NÉHÁNY SZÓ A KÉNYSZEREKRŐL

dr. Vizy Beáta

 

Életünket szokások, szertartások keretezik, teszik könnyebbé. Kialakult rend szerint tarjuk tisztán önmagunkat, lakókörnyezetünket. Vallási szertartásokhoz, népszokásokhoz igazodunk. Ez hasznos, mert lerövidül az egyes tevékenységekre fordított idő, illetve erősödik a közösséghez tartozás érzése. Előfordul azonban, hogy az ember - nyugalmának helyreállítása céljából - többször mos kezet, többször kell ellenőrizni, hogy elzárta-e a gázt, vagy becsukta-e az ajtót. Ez másokat mosolyra késztethet, de ezek az ismétlődő cselekedetek, vagy azzal kapcsolatos visszatérő gondolatok az egyén életéből pl. egy órát lefoglalnak, akadályozva a megszokott életvitelt, már kényszerbetegségről beszélhetünk.

Régebben ritka és kezelhetetlen kórképnek tartották. Ma már tudjuk, hogy a 4. leggyakrabban előforduló psychiatriai betegség. Gyakoribb, mint a pánik vagy a szkizofrénia.

A felmérések szerint a lakosság 2,5-3%-át érinti, függetlenül társadalmi rendszertől, gazdasági helyzettől , intellektustól, vallástól és kultúrától.

Férfiak és nők egyenlő arányban betegszenek meg, de férfiaknál hamarabb - a 11. és 18. év között - indul, nőknél 20-24 éves korban.

Kialakulásában genetikai, biológiai és psychológiai tényezők játszanak szerepet. Családi halmozódás is megfigyelhető. Egypetéjű ikreknél az együtt előfordulás 63%-os!

Biokémiai vonatkozásban - a depresszióhoz és a fóbiához hasonlóan - a szerotonin rendszer érintettségére utalnak az adatok.

Pozitron - emissziós tesztvizsgálattal bizonyos agyterületek elváltozását találták, amely a sikeres kezelést követően normalizálódott akkor is, ha gyógyszert nem alkalmaztak. Kiemelendőnek tartom, hogy ez volt az első adat, ami a psychoterápia biológiai hatását igazolta.

Analitikus megközelítésben 2-3 éves korában éri lelki törés a beteget, pl. a szobatisztaságra nevelés szélsőségeiből adódóan. A "szigorú felettes én" és az elfojtott ösztöntörekvések következtében szorongás lép fel, az később kényszeres tünetekben nyilvánul meg.

Tanuláselméleti szempontból a kényszer aktív elkerülő viselkedés, tanult magatartásforma egy új tanulási folyamattal megváltoztatható.

A fenti teóriák nyomán érzékelhető a gyógyszeres és psychoterápiás kezelés lehetősége. Különbséget kell tennünk a kényszeres személyiség és a kényszerbeteg között.

Előbbi jellemzője az aprólékosság, merev szabálytisztelet, túlzott precízség, erős teljesítmény orientáció. Az ilyen személyiségűek nem szenvednek saját tulajdonságaiktól, gyakoribb, hogy környezetüket próbálják zsarnoki módon irányítani. A kényszerbetegség kialakulásában nem feltétel a kényszeres személyiség.

A kényszerbeteg szenved a tüneteitől és a szégyen tartja leginkább távol a gyógyítási lehetőségektől.

De nézzük a tüneteket kissé részletesebben. Két fő csoportjuk a kényszergondolatok - obszessziók - és a kényszercselekvések - kompulziók. Az előbbiek akarattól függetlenül jelentkeznek, visszatérőek, szorongást keltőek, rendszerint idegenszerűek az egyén számára, aki tisztában is van irracionalitásukkal. Az utóbbi a kényszergondolatokra adott válasz, célja a szorongás csökkentése, sokszor ismétlődő, túlzott mértékű értelmetlen cselekvéssorozat.

Például: A fertőzéstől, beszennyeződéstől való félelem tisztálkodási kényszercselekvést, az agresszív kényszergondolatok ellenőrzési kényszercselekvést , a vallási kényszergondolatok imádkozási rituálékat váltanak ki.

A betegek, bár tisztában vannak állapotukkal csak akkor fordulnak orvoshoz, ha már nagyon súlyos a helyzet.

Gyakran családok is bevonódnak - pl. mindenki kóros precízséggel ruhát cserél hazaérkezés után, az utcai ruhák azonnal fertőtlenítő mosásba mennek - de kezeletlen esetben a megterhelő szokások az ellehetetlenülésig fokozódhatnak.

A társult szorongás, depresszív tünetek elfedhetik az alapbetegséget.

Kezelésére van mód, de gyors sikerre nem számíthatunk. Legjobb hatásfok itt is a gyógyszeres és psychoterápia kombinációjától várható. Viselkedéstherapiás módszerek, az önismeret fejlesztése bizonyulnak hatékonynak.

A javulás hónapról hónapra észlelhető, a gyógyszert - amely nem hozzászokás veszélyes - gyakran több évig kell szedni. Az is komoly sikernek számít, ha a tünetek harmadukra, felükre csökkennek.

A helyzet tehát nem könnyű, de nem is reménytelen. Forduljanak bizalommal szakemberhez!

 

 

Vissza