NAGY GÁSPÁR

Nagy Gáspár

Hullámzó vizeken kereszt

König Róbertnek ajánlom

Uram királyom
paripás vonalvitézem
egyedül tiéd az érdem
ha kiszakad tollamból ez ének
:
mert helyem már nem találom
hol lehessen én szállásom
bújtatsz nádas rengetegbe
leskeljek magas egekbe
várjam az esti harangszót
Tihany partjain visszhangzót
nézzek aztán két toronyra
mögöttük a telő Holdra
várjam kezdetét a szélnek
súg a nádas ők beszélnek
kik e képeken forogva
kerülnek majdan „horogra”.

Reggel van mint ezer éve
királyi kos vízhez ballag
vadszeder közt ér a fényre
talpát befonja a harmat
krisztustövis érintené
Ura föntről koronázná
szeme forog a Nap felé
nem vagyok még olyan bárány
ki a háromságot érti
kortyolom vizét tengernek
pannon tónak a legszélin
mit mondanak tengerszemnek
arra lovagló királyok
pogány harcokból győztesen
s könnyeik tavába látok
csak az Isten megsegítsen!

Test s vér lucskától azt hiszem
kardjuk hajnalra megtisztul
mint a fölkavart nagy vizek
mélyén a forrás legalul
gyapjamba nyírják álmaik
szívük ha imától remeg
bizony a pásztor állhat itt
ki érettem is halni megy.

Jön a Nap s vele István
fölkel minden pogány ellen
Koppány köveit is tisztán
beépíti falba verten
hordatja magasra égig
érjenek föl valahára
a mű ne maradjon félig
Istené legyen a hála.

Pándzsa forrásvize mellett
áll mons sacer Pannoniae
löszön Vashegy mint a jellem
erősödvén vajon kié
lesz majd a hit aki érti
magyarul az első imát
puer scholasticus égi
szókra indul majd fölkiált:
Uram a Te Maurusod
boldogan Mór lesz ha hagyod
királyfi Imre jön elém
csókokkal lepi arcomat
liliom zárta esküvés
apja királynak is sokat
mond arról ami még kevés:

szentekből építni falat.

Várak erődök kövei
idővel kimozdultanak
ellenség zápora veri
s hitében ing az ég alatt.
Ki légyen hát a választott
akit az Úr magának szánt
miképp a fájdalom halott
fiával tépi a királyt.

Bakonyos ország félvadon
terem a vad ártatlanul
Imre elé ki liliom
gyökerén agyar megtanul
szenteket és magyart ölni
mert mindig jön majd alkalom:
aki sok azt letörölni
nőjön a csönd s új sírhalom.

Kőből a súly
vízből a kék
hegyből a csúcs
Napból a fény
nádból a zöld
Égből a Hölgy
:
Mária ő kire bíztál
fiad után minket István
égi anyát választottál
amikor ott sírva sírtál
minden fiadnak szülője
nemzetednek megőrzője
végül hozzá fohászkodtál
oltalmába ajánlottál
minden élőt s követ rögöt
azt is aki elköltözött.

Jégre csúsztunk jégre tettek
bűneinkért hányszor dultak
országot hatalmas Isten
tatár török s más hadúrak
akik hitték szabad préda
s könnyű vágta a jég hátán
míg megriadt ez a néha
nádban susogó nép árván
de akkor még a hínárból
is előjött a magyar virtus
halként hallgató halakból
fölcsobogott Jézus Krisztus
kereszt került vízre jégre
ahogyan a lobogókra
szent királyok büszke népe
sújt a betolakodókra.

Kőtengeren kővitorla
úszik bibliai tájban
mintha árnyéka ki volna
tűzve a bazalthegy oldalában
így haladnak fény és árnyék
ezer éve furcsa tárlat
fölöttük repülőn szállnék
vagy mint búcsúzó madárraj
sötét felleget borítva
fehér templomrom egére
de a zúgást a harangét
visszahoznám mindig délre
mert ameddig egy harang szól
és a tájban áll kőkereszt
Isten addig ott araszol
ladikodban s veled evez.

Szőlőmunkásokat keres
Jóurunk művelni sziklát
a víz fölött az ég veres
derengő napfény amit lát
riasztó bábokat talán
őrizni még a látszatot
hogy élnek ott révoldalán
vámköteles jó magyarok
kik ahogy a Bibliában
termést hoztak még akkor is
ha bár vesszejükben kár van
de a tüke-akropolis
innen lentről ép fürtöket
ád miket Isten sosem un
s megtartja hitükben őket
miként az Evangélium.

10.

Lásd egybe és lásd külön is
háttal a víznek szivárvány
úszik zöld esőfüggöny-tincs
szétpermetezve a látvány
kapujában ég emléke
mandulafákkal mit üzen
elsötétülő nagy kékje
amikor már esti tüzet
gyújtanak körben csillagok
ezt látod mióta nézed
elbűvölten hogyan ragyog
vízbe hullva annyi fényed
s ér tovább le tófenékig
mint a röntgensugár ahol

átfuródik nádszéléig
szépségétől nem nyughatol.

11.

Ideje már semmi sincsen
oly elfoglalt mint az Isten
ideje ha mégis sok van
fölsuhoghat nádasokban
hajában nagy őszi fények
villódznak már vízen égen
bámulják a parti nyárfák
zöldjük utolsó szivárvány
kortyolgat ott fellegjáró
tavából egy könnyű ráró
csitítja nagy szomját éppen
kettős harang zúg szügyében
a félsziget kulcsra zárva
megcsikordul éjszakára
ladik lánca még eloldva
villan föl a csillagokra.

12.

Palástod zöld nád bajlátott
vizeken hullámzó ország
küldettél értünk barátot
hogy teljesüljön a honvágy
szakállam mint a szakállad
szemeim mint a szemeid
velük is királynak látlak
koronafény ha nehezít
kereszted sajogjon égig
mivelhogy értünk az sajog
utadat hajóznám végig
Dunából inna Balaton
bennük hű asszonyod képe
villanó pikkely halakon
csitul vizeknek szenvedélye
s kereszted béke-alkalom.