Karácsonyi üzenet ifj. Hegedűs Loránthoz

Tisztelt Hegedűs Loránt!

Személyesen nem ismerjük egymást, talán soha nem is fogunk találkozni. Ismerve azonban az Ön megnyilvánulásait, tudom, hogy eltérő a világnézetünk, különböző a politikai beállítottságunk, s nincs is rá esély, hogy bármelyikünk megváltozzon. Ön inkább vallásosan közelíti meg a Karácsonyt, én inkább világiasan. De pontosan azért keresem fel az Önnek címzett, de mindenkihez szóló karácsonyi üzenettel, hogy ne is változzunk.

Ne változzunk, mert éppen az köt össze bennünket, hogy bár más megközelítésből, de annak vagyunk a hívei, ami a természetes, s ami a magyar. Ne változzunk, mert milliószámra vagyunk, akikben kiirthatatlanul élnek az indíttatásunkkor kialakult, őseink évezredes tapasztalataiból leszűrődött alapvető emberi értékek: a becsület és a tisztesség, az őszinteség és az igazmondás, a helytállás és az emberi méltóság, a szerénység és egymás tisztelete, a magyarságunk. Mindaz, amiről az utóbbi időben le akarnak beszélni bennünket, s amiért Önt megpróbálták megfélemlíteni. Bár nem hiszem, hogy bármelyikünket is képesek lennének lebeszélni bármiről is, fontos tudatosítani, hogy nem vagyunk egyedül. Ez megerősít bennünket abban, hogy ne fogadjuk el a hazug korszerűség örvén ismételgetett téveszméket, miszerint a hagyományos kulturális és erkölcsi értékeink elavultak, szélsőségesek, kiirtandók; ne tartozzunk azok közé sem, akik a szép elvek mellett csak addig tartanak ki, amíg anyagi előnyt jelentenek a számukra.

Az Ön körül tudatosan szított, elfogult, féktelen uszításból le kell vonnunk a következtetést, hogy a politikai beállítottságunktól függetlenül - anélkül, hogy azt felednénk, vagy feladnánk - közösen kell védenünk a nemzeti érdekeinket, az erkölcsi értékeinket. Védenünk kell, mivel ma a semmitmondás, a kertelés, a hazugság polgárjogot nyert, s az igazságot kimondókat elszigetelik, háttérbe szorítják, bíróságra citálják. Az álcázás magasiskolájának is tanúi lehetünk; naponta láthatjuk, hogy a magukat baloldalinak, szegénypártinak nevező erők között vannak a vadkapitalizmus és a külföldi érdekek legkövetkezetesebb képviselői. Ugyanakkor a jobboldalon - az alaptalanul szélsőségesnek kikiáltott erők is - olyan értékeket is védelmeznek, amelyek mindenképpen örök emberi értékek.

Védhetjük közösen az értékeinket, és ez sürgető is, mert ma a tévelygők, és a szűk csoportérdekeket képviselők, megpróbálják megszégyeníteni azt, aki vallja, hogy magyar, egészséges hajlamai vannak, nem tartozik semmiféle mássághoz, hanem azokhoz, akik mindig többségben voltak és lesznek is ebben a hazában, akkor is, ha a kirekesztésükre törők illetéktelennek szeretnék őket nyilvánítani még arra is, hogy beleszóljanak a saját sorsukba. Azokhoz, akiket nyugtalanít, hogy nemzetünk egyre előkelőbb helyre kerül minden negatív, és egyre hátrább csúszik minden pozitív mutatóban. Azokhoz, akik ma növekvő számban kerülnek abba a helyzetbe, mint valaha mi, amikor kérdésünkre, hogy mit kapunk vacsorára, édesanyánk ezt válaszolta: "Háromfélit! Kenyeret, haját, bélit." Azokhoz, akik tudják, hogy 1100 éve - akárhogy is szépítik, a minket mindig cserbenhagyó - Európában élünk, még akkor is, ha a kormány ezt nem veszi észre, és hív bennünket vissza Európába. Hív a vidéki postahálózat csökkentése, a vasúti szárnyvonalak felszámolása, a magyar föld kiárusítása, a kábítószerek legalizálása, a bűnözéssel szembeni elnézés, a gondolatszabadság korlátozása, az oktatás- és az egészségügy népellenes haszonelvűségre átállítása mellett, s katonafiaink idegen országokba vezénylésével még idegenebb érdekek védelmében. Hív abba az Európába, amely elfogadja, ha a szomszédaink szeretik és védik a nemzetüket, a hazájukat, az erkölcsi értékeiket - egyébként, mi sem természetesebb - de döbbenetes módon a saját kormányunkkal egyetemben, magyarkodónak, sovinisztának, nacionalistának, antiszemitának, cigányellenesnek, neonácinak, stb. címkéznek bennünket, ha mi ugyanazt tesszük. Akiket az ígéreteik alapján azért választottak meg, vagy neveztek ki, hogy a magyar érdekeket és értékeket védjék, képviseljék, hihetetlen érzéktelenséget mutatnak ezekkel szemben, de módfelett érzékenyek a globalizmussal, a mássággal, a külföldi érdekekkel szemben.

Az Ön példája mutatja, hogy ilyen körülmények között a pártpolitika-mentes, de nem apolitikus kiállás a nemzeti érdekeink, az erkölcsi értékeink mellett csak hasznára vált hazánknak. Ezek védelmezésében, akár ateisták vagyunk, akár hívők, akár jobbra húz a szívünk, akár balra, van erőnk, összetartozunk, szövetségesek vagyunk, és legyünk is, ha nem akarjuk, hogy még inkább kirekesszenek bennünket a saját sorsunk irányításából. Napjaink tényei bizonyítják, hogy a kirekesztést nem szavakban, hanem hatalmi, gazdasági, pénzügyi, és félretájékoztatási akciókkal végzik, ami hasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint a nyílt kiállás. Az Ön, e tényekhez képest ártalmatlan megfogalmazása körül csapott nagy lármának az egyik célja éppen az, hogy azokról terelje el a figyelmet. Ezért senki sem akadályozhatja meg, hogy a kirekesztésre kirekesztés legyen a válasz, de persze azt sem - ami valamennyiünk számára a kívánatosabb, s igazi karácsonyi ajándék lenne, ezért bízzunk is benne és harcoljunk is érte - hogy az együttműködésre és a megértésre az együttműködés és a megértés legyen a válasz. Senki ne álljon hát többé elő olyan értelmezhetetlen követeléssel, hogy nézzünk szembe a múltunkkal (már csak azért sem, mert hányszor megtettük már), hanem a kirekesztők nézzenek végre egyszer szembe önmagukkal, a múltjukkal, a jelenükkel, de főleg a jövőjükkel.

Legyünk tudatában, hogy az emberiség és az emberség szempontjából nem a nemzet javát szolgáló szellemi bátorság, a kitartás, az egyenes gerinc, vagy a dolgos kéz minősül maradiságnak, hanem a szellemi megfutamodás, a szenny, az erkölcstelenség, a gátlástalanság, az alamizsnáért kunyorgó tenyér, a mának élés, a másokkal nem törődő önmegvalósítás, a közös vagyonunk elherdálása, a kábítószerek liberalizálása, a másság nagyhangú csapkodó kultuszának ajnározása, vagy az un. gyűlölet-törvény kapcsán érzékelhető törekvés, hogy ne csak beszélni, de már hallgatni se lehessen szabadon, hanem dicsérni kelljen mindazt, ami nem természetes és nem magyar. Eleve szégyelendő értelmet akarnak kölcsönözni a magyar szónak. Ezért akarták elítéltetni még az Ön néhányszavas, korlátolt példányszámban megjelent nemzetféltő megnyilvánulását is. Nem is fáradoznak azon, hogy cáfolják az Ön állításait - ezzel is bizonyítva az Ön igazát - csak zsigeri gyűlölettel minősítgetik. Már önmagában az a tény sem tetszik a kirekesztőknek, hogy rajtuk kívül mások is megszólalhatnak, azt pedig egyenesen botrányosnak tartják, hogy még igazat is mondanak.

Gondolom, Karácsony szellemében, Ön is úgy ítéli meg mégis, hogy a miénktől azoknak sem eltérő az igazi és a valós - de, sajnos, még saját maguk által nem felismert - érdeke, akik az Ön elítélésére törekedtek, majd jajveszékeltek, vagy felháborodtak a felmentése kapcsán. Az Ön figyelmeztetése ugyanis, végső soron, a kirekesztők érdekeit is szolgálja, s mélységesen tévednek, amikor ezt nem értik, és a felismeréshez vezető fájdalmasabb utat választják. Így tett, pl. a Népszabadság belső vezércikke, amely neonácinak nevezte Önt, és elítélt mindenki mást, aki nem az ő fals nótájukat fújja. Az ilyen vérlázító elfogultság Önt igazolja, s ezzel, ha folytatják, előbb-utóbb ők rekesztik ki önmagukat a nemzetből. Egyébként nevetséges, céltalan és káros, ha arra kényszerítik a bíróságot, hogy politikai kérdésekben döntsön. Az ilyen kényszerhelyzetekben születnek az értelmezhetetlen "egyrészt-másrészt", vagy a "törvényes, de erkölcstelen" minősítések, amivel a kirekesztőknek kedvező zavar csak növekszik, s a jogállam sérül. Történelmietlen és megdöbbentő, amikor vezető politikusok sorozatban rácsodálkoznak arra a tényre, hogy ebben az országban magyarok élnek, akik - ugyanúgy, mint bármely más nemzet a saját hazájában - önmaguk akarnak maradni, magyarként kívánnak Európa és a világ része maradni. Együtt mindazokkal, akik itt élnek velünk, és az egyenrangúságot vállalva, védik közös érdekeinket, értékeinket.

Merjünk hát védelmezni a honfitársainkat, akik nemzetünk érdekében kiállnak az igazság, a tisztesség mellett, s mernek irányt mutatni. Legyen bátorságunk kiállni mellettük, s ne csak akkor, amikor kedvező bírósági ítélet születik, hanem habozás nélkül és azonnal, amikor nehéz helyzetbe akarják őket hozni, meg akarják szégyeníteni, el akarják ítélni. Utólag sem jelentéktelen a kiállás, de sokkal hatásosabb lehet, ha akkor születik, amikor a harc még nem dőlt el. Mondom ezt, mert magam is most döbbentem rá, mennyivel fontosabb lett volna akkor megírnom ezt a levelet, amikor még egyetlen újabb támogató hang is többet számított volna.

Ragaszkodjunk az indíttatásunkhoz, a tisztességhez, ne elégedjünk meg a kenyérrel és a cirkusszal, merjük nevén nevezni a jót és a rosszat, találjunk rá egymás lelkére e lelketlen pénzvilágban, s legyünk képesek megvédeni egymást. Ma, amikor a személyiségromboló, nemzetpusztító politikai, gazdasági és kulturális gyakorlat a nap minden órájában arra ösztönzi, vagy kényszeríti az embereket, hogy a rosszabbik énjüket mutassák, sokat teszünk, ha úgy, mint Ön, csak egy kicsivel is, ha korlátozottan is, de hozzájárulunk ahhoz, hogy erkölcsileg azzá tegyük ezt a hazát, ami mindig volt, s amivé lennie kell - Magyarországgá!

Valamennyiünk szép közös ünnepének szellemében további sok erőt, egészséget, kitartást és sikereket kívánok Önnek.

Tisztelettel,

Havi Magyar Fórum, 2003. december.