Gutai Magda

Játszó-tér, januárban

                                                                                                                                             Thomas Bernhardnak

1

„Legalább csengettyűzzünk egy picit!”
„A jégvirágok néma csöngettyűk.”
„Hogyha világgá mennénk most, Mamácskám,
az angyalokra nyitnánk ablakot?”

Várd ki a hóesés végét! – A mélyúton
a búcsújárók éppen szembejönnek.
Árnyékukban lomha jávorszarvas
tűnődik, egy korhadó fatönknél.

Fordulj el, Fiacskám! – A Fogadónál
a pályaőr produkcióra készülődik,
öntudatlan. Elindul. Provokál.
Hófúvásba fullad; lassúdad halott.
Tündérkedik majd
                            ama döglött madárral.

A szakadék szívóhatása épp olyan,
mint egy bálteremé. Legszebbik ruhánkat
tökéletesíti végső pillantásunk.

A külvilág az ebek külvilága.
A koránkelők birtoka a fagy.
A rendőrfogdák délutáni csendje
batisztfőkötőtől zúzmarás.

2

           Ezek a kutyák most mindenkit megölnek.
           Szeretem a kutyákat. Semmi gond.
           A félig párolt hús szagát, amelyre odagyűlnek –
                                                           
                                                              Az is bolond,
           aki a hófúvásban
           báli cipőt vagy tollas kalapot hord.

Elcsúsztatott mondatszerkezet:
halálos gyerekjáték. Ennyi volt.
Éjszakai műszak. Korbácspattogás.
A fényszórókat
kikapcsolta egy túl serény kobold.

Ajtóra szegzett gyászjelentés,
vagy búcsúcédulák, ezer schillingért –

A hótorlaszok között
                               utat vágunk, Fiam.
Ez mégiscsak nehéz lesz. Bizonyára.
Tartsd a lámpást! – Nehéz.

A hentesmester meg a bádogossegéd,
a völgytorok lakói – a vérvörös patakban
meghúzatják a marhák csontjait.

Ki van itt? – Pislantó angyalok?
Fáradozásunk a csalódás
karójára fut fel, mint a borostyán.
– Pihenjünk egy kicsit.
– Húzódjunk meg
az erdőszélen.

3

Jégtekepálya. Szarvasok patái.
Egy szarvas teszi tiszteletét nálam.

A vigaszt, mint az ostyát, Isten testét,
ízlelgeti a lélek is, falánkan.

Az ellentétnek színértéke van.
A gyakorlólány avíttas szobái
rozsmezőkre nyílnak. Odalátni.
Ne nézz a rozsmezőkre! Nincsenek. Csak tetemek a hóban –

De szánakozz a „sárgán”!

4

„Mit mondanak rólam a népek,
a népek?”
– Ez egy dolog.
Kisfiam. Fölégett
mögöttem a szántás. A tükörpalota
tarlón sebzett talpam
„virágnyomain” elmerenghet,
alvadt vérrel illetve magát.

A szárnyas ajtó bezárul. A hópalotában
bebábozódott kunyhók égnek.
Egyenlősdi vagy demokrácia?
Tűzbarlang.
Elszeneződött szerelem.
Kaptársejtek kitakart magánya.

Hideg.
Egyujjas pamutkesztyű.

Az ember önmagának színhelye.

Hangamező, mint boncterem.
Nektár, nyirok és vér.