Caius Licinius Calvus

I.

Csöpp Licinilla, ne félj, nyöszörögj, sose sírj föl az ágyban:
         laestrygon emberevők
nincsenek… Ó, se szirén, se vonító Scylla, Charybdis
         sem fenyeget – csak aludj.

Még Polyphemus is álom igézete: vad, buta Cyclops
         tán csak a dajkamesék
tűz-szigetén ha tenyész… De Sicania aetnai partján
         s tar Liparában, ahol

pásztori sípja szilaj szeleket terel egybe mulatni…
         Megszelidül Boreas,
Africus és Eurus se dühöng, sem a durva Auster.
         Ládd, lehetletfinoman

fú a Favonius is: belelibben a fátylad, a fürtöd!
         Oly kecsesen forog, úgy
lejt el előtted – ölel, s tovaleng… Friss Flora kiséri:
         ő hoz a földre tavaszt,

sarjad a fű s a virág ma nyomán, kicsi hyblai méhek
         rajzanak át a mezőn!
Könnyü ruhában a fák lebegőbbek Terpsichorénál:
         táncol a kert, mosolyog,

zsendül a lég! Te se sírj… Véd, őriz az édesapád: mély
         álmod Ulixese lett,
mert leleményes, akár a sokattűrt, szertehajózó,
         fényes utas… Ne zokogj,

csöpp Licinilla… Nagy éj vizein nekem új Ithacám vagy,
         lányom, örökre! Ne félj!
Szörnyetegek pedig itt soha nincsenek… Ó, csak az ember!
         Jaj, csak az emberi faj.

II.

Jó Flavius, nyugodj meg,
ne sápadozz, ne suttogj
baljóslatot Dodona
bölcs tölgyeként susogva:
ne mind sürögj-forogj, már
ne lelkesedj, s ne csüggedj!
Inkább csücsülj a lengén
virágzó kis gyümölcsfák
alatt, kertedben: ismét
olvasgass, nézelődj még
öreg faasztalodnál…
Feledd a torz közélet
ügyét-baját, s a buksi
fejed folyvást ne törjed,
ne búslakodj, vidulj föl:
hozass falernumit, vagy
tütüld saját borocskád,
bőven dicsérve Bacchust,
Vertumnust és Pomonát!
Virulj te is, barátom…
Beszélgess el velem, sőt:
akár kutyáddal is, de
hagyd másra most a gondot!
Tanulj megint kacagni,
mulatni kedvesekkel…
Légy arcukon mosollyá,
mert az tetszőbb a szívben
s a földre szállt tavaszban
tanyázó isteneknek.

III.

Ganymedes, szemfüles légy,
s te, Liber, falernumit hozz –
de legyen vagy hároméves!
A tavaszra hadd igyak már
mulatozva, mint Silenus!
Fakupámat töltse színbor,
szivemet bolond szerelmek,
fejemet komor borostyán,
mit a nimfák fontak éjjel,
S Cupido kötött nevetve,
szeretőm finom kezével,
hamar őszülő hajamhoz…
Fejemet bolond szerelmek,
szivemet komor borostyán
koszorúzza! Bacchus, add, hogy
fakupámat töltse színbor!
Liberem, falernumit hozz –
Faunusra hadd köszöntsem!
Kicsit éljek még e földön,
s ha a nap lesüt hasamra –
soha többé meg se haljak!

 

                             Kovács András Ferenc műfordításai

 

 

Caius Licinius Calvus (i. e. 82 – i. e. 47 ?) előkelő plebejuscsaládból származó római szónok és költő, Catullus legjobb barátja. Irodalmár barátaival együtt elhatárolta magát Caesar és Pompeius politikai törekvéseitől. A szónoki pályán Cicero vetélytársának számított. A fiatal, művelt ifjak körének, a „neoterikusok” néven emlegetett csoportnak irodalomelméleti megalapozójaként kedvelt költő maradt az augustusi aranykor idején is. Számos költői művéből mindössze 155 vers, illetve 22 töredék maradt ránk.