Olvasmányajánló a népszavazáshoz

Szőcs Zoltán: "Az aranyvonat füstje" c. könyvéről

A szerző, benne élve, alulnézetben ismeri, vizsgálja a magyar és a nemzetközi történelmet, de felülnézetből is biztos kézzel kezeli, nem vész el benne; a békési Nagybánhegyes vályogfalú házának szülötte hazánk szülöttévé növi ki magát; a magyarság közös érdekeit szolgálja. Széleskörű lexikális ismeretei alapján imponáló biztonsággal mozog minden témában, az iránytűje is tévedhetetlen: a nemzeti radikalizmus. Ars poeticája: "… elvárják tőlem, hogy tudjam felismerni, és merjem kimondani a társadalmi igazságot."

A 2002-ben megjelent "Égi és földi pórázaink" folytatásaként az olvasó egy újabb válogatást tart a kezében Szőcs Zoltán 2002-2004 közötti írásaiból. Nem egyszerűen gondolatébresztő, hanem gondolatgazdag kis remekművek találó címekkel, a lényegre összpontosító szabatos, sokszor kissé gunyoros megfogalmazásban. Bár az ironizáló stílusa önmagában is élvezetes, sohasem öncél, hanem a mondanivaló érthetőbbé tételét, az olvasó figyelmének a lényegre terelését, a levont következtetések jobb rögzítését szolgálja. Árnyalt szellemi szélrózsa az eligazodásunkhoz a mai társadalmi életben, amikor, a szerző szavaival, a politikai elit és az újgazdagok számára "a deklarált butaság lett a társadalmi előrehaladás legszükségesebb feltétele". E jelenségek kíméletlen ostorozása magyarázza, hogy az írások tartalma, mondanivalója szinte mindig meghökkentő, mellbevágó, de segítséget is mindig kapunk a saját állásfoglalásunk kialakításához. Már a borítólapon maga a szerző figyelmeztet: "Aki szépirodalmat keres, ne vegye meg ezt a könyvet, mert amit benne talál, színtiszta valóság."

Szőcs Zoltán éles szemű, bátor közíró, akinek a tollát az igazságérzet és a magyarságszeretet vezérli, s aki tudatosan vállalja, hogy kiteszi magát az olvasói értékítéletének, de természetesnek tartja, hogy ez lehet pozitív és negatív is. Mindkettőt elfogadja; közíró, tehát, a javából.

Nehéz is kiemelni bármelyik írását, mert nemcsak a mára, hanem visszamenőleg és hosszú időre előre szóló mondanivalója van mindegyiknek. A december 5-i népszavazás kettős állampolgárságra vonatkozó kérdése különös időszerűséget kölcsönöz a "Június negyedike a múló időben" c. tárcának. Kiváló és eredeti értékelés Trianonról, amire többször visszatér, megállapítva, hogy "Trianon után elvitathatatlan jogunk, hogy egy zsebkendőnyi földet sem adunk külföldinek", és "Trianont követően nekünk pluszjogaink vannak".

A mai magyar szellemi és politikai élet ragyogó jellemzését olvashatjuk a "Magyarország legnagyobb tintahala" c. cikkben. Ennek a következtetése is mellbevágó, de - sajnos - igaz: "Végzetesen türelmesek vagyunk" azokkal szemben, akik nagyon is türelmetlenek mindennel szemben, ami magyar, és ami természetes. A kötet címét adó "Az aranyvonat füstje" vitába száll azzal az állítással, hogy a magyar zsidókat kétszer rabolták ki, bizonyítva, hogy pontosan az ellenkezője történt: "(legkevesebb) kétszer kárpótolták", aminek egyébként valamennyien élő tanúi is vagyunk. A sajnálatos módon minden korlátozás nélkül terjedő magyarellenes közbeszéd több más cikknek is a témája; nagyon időszerű olvasnivalók. "A rémisztő csalás" 2001. szeptember 11. kérdőjeleit sorolja, s felhívja a figyelmet rá, hogy az illetékesek hideglelősen kerülik az okainak a vizsgálatát. A "Zárójeletika" ismerteti, hogy Izrael egyetlen rá vonatkozó ENSZ-határozatot sem tartott be, és most etnikai határként falat épít, stb. A "Csatlakozás = csalatkozás" az "Így nem!" szellemében teszi fel az EU-tagságunkkal kapcsolatos kérdőjeleket. A sűrűsödő "Magyar fonákságok" között jogosan kifogásolja, hogy Habsburg Ottót az aradi tizenhárom és Batthyány miniszterelnök kivégzésének emléknapján avatták mezőberényi díszpolgárrá. "Az őrület intézményesítése" mélyrehatóan elemzi a nemzetközi életben eluralkodott virtualitást és irracionalitást. "A céltábla nem lő vissza" c. fejezetben több cikk foglalkozik Hegedűs Loránt püspök törvénytelen és erkölcstelen eltávolításával, a "Kertészeti kézikönyv" pedig a magyarsága és a magyarság ellen kézzel-lábbal hadakozó Kertész Imre író "tevékenységét" elemzi.

Túl ezeken, betekintést nyerhetünk történelmi személyek és kortárs politikusok ismeretlen, vagy "elfelejtett" előéletébe, ami nemegyszer igencsak meglepő. Egy kis ízelítő a listából: Antall József, Clemenceau, Jókai Mór, József Attila, Kodály Zoltán, Lispsitz (Lakatos) Imre, Radnóti Miklós, Rákosi Mátyás, Szabó Dezső, illetve kortársaink közül: Berlusconi, Bush, Cohn-Bendit, Csurka István, David Irving, Eörsi István, Eörsi Mátyás, Göncz Árpád, Gyurcsány Ferenc, Habsburg Ottó, Hegedűs Loránt, Hiller István, Horn Gyula, Kertész Imre, Kovács László, Mádl Ferenc, Medgyessy Péter, Mécs Imre, Orbán Viktor, Rejtő E. Tibor, Schröder, Szász Károly, és sokan mások.

Igaz és jellemző részletek, valamint ezek mozgatórugóinak találó egyéni véleményezése várja az olvasót. Ez utóbbiakkal feltehetőleg nem mindenki ért egyet. Pl. József Attila értékelésével valószínűleg többen vitatkoznának. Talán a "proli" szó alkalmazása és értelmezése sem mindig a legszerencsésebb, de ez semmit nem von le a könyv értékéből, sőt érdekfeszítőbbé, eredetibbé teszi.

Gondolkodó, határozott, egyértelmű véleményt mondó szerző; ebben a könyvben nem találunk "egyrészt-másrészt" dilemmázást, csak világos, kemény állásfoglalást, akkor is, ha kellemetlen igazságokat kell kimondani. A szerző írói és emberi példaképe, Szabó Dezső sem tett lakatot a szájára, és nem udvariaskodott ott, ahol ennek semmi helye nem volt. Ez azonban nem jelent elbizakodottságot. Szőcs Zoltán fel is teszi a kérdést: "Vajon mindaz, amit én - és mi - itt a Magyar Fórumban hétről hétre közreadunk, valóban gyengíti a rosszat és erősíti a jót? A kulcsszó mindig az igazság. Kimondani az igazságot, leleplezni a hazugságot - nagyjából ennyi tevékenységünk értelme." Kétség nem fér hozzá, hogy ezek az írások a rosszat gyengítik, és a jót erősítik, de hogy ez a folyamat nagyobb erőre kapjon, ahhoz, többek között, el kell olvasni ezt a könyvet, és el kell gondolkodni rajta.

A könyv azokat is bírálja, akik a megválasztásuk után, ígéreteiket minden lelkiismeret-furdalás nélkül megszegve, eszközökben nem válogatva, idegen érdekek előtt szolgalelkűen hajbókolva, a nemzetünktől idegen, nemzetvesztő és népellenes politikát, kultúrát, erkölcsöt akarnak nekünk diktálni, ajnároznak mindenféle nemzet- és természetellenes kisebbséget, ugyanakkor szélsőségnek, nacionalizmusnak, antiszemitizmusnak kiáltják, ha nevén nevezzük a dolgokat. Ők azok, akik nagyon el akarják hallgatni ezt a könyvet is. Idézem a szerző rájuk vonatkozó találó megállapítását: "Ma Magyarországon nincsen más politika, csak a külföldnek való megfelelés politikája. Ez viszont a képtelenségek szintjére feltornázta magát."

Tagadhatatlanul ez a valóság, de hadd mondjak mégis szelíden ellent, mert éppen ez a könyv az egyik bizonyítéka annak, hogy szerencsénkre létezik a kozmopolita, másság-imádó, a mindegy ki fia, borja, csak ne magyar és ne természetes legyen globalizmussal szemben a magyar nemzeti értékeket és érdekeket sokszorozott erővel védelmező politikai vonulat, és történelmileg nézve, csak ez lehet sikeres. A fecsegő felszínnel szemben ez a mélység, a gályával szemben ez a víz árja.

(Magyar Fórum, 2004. december 2.)