Fordított plágium

Helyreigazítással kezdem. Új heti folyóiratunk, a Heti Válasz április 13-i, legelső számában G. Komoróczy Emőke tollából rövid recenzió jelent meg Darályvilág Buzdugániában című régi regényemről. Ennek a szatirikus regénynek ez az első „kiadása” a világhálón; de az az érzésem, hogy a weblap, leegyszerűsítve, helyesen ez: www.irodalmiakademia.hu. Persze az Irodalmi Akadémia olvasmányai másképp is elérhetők, éspedig a Neumann-Ház weblapján (www.neumann-haz.hu). Ez a régi regényem alcíme szerint a Darályokról és a Deregélyekről szól: madaraim végtelenféleségeit is felsorolom a tarka dibdáblúdtól az óriás inámbinámig, a sokgúnyás tokótól a sajátos huhukámkámig, a bóbitás pittától a biberkéig, málinkáig, az aktázó jankáig és a tokás irulpirulig stb. stb., felsorolásuk ötödfél oldalt tesz ki – a darályok és deregélyek „költöző madarak ugyan, de nem az Oda-Vissza-Költöző, hanem az Egyszer Valahova Beköltöző és Onnan Többé Soha Ki Nem Költöző Madarak közül valók”.

A másfél száz oldalas gépirat nem az igazak, hanem a kiadatlan regények nyughatatlan álmát aludta volna, és nem is hoznám, hogyan is hozhatnám szóba (hiszen a kiadatlan kézirat olyan kísértetforma, „levegőben repülő boszorkány”, amilyenek Könyves Kálmán királyunk tudomása szerint nincsenek) – ehhez nem volna jogom. De ami az interneten olvasható, sőt könnyűszerrel kinyomtatható, az többé nem titkos, hanem publikus jellegű, nem kézirat többé, hanem könyv. Amiről mi jut eszembe, mi nem: kiváló írótársam és kedves jó barátom, Parti Nagy Lajos nemrég megjelent regénye, a Hősöm Tere: az is madarakról szól, történetesen galambokról (ő galambász, jómagam madarász lévén), és az ő galambjai is politikus madarak, akik hatalomra törnek. A két regény tematikájának párhuzama szembeszökő. Örömest elbeszélgettem volna erről Lajossal, akivel nemrég összefutottam Londonban, de még az ő galambregénye megjelenése előtt, s így sejteni se sejthettem, hogy mit hoz a jövő. Mert ama jótét lelkek (fiatal infotechnikus szakboszorkányok), akik a Digitális Akadémia szerzőit a világhálóra viszik, akkorát kacagtak levélregényemen, hogy elhatározták, a Darályvilág Buzdugániában madarait soron kívül az internetre teszik. Úgy is lőn. Furcsállom-formán forgatva a két regény ügyét, felbosszantott, hogy miért nem adja ki párdarabját a Hősöm Terének a Magvető, akkor már – hogy mindenki hozzáférhessen, az is, akinek nincs komputere, és nem „szörföl” az interneten. Levelet írtam a kiadó igazgatójának, Morcsányi Gézának, néhány sort ideiktatok a közepéből: „Félreértés ne essék, szólván. Parti Nagy Lajos nekem igen kedves írótársam és barátom, tehetségét, nyelvi leleményeit nagyra tartom. Integritását nemkülönben, hiszen fizikai lehetetlenség, hogy könyvemről tudott volna, cselekményét sejtette volna; amúgy is valamennyien Arisztophanész unokái vagyunk […] Ha behívod a világhálón, olvashatod. Ezt is, mást is, látni fogod, hogy tekintélyes anyag van tőlem az interneten, nevem alatt. […] Bokros teendőid mellett bizonyára időt szakítottál arra, hogy elolvasd Lajos kitűnő regényét. Hadd kérdezzelek meg hát, nem volna-e kíváncsi a Magvető lektorátusa a Darályvilágra? […] NB. Voltaképp nem is gépiratról, hanem komputerszedésről van szó, amelyet csupán szkennelni – újraszedni nem kell. Gondolom, üdvös és ildomos lenne alkalmat adni az olvasóközönségnek, hogy ne csak az internetesek – ők is mulathassanak paródiámon […] Ha látod P. N. Lajost, adnád át szeretetteljes üdvözletemet (Pécsett jártamkor, estemen ő mutatott be a közönségnek) és tolmácsold nagyrabecsülésemet.”

Morcsányi Lajoshoz intézett levelemre mind a mai napig válasz nem érkezett. Azóta szekérderék értő/értékelő, magasztaló ismertetést olvastam a Hősöm Tere „narratívájának” messzehordó értelméről, lélektani/nemzettudati/bölcseleti posztmodern vonatkozásairól; és amikor az áprilisi Holmi Figyelő-rovatában két jeles esztéta – majdhogynem könyvnyi – tisztelgő tanulmányát (nonpareille betűkkel) is végigböngésztem, beláttam, Lajos regénye földindulást okozott a magyar irodalom alatt. Penetencére hangolódtam én-bűnös-lelkemben, és villámként hasított át elmémen a felismerés. Hogy valójában mi történt; s hogy a hibás („hibás” ha van) miért én magam vagyok. Huszonöt éves koromban követtem el, aminek ódiumát most viselnem kell, 1939 telén, egy borús januári hajnalon (hajnalozó író voltam világéletemben): akkor történt. Egész testemben remegni kezdtem, nyelvem gyöke hátraugrott, szemem fehérje fennakadt: belém költözött Hadak-Angyalhadnagya Szerapion szeráfi látó szelleme. Szürkeállományomba látnoki erővel táplálta be a jövő ismeretét – rákényszerültem arra, ami tudnom-látnom adatott. Ama Csodálatos Csecsemő világrajöveteléről, aki 1953-ban, Szekszárdon lészen születendő; majd nagy idők múltával új korszakot nyit irodalmunkban földrengető regényével, melyet hogy ama Révületben végigolvasnom adatott, isten az atyám. Bevettem kortexembe, hogy majdan legyen az én szárnyammá, majd engrammjaim bezárulván, ott hordoztam magamban az elorzott madárregény eszméjét betokosodva, s amaz alamuszi késztetést is, vele, hogy megírjam, ha eljön megírásának ideje. Fordított plágiumról van tehát szó, természetfölötti entitások beavatkozásáról, hogy e másként elképzelhetetlen fordított plágiummal a madárregény gondolatát elcsáklyázzam. El is jött megírásának ideje – de amint az már lenni szokás, elúszott alóla a történelem, elbuborékolt a politika; több mint hatvan év és majdhogynem három nemzedék távolából a kutya se sejti, ki kinek a karikatúrája. Maradt a mese, a jó nevettető.

Hogy a Magvető igazgatója miért nem válaszol levelemre, s jobbnak látja, ha bölcsen hallgat – annak is megvan a maga ártatlan oka. Megint csak nagyon igaza van Márainak abban, hogy nem az egyénnek, hanem a nemzedéknek van ihlete. A nemzedék csupán a saját ihletét ismeri el kötelezőnek, csak a maga nemzedéktársait mérvadónak. És mindez nem csupán nemzedéki: nyelvi cinkosság is – igen helyesen, mert így forog a világ. Dixi. Már meg ne nehezteljenek rám azok, akik ellen e sorokkal vétettem; örök-elmarasztalva, ha ők fel is mentenének, bizony én bűnös malefaktornak érzem és vallom magam a fordított plágium elkövetésében, enyhítő körülményem nincs, mentséget bűnömre felhozni nem tudok.

Határ Győző