Mariska titka

(tiszteletadás Heltai Jenő emlékének)

Csikós Marisnak volt egy illetője
kivel nagy titkon találkozgatott
nem mátkája fiúja szeretője
se babája s neki ő nem a nője
– íly gyanútól lőn hevült s izgatott

nem vőlegénye s ő nem vőleánya
jegyben járó jövendőbelije
sok pletykafészket vigye el a kánya
gyalogsátán szipirtyó mindahánya
meg ahány vén kecske mind hülye

hogy volt egy illetője nem tagadja
ki szívébe magát befészkelé
s oly szorgalommal miként a hangya
főzött-mosott rá – de szoknyák kalandja
sodorta-vitte más lányok felé

hitegette – „nem telik esküvőre:
légy a Titkosom!” mondá s ez hatott
ha frigyet említett szólt „majd! jövőre”
… A búcsúcsók volt titkuk pecsétje s őre
minekelőtte még kitudódhatott

A Világjáró

mind zaklat a büdös káró
istenverte Világjáró
megint mi kell mi a bánat?
felkér Celebrátorának

mi nagy rühös alkalomból
vegyem elő a talonból
köszörülni a hitványon
ékesszóló tudományom

s magasztaljam is mindjárást
mint műfajt a világjárást
minek vajon-mégis-mégse
Ő volna a tetőzése…?!

kikapcsolom telefonom
kipurgálom e-mail-emet
s két karom ölembe fonom:
Világjárók kíméljetek!

Nagyurunk! Nagyságos Herceg!
postacímem megváltozott
mobilszámom is felejtsed:
író-bütyköm alig mozog…

Akad majd jobb Laudátorod
Udvarol Lovagtermében
hol vaddisznód nyárson forog:
szagtól lesz ő elemében!

hadd meg kunyhóm s eleáták
halkióni csendjét! Nékem
több mint kelyhek s aranytálcák:
vén suton-megülhetnékem

Ki idők fokára hágott
nem mozdul nem jár világot
ámolyog – álmok homálya
LÉT: ez az ő műformája

A kukucskalyuk

forgódó-sandítva félhátra tekintve
mindig marad szemrés – kukucskalyuk
csak-elnézelődtem rajtuk eleinte:
mi nyűvek rágják őket mi a bajuk

látva-láttam öröktől-nyűglődésüket
ingerülten s váltig szeretetlenül
olyik született vak olyik dörgő süket
gáncsot vet gonoszcsont azért-se tanul

jó gubóféltők bubákat nevelnek
trollokat manókat tündéreket
tömnek a fejükbe s lesz tőle a gyermek
ÁMOK – MEGVÁLTÓ – IDEGBETEG

nagyot szól körülcserdül a karikás
ostor: szélrózsanyílzápor – vér folyik
magasodik a koponya-gúlarakás
egy latinoausztrál egy maorimongoloid

van pátense van rá bizonyítványa
az Égtől kapta – de kitől az Ég?
zúdul java-hőse hull alja-hitványa
rotyog mérgével a boszorkányfazék

de már megenyhültem s úgy nézem a rajzást
vadócok srácok idült-gyerekesek
elnéző szeretettel s folyton-folyvást
mentséget találok szentséget keresek

a csőszházban honnanról alant szemlélem
a bolyt s bolyongók láttával jóllakom
a homályüvegen át – ingerkednek vélem
sejtik: ott pillogok a kukucskalyukon