a hungarikát használni. Igaz, elvileg megengedhető lenne a hungarikum egyes szám is, mivel az -us, -a, -um végződésű melléknevek semlegesnemű formáját szokásos gyűjtőfőnév értelemben használni. Mivel azonban a rómaiak régen kihaltak, nincs kihez fordulnunk az arbiteri tisztség ügyében. Marad tehát a történeti elv. Érdekes módon az angolban megmaradt a latinos szerkezet. Angolul a „magyar dolgokat” „thing Hungarian”-nek nevezzük. Ez a hátravetett jelző az angolban is furcsaság, mégis minden közíró, ha a török vagy német dolgokról akar írni, gondolkodás nélkül „things Turkish”, illetve „things German”-ról beszél. Az amerikaiak Americana nevű sorozatban adják ki az „amerikaiakra” vonatkozó anyagot.

Ugyanez a helyzet a periodikákkal, kezdi kiszorítani a periodikum. Az időszakos kiadvány latin neve publicatio periodica. Ezzel a névvel illetik a Kortársat éppen úgy, mint a Magyar Könyvszemlét, ha könyvtárakban szakosítják, vagy tudományos munkákban regiszterbe veszik. Tehát a Magyar Könyvszemle egy periodika, melyben újabban periodikumokról beszélnek, s ezt a gyakorlatot más periodikák és bibliográfiák is követik. Annak ellenére, hogy a Helyesírási Szótár világosan állást foglal a periodika alak mellett. A hungarikum és a periodikum tudálékos forma, mely, mint ahogy említettem, megengedhető volna ugyan, de csak tovább fokozza a latintalanságban felnőtt olvasó fejében lévő zűrzavart. A gyűjtőfőnévi értelmű semlegesnemű melléknév (tehát a periodikum) térhódításába belejátszott az inkunábulum (= ősnyomtatvány), melynek csakugyan az inkunábula alak a többes száma.

Az idegen nyelvi többes számokkal egyébként is bajban vagyunk. Hogyne, igen, én is az Alpokról vagy Andokról beszélek, hiszen a korábban többes számú formában átvett Alpesek és Andesek, miután alaposan meghonosodott, üldözendő lett, s ma már senki sem merné kimondani egyiket sem. Igen ám, de én továbbra is kedvelem az „alpesi tájat”, s ezt a Helyesírási Szótár is engedélyezi. Továbbra is „alpesi levegőt” fogok emlegetni, ha netán az Alpokban uralkodó légköri viszonyokat igyekeznék tollammal ecsetelni. Amiből csak az következik, hogy ezek a fontoskodó nyelvi tisztogatások csak fokozzák a zűrzavart, és megingatják a nyelvhasználat egyébként sem sziklaszilárd alapjait. Továbbá: nekünk is vannak latinból eredő tükörfordításaink, ma is valakinek az összes műveiről (= opera omnia) beszélünk; az összes műve nem megy, még a minden munkája is döcög. Újabban egyre gyakrabban látom a Transsylvania alakot is. Valaki (helyesen) kikövetkeztette, hogy a Transylvania = Trans + sylvania. Igen, ez volt (lehetett) az eredeti alak. De már a XVII. századi metszeteken is egy s-sel írták. (Az igazat megvallva, nekem nem is került a kezembe régi szöveg, melyben két s-sel írták volna.) Ma már csak tudálékos német filológusok és legjobb magyar tanítványaik ragaszkodnak a két s-hez.

Lehet persze, hogy vitatható, amit az idegen nyelvű többes számok használatával kapcsolatban leírtam. Ennek ellenére egy tiszteletteljes kérésem lenne az olvasóhoz: ha lehet, kerüljük a Húsvét-szigetek alakot, amit mindenki ír és mond. A Magyar Hírlapban láttam például öles betűkkel mint címet: MEGOLDÓDHAT A HÚSVÉT-SZIGETEK REJTÉLYE (1998. július 16-i szám). Ez ugyanis ténykérdés: mivel a Húsvét-szigetekből mindössze egy darab létezik, bár több istenszoborral. Ennek a neve: Húsvét-sziget.

Hogy a Húsvét-szigetek tárgyi tévedés, remélem, ebben legalább dr. Del Medico Imre egyetért velem. Róla ugyanis feltételezem, hogy a Húsvét-szigetet nem akarja fölöslegesen többes számba tenni.

 

Czigány Lóránt