Ásatás

Állok az út mentén.

Panelház-erdő: sorakoznak egymás mellett az egyforma ormótlanságok. Mögöttük lankás domb, a fák koronája fölé magasodik a Törley-ház török időket idéző tömbje. Aranyozott kupola: megbotlik benne a nap. Rózsavölgy: meredek domboldalra kapaszkodó, zegzugos villasor. Zöld háttér előtt barna folt: a horizontot kettészeli egy magányos toronyház. Anna utca 18. Aztán a Leányka utcai felüljáró betoníve, épp egy erőgépmonstrum dübörög át rajta, mögötte a villanytelep, szürke vasoszlopok, sűrű drótháló-pókháló. A kép szélén a régi villamosremíz, hajdan itt csöngettek egy picit álmukban a villamosok.

Napsütötte, békés délelőtt Budafok kapujában 2001. július 24-én.

Állok az út mentén, előttem a régi temető, a Leányka utcai felüljáró s az újjáépülő 6-os út csomópontja közé ékelődő nagy terület. Valaha talán legelő. Évek óta üres tér: fű, gaz, néhány bokor, por és sár. Most éppen kubikosok hada meregeti a néhol méter mély gödrökből a vizet. Éjszaka nagy eső volt. Feltárás helyett sarat dagasztanak, vizet hordanak a munkások, a régészek szomorú szemmel az eget kémlelik.

Egy négyezer éves emberi település nyomait tárják fel. Mindenhol kisebb-nagyobb gödrök, kutatóárkok, nagy részük most éppen fekete fóliával letakarva. Kisebb kerek lyukak: a sok ezer éve elkorhadt ház tartócölöpeinek maradékai.

Van néhány feltárt szemetesgödrünk is – mondja lelkesen a fiatal régész asszony. Eszembe villan: negyedszázada jelent meg Zolnay László lebilincselő könyve – Ünnep és hétköznap a középkori Budán –, s a tudós régész izgalmas könyve döbbentett rá arra, hogy egy régi szemetesgödör mennyi múlt titkot rejteget.

Gyümölcsmagmaradékok, csontdarabkák vallanak eleink étrendjének sokszínűségéről; törött fakanál, repedt cseréptányér, fejehullott kőszobor, csorba kard, foszladozó bőrtarisznya mindennapi életük minőségéről; az épületek megmaradt köveiből kihámozható alaprajz, itt-ott föllelhető faldarabkák, párkányok és ajtónyílások magassága életritmusukról, szokásaikról.

Itt, Budafokon most minden reggel négyezer évet röpülnek visszafelé az időben az ásatásokat vezető régészek.

Négyezer éve itt cölöpházak álltak.

Kétezer éve római katonák táboroztak errefelé.

Jövő ilyenkorra már vásárlók jönnek-mennek, bámészkodnak az új bevásárlóközpont üvegfalú csarnokában.

Az idő betemette a cölöpházak maradékait.

Aztán a római tábor maradékait.

A maradékok emlékeit most eltemeti egy bevásárlóközpont.

Lehet, hogy kétezer év múlva majd nejlonzacskókat és betonoszlop-darabkákat fog kiásni itt valaki? Mit fog rólunk gondolni, amikor megpillantja műanyag ízléstelenségeink törmelékeit?

Meregetik a gödrökből a kubikosok a vizet. Az Anna utcai ház 11. emeleti tetőteraszáról mintha látszana a hajdani település körvonala.

Most még látszik. Aztán majd jönnek a bevásárlóközpont építői, földgyalukkal, markolókkal, betonkeverőkkel, három-négy méterrel mélyebbre ásnak – a régészek föltárta négyezer éves település maradványai örökre eltűnnek.

Nem baj. Mindent nem lehet megőrizni mindabból, ami elmúlt. S az útkaréj körülölelte terület – tízpercnyi sétára Budafok belvárosától – valóban pompás hely egy bevásárlóközpont számára.

A baj az, hogy ma július 24-e van, s a területet a régészeknek augusztus 17-én át kell adniuk az építtetőknek. Napok óta esik az eső. A munkások vidékről járnak be dolgozni, kora délután már indulnak visszafelé. Ha nem lesz kegyes az ég, s ásás, feltárás helyett vízhordással kell az elkövetkező hetekben foglalkozni az itt dolgozóknak, amikor majd augusztus 17-én csapot-papot hátrahagyva a kutatóknak s a munkásoknak le kell vonulniuk a területről, vajon ki tudja, mi marad még a föld alatt föltáratlanul?

Sajnálom a régészeket, akik már sejtik, még ha önmaguknak sem merik is bevallani, hogy aligha tudják augusztus 17-ig teljesen, lelkükben békét teremtően befejezni a kutató-feltáró munkát.

Megértem a pénzüket féltő építtetőket: kötik őket a szerződések, a határidők, a törlesztési részletek.

Megértem az Anna utcai toronyház gondnokát: sajnálja, hogy eltűnik egy nagy darab zöld terület a ház elől.

Megértem azokat, akik boldogok: kilépnek házuk kapuján, és belépnek a vásárlóközpont kapuján.

Megértem azokat is, akiket dühít, hogy már megint bevásárlóközpont épül óvoda, iskola, kórház helyett.

Bámészkodom szomorúan a toronyház tetején. Látszik a négyezer éves cölöpházak helye. Mellette kétezer éves római vizesárok húzódik. Ennyi maradt ránk. És most nincs időnk arra, hogy alaposan megismerjük, ami kevés megmaradt a múltból.

Nagyon gyorsan kell fölépítenünk a jelent.

Lehet, hogy kétezer év múlva nem találnak ezen a területen a múltra kíváncsi régészek semmit?

Szigethy Gábor