Kortárs

Orbán Ottó

Lázár előjön a sírból

Mert feltámadni éppolyan nehéz
                    Nemes Nagy Ágnes

Lázárnak nem volt éppenséggel könnyű dolga,
mikor föltámadt halottaiból a saját életkoránál tíz évvel fiatalabban…
Tanuljak újra mindent, mint egy csecsemő?
Őszülő fejjel a fiatalság ruganyos lépteit és hebehurgyaságát?
Szökjem ki a kórboncnok elől a bádogtepsiből?
és vegyem készpénznek, amit a zöld lomb hazudik,
hogy ez a nyár örökké tart, akár a haladék,
melyet testem a csúcstechnikától kapott?

Hülyék sportja arról vitatkozni, hogy mi a fontosabb,
az élet-e vagy az irodalom. Az élet egy beépített, kis készülék
a kulcscsontom alatti lyukban, félig eszme, félig műanyag…
Tedd föl a kérdést, hogy mire megy egymás nélkül elektromosság és képzelet,
s láthatod a bottal járó nyomorékot, aki voltam –
fű helyett az üres levegőt kaszálja egy imádkozó sáska zöld lábaival.

A csodaöreg

Csodagyerekké engem Budapest pár hetes ostroma tett,
csodaöreget betegségem húsz éve csinált belőlem;
bölcs és reszketeg aggastyánt – kopaszra borotváltak,
és egy kerekes ágyon toltak be a léghűtött műtőbe,
a kés meg a jéghegyként tündöklő izzólámpák alá.
Mit változtathat a világról alkotott képemen az,
hogy váratlanul megütöttem a főnyereményt,
hogy föl-alá furikázhatom itt, mint az egészségesek?

Minden az marad, ami volt. A birodalmak ezután is

szilárdan állnak pilléreiken: a háborúkon és a hadisarcon,
akármilyen posztmodern néven nevezzük is őket.
Mázlim volt, ennyi az egész. Résnyire nyílt egy ajtó,
és én a résen át kicsúszhattam az ég alá, a kertbe,
s most verset ciripelek, hejehujázó, nyári tücsök a fűben.

El Desdichado

A magányosság voltam én, a sötét, a vigasztalan,
a tornya omladékán könnyeit hullató Aquitáni Herceg,
a mindenséget befelhőző mélabú, a világvége durrdefektje,
a költészet szívrepesztő, fekete pátosza,
a francia verssor Eliot verse végén,
Gerard de Nerval elmebaja és Parkinson-kórja
(bár, hogy igazat szóljak, ez utóbbiban ő nem szenvedett)…
Megúsztam azóta (egy ízben, de a szónak mindkét értelmében)                                                                                      Akheront is:
Üdvözlégy, őssejt, faragok fétist szavaimból a partján:
Üdvözlégy, Osztódásra Képes,
Üdvözlégy, Élet Téli Tartaléka,
Üdvözlégy, Génjeinkben Elraktározott Tudás,
Üdvözlégy, Test, Csodák Csodája –

nincs vers, mely gyógyulásánál méltóbb tárgyat örökíthetne meg!