András Sándor

Rejtett kulcs

Meg kell találnom azt a szemedbe rejtett kulcsot
amelyről tegnap beszélt egy feketerigó az abházi erdőben
ahol mezítlen bolyongtam tüzes avaron
mert a kétségbeesés álmából nem tudtam kiszabadulni
bőrömre égett mint a rossz áhítat
hát fejest ugrottam zöldkék szemedbe
siklottam egy halálintarziás ajtó felé
ha célba akarok érni mondta a rigó
át kell esnem a meghalás gondján
a halál nem lehet se állomás se cél
hát siklottam szemed zöldkék csendjében
alattam a mélyben kihalt városok maradtak el
távoli csillagok tájairól érkeztek egykor építői
hogy sohase lakjanak bennük csak jelként
hagyják mielőtt visszautaztak egy magányos zongora
magányos hangjain tim tim tititi tim ti tim
közeledett a visszhang távoli csillagok tájairól
titi tim tim tititi tim ti ti tim hát igen a megváltás kellett
kulcs tőled hozzád hogy megnyithassalak és megnyitódjam tőled
hogy összekulcsolhassuk a testünk és a lelkünk
egymáshoz illesztve azt ami megnyit és ami elzár
másoktól elzár egymásnak megnyit bennünket
akik ott várakoztunk már a halálintarziás ajtó két oldalán
egy megtörténni indult ölelkezés előrevetülő fényében.

Megérzés

Mintha megéreztem volna, hogy szeretni fogsz.
Mintha ezért nem haltam meg, amikor
elütött az autó, és ájultan repültem az utcaszegélynek;
és ezért nem talált el golyó a Nyugati előtt,
amikor az állam védte magát polgárai ellen,
és mintha ezért vonzott vissza az elme
tudattalan mezőnyeiben is sistergő igény
országba, Vitára, a vitai házba.
Mintha megéreztem volna tűrhetetlen halálomat,
és kivédtem egy időre, hogy veled lehessek.

Fordulni ugyanis kell

A haldoklás közepén felsikoltok:
Ez lenne az egész?
és fordulok a megszűnés csalárd irányába –
persze ez csak vers, egy pillanatnyi hangulat-őrület
szavakba türemkedése, se tényállás, se vallomás, se prófécia,
s ha szövegnél több, csakis ő tudhatja,
a megszólalásra képtelen hamuka,
pernyeidomár,
gótikus (nem román) boltívek alatt.
Ez lenne az egész? ábrándozok arról,
ami ugye éppen hogy egész nem lehet,
az eg és az ész között lendül egy felsikoltok,
okozataként fordulok a megszűnés csalárd irányába,
fordulni ugyanis kell, ahogy a lombhoz,
ott, az ablakon túl, kell a fatörzs.