Erdélyi Zsuzsanna

„…Emlikezzél sz: Istvanro…”

„…Emlikezzél sz: Istvanro, / Magyarok sz: királlyáro, / téged tisztölö fiadra: / Ki országát néked hagya, / Testamentomban aiánla, / sz: szolgalotodban biza. / Edes Anyank Szüz Maria…”

Mivel kezdhetnénk méltóbban az új évezredet mi, a múltat megszenvedők, a jövőben bizakodók, mint az ezeréves magyar kereszténység földi és égi párosának idézésével, vitézlő jelenlétüknek újabb ezer évre szóló kérelmével. Hisszük, hogy tehetjük, mert e vitézlő jelenlétet népünk megtapasztalta, a történeti tanulságot levonta, s így joggal kérheti, hogy az immár beköszöntő harmadik ezredévre is megszerezhesse e spirituális védelmet. Megtapasztalta, leírta, és ki is énekelte, hogy mi volt sorsa „szegin Országunk”-nak, a benne „elpusztult sok Templomok”-nak. Ez ország „már nem villog”, és „Arvoságro” jutott népe is „tsak nyomorog”. Érthető, ha gyakran hangzik föl a hívó szó: „Kel föl sz: Istvan tekincsd el, / rakva Ország eretnekkel /, sok idegen Nemzetekkel… akik… El akarnak pusztitanyi, / Országunktul meg fosztányi, / öröksiged rontanyi…” Ezért aztán: „… / Sirhacz szegin Magyar Ország, mert életed merő fogság, raitad van az sok adosság, / Minden felöl huznak vonnak, / idegen népek csúfolnak, / csak ugyan rank agyárkodnak…” S mindennek az oka, vélik eleink: „Az bünért ezt erdemlettük, / Testamentomot meg szegtűk, / boldog szüzet nem tiszteltűk…” Mégis bizodalommal fordul a „boldog szüz”-höz: „Azért könyörgűnk te néked, / segild az te gyárlo niped, / nyerdgy meg nékünk edgyessiget…” – mondja el a legalább három-négyszáz éves Szép Enek, kérve Máriát, aki „Edes Anyánk”, s aki „Drágo kincses ládo, / kiben feküt vilag áro, / kibül világ meguiula…”

Mindez a megrázó számbavétel, hátra- és előretekintés az általam már annyiszor idézett s részint bemutatott népi kéziratosban, az 1731-es Vépi Énekeskönyvben van, amely mind tematikai, mind irodalomtörténeti szempontból nézve egyik leggazdagabb adattárunk. Kegyességi múltunk áhítatformáihoz kötődő énekkészletébe éppen úgy belemerülhetünk, mint nemzeti hányattatásaink keserves időszakaiba s népeink jajongó-fortyogó gyötrelmeibe. A megélt nyomorúság hangja alanyi hitelességgel tör fel, s többet mond az egykori annalesek, históriaírók okos tárgyilagosságánál. Nem történeti tényeket sorjáztat, hanem a történelem kialakította helyzetet, a napi gondokat, az egyéni érzéseket közvetíti, megrajzolva belső arculatunk sokszor könnyes vonásait, nemzeti sorsunk kemény jegyeit.

A Vépi Énekeskönyv bizonyos énekei magyar sorstükrök. Megrendülve olvassuk őket, és látjuk magunk előtt a már „nem villogó Ország” meggyötört népét, amint küzd a létéért, a hitéért és a százados pörölycsapásként megélt „raitad van a sok adosság” terhének enyhítéséért. S küzd a nemzeti egységért: „…nyerdgy meg nékünk edgyessiget”. Egy-egy ilyen szakasznál fölvetődik a kérdés: sok száz éves éneket olvasunk-e, avagy a ma magyarja lelkéből szakadtak-e ki az ilyen és hasonló sorok?

Döbbenten kérdezzük ezer esztendő ismeretében: azonosak vagyunk-e eleinkkel? Ennyire nem változtunk, ennyire nem tanultunk? Hiába volt minden történeti próbatétel, okítás, hiába csattogott hátunkon a sors ostora? Hiába sírt „szegin  Magyar Ország”-unk, elődeink „merő fogság” életétől nem lettünk okosabbak? Folyton-folyvást vétkeztünk, „Testamentomot megszegtűk, boldog szüzet nem tiszteltűk…” – és még sorolhatnánk népi mea culpa-énekeink regiszteráriáját, ha nem is ezerháromig, de bizony hosszantartóig.

S most hatalmas időszak gördült előnkbe. Alig belátható időtömbbel szembesülünk, mi, akik megértük az új ezredévet. Ezer esztendőre csapódott rá a történelem vaskapuja, hogy újabb ezerre nyisson ajtót. De milyen ezerre? Talán tőlünk is függ, hogy milyen lesz ez az új korszak, mennyi örömet, mennyi bánatot énekelnek ki magukból késői utódaink. Mennyiszer kell nekik a „világ Aszónyá”-hoz, „Magyar Ország Patronáió”-hoz, „Edes Anyánk Szüz Mariá”-hoz fordulniok.

Hogy ne a segélykérő, hanem az örvendező hang csendüljön föl, a Vépi Énekeskönyvből szép tanulságul adunk közre néhány, eleddig még sehol meg nem jelent éneket, melynek időszerűségét az ezredévváltás hozza, benne az ezeréves keresztény magyarsággal és a kétezer éves Jézus-hittel. E Jézus-hit adta nekünk és Szent Istvánnak patrónánkat, „Boldog asszonyi Szűz Mária édesanyánk”-at, akiről a nép hittel vallja, hogy „megadatik, ha kéri”, azaz megsegít, ha hozzá bizalommal fordulunk. Mert ki is ő a nép szemében? „…életünk haioia, / menyei ut mutatoia, / es üdvössignek uj öröm mondoia”, azontúl, hogy „…tisztaságnok termö faio, / szemirmetessig Rosaio, / …szelidség drágo Gyöngyvirágio…”, hogy csak néhányat említsek kéziratosaink Máriát fölruházó ékes jegyeiből, aki „erőtlenségünk könnyebitö szárnyo, / életünk fáio…” is, akitől vigaszos szívvel kérhetjük ez új ezer év beköszöntésével: „…vezéreld  ióra minden életünket”!

A közölt énekeket a mindentudó Holl Béla is ismeretleneknek minősítette, két kivételtől eltekintve sehol föl nem találhatóknak ítélte. Betűhíven közöljük az énekeket, leírásuk, „helyesírásuk”, röviditésük szerint például Sz: szent; by: -ban, -ben; In: Isten stb.

 

Hozzad Ohai. etc

Magyar Ország nagy Aszszónya,
Mennynek Főldnek királneja,
hozzád Ohaitok Gyamola édes Anyank,
bankodok vigasztaloja Oh Patronank.

Kérűnk nagy bizodalommál,
Szent fogantatasod áltol,
az te szűletised altol édes Anyánk,
es nevelkedised altol Oh Pátrónánk.

Angyál űdvőzlése áltol,
es szűzen szűlesed áltol
alázotosságod altol, édes Anyánk,
Fől magasztálasod áltol Oh :                 (: Pátronánk.)

Az hét epessiged áltol,
az te hét őrőmőd áltol,
te nagy méltosságod altol, édes Anyánk,
es az hét faidalmid altol :                      (: Oh Patronánk.)

Tekincs az te oltálmadra,
bizot magyar Országodra,
kinek nyargalla mezzeit,
ellensig fogyasza népét

Luther Kalvinust dicsirik,
Szent Istvan hitit nevetik,
Sz: Laszlonak Sz: Emrének,
nincs bőcsülőjő ezekkö [ezeknek?]

Az aldozat űnnep űlis
meg szűnt az rigi bőitőlis,
az rigi ahitatossag,
szeretet es irgálmasságh.

Meltan szenvedűnk nagy csápást,
sok pusztulast és kar vallast,
ez zoldgya az U˙ vallasnok,
az hütelszakadása [nok]

Az hitben valogatásnok,
szabadsago jadzódásnak,
De vagyunk meg Oh Maria,
Magyar Ország Patronájo, K. D:

Kik az rigi eleinket,
kővettyűk s áldunk tégedett,
kik ez vilag insígiby
Hozzad ohaitunk menyekben.

Azert mutasd kegyelmedet,
oltalmazd te hiveidet,
nyérgy irgalmat nipeidnek,
az te Magyar Nemzetednek.

Egissiges jo napokat,
Menyei aldozatokat,
hogy az ahétatosságot,
az Isteni szolgalotott,

Országodban plántálhassak,
az utan Christust láthossak,
nyergy az Anyaszentegyhaznok,
győződelmet kiralunk[nak].

Maria Jesusnak szent Annya,
Magyár Ország Góndviselő Aszónya,
Jarul eleiben Istennek édes Anyánk
nyergy gratiat hiveinek, Oh Patronánk.

Végy bekessiggel hazunkby,
Egissiggel Varosunkban,
hirdessűnk téged utunkban, édes Anyánk
mind őrőkin itt ez főldőn Oh Patronank Amen.

 

Vépi Énekeskönyv, 1731. 300–301. o.

 

 

Nota Maria magyarok Annya etc

Oh egő Lampásnok ragyago világo,
szeginy Magyar hazank édes Patrónáio,
az Atya Istennek szerelmes leánnyo
az Iesus Kristusnák nevelő daikáio.

Oh siránkozoknak meg vigasztaloia,
szeginy nyomorulták kegyes Orvosloia,
Im hozzad kiáltunk hainálnák Cséllagia,
ki mindenkor villog nap fől tamodásro.

Salve Menyországnok királné Aszszónya,
az sz: Háromsagnok titkos kamarájo,
te sz: kegyelmednek drágo szép hailika,
lelki nyugodálmunk kedves zőld Arnyika.

Salve Atya Iń. kedves szép leányo,
Az Jesus Christusnak szerelmes sz. Annya,
te vagy az sz: élet éleven formaio,
es az sz: Léleknek drágo irtóvánnyo,

Salve Magyar Ország kegyes Patronaio,
Szeginyek őzvegyek Arvak partfogoia,
kinek az ű szévét Sz: Lélek szállotta
szűzessig teüvel Jesust fől tártotta,

Te vagy az tisztáság édes termő fáio,
szemirmetessignek szép ékes Rosáio,
szelidségnek kinyilt ékes győngy virágio,
kinek ez világon elhatott illattya,

Az te sz: Anyádtul tisztan fogantattál,
az Iń fiatul tisztán is tartattál,
szent szűlisedben is szűzen meg maradtal,
hol mások hervadnak te ott virágoztal,

Oh virágozzal mar nékűnk hiveidnek,
hogy sz: koronáiát nyeriűk meg életűnknek,
kivant űdvőssigit ádd meg mi lélkűnknek
hogy lathossuk mi is őrőmit szévünknek

Mi édes nagy Anyank te hozzad fordulunk,
hogy nálod kegyelmet mi is talalhassunk,
szent láboid előt, arczal le burulunk
kik tőrődelmessen mast éde Jarúltunk

Végy sz: gratiadbon mast tűled nem kirűnk,
hogy meg marádhassunk kedvedben lehessűnk,
igaz szeretettel mi meg ismirhessűnk,
mint az Christus Jesus mi ugy szerethessűnk,

Kiert dicsertessik az Anya Ur Iń.
vele edgyetemben az fiu Ur Isten
es az szent Lélekkel mind egyenlőkippen
kinel van hatalom es Gloria Amen.

 

Vépi Énekeskönyv, 1731. 282–284. o.

 

 

Nota Gyönyőruségnek kertyiben: etc.

Szüzeknek szép szüz viragio,
Magyar Ország patronaio,
vigyáz te hazadra,
rad bizot orszagra,
Panonia roppant házro:
szent Istvannok hazaiaro.

Könyörgünk édes szép Anyank,
néz kegyes szemmel iai reánk,
ne had el mi hazánk,
mert tsak ómól reánk,
az ellensig keserüség
ha te nem lisz mi Pátronank.

Te vagy Irgalmasság Anya,
Magyar Ország szolszóloia,
betegek orvosa,
rad nizok oltalma,
ne hagy bennünk,
el kől vesznünk,
ha te el hacc oh maria.

Isten utan nincs kivűled,
pártfógonk azért te tűled,
ne mennyünk mi tűled
Innepeit ülled,
Oh en lelkem, es en szévem,
Marianok haics meg terded.

Arannal dragab te feied,
liliumnal tisztab széved,
holdnál szeb te lölköd,
napnál feirb szemed,
azért tekincs, mert sénki nincs,
kiben bizzunk tsak te benned;

Halgasd meg kialtásinkat,
szabadics meg Országunkat,
uiics Templomokat,
az szent Oltárokat,
hogy ne arcsón, sőtt el fusson,
gonosz tülünk, fogd pártunkat.

Vigy vigre Menyországban,
szenteknek lakodalmabon,
Isten Lakta házbon,
fölsö hailikabon,
az orszagbon, hogy ne buban,
hanem lakiunk Orszagodban. Amen.

 

Vépi Énekeskönyv, 1731, 267–268. o.