Ferenczes István

Szent Erzsébet a Gyímesekben

Magyar királylány lángol        omlik a szűz hóba
kötényében a kenyér        mint pannoni rózsa
tékozló fényét ontja        jég-Thüringiára
Árpád honából szakadt        anyátalan árva
otthonából száműzött        glóriában ázó
sorsára hagyva ő lett        a legelső csángó
a fájdalmak adventje        a tündöklő bánat
Jézus árnyéka járja        a wartburgi várat
ostorzúgásban viszi        angyalok karáig
a pártosan szaggatott        magyari hazáig
hol a gőg orgiázik        bordalba fulladók
gyalázzák a szüzeket        és meráni rablók
amott a pogány halál        emitt vér a sár
„Kívül fehér piros zöld        a világ s dalra vár”
de bévül semmire vár        Germánia szentje
hiába dalol tavaszt        Walther Vogelweide
magyar hercegnőre hull        a daróc himnusza
mocskot kiáltoz reá        megváltott koldusa
önmagát kisemmizi        pazarlón szétosztja
istálló hazában él        Isten menyasszonya
christiana mystica        eldobott korona
égi körökig repül        szívből az orgona
leprások árvája ő         földre tört liliom
bánatból sóhajokból        felépült égi dóm
havazások zsoltára        madonnás fájdalom
látnak a vakok szólnak        a némák irgalom
a mindenséggé leszel        a semmi fölszakad
fehér reszketés rázza        a májuságakat
kápolnavirág vagy te        homályom bársonya
gyolcs mezőkön harmat         gyöngy kláris áfonya
alamizsna rónaság        kék tengerek árnya
csillagokból lehullott        magyar király lánya
ködök szállanak alá        teérted Gyímesen
elsápad ha ránk tekint        nyírfaágas hitvesem
ősz lesz ő is
Istenem