Ki kérdez?

Széles Klárának

Ki kérdez? Ki néz rád üres,
beesett szemekkel, mintha
rajtad múlna az élete? Sőt,
rajtad a pillanat, ami a
világ? Ki nehézkedik a
libikóka túlsó végén, hogy
akárhogyan is, de lenyomja,
mert a saját érdeke is, hogy
fent, vagy legalábbis megint
magasabban légy? Kit akarsz
segíteni, ha másként nem is,
legalább úgy, hogy a lábaddal
ellököd magadat a földtől, s
ha fönt vagy, izegsz-mozogsz,
nehezíted a tested, hogy
lehuppanj megint, hogy ő,
hogy ő is fölemelkedjék?
Miért, hogy lent is, fönt is
csak úgy van értelme, ha
ketten vagytok, ha mindketten
nekifeszültök, ha fölfogjátok,
hogy egymás hangja, tekintete,
szándéka, szárnya nélkül
senkik vagytok? Fönt is, lent is.
Miért, hogy akkor is
visszakérdezel, ha úgy érzed,
nincs veled szemben senki, ha
minden ott van a szemed mélyén?

Zsírnak mondja a hírt

Zsírnak mondja a hírt, lapunak a
kaput, s arra gondol, hogy lám,
a rímek (a gyengébb rímek is)
túlélik a verset, ott sorakoznak
a pincében (vagy a padláson), a
polcokon, s ha egy óvatlan
mozdulattal hozzájuk ér, máris
dőlnek le, esnek a fejére, a
szájába, s még jó, ha résen van,
s nevet hozzá, vagy káromkodik,
jelezvén, hogy nem ment el az
esze, s néha még azt is elhiteti,
hogy szándékos a csúsztatás,
hiszen például a fenti esetben
igaza is lehet, a hírek jobbára
a pénznyomó gépek kerekeit
zsírozzák, a kapu meg, mint a
lapulevél a meztelen női testen,
nemhogy csökkentené, inkább
fokozza a kíváncsiságot, a
betörők állítólag előszeretettel
törnek be a magas kőkerítéssel
vagy sűrű élősövénnyel védett
házakba, az ilyen helyeken
nyugodtabban és körültekintőbben
dolgoznak, s ha netán egy
flúgos (húgyos?) vénember állja
útjukat, agyon sem ütik, mielőtt
megfojtják, mert azt hiszik, hogy
ijedtében véti el a szavakat, s az
ilyennek ebben a korban ez
éppen elég az infarktushoz…
miközben tehát zsírnak mondja
a hírt, lapunak a kaput (s úgy érzi,
verset ír), attól a gondolattól sem
szabadulhat, hogy valaki, aki a
pincében (vagy a padláson) a
szavakat a polcokra rakja, vigyázza,
s normális körülmények között
föl (le) adogatja, az is meglehetősen
fáradt lehet, vagy nagyon unatkozhat,
ha így (ha netán ő) szórakozik
(felelőtlenkedik) vele, hisz
magamagát is megszégyeníti.