Lászlóffy Aladár

Sziréna-hármas

Szirénák szirma hull az éjben.
Szeressen, aki nem szeret!
Tévedésben és szenvedélyben
sziámiak az emberek.

A középszeré minden érdem.
Csak MI vagyunk, sosem TE vagy!
Védni a tömegembert védem,
mert nyersanyagként megmarad.

Kiönt a beöntésük állig.
Ürge pucol a parlagon…
Légicsapás. A koponyáig
úgysem ér el az ártalom.

*

A kémcsőtől az ágyúcsőig.
Ahol a gólya csőre tölt.
Csak parittyakő volt a Boeing,
s ezer jobb Pisa összedőlt.

Mért hinném el házmestereknek,
ha többen összeállnak, és
megkaparintható tereknek
legközepén náluk a kés,

hogy náluk van az igazság is?
Ha tényleg Ábel volt a jó,
s az elején kiderült máris –
kit keres még a Fennvaló?

*

Időnként magától beindul
ez a toporzék-szerkezet.
Vajon min vagyunk innen, s min túl?
Kire nem emeltünk kezet?

Marhavagonban Európák.
A szögesdrótos ablakon
Bach-futamok és Goethe-strófák.
Deportált korom hallgatom.

Szirénák szirma hull az éjben.
Szeressen, aki nem szeret!
Tévedésben és szenvedésben
sziámiak az emberek.

A híd

A lét-nemlét közötti felvidék
most járható már nekem is feléd.
Szeress, anyám! a szálak megfeszülnek,
a túlpartig Lánchíd-emlékké gyűlnek.
Hívass, anyám! a szálak elszakadnak…
A híd helyén kocsi-lelkek haladnak,
egy indulás kísértete ha nézi –
a túlsó part szellemét megidézi,
mint őrangyal az olajnyomaton.
Statika, tőke, Széchenyi, atom,
Ampčre és Darwin, Tordán, Betlehemben,
honosítás a világegyetembe?
Semmi se volt, de szép volt ez a semmi.
Híd – semmi más. Át kellett rajta menni.
A kettős part, s a köztük áthidalt
ó honnan jön? kié? és merre tart?