lapcsánka

bolond volnék ha nem érteném mikor a népek tépik egymást
de ahogy itt most zuhogó esőben sírva reszelem a vöröshagymát
s ujjaimra is vigyázva töröm fejem a massza mely irányba váltson
öregedvén már minden kis ponton újragondolva az ifjúságom
a juhtúrós felvidék felől óvatosan ereszkedő atyai ősöket
vagy a bihor felől táncoló másik ágat kik lesik ezek nősök-e
jó magyar ember már nem is tudom tót vagyok vagy kicsit román
mindenesetre gyanús olykor elomló szlávos melankóliám
mint ahogy egész életemen is átüt valami regátos keleti átok
ha gyengeségem takargatva enyéimre vakkantva rákiáltok
ahogy a szép hosszú szálú gyorsan rozsdásodó krumplit reszelem
s enyhe csuklófájdalmakkal a nehezén már túljutva elönt a türelem
hagyma persze nem mindig kell belé sokkal fontosabb a lisztarány
mivel a krumplik víztartalma barna levét leöntve is mindahány
én azért ide jobban szeretem a gabonásan sötétlő durva lisztet
az alaphabarcsba aztán sómat törött borsomat mindig belehintem
a hagyma a tojás pedig már csak amolyan huszadik századi dizájn
mint ahogy alig van fűszer mely ne üzenne jól ki a síkos pépen át
a gyengébb gyomrúaknak hasznos fellazításul kanálnyi zabpehely
majd merengj tovább a tiszta népen mert munkádnak kicsit állni kell
nagy gond az nekem hogy igazi zsírban finom szétteríteni a masszát
csak hát jön a csapból is a sok önkéntes nővér mint az antipasszát
locsolom így egykedvűen patinás serpenyőmbe a napraforgóolajat
de ez a tót találmány oly jó ne hidd hogy kedvem egyszeribe odavan
mikor illatozva rózsaszínűre gerjed tüzemen a szivacsos gyönyör
s villámmal kétharmad idejében fordítva az elíziumi éhség meggyötör
lecsöpögtetve kiemeled őt a tányéron mint egy báránycomb sistereg
a vágyaktól hamar rájössz nem vagy már az a szánalmas kisgyerek
férfiasan zabálni vágysz s csak kedély dolga mikor váltsz ukránosra
komótosan hideg sós tejfölt löttyintve a még tüzelő lángosokra
rá sajtot reszelhetsz de ez az üzenet már valóban messze visz
ma nyugodtan nézem miként kenődött szét főzőpultomon a liszt