Ki ne ismerne olyan embert, felnőttet, csecsemőt, kisgyermeket, akinek tünetei lesznek egyes ételek elfogyasztása után, melyeket mások, a többség, az “átlagember” minden probléma nélkül ehet?
“Allergiás” — az eperre, a dióra, a tojásra, a tejre — hangzik könnyen az ítélet. De hányan is vannak valójában, akik a szokásostól eltérő reakcióval válaszolnak bizonyos ételek, italok, a tenger gyümölcsei és más konyhaművészeti csodák, vagy akár az egyszerű rántotta elfogyasztása után és valójában allergiás reakciók-e mindezek, az étkezéshez köthető, váratlan, szokatlan reakciók?

A táplálkozástudománynak és az allergológiának az a közös határterülete, amely a táplálkozási allergiákkal foglalkozik, nagy általánosságban “szokatlan ételreakciónak” nevezi azt a jelenséget, amikor valamilyen táplálék bevitelét követően akár egészséges, akár beteg emberen tünetek jelentkeznek. Tulajdonképpen szinte bármilyen tünet, mert szokványos esetben az étkezés semmilyen tünetet nem okoz. A gyakran mégis létrejövő tüneteknek a legnagyobb része azonban nem allergia, hanem az emésztőrendszer más, eleinte talán nem is azonosított betegségéhez kötődik, például fekélybetegséghez, epekőhöz, bélhuruthoz, cukorbetegséghez.
A diagnosztikának, tehát a kórkép meghatározásának első problémája az, hogy ezt a különbségtevést elvégezze, mert egészen más kezelést, életvitelt, diétát igényelhet az egyik, mint a másik. Ha ezen az első döntésen túl vagyunk, jöhet a kórfolyamat pontos megjelölése és ennek vizsgálati eljárásokkal való alátámasztása. Még azok a betegek sem mind allergiásak azonban, akiknél nem lehet olyan más betegséget találni, amely hasonló tünetek kiváltásáért felelős lehetne. Ez utóbbi csoportba ugyanis nemcsak az “igazi” ételallergiákat számítjuk (felnőttek között kb.1%-ra, csecsemők és kisgyermekek között talán 2-5% közé lehet tenni a gyakoriságukat), hanem idetartoznak az “ételintoleranciában” (étel-elviselhetetlenségnek lehetne jobb híján, egy nehézkes kifejezéssel jelölni) szenvedők is.
A két csoport hasonlít egymásra abban, hogy egyes ételek fogyasztását követően azonos tünetek lépnek fel, de csak az egyiknél van valódi túlérzékenység, a másikban rokon, de nem azonos biokémiai-biológiai anyagcsere-folyamatok váltják ki a panaszokat. Hasonló ez a helyzet ahhoz, mint amikor egy dominósor legutolsó tagját úgy is fel lehet borítani, ha egy tőle 10 méterre nyúló dominólánc legelejét döntjük fel, de tulajdonképpen úgy is, ha közvetlenül az utolsó előttit lökjük el. Melyek végül is ezek a tünetek és miért kelthetik fel étel-túlérzékenység gyanúját? Az egyértelmű választ nehezíti, hogy a tünetek kicsit másképp (részben eltérő szerveken is) jelentkeznek csecsemőkön, kisgyermekeken vagy felnőtteken.
Az előbbieknél az emésztőrendszer görcsei, puffadás, híg hasmenések, illetve bőrtünetek (ekcémaszerűek és/vagy viszkető csalánkiütések) a leggyakoribbak, felnőtteknél hasonló bőrtünetekhez inkább az allergiás náthára vagy akár asztmára emlékeztető jelenségek szoktak csatlakozni. Minden életkorban előfordulhat az “anafilaxiának” nevezett tünetegyüttes, amelyet az jellemez, hogy nemcsak egy-egy szerv, de az egész szervezet bevonódik az allergiás reakcióba (és éppen ezért, igen veszélyes lehet): fulladással, izzadással, kipirulással, gyors szívdobogásérzéssel, vérnyomás-ingadozással, esetleg visszatarthatatlan hasmenéssel, nagyon rossz közérzettel akár percek alatt is felléphet.
Alkalmanként görcsös fejfájásokat, kisgyereken viselkedészavarokat, nyugtalanságot, vérszegénységet, néha még ízületi fájdalmakat is egyes ételek fogyasztásához kötnek.
Itt kell megemlíteni (bár még tarkább és áttekinthetetlenebb lesz a kép), hogy a (főleg emésztőszervi) tüneteket enzimműködési zavarok, elsősorban a cukorbontás zavarai (mindenekelőtt a tejcukorbontó laktáz enzim elégtelen működése) is kiválthatják. Ezek lehetnek veleszületettek, amikor a tünetek magyarázata, már csak a hosszú fennállás miatt is rendszerint ismerős a beteg és környezete előtt. Ebben a helyzetben tünetek általában csak akkor jelentkeznek, ha egy bizonyos (betegenként változó) mennyiségnél több tejet fogyaszt az érintett személy A betegek, természetesen a kellemetlenségek miatt ezt el szokták kerülni, de temérdek olyan étel van, amelyen nincs megjelölve, hogy tejet/tejcukrot is felhasználtak a készítéséhez.
A cukorbontás elégtelensége emellett lehet szerzett is, amikor egy addig teljesen egészséges emberen lép fel, pl. egy különben ártalmatlan bélfertőzés után. A cukorbontás zavara a lakosság több, mint 10%-át érinti (elsősorban a hölgyeket), így a tünetek okaként valószínűségében meghaladja az “igazi” ételallergiákat.
De mitől lehet valaki egyáltalán ételallergiás?
Emésztőrendszerünk hatékony, célszerű működése esetén a táplálék elvileg olyan kis építőkövekre bomlik a bélcsatornában (és szívódik fel a bélből), amelyek már csak kis méretük és igen egyszerű szerkezetük miatt sem ingerlik “válaszreakcióra” immunrendszerünket. Ez az ideális helyzet, mint az egészségesek példája mutatja, nem segíti elő ételallergiák kialakulását. A zökkenőmentes működés azonban folyamatosan egy hajszálon függ, mert a táplálék egy töredéke a legegészségesebb ember bélrendszerén keresztül is csak részlegesen emésztett formában szívódik fel, és így (összetettebb szerkezete miatt) alkalmas lehet immunreakció, allergia kiváltására. Így az immunműködés ezen részének folyamatos gátlására van szükség egészségeseken is, hogy ne legyenek allergiásak az elfogyasztott ételekkel szemben.
Ez a kizáró és gátló bélműködés gyengébb teljesítőképességű bizonyos örökletes tényezők jelenlétében (ismert, hogy az allergiára vezető reakcióképesség átörökíthető) és nem eléggé kialakult még újszülöttön, csecsemőn és kisgyermeken (kb. 6-7 éves korban fejeződik be ebből a szempontból az emésztőrendszer teljes kifejlődése). Ezért is magasabb ezekben a korosztályokban az ételallergiások száma, legtöbbször a tehéntej, mint testidegen fehérje étrendbe iktatását követően. Az emésztés harmóniája megbomolhat felnőttben is, bélfertőzések, tartós alkoholfogyasztás, egyes ételadalékok nagy mennyiségű fogyasztását követően és más okokból is.
Az ételadalékok (színezékek, konzerválószerek, ízesítők, ízjavítók stb.) számos kellemetlen tünetet okozhatnak, de azt is el kell fogadnunk, hogy a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a hűtési-tárolási-szállítási lehetőségek, konyhatechnikák mai szintjén és a tömegtermelési igények, a még elviselhető árak szorításában sehol a világon nem lehet lemondani széles körű alkalmazásukról.
A leggyakoribb élelmiszerek, amelyek tünetek kiváltására és fenntartására képesek, a fajidegen (tehén-) tej és tejtermékek, a tojás, a (leginkább búza-) liszt különböző alkotóelemei, de a dió, földimogyoró, egyes gyümölcsök (pl. eper, őszibarack, banán), húsok és a szója szerepe sem hanyagolható el. Tengerparttal rendelkező országokban halak, kagylók, rákok is szerepelnek az allergizáló ételek listáján, mutatva a táplálkozási szokások nagy súlyát a tünetek kiváltásában. A konkrét étel(ek) felderítése sokszor igazi nyomozó munkát igényel, a beteg és orvosa szoros együttműködését, amelynek első, leghatékonyabb eszköze a papír és a toll: számos étel allergiát okozó szerepe a gondosan, részletesen, legalább egy hónapig vezetett ételnapló adataiból valószínűsíthető, gyakran meggyőzően igazolható is.
A diagnózis második fontos lépcsője a bőrpróba amely a gyanúba fogott ételek kis mennyiségének bőrbe juttatásával tulajdonképpen utánozza a szervezetben zajló allergiás történéseket, de a módszer sajnos számos esetben nem ad világos eligazítást.
Azoknál az anyagoknál pedig, amelyek a kórelőzmény és a bőrpróbák (bizonyos esetekben vérvizsgálatok is szükségesek lehetnek) eredményei alapján nem azonosíthatóak egyértelműen, mint allergiát keltők, ezért szükség lehet arra, hogy a “gyanús” ételek elfogyasztását követően várjuk a tünetek ismételt fellépését. További problémát jelent, hogy egyes ételek, fűszerek, virágporszemcsék (pollenek) között (mikro-) szerkezeti rokonság van és az emberek egy részénél előfordulhat, hogy ismert parlagfű allergia esetén például a görögdinnyeevés is kiválthatja a tüneteket, vagy a beteg fekete üröm kiváltotta légúti allergiáját zeller vagy egyes fűszerek fogyasztását követően is fellépő tünetek színezik — holott nincs igazi ételallergiája.

Ami a gyógykezelést, a tünetek megszüntetését illeti, leghatékonyabb fegyverünk a bajt kiváltó ételek elkerülése (feltéve, hogy a diagnózis pontos azonosításukban). Ehhez azonban — ha a különben kívánatos, mintegy fél évig tartó anyatejes táplálás nem valósítható meg — az allergiás kisdedek számára megfelelő “hipoallergén” tápszerek forgalmazása szükséges.
Nagyobb gyermekek vagy felnőttek "elkerülő" étrendjének összeállításához a dietetikai gyakorlaton, ismereteken kívül feltétlenül szükséges a betegek számára is az ételek összetételének ismerete (pl. a felvágottak egy része tartalmaz tejfehérjéket vagy szóját), valamint a felhasznált ételadalékok kötelező, részletes, az eddigieknél bővebb feltüntetése a csomagolásokon. Gyógyszeres kezelésre tulajdonképpen csak olyan esetekben van szükség, amikor a kiváltó ételalkotórész nem azonosítható, vagy valamilyen okból megoldhatatlan az elkerülő étrend.
Reméljük azonban, hogy a vázolt problémák nem akadályoznak meg senkit sem az étkezés felhőtlen (ha nem is válogatás és egy csepp egészséges önmérséklet nélküli) élvezetében. Épp ezért minden olvasónknak jó étvágyat kívánunk!

Mi történjen végül is azokkal a betegekkel, akik (vagy akiknek hozzátartozói) úgy gondolják, hogy ételallergia lehet a tünetek hátterében?
Első lépésként a háziorvos vagy a házi gyermekorvos felkeresését javasoljuk, akiknek lehetőségük van arra, hogy ha a gyanú megalapozottnak tartható, a beteget a megfelelő szakellátó helyre irányítsák.

 Csokis mandulás golyók

Hozzávalók: 5 db szárított, darált (vizes) zsemle, 150 g porcukor, 3 evőkanál lekvár, 2 evőkanál kakaópor, 100 g dió, 100 g Liga margarin (nem tartalmaz tejet), 50 g darált mandula, ha szükséges, kevés víz

A darált zsemléhez morzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a lekvárt, a diót és a porcukrot, majd jól összegyúrjuk és a masszát megfelezzük. Az egyik feléhez az őrölt mandulát, másik feléhez a kakaóport keverjük, és még egyszer külön-külön összegyúrjuk. A fél-fél masszadarabokat golyókká gyúrjuk. A golyó egyik fele mandulás, a másik kakaós. A golyókat kókuszreszelékben is megforgathatjuk.