Erdélyi Zsuzsanna

Nemzeti tudatunk környezetvédője

A közjó és a közhaszon Kanyar József olvasatában

Él közöttünk egy ember, akit sokan ismernek, tisztelnek, szeretnek. Azért írom e sorokat, hogy bemutassam őt azoknak is, akik nem kerültek vele közvetlen kapcsolatba, és hogy láttassam, ki ez az általános megbecsülést kiváltó tudós, aki nemzetéért és szűkebb közösségéért, Somogyért annyit tett. Kanyar Józsefről szólok, a történész-levéltáros akadémiai nagydoktorról, akit ma már egy ritkábban használt szóval jellemezhetnék: köznevelő. Az ő alakját idézem most abból az alkalomból, hogy az idén töltötte be 85. életévét, és nyújtotta át nekünk a Püski Kiadó jóvoltából Honismeret és nemzettudat című önvallomását. E valójában színes életrajzi beszámolót Spáczay Hedvig történész-levéltáros rögzítette a Széchényi Könyvtár kérésére. A ma nagy szakmai haszonnal művelt s az oral history műfajába tartozó kötetet olvasván az ember csak csodálkozik: ilyen nagy teljesítmény hogy férhet bele egy élet – bár hosszú élet – keretébe? Akárkiébe nem férhet bele, csak az adottságaival jól gazdálkodó, energiáját tudatosan összpontosító, pályáját célirányosan befutó tudóséba, az önmagával szemben támasztott magas mérce jegyében. Az ilyen magas mérce persze csak a hittel vállalt közösségi szolgálat erőterében érvényesíthető. Kanyar József tevékenységének kulcsszava tehát a szolgálat. Életét a szolgálat teljesítette ki, amelyhez köthető a hátteres mozgatóként működő szeretet. Ez vezette először a lelkészi pályára az Isten és az Egyház vonzásában, majd ez késztette cselekvésre a sűrűsödő hazai atmoszférában egy tágabb közösség, a nép, a nemzet érdekében. A Nemzeti Parasztpárt keretén belül a falumozgalom lendületében indította el közéleti-publicisztikai tevékenységét, amelyről visszaemlékezéseiben fölöttébb érdekes és tanulságos kép rajzolódik ki. Ha csak pusztán az 1943-as Szárszói Konferenciára gondolunk, amelynek létrejöttében nagy szerepe volt, máris élővé válik a napjainkra már történelmivé „fakuló” korszak. Pedig milyen élő volt ez az időszak, hogy mozgott, forrongott, robbant és – kínlódott, amíg lehetett. Aztán – a többit tudjuk… Tudjuk, mi történt 1948-ig, amikor Illyés Gyula egymondatos versének lüktetését már kezdte kidobolni a történelem.

Ez idő kényszerű váltása után Kanyar József – közben szerzett újabb diplomákkal – levéltári és könyvtárosi pályánál kötött ki szülőföldjén, Somogy megyében, illetve Kaposvárott. Amerre csak nézett, tennivalók és feladatok sora hívta magára a figyelmét. Hogy a jelent elviselhesse, a múlt felé kellett fordulnia s rejtőző értékeit föltárnia. Megyei levéltárosként, majd igazgatóként e kutatómunkálatok során rangos tudományos műhellyé, majd szakmai bázissá fejlesztette föl a nagy múltú intézményt. A nemzeti önmegismerés kérdése mindig foglalkoztatta. Ezért ásott mélyre történeti rétegeinkben, és ezért pásztázta végig a jelen formáit, rögzítette megnyilatkozásait. Az általa indított sorozatok, lexikonok, adattárak, sajtóarchívumok dokumentálják negyven év összehangolt kutatási törekvéseinek sokszínűségét és eredményeit. A múlt titkai és sokáig hallgatag javai éppen úgy felszínre kerültek, mint ahogy szó esett a jelen fojtogató gondjairól, légszomjas hétköznapjairól. Az 1970-ben megindított Levéltári Évkönyvek a történeti műhelymunka hozadékait taglalják Tanulmányok Somogy megye múltjából címmel. Az 1957-től megjelenő Somogyi Almanach interdiszciplináris jelleggel működött. Nemcsak történeti tanulmányokat közölt, hanem az irodalom, a művelődéstörténet, a néprajz, a szociológia, a helytörténet (falu- és városkutatás) területéről is hozott értékes alkotásokat. Nevezett kiadványok szerzői között jeles írókat, tudósokat találunk, mint pl. Illyés Gyula, László Gyula, Takáts Gyula, Győrffy György, Benda Kálmán, Dümmerth Dezső, Vörös Károly, Kunffy Lajos, hogy csak néhányukat említsem. Az 1965-ben megindított Iskola és Levéltár sorozat révén (angliai mintára) a levéltári munkát az oktatás körébe is bevonta. Bizonyította a tudományos műhelyek és a tanintézmények közötti együttműködés hasznát, a diákság szellemi kapacitása nyújtotta közművelődési lehetőséget. Helytörténeti Olvasó Könyve (1962) e felfogását tanúsítja és terjeszti. A hetvenes évektől megjelenő Szántódi Füzetek a Balaton történeti kérdéseivel foglalkozó tudósoknak teremtett közlési alkalmat. A Somogy című kulturális folyóiratban Kanyar József gondozta a Szülőföldünk-rovatot. Szerkesztette a Somogyi Honismeretet, továbbá részt vett a Levéltári Közlemények-folyóirat előállításában is. Számtalan konferenciát szervezett itthon és külországokban, amelyeken rendszerint előadóként is közreműködött. A Somogyi Levéltárat új részintézményekkel bővítette, pl. Nagyberkiben agrártörténeti forrásbázist hozott létre. A megyei tudományos élet fórumaként hívta életre a Tudósklubot. Jelentős Levéltári Kézikönyve, amely a legrégibb időktől kezdve tárgyalja a Levéltár történetét, egészen 1960-ig, majd kiegészítve 1992-ig.

A kaposvári szellemi központ kibontakoztatása mellett járta a saját szakmai útját is: megszerezte a kandidátusi, majd a nagydoktori fokozatot. Az előbbi cím elnyeréséért írt tanulmánya agrártörténeti kérdésekkel foglalkozott, míg az utóbbié az oktatástörténet területéről merített.

A tudós és tudományszervező Kanyar József nem maradt meg csak a Műhely falain belül. Részt vett civil szervezetek, irodalmi körök munkájában, és kiemelkedő eredménnyel egy országos hátterű szellemi közösség életében, amelynek vezető személyisége, elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke lett.

Ez az országos hatókörű szellemi közösség a Honismereti Mozgalom, amely önismeretünk tekintetében maradandó s mára már pótolhatatlan munkát végzett. Tette ezt hangsúlyosan a szunnyadó vidék és a falu élete bemutatásában, mind múltbeli vergődésében, mind jelenkori hányattatásában. Ilyen mélyre fúró történeti és szélesre nyitott jelenkutatást a Kádár-korszakban csak a Hazafias Népfront keretében lehetett folytatni, mi több, akadémiai szintre emelni, vagyis az évente rendezett Honismereti Akadémián bemutatni, sőt okosan választott eszközökkel a magyarságtudat körébe beemelni. Mindezek után érthető, hogy Kanyar József úgy él kortársai szívében, mint nemzeti tudatunk környezetvédője s ekként a közjó, a közhaszon előmozdítója.

2001 májusában, 85. születésnapja alkalmával tudományos konferencia során köszöntötte Kaposvár és Somogy megye. Előzőleg, nyolcvanadik születésnapján magas állami kitüntetésben részesült, amely nemcsak a tudományszervezőnek szólt, hanem a mintegy 600 publikációval is rendelkező tudósnak. Annyira sokféle tevékenységet folytatott, hogy nehéz lenne pontosan körvonalazni helyét a magyar tudomány világában. Talán a zólyomi Bél Mátyás, a bihari Fényes Elek, a temesvári Pesty Frigyes, a sárosi Hunfalvy János, a brassói Herrmann Antal sorába illeszthetném Somogy szülöttjét. Kanyar József személyében délnyugatra húztuk szét a kört. Ezért adtam meg nevezett tudósaink származási helyét-vidékét. Végül is nem lehet véletlen, hogy az erősen hagyományőrző Somogy is hozza a maga emberét a nagy összegezők körébe.

És csak úgy mellesleg: Kanyar József szakmai érzékenységére és erkölcsi bátorságára jellemző, hogy a hetvenes évek elején ő volt az egyedüli a szakmai közéletben, aki merte vállalni az archaikus népi imádság emlékeinek közlését, az ún. kaposvári Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötetem kiadását. Ezzel indította útjára az azóta többször és egyre bővítettebb formában megjelenő gyűjteményt, amelynek irodalom-művelődéstörténeti jelentőségét a szakkutatás igazolta. E hagyomány szövegei elsősorban a késő középkor nemzeti nyelvű szent költészetének, főleg a passió-epikának és a Mária-siralom-lírának a szóbeli gyakorlatban fönnmaradt emlékei. Amiről írásos följegyzés nem vagy alig maradt, azt a közösségi emlékezés és az élőszavas átadás századokon át megőrizte, bizonyítva ezzel a népi kultúra lehetséges forrás szerepét, dokumentatív értékét. A hetvenes évek elején nem is akármilyen merészség kellett ahhoz, hogy egy történelmi gyökerű, vallási témakört földolgozó kéziratot átvegyünk, és kiadásra előkészítsük. Ezért a magyar néprajz nevében is külön köszönetem fejezem ki Kanyar Józsefnek, aki, igaz örömünkre, november 5-én ünnepélyes keretek között vehette át a nagy jelentőségű Bethlen Gábor-díjat a magyarság szellemi gyarapodását szolgáló tevékenységéért.