"Tanul a baba" program letöltése

E kis program lehetővé teszi egy "baba-oktató" módszer számítógépes alkalmazását.
Az első 3 évben a kisgyermekek tanulási és alkalmazkodási képességei sokszorosan meghaladják a felnőttekét.
Ennek szellemében már 4 hónapos kortól kezdve érdemes művelni, megdolgoztatni ezeket képességeket.
Amennyiben ez rendezett formában történik - erről szól a Montessori-pedagógia is -, a kisgyermek szellemi képességeinek fejlődése jelentősen felgyorsul.
Így lehetséges, hogy olyasmit is megtanuljon, amiről majd csak később tud számot adni.
Fejlődése folyamán sorra jönnek majd elő ezek a korábban megtanult kézségek, ismeretek.

A szoftverben választható tetszőleges szavak, illetve korongokkal jelzett számmennyiségek bemutatása.
A bemutatókat napi 5-15 perces foglalkozások formájában ajánlott megtartani, ameddig ez a kisgyermek érdeklődését leköti.
Célszerű a bemutató során a szavakat (betűt) a megjelenítéssel együtt kimondani (akár több nyelven is!).
A leghasznosabb a szavak által jelölt tárgyat egyidejűleg megmutatni (fejleszti az asszociációs emlékezetet).
Hasonlóképpen a korongokkal, számokkal mennyiségeket lehet megismertetni, célszerű ezeket is egyidejűleg kimondani.
A bemutatott szavakat, korongokat, számokat - a figyelem fenntartása érdekében - gyors egymásutánban, pár másodperces időközökkel ajánlatos váltani.

A szín- és méretválasztás alapelvei: előbb a figyelemfelkeltő piros, majd fekete színű betűk alkalmazása célszerű, mindkettőt időről-időre csökkenő méretskálát alkalmazva érdemes bemutatni.
A korongok átmérőjére kb. 18 mm, színére a piros ajánlott.
Fontos gondoskodni a bemutató nyugodt, szeretetteljes légköréről, ami megerősíti a kisgyermek biztonságérzetét, nyugodt, érdeklődő alapállását.

A telepítést nem igénylő program kezelése igen egyszerű:
- a bal oldali egérgombbal, Enter-rel léptethető a bemutató;
- a jobb egérgombbal, Esc billentyűvel előhívható a Beállító panel.
A beállító eszközök fölé állítva az egér nyilát, a buborékban megjelenő szöveg tájékoztat az aktuális beállítási lehetőségről.

Beállítási lehetőségek: kiválasztható, hogy szavak jelenjenek meg a képernyőn, vagy korongokkal lehessen számolást gyakorolni.
Beállítható a számoló korongok véletlenszerű vagy egymás utáni, növekvő megjelenítése.
Választható, hogy csak korongok jelenjenek meg, vagy a korongok után a megfelelő számjegyek is.
A számok 1-100-ig jelennek meg.
A váltást kísérő hangjelzés is beállítható.
A kezelőfelület nyelve (magyar, angol) is kiválasztható.
A bemutatandó szavak listája tetszés szerint előre elkészíthető, módosítható, bővíthető.
A lista feletti gombokkal a lista betölthető, lementhető (szövegfájl formájában) és törölhető (X).
A (?) gomb hívja elő ezt az ismertetőt.
A lista melletti gombbal a betűk és korongok színe, a jobb oldali csúszkával ezek mérete állítható.
A fentiek beállítása a listától jobbra eső "a" betűn ellenőrizhető.

A beállítás végeztével - a Start! gombra kattintva - a szavak, korongok, számok léptetése a fehér képernyőn a bal egérgombbal (vagy Enter-rel) lehetséges.

A program alkalmazásához jó minőségű, magas képfrekvenciás beállítású (85-120 Hz) monitor, illetve lapos TFT kijelző ajánlott!

"Tanul a baba" program letöltése