Jelenés

Tücskök talicskázzák már
a tömbsötétet –
nyikorog gerincem is
ekkora súlytól.
Fölissza az árnyak
szivacsa a zöldet,
diófákban szunnyad
jövendő bútor.

Padon mélázok,
badacsonyi fények
jánosbogarazzák
szemem homályát.
Elcsitul az élet,
de a fények élnek!
apró hang-szigonnyal
szívem szurkálják.

Bozsdul is vérem,
futósan iramlik,
mint ha hullócsillag
az eget karistolja.
S jön föl a hold, mint egy
jelenés! Akár ha
szívem holdasodnék,
s elbitangolna.

Somlói Juhfark

Csóró életem ajándéka,
nagyravágyó, de
kisemmizett szerelmem,
te világszépe!
Kemény vagy, mint Áron
vesszeje vala,
miként az Írás,
s oly ritka is vagy,
mint ama vessző!
Nemhiába neveztettél
Bécsben
a ruganyos matracokon
gyerekcsináló bornak!
Ha téged illethetlek,
vitézlő s hűtlen gondolatok
marják eszem,
s olyannak képzelem a
Ságot és a Somlót,
mint szalmakazalban ropogó
fölbillent rakott szoknyát.
Mit whisky, gin vagy konyak,
ha te boldogítod a lelkem!
Egykedvű férfiak csapolnak pedig
minden tavasszal,
de kérlek, virágozz,
foganj is meg,
ne legyen belőled
kényes somlai egyke,
s ha idegen helyekre kerülsz,
számítsd föl busásan árad,
hisz vetekszel te
a legjobb rajnai borral,
de hozzám,
csóró imádódhoz
mindétig jó szívvel légy.

Én ingyen is imádlak!

A Soproni Kékfrankosról

Hallottad, pajtás, mit én hallottam?
Hogy édes Soproni Kékfrankost ittam!
Ha hallomás is – még ilyen szégyent!
Igyon csak édeset Hernády –
meg a német!

Bezzeg Sopronban nem azt isszák!
Nem csak nem isszák – tudva tudják,
a Kékfrankos biz szilánkos-karcos,
ilyet kért, ilyet kapott már
Jurisics Miklós.

Kőszeget különben úgy leverték
volna, mint ötéves gyerek a lepkét.
Borsos marhasült vagy pörkölt után
jöhetett bizony már Konrád
vagy Batu kán!

Édes Kékfrankos?! ilyet csak az talál
ki, aki nőstény sátánnal cimborál.
Pajtás, én tudom jól, mi jobbak vagyunk –
a lőrét kiköpjük –
Sopronit iszunk!