Politizáljon-e az utca?
(Havi Magyar Fórum, 2006. November)

Ha kiutat keresünk a jelen politikai helyzetünkből, s helyes következtetésekre akarunk jutni egyetlen megtörtént, vagy bekövetkező fejlemény hatására sem téveszthetjük szem elől: az eseményeket annak napvilágra kerülése váltotta ki, hogy a kormánykoalíció a hatalmon maradása érdekében hazudott, trükközött, de nem kormányozott. Mindezt a jogállamot eltemető hatalmi arroganciával tetézte: azok a képviselők ugyanis, akik réges-régen tudták, hogy Gyurcsány hazudik, eltűrve a hazugságot, annak ők is részeseivé váltak, az országgyűlési bizalmi szavazáson Gyurcsány mellett szavaztak, amivel az ország színe előtt egyöntetűen megerősítették, hogy kitartanak a hazugság és a trükközés politikája mellett! Október 23-án pedig a rendőrterror megrendezésével a társadalom tudtára adták, hogy elidegenedett hatalmukat erőszakkal is megvédik a néppel szemben. Ezért torzítás, hamisítás minden elemzés, értékelés, amely nem ebből indul ki, hanem kiemel és felnagyít egy esetleg látványos és eltérően magyarázható, de csak következménynek minősülő részletet. (Márpedig a kormánykoalíció és hírközlő eszközei folyamatosan ezt teszik.) Senki nem feledheti, hogy a képviselők, a választási ígéreteiket, az esküjüket megszegve, nyíltan szembefordultak az országgal, s bizalmat szavazva a saját hazugságuknak, a hatalom birtokában megtagadták a demokráciát, tudtunkra adták, hogy nem érdekli őket a társadalom véleménye, sőt elfojtják a kifejezésre jutását is, semmibe veszik az állampolgári és az emberi jogokat. Ennek láttán leszögezhetjük, hogy már nem képesek a nemzet szintjére emelkedni, sőt immár nem is pártkeretekben, hanem egy szűk csoportérdek fogságában tobzódnak.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez az alaphelyzet! Minden más csak következmény. Az a sajnálatos tény is, hogy a kormánykoalíció az éppen október 23-án megrendezett rendőrterrorral a politikai, gazdasági és jogi szervek után az erőszakszervek vonalán is megtette a félreérthetetlen lépéseket a diktatúra irányába, s mindezzel megásta a saját sírját. De következmény az az örvendetes tény is, hogy a társadalom szembefordult velük. Tette ezt, mert számára a napnál is világosabb, hogy mindez méltatlan, összeférhetetlen a kormányzati, a miniszterelnöki megbízatással, s jogilag is védhetetlen.

A kialakult válság gyors, radikális megoldással kecsegtetett, a megoldás mégis elhúzódott. Okai: a kormánykoalíció a hónapok óta tartó országos tiltakozás ellenére is úgy tesz, mintha az erkölcs és a törvények felett állna; a néptömegek szembefordulnak a kormánykoalícióval, a "Gyurcsány takarodj!" végighullámzik az egész országon; az ellenzék is teszi a dolgát, de nem mindig áll a helyzet magaslatán; az ország legfontosabb problémáiról pedig szó sem esik. Nézzük mindezt részletesebben.

A hazugság politikája

A nyilvánosság előtti hazudozás politikájának a logikája, hogy aki elindul e lejtőn, az nem tud megállni. Az áprilisi parlamenti választási kampány során Gyurcsány Ferenc egy tv-reklámban tudálékosan kijelentette: "A politika nem a politikusoké, hanem az embereké." Párját ritkító eset volt, mert igazat mondott, mégis hazudott. Hamarosan kiderült ugyanis, nem úgy gondolkodik, ahogy beszél. Az erőszak elleni szeptemberi ötpárti nyilatkozat elfogadásánál, és más alkalmakkor, már azon erősködött, hogy a Kossuth-téri tüntetést nyilvánítsák bejelentésköteles rendezvénnyé, ami azonnali és kényelmes lehetőséget adott volna neki a politikai akaratát heteken át békésen és fegyelmezetten kinyilvánító tömeg "törvényes" feloszlatására még október 23. előtt. A politika tényleg nem a politikusoké, hanem a népé, s a választott politikusoknak, a választási ígéreteiknek megfelelően, a nép érdekeit kell szolgálniuk.A politika a nép előjoga, sőt az alkotmány még az is kimondja, hogy minden hatalom a népé, a kormány csak szolgál. Ez nálunk mostanában nem dívik, sőt maradi nézetnek próbálják beállítani, de ettől még az igazság megmarad igazságnak. Elfogadhatatlan az MSZP-SZDSZ "logika" is, miszerint nem az váltotta ki az országos tiltakozást, hogy ők hazudtak, trükköztek, nem kormányoztak, hanem az, hogy ezt mások észrevették és szóvá tették. Mi több, együttműködésre szólítják az ellenzéket és sajnálkoznak, hogy nem teszi meg. De mivel működjön együtt? A hazugsággal? Egyébként is, A és B között ugyanakkora a távolság, mint B és A között; a kormánykoalíció is törekedhetne együttműködésre az ellenzékkel.

Rendkívül jellemző példa minderre, ahogy a beszéde kiszivárogtatására maga Gyurcsány reagált. Előbb azt mondta, nem kell, sőt nem is szabad foglalkozni vele, hogyan került ki (Ez csak egyféleképpen érthető, éspedig, hogy önmaga rendezte meg), később mégis vizsgálat indult (Nehogy az előbbi gyanú beigazolódjon), majd a téma elhalt. (Eredménytelen lett a vizsgálat, vagy olyan eredményt hozott, hogy nem lehetett közzétenni?) A hazugság logikája vezetett ahhoz is, hogy szinte már divattá vált a közérdekű információk titkosítása. A Nemzetbiztonsági Bizottság 30 évre titkosította, hogy kik akartak robbantani a Fidesz szeptember 23-ra tervezett nagygyűlésén. Ha voltak konkrét értesüléseik, miért nem tartóztatták le a robbantókat? Miért, és milyen jogon titkolják a nép előtt, hogy kik akartak robbantani? Nem a saját provokatív szerepüket akarják-e eltitkolni? És a Fidesz miért adott ennek hitelt? A másik oldalról viszont az MSZP alelnöke nyíltan elismerte, hogy dokumentálják más pártok utcán tiltakozó tagjait? Milyen jogon? Leszámolásra készülnek? Hogy különülhet el a kormányzó elit ennyire a néptől?

Az utca és a politika

A koalíció vezetői félelmetes egyértelműséggel fejezik ki antidemokratikus, népet lebecsülő álláspontjukat mikor nem szűnnek meg olyan első hallásra tetszetős, de megtévesztő követeléseket hangoztatni, hogy senki ne vigye az utcára a politikát. Soha nem merték kifejteni, de azt értik alatta, hogy a nép - "az utca", ahogy ők mondják - csak ne szóljon bele a politikába. Az utcának azonban a szocializmusban nem volt joga; csak nem ezen az úton akarnak haladni? Követelik, hogy a politikai pártok ne vigyék az utcára a politikát, de maguk lépten-nyomon ezt teszik, a saját álláspontjuk védelmében egyidejűleg kommunikációs indoktrinálást, az utcán pedig még erőszakot is alkalmaznak. Legutóbb pedig a nagyköveteinket arra utasították, hogy még az ország határain kívülre is vigyék ki az ő politikájukat, s fejtsék ki a koalíció álláspontját a fogadóország vezetőinek és marasztalják el az ellenzéket. Ilyesmi a diplomáciában tilos; a nagykövetek nem pártok, hanem az ország érdekeit képviselik. Az előbb említett követelés nem tekinthető reálisnak sem, hiszen az Országgyűlés nem működhet légüres térben, a társadalomtól elzártan. És hol politizáljanak a parlamenten kívüli politikai pár- tok? Demokratikus lenne-e kizárni őket a politikából? Mi több, ha a politikai pártok ehhez tartanák magukat, akkor már választási kampányt sem folytathatnának. S ami különösen elfogadhatatlan, a nép kívül maradna a politikán, s el kellene tűrnie, hogy a saját véleményük szerint is a választási ígéreteiknek az ellenkezőjét végrehajtók bitorolhassák a politikát.

A koalíció az Országgyűlésben, az utcán, mindenhol, az ilyen és hasonló, s önmagát az áldozat szerepében feltüntető manipulatív felvetésekkel, s a hazugság-kampányra rárakódott következmények egyoldalú sulykolásával eltereli a figyelmet az eredeti okról. Olyan hamis benyomást szeretne kelteni a közvéleményben, és külföldön, mintha nem miatta és ellene tiltakozna az ország, hanem valakiknek a felbujtására. Maga Gyurcsány Ferenc, tudva tudván, hogy ő ellene tüntetnek, szégyentelenül "sajnálkozik" afelett, hogy a Fidesz szítja a feszültséget, mert nem hívja vissza az utcáról a tüntetőket. Ez az említett MSZP-SZDSZ "logikából" következik, hiszen nem a Fidesz szólította az utcára az országos méretekben tüntetőket (Mondhatnám, örülne, ha ekkora befolyással rendelkezne!), akik nem egyszer kifejezetten el is határolódtak minden párttól. A Fidesz a Kossuth-tériekkel még szövetségre sem törekedett. Mégis a Fideszre fogják a hazugságuk kiváltotta népi megmozdulásokat, hogy ezzel is kicsinyítsék a jelentőségüket. Ez a manipulatív törekvés azt is jelenti, gyermetegnek nézik a népet, mintha a Fidesz nélkül nem venné észre, hogy becsapják, hazudnak neki, s nem merne véleményt nyilvánítani a politikáról.

Az utcára, úgy a fővárosban, mint szinte minden jelentős városban, főleg az úgy nevezett hallgatag többség vonult, s éppen abban állt a megmozdulás jelentősége, hogy nagyrészt olyanok vettek részt benne, akik eddig politikailag kevésbé voltak aktívak. Egyértelmű, hogy a választott képviselői hazugságai ellen tiltakozva, a nép vonult az utcára. A politika a nép előjoga, ezért neki az utcán is és bárhol máshol nemcsak szabad, hanem kell is politizálnia, még akkor is, ha az utca vegyes társadalmi összetétele miatt esetleg nemkívánatos eseményekre is sor kerülhet. Vegye csak a nép a kezébe a saját ügyei irányítását, ha az erre választottak nemcsak nem teszik meg, hanem ellenében politizálnak. Nincs tehát népellenesebb nézet, történelmietlenebb elvárás, mint az MSZP-SZDSZ elit követelése, hogy a politikát ne vigyük az utcára, mert ez azt jelentené, hogy éppen a politika letéteményese, a nép szorulna ki a politikából. Ezért akarják beszorítani a politikát az Országgyűlésbe, ahol matematikai többséggel rendelkeznek. Félelmüket a néptől jól mutatta, hogy október 23-án nemcsak megrendezték a rendőrterrort a békés tüntetők ellen, hanem azóta lázasan igyekeznek önkényes jogi és rendészeti akadályokat is gördíteni minden tiltakozás elé. Ők azok, akik túllépnek a politika határán, hiszen a fegyver, az erőszak, az önkény nyilvánvalóan nem a politika érvrendszerébe tartozik.

Azt persze tudni kell, hogy az utcán sok mindenki jelen van: a kizsákmányolt munkás, az ellehetetlenített paraszt, a szemlélődő polgár, a munkanélküli, a proli, a kalandot kereső fiatalok, a kíváncsiskodó idősek, az újságíró, a bűnöző, a hajléktalan, a drogos, a prostituált, mindenki, a heves vérmérsékletűek és józanok, a népharag és a nép jóindulata, de ott van a provokátor is. (Lehet, hogy éppen a provokátorok arcvonásait kockázzák ki a felvételeken?) Ezért kellő óvatossággal kell viszonyulni az utcához. Többségükben ugyanis még nem a becsapottak (akik rájuk szavaztak) ostromolták meg a TV1 székházát sem; ők ingadoznak, elpártolnak, a nagy részük azonban kitart. De az igazi jobboldal sem állt az ostromlók mögé, mert megérezte, hogy provokációról van szó. Akkor kik voltak az ostromlók és kik álltak mögöttük? Nyilván az őszintén felháborodott eddig nem politizálók százai, akik közé azonban olyanok is vegyül- hettek, akik céltudatosan irányították őket. Lassan be is bizonyosodik: a hatalomnak volt rá szüksége, hogy a közvélemény felháborodását más irányba terelje, amire kiválóan alkalmas a törő-zúzó önprovokáció, amely látványosságával elvonja a figyelmet, erőszakosságával elriasztja a tömegeket a határozott politikai fellépéstől. Ha tehát hagyjuk, hogy erőszak történjen, és arra lehessen a figyelmet terelni, a hazugok győzelmét segítjük elő. De nyert ügyük van akkor is, ha emiatt visszariadunk. A sokezres országos megmozdulásokhoz, amilyeneknek tanúi voltunk, tömeg kell. Egy-két tucat csak a botrány kedvéért randalírozó (el kell ismerni, hogy ilyenek is vannak), vagy provokátor nem képes tömeget mozgósítani. A hazugság lelepleződése, s a változás akarása azonban igen, és a néptömegek országszerte ezért mozdultak meg.

Néhányan vehemensen magyarázgatják, hogy a TV1 ostromát, mint "köztörvényes bűncselekményt, semmi sem igazolhatja." Ismét összekeverik azonban az okot az okozattal: az eredendő köztörvényes bűncselekmény az volt, hogy a nép elől eltitkolták, milyen helyzetben van a gazdaságunk, s kik juttatták ide. Az ilyen horderejű hazugságot semmi, de semmi nem indokolhatja, és ez volt mindennek az okozója. Az értelmetlen törést-zúzást senki sem pártolja (bár nem biztos, hogy minden esetben baj, ha elfogy a türelem), ki is kellene alaposan vizsgálni, hogy kik és milyen ösztönzésre végezték, hiszen a tv-székház elfoglalása után nem olvasták be a kiáltványukat (ami miatt állítólag megindult az ostrom), és különösebb politikai céljuk sem volt. Mindennek a tisztázása azonban láthatólag nem cél. Mi több, az SZDSZ még azzal a nevetséges követeléssel is előállt, hogy a Hír TV kérjen bocsánatot azért, mert közvetítette ami történt. Ha valakinek ebben az országban bocsánatot kell kérnie a magyar néptől a magyarellenes politikáért, az mindenekelőtt éppen az SZDSZ; ebben a sorban még Gyurcsány is csak a második.

"Nemzeti intézményt támadtak meg!" – harsogják a kormánykoalíció tagjai és az őket védelmező hírközlő eszközök. De melyik nemzetre gondolnak? Közismert, hogy a TV1 vehemensen védelmezte és terjesztette a koalíciós hazugságokat, rokonszenvet igyekezett kelteni az Európai Unió értelmetlen követelményei, az USA, Izrael agresszív politikája iránt, azaz mindennek nevezhető, csak magyar nemzeti intézménynek nem. S amikor a rendőrség kimentette azokat, akik a fentiekben jeleskedtek, el is hagyta az épületet, átadva az ostromlóknak, hogy rombolhassanak. Ez az eljárás igazán megkérdőjelezhető. De a fentiek fényében talán az sem véletlen, hogy úgy az ösztönös hév által elragadottaknak, mint a provokátoroknak az volt a "logikus", hogy éppen itt kövessék el az erőszakos cselekményeket, amelyek semmiképpen nem a békés tüntetők, hanem azok érdekeit szolgálják, akik ellen a tüntetés eredetileg indult.

Kiderült az is hamarosan, hogy az eljárások jelentős részben vétlenek ellen irányultak, akik ellen a rendőrségen tiltott módszereket, a bíróságon gyorsított eljárást alkalmaztak, s igen szigorú ítéleteket hoztak. Az országunkat, népünket súlyosan károsító Postabank, CW Bank, K&H Bank, Baumag és tucatnyi más ügyben évek óta vizsgálódnak, a bűnösöket előbb futni hagyták, majd hazaengedték, megítélésük egyre enyhül, s jövőre talán még kitüntetést is kapnak. Medgyessyt is akkor távolították el, amikor elszólta magát, hogy az SZDSZ, azaz a koalíció tele van korrupciós ügyekkel. Ugyanezt látjuk, amikor futni engedik az agyonajnározott másságok és kisebbségek halált okozó képviselőit, s nem érvényesítik velük szemben a törvény szigorát. Nem szónoki hát a kérdés: Hol van ma nálunk az igazság, az egyenlő mérce? Ha egyes vezetőink oly messzemenő figyelmességgel, sőt szolgaian kezelik az uniós, az amerikai, vagy az izraeli igényeket, akkor tanulják meg azt is, hogyan kell kezelni az Árpád-sávos zászlót, a turulmadarat, vagy akár a B-középet, és mindazt, ami a szemük előtt zajlik, mert azok ennek az országnak a sajátjai. E jelenségeknek ugyanis társadalmi okai vannak, de ők sem megismerni, sem megérteni nem akarják, csak elítélgetik, rendőrségi kérdésként kezelik, ott is politikát látnak, ahol nincs. A milliárdos csalások, az emberéleteket kioltó zámolyi, olaszliszkai és más lincselések eseteiben nem látunk olyan határozottságot, kíméletlenséget, mint amilyet a nemzeti trikolort lobogtató fiatalokkal szemben tanúsítanak. Felejthetetlen élményem, hogy az április választási kampány során Gyurcsány a szülővárosomba is ellátogatott. A Jobbik fiataljai magyar és Árpád-sávos zászlós csendes tüntetéssel akartak tiltakozni, de az odaérkezett kommandósok nem engedélyezték a zászlók kibontását. Kérdésre azt válaszolta a parancsnokuk, hogy ez tilos. Újabb kérdésre, hogy amerikai, vagy izraeli zászlót ki lehetne-e bontani, igennel válaszolt, mondván, hogy arra nincs tiltási parancs. Az is felejthetetlen marad, hogy az október 23-i rendőri brutalitás egyik tv-közvetítésében az ártatlan civilt ütlegelő egyik rendőr szájából elhangzott: "Na, hazafi, kérsz még egyet?" Erre utasítják, s ebben a szellemben nevelik mostanában a nép ellen a nép fiait?

Mindezzel a kormányzási alkalmatlanságukat bizonyítják, ne csodálkozzanak hát, ha a nemzeti érdekeink és értékeink védelmezői erőszakkal is utat törnek maguknak, hiszen ebben az országban ők vannak itthon. Unják már, hogy az idegen érdekek képviselői azt akarják elérni, hogy minden legyen "egyen": egyenvélemény (liberális), egyenerkölcs (hazugság) egyenszavazás (csak rájuk), egyenbánásmód (gumibot), egyenruha (farmer), egyenkaja (MacDonald's), egyenszex (homosex), stb., de nehogy bárki is egyén legyen, főleg ne tudatos egyén. Eltompulva, elkorcsosulva, a hírközlő eszközöktől félrevezetve, a kábítószeres önmegvalósításban csak képzelje magát egyenrangúnak. De még így is csak abban, ami természetellenes és nem magyar, és nehogy önálló véleménye legyen a politikában, vagy a gazdaságban, de főleg a pénzügyekben. Nehogy odafigyeljen a hazugság szolgálatát visszautasító KSH és a PFÁSZ vezetőinek leváltására, a rádió volt elnöke, a volt legfőbb ügyész, az MNB elnöke, a MOB elnöke elleni támadásokra, vagy annak a szegény rendőrtisztnek a perbe fogására, aki komolyan vette a hivatását, nem is gondolta, hogy a rendőrség feladata a feltételek biztosítása a nemzeti vagyon törvénytelen újra- és újrafelosztásához. De más területeken is hasonló a kép. Az oktatásban tudatlanságot oktatnak, neveletlenségre nevelnek, s arra törekednek, hogy a magyar fiatalok minél butábbak, elkorcsosultabbak, a saját érdekeik és a haza védelmére alkalmatlanok legyenek. Az egészségügyben: szülőházak, kórházi ágyak megszüntetése, kórházak bezárása, kórház-privatizáció, vizitdíj, az orvosok agyonadminisztrálása, ingyenes gyógyszerek megszüntetése, patikaliberalizáció, stb. Mire megy ki a játék? Csak a vak nem látja: arra, hogy pusztuljon a magyar!

Nem egy ember a felelős

Gyurcsány menesztésével nem lehet beérni, az MSZP-SZDSZ koalíciót kell eltávolítani a hatalomból, s mindent újból kell kezdeni. Az ország, a nemzet kifosztását, kiárusítását meg kell szüntetni, javainkat vissza kell szerezni. Ezért nem szükségtelen emlékeztetni rá, hogy az ellenzék fő ereje, a Fidesz egy ideig azt hangoztatta, hogy Gyurcsány Ferenc a felelős, s az ő eltávolítását követelte, holott nyilvánvaló, hogy MSZP-SZDSZ koalíció egész elitje – tisztelet a néhány kivételnek – felelős. Egy időben arra kérte a tüntetőket, hogy ne fütyüljenek Gyurcsány láttán, hanem némán fordítsanak hátat, ami azonban közel sem egyenértékű magatartás. A térségünkben külföldről szervezett és pénzelt "színes" lázongások után, nem biztos, hogy szerencsés volt a fe- hér kokárda kitűzése az erőszakmentesség jeleként. Túlértékeli a saját képességét akkor is, amikor tárgyalásokon átmeneti szakértői kormányt akar kialakítani, ami politikailag megmentené a kormánykoalíciót, s ilyen tárgyaláson, szövetségesek nélkül, könnyen ugyanolyan sorsra juthat, mint az MDF az SZDSZ-el kötött paktum után. Sok kétséget vet fel mindez, mert a nagykoalíció gondolata sejlik fel mögötte, ami ugyancsak a kormánykoalíciónak jelentene menekvést. Ez húzódhat meg a mögött is, hogy a Fidesz az utóbbi időben hangsúlyozottan az egyeduralomra törekvés miatt kezdte bírálni az MSZP-t, nem pedig a hazug és nemzetáruló politika miatt. Sőt, már olyan hangokat is hallunk, hogy "a gödörből közösen kell kimásznunk". A hónapok óta szervezett szeptember 23-i nagygyűlést - az okmányát 800.000 ember írta alá - a koalíció kérésére/fenyegetésére (miszerint valakik robbantani szándékoznak a gyűlésen) lemondta, s ezzel meghosszabbította a válságot. Hitelt adott azoknak, akiket jogosan nevezett hazugnak – s akik maguk is elismerték, hogy éveken át hazudtak – elhitte nekik, hogy ezúttal nem hazudnak. A Gyurcsány lemondatására adott 72-órás ultimátum pedig azért volt értelmetlen és eredménytelen, mert a teljesítése eleve valószínűtlen volt, ezért magát a Fideszt hozta nehéz helyzetbe. Ha más nem, a köztársasági elnök állásfoglalásának figyelmen kívül hagyása bizonyította, olyan elittel állunk szemben, amely minden áron ragaszkodik a hatalmához. Az ultimátumra inkább összezárt, mivel az felébresztette bennük az egyébként soha ki nem alvó megélhetési politikust, s ez bizony nagy erő. A Fidesz vezetői a számukra kedvező helyzetben elhamarkodva, kapkodva döntenek, ezért döntéseiket nem egyszer meg kell változtatni, ami óhatatlanul tekintély-veszteséggel jár. Taktikai hiba volt október 23-án nagygyűlést szervezni Budapest egyik legforgalmasabb útkereszteződésénél.

Egy komoly politikai párt álláspontjának sokkal koherensebbnek, átgondoltabbnak, következetesebbnek, a végcélját illetően pedig egyértelműen világosnak kellene lenni. De mert nem így alakult, a nyert helyzetből patthelyzet lett, s ilyen körülmények között arra sincs biztosíték, hogy a jövő tavaszi hétkérdéses népszavazás olyan győzelmet hoz, amilyenre az országnak szüksége van.

Az igazi okokról szó sem esik

A kormánykoalíciónak még hazugsága is hazugság. Ez nem szójáték, hanem szomorú valóság, hiszen mindenki tudja, hogy a Gyurcsány-csomag legsúlyosabb hibája – amire eddig, sajnos, alig mutattak rá – hogy nem a megfelelő helyen és rossz módszerekkel keresi a megoldást. A hazugság-vitának manipulatív célja is van: a figyelem elterelése a főleg ugyancsak általuk okozott sokkal nagyobb országos bajokról (bár ezekhez valamennyi rendszerváltás utáni kormány hozzátette a sajátját).

A nemzeti vagyon, a sokmilliárdnyi hitel, a privatizációs bevételek, az EU-pénzek, a számtalan adó, stb. hova tűnt? Hol van a pénz? (Emlékezzünk, hogy ezt a kérdést következetesen csak a heti és a havi Magyar Fórum teszi fel.) A kiszivárogtatott látványos hazugságok, s a velük kapcsolatos megrendezett, manipulatív események ezekről a sokkal, de sokkal lényegesebb, valamennyiünket súlyosan, hosszú távon érintő kérdésekről akarják elterelni a figyelmet. Senki ne gondolja azonban, hogy mindezt meg lehet úszni tisztázás és felelősségre vonás nélkül. Ha ezt megengednénk, a nemzeti katasztrófánk még súlyosabb lenne.

A rendszerváltás időpontjában mintegy százhúszmilliárd dollárt tett ki a magyar vagyon, de a bűnösen áron aluli és a külföldet messzemenően előnyben részesítő privatizáció során az államkasszába ennek csak egy igen kis töredéke folyt be, a többi eltűnt, a jelenlegi állami vagyon pedig már csak mintegy tízmilliárd dollár. A kamatrabszolgaság miatt kialakult államadósságunk a rendszerváltáskor 22 milliárd dollár volt, ma viszont legalább 65 milliárd dollár. A rendszerváltás óta tehát az adósságunk 43 milliárd dollárral növekedett, az állami vagyon viszont 110 milliárd dollárral csökkent, de a közvéleményt egyik kormány sem tájékoztatta arról, hogy ez a mesés összeget mire költötték, hová vándorolt, kinek a kezébe került. Pedig ez a kérdések kérdése. Ez a történelmi bűn minden bajunk forrása, de erről nemcsak semmiféle tájékoztatást nem kaptunk, hanem mély hallgatás övezi. Csak azt halljuk folyamatosan, hogy minden veszteséges, de nem tudjuk miért, hogy nincs pénz semmire, mert állítólag túlköltekeztünk, amire ismét csak nincs semmi olyan bizonyíték, ami alapján felelősségre vonás következhetne. A rendszerváltás óta ezekben az alapvető kérdésekben jogszerűtlen, a nemzeti érdekeinkkel ellentétes döntések születtek. Azt nézzük meg már végre, kik ezért a felelősek, és mentsük, ami még menthető.

A másik probléma, hogy az idetelepült multinacionális cégek nemcsak nem adóznak, s nem járulnak hozzá a problémáink megoldásához, hanem növelik, okozzák őket, s még különféle mértéktelen kedvezményekben – például korlátlan haszonkivitel, garantált haszon – részesülnek, irányítják a külkereskedelmünket, s ellenőrizetlenül viszik ki a két kezünk munkájával megtermelt profitot. Arról még csak hallunk néha egy-két szót, hogy menynyi tőke jön be az országba, de lehetetlen adatot szerezni arról, hogy menynyi megy ki törvénytelenül. (Egyes számítások szerint, évente körülbelül egymilliárd dollár áll szemben nyolcmilliárdnyival). Ehhez járulnak olyan körülmények, hogy a döntéseket hozó országgyűlési képviselők nem vonhatók felelősségre, nem hívhatók vissza; a Magyar Nemzeti Bank érthetetlen módon nem felelős az Országgyűlésnek; az említett létfontosságú témaköröket a korlátozott jogkörű Állami Számvevőszék sem vizsgálhatja; az APEH nem mer hozzányúlni e kérdésekhez, sem a multinacionális vállalatokhoz, csak a magyar vállalkozásokat (2006-ban e cikk írásáig több mint tizenegyezer hazai vállalkozás ment csődbe), orvosokat, diákokat, gazdálkodókat, egyszóval a népet sarcolja, sanyargatja.

E mélyen fekvő okok tartósítják a problémáinkat, s ezeket 16 év óta kormányaink kivétel nélkül következetesen eltitkolták népünk elől, s most sem esik róluk szó. Pedig amíg ezeket napirendre nem tűzzük, és nem oldjuk meg a nemzeti érdekeinknek megfelelően, addig nem tudjuk felszámolni a gyarmati helyzetünket, s a problémáink csak súlyosbodnak. Ehhez azonban elkerülhetetlenül menesztenünk kell az országunkat kiárusító, joggal hazaárulónak nevezett kormánykoalíciós politikai elitet, amely ismét a nép terhére, nem pedig a fenti veszteségforrások feltárásával és megszüntetésével akarja megoldani a problémát.

Mit tehetünk?

Mindezek latolgatása után látszólag ijesztő kérdés merül fel: Mit tehetünk egyáltalán?

Előbb, amit nem tehetünk. Nem szorítkozhatunk moralizálásra. Nincs abszolút jog, sem abszolút igazság. Még a jogállamban is – nem a miénkről beszélek, mert 1990-ben sem az jött létre, azóta pedig inkább a diktatúra irányába fejlődik –legtöbbször az erőviszonyok döntik el, hogy mi a jogos és mi az igaz. A hazugság elítélendő, de nehéz lenne olyan választást találni a világtörténelemben, amelyet igaz szóval nyertek meg. Azt azonban mégsem hagyhatjuk, hogy csak adóalanynak tekintsenek bennünket, s olyanok oktassanak erkölcsből és politikából, akik a szemünkbe nevetve ismerik el, hogy évekig hazudtak, s nem tettek egyetlen olyan kormányzati lépést sem, amelyre büszkék lehetnének. Velük szemben – Szemben (!), nem megy másképpen – nem lehet csak erkölcsi-politikai alapon fellépni, mert nagyon ritkák az olyan történelmi pillanatok, amikor a hatalom belátja tévedését, és önként megadja magát. Nem tehetünk azonban semmi ésszerűtlent, semmit, ami provokációs lehetőséget biztosítana a jelek szerint mindenre kész MSZP-SZDSZ koalíciónak és kormányának. A látványos törés-zúzás elvonja a figyelmet a jogos felháborodásról, sokakat ösztönösen a fennálló "rend" védelmére ösztönöz, ami bizonyítja, hogy azt maga a hatalom szervezi provokatív céllal. Az érzelmeket, érzéseket nem szabad kiiktatni, de bármennyire jogosak is, nem uralhatják a politikát, mert azonnal közrendellenesnek nyilvánítják, s ezzel leszerelhetik. Más nézetekkel szemben toleranciát követelnek. Rendben, de kényszerítsük ki, hogy ez legyen kölcsönös és sokoldalú. Ők ugyanis alaptalanul minősítenek " szélsőségesnek, nacionalistának, antiszemitának, cigányellenesnek, stb." minden bíráló nézetet. Súlyos hiba lenne, ha ezektől a hamis és célzatos vádaskodásoktól bárki is megijedne, hiszen éppen ez a céljuk.

Be kell mutatni a hazug rendszer természetét okosan és világosan. Rá kell mutatni, hogy a hazugság rendszere embertelen, s még azokra is veszélyes, akik működtetik. Az igazság kimondásával és bemutatásával kell tömegmozgalmat szervezni. Az olyan tömegmozgalmaknak van értelme, amelyek a politikát tudják befolyásolni, illetve a kormánypolitika rákényszerül, hogy foglalkozzon vele, vagy inkább meghajoljon előtte. (A multinacionális nagytőke ezt már megtanulta, ahogy Jugoszlávia, Ukrajna, Grúzia példáján láttuk: nem sajnálta a pénzt, hogy megszervezze, s hetekre-hónapokra fedezze a színes – de még véletlenül sem nemzetiszínű – sálakkal ellátott táncoló, ugráló, sátorozó, tiltakozó de becsapott tömegmozgalmat. Ezekben az esetekben nem hallottuk a magyarországi politikai elittől, sem a hírközlő eszközeiktől, hogy elítélte volna az utcai politizálást!) Ha minél többen, és egyre többen, minél tudatosabban és célratörőbben a nemzeti érdekekhez – és csak a nemzeti érdekekhez – igazodunk, ha az egész nemzet tudatosan politizál, gyorsabban és fájdalommentesebben érünk célhoz.

Ugyanakkor minden más fejleményre fel kell készülni, hogy megfelelően, ugyanabban a szellemben, méltósággal, szervezetten, erőteljesen tudjunk reagálni. Minden erővel ki kell tartani a demokratikus jogok mellett, akár ki is kell kényszeríteni az érvényesülésüket. A Kossuth-tér, a vidéki útlezárások (Nem félpályás!), a gazdálkodó traktoros tiltakozása, ha úgy tetszik az utca – ami alatt, ismét hangsúlyozzuk, ebben a cikkben a népet értjük – a biztosítéka annak, hogy a kívánatos változások bekövetkezzenek. Mindez azonban nem a kormánykoalíció belügye, nem is csak az ellenzék ügye, hanem nemzeti ügy, ezért mindenkinek joga és kötelessége, hogy foglalkozzon vele. Egyesek mégis megkérdőjelezik a Kossuth-tér követeléseit, arra hivatkozva, hogy azok nem szerepelnek az alkotmányban, pl. Alkotmányozó Nemzetgyűlés nincs az alkotmányban. Nincs. De Ellenzéki kerekasztal, Európai Parlament, vagy éppenséggel kormányzás hazugsággal volt az alkotmányban? Nem volt! Jogi képtelenség tehát mind- egyik, mégis megvalósult. Ha a jelenlegi alkotmány nem teszi lehetővé alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, az csak újabb érv az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására.

Az eddig elmondottakból is látszik azonban, hogy a jelenlegi parlamenti pártok egyike sem akarja az utca követeléseit követni, s nem képes a nemzeti érdekeinknek megfelelő kiutat találni a helyzetből. Ha a Fidesz mert volna szövetséget kötni azokkal, akikkel már régen meg kellett volna kötni a szövetséget, s merte volna használni az erejét, a helyzet már megoldódhatott volna. Az a benyomás azonban, hogy láthatatlan szálak kötik, amelyektől nem tud, vagy nem akar szabadulni, a döntő pillanatokban visszakozik. A nemzeti kibontakozásra ezért, immár nem először, egyre inkább a Németh László, Bibó István és mások által ajánlott harmadik út kívánkozik. A Harmadik Út pártszövetség (MIÉP, Jobbik, Kisgazdák) már létrejött. Itt van számára az alkalom, hogy kibontakozzon, a parlamenten kívüli pártokkal még szélesebb körű pártszövetséget hozzon létre, de megnyerje a nemzeti kibontakozásnak a parlamenti pártok egészséges erőit is, amelyek a hazugságok és árulások láttán egyre kényelmetlenebbül érzik magukat a választott pártjaikban.

A történtekről nem lehet hallgatni sem, mert aki hallgat, azt megfélemlítik, s kiszolgáltatottá válik. A népképviselet, gyülekezési szabadság, véleményszabadság, tájékozódási szabadság joga szent és sérthetetlen. Az önmagunkat, népünket, országunkat érintő információk megismerése, s azokból a megfelelő következtetések levonása nemzetközi és az európai uniós jog szerint is alapvető és elvitathatatlan demokratikus jogunk. Ezért a saját védelmünkben kell szólnunk minél hangosabban, és tennünk kell minél határozottabban és radikálisabban. A nép véleménye a mérvadó, a nép pedig egyértelműen állást foglalt, akkor is, ha ezt nem értik azok, akikre vonatkozik. A demokrácia (a szocializmus és a kapitalizmus egyaránt annak tartja magát) népuralmat jelent a gyakorlatban. A legfelsőbb hatalom a népé, s ha ezt elcsalják tőle, a népnek jogában áll, sőt a létbiztonsága érdekében kötelessége is visszaszerezni, tegye azt az utcán, vagy az Országgyűlésben, békés, vagy erőszakos eszközökkel. Az alkotmány szerint a nép közvetlenül is gyakorolhatja a hatalmat. A népünk, országunk érdekeit kiárusítókkal, az imperialista, újragyarmatosító globalizmust kiszolgálókkal, az illegitimmé vált kormánnyal szemben tehát minden társadalmi ellenállás jogos és szükséges, s ha ezt a nép teszi a nemzeti érdekek védelmében – bármilyen eszközzel – demokratikus is.

Sütő Gábor
nyugalmazott nagykövet