Levélpótlék

Egy már-már elfelejtett hajdani kiváló folyóirat, a Gál István szerkesztette Apollo hasonmás kiadásra előkészített kéziratát lapozgatom, s a jegyzeteket olvasgatva, a szerkesztő és Babits Mihály most először napvilágra kerülő levélváltását böngészve eláll a lélegzetem. Volt ilyen? Ilyen is volt? Az ifjú szerkesztő, zöldfülű egyetemista, tisztelettel átitatott levelet ír Babits Mihálynak, kéziratot kér, pontosan tájékoztatja a költőt a határidőről, a terjedelemről, a tiszteletdíjról. Babits Mihály – természetesen – néhány kedves sorban válaszol, megígéri: megírja a kért esszét. Egy hét múlva a szerkesztő újabb udvarias, emlékeztető üzenete. Babits Mihály – természetesen – ismét válaszol, megformált, gondolatokkal vértezett levélben. Egy tartalmas emberi kapcsolat pontos tükre e néhány levél. Két ember beszélget. Kicserélik a gondolataikat. És közben teremtenek: lapot, írást – magyar kultúrát. Amúgy sok bajuk van. Babits Mihályt betegségek gyötrik, az ifjú szerkesztőnek nincs pénze, a kéziratok nyomdába adása egybeesik az egyetemi vizsgaidőszakkal, de gondjaik írásbeli csereberéje is arról vall: fúj, esik, körülöttük recseg-ropog a világ, de a magyar értelmiséginek feladata, dolga van. Előbb van dolga, aztán panaszkodik. Megírja az esszét, megszerkeszti a folyóiratot – s aztán magyarázza el: miért nagyon nehéz jó esszét írni, lapot szerkeszteni, kultúrát teremteni.

Ezek a levelek nem irodalmi alkotások. Csupán okos és kulturált emberek okos és kulturált alkalmi, alkalom szülte gondolatcseréi. Levelet írtak. Pedig már akkor is volt telefon. S miközben írógépemen kopogom ennek az apró jegyzetnek a szövegét, feleségem telefonján érkezik az esemes: ötkor, holnap, hívjál… Szerkesztőségből értesítés, megszólítás nélkül: Postafordultával kérjük a korrektúrát visszaküldeni. A mondat végéről természetesen hiányzik a felkiáltójel. Pedig ha udvariasan is, de felszólítottak. A magyar nyelvben ilyenkor dukál a felkiáltójel. Igaz: értjük anélkül is. Külföldről lányomtól emilkét kapok: jol erkeztunk es nemsokara majd beszelunk… Finom kötésű könyv, mindjárt az első oldalon, sor végén nagy költőnk neve, elválasztva: Kos-ztolányi.

Lehet, hogy lassan elfelejtünk magyarul írni?

Lehet, hogy lassan elfelejtünk magyarul beszélgetni?

Hetek óta készülök néhány régen látott barátomnak hosszú levelet írni.

Évek óta készülök néhány régen látott barátomnak hosszú levelet írni.

Mindig közbejön valami.

Fax. Emilke. Esemes.

Szigethy Gábor