Czigány Lóránt

Emigráns sorsok

Iványi-Grünwald Béla

Ifj. Iványi-Grünwald Béla 1902. március 2-án született Nagybányán, ahol az apja, a Nagybányai Művésztelep egyik alapítója 1896 táján telepedett le. A kolóniát alapító művészek eltérő nézetei gyakran ütköztek, és talán ennek tulajdonítható, hogy idősebb Iványi-Grünwald Béla családjával és követőivel 1909-ben Kecskemétre költözött, és új művészkolóniát alapított, melynek ő volt a vezetője 1911-től 1918-ig.

Ifjabbik Béla iskoláskorát a művésztelep zsivajgó légkörében töltötte, ahol különcködő művészjelöltek éjjel-nappal a művészeti forradalom elveiről, a legújabb nemzetközi irányzatokról vagy az új technikáról vitatkoztak; ha mindezekhez hozzáadjuk a politikai vitákat, a személyes nézeteltéréseket, pletykaözönt, pitiáner pénzügyi bajokat, vacsoravendégeskedést, hitelezők megjelenését, a tönk szélére jutást, látványos művészi sikereket és bukásokat, féltékenységi jeleneteket, barátságok bomlását és újraszövődését, akkor hű képet alkothatunk a század eleji művésztelep „bohéméletéről”. S mindehhez háttérnek az árnyéktalan Nagy Magyar Alföld pusztasága barbár szépségével, ahol a perzselő napfény éles kontúrokat rajzolt, és amelynek korlátlan távolságai egyedülálló látvánnyal nyűgözték le a szemlélődőt.

Egészen bizonyos, hogy ezek a korai élmények erősen hatottak ifjabb Bélára, biztonságérzetének csak részlegesen elfojtott hiánya a gyerekkori „bohémélet” öröksége, melyből minden szilárd támpont hiányzott. Másrészt az alföldi táj szépségeinek varázslatos emlékképeit is magával vitte, és több mint fél évszázad múltán is gyakran emlegette, kissé szégyenlős nosztalgiával, hogy azért költözött szívesen Londonból Kelet-Angliába, egy Alphamstone nevű parányi faluba, mikor erre alkalom adódott, mert a szélben sárgásan hajladozó ottani búzamezők gyermekkora „arany kalásszal ékes rónaságára” emlékeztették. De a művészet és az irodalom szeretetét is gyerekkorából hozta, iskolai bizonyítványai főként a humán tárgyakban dicsérték, noha családja rendhagyó életformája miatt, szintén a bizonyítványok tanúságtétele szerint, iskoláztatása nem volt rendszeresnek mondható.

Ez a családi örökség élénk és színes kifejezőkészséggel párosult, s ezek jellemezték egyetemi tanulmányai alatt is. A Pázmány Péter Tudományegyetemen Angyal Dávid és Szekfű Gyula tanítványa lett, akik életre szóló hatást gyakoroltak Iványi-Grünwald Bélára. Valószínűleg egyetemista korában, vagy nem sokkal később, ismerkedett meg az akkoriban divatos szellemtörténeti iskola irányzatával is. Figyelme elsősorban a reformkorra irányult, és érdeklődése homlokterébe a korszak vezéregyénisége, gróf Széchenyi István került. Széchenyi reformelképzeléseinek egyik mozzanatát választotta doktori disszertációja témájául (Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági eredményei és következményei a rendi Magyarországon, 1790–1848, Pécs, 1927), melynek megvédése után egy csapásra mint a korszak egyik legígéretesebb fiatal történészét kezdték emlegetni.

Ennek köszönhetően kapta meg első jelentős megbízatását, a Hitel kritikai kiadásra való előkészítését, mely Széchenyi összes műveinek részeként a Fontes Historiae Hungaricae Aevi Recentiores máig befejezetlen sorozatban látott napvilágot 1930-ban, a Hitel megjelenésének centenáriumára. A majd háromszáz oldalas bevezető tanulmányában – disszertációja eredményeit hasznosítva – Iványi részletekbe menően elemezte Széchenyi reformelképzelésének gazdasági hátterét, és élénk színekkel ecsetelte Széchenyi erőfeszítését, amivel egy feudális társadalmat a modern piacgazdaság útjára igyekezett terelni; Iványi ezzel a művével új szemléletet hozott mind a közgazdasági, mind a pszichológiai elemzésbe.

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a fiatal tudós Hitel-kiadása mérföldkő volt a magyar történettudományban, amit a mai marxista történészek éppúgy elismernek, mint háború előtti kollégáik. Noha Széchenyi már régóta a történészek egyik közkedvelt témájául szolgált, soha senki nem vizsgálta meg előtte a Hitel teljes szövegét olyan alapos elemzéssel, mint tette volt Iványi. Ő volt tehát az első, aki Széchenyi Hiteljének az egész gazdasági életre kiterjedő hatását módszeresen tanulmányozta. Rámutatott arra is, hogy a 19. század eleji viszonylagos gazdasági fellendülést miért követte hamarosan gazdasági válság, egyúttal érvényes magyarázattal szolgálván a korabeli magyar földbirtokosok pénzügyi problémáira. Kimutatta ezenkívül Széchényi reformelképzeléseinek kapcsolatát Adam Smith és Jeremy Bentham gazdasági eszméivel, és részletekbe menően leírta, hogyan jutott Széchenyi arra a következtetésre, hogy az elmaradt magyar gazdaság megreformálásának modelljét a legsikeresebb korabeli kapitalista gazdaságban, Angliában kell keresnie.

Iványi tehát lelkiismeretes gazdaságtörténésznek bizonyult, aki csak több szempontú elemzés után értelmezte forrásait, figyelembe véve természetesen az előtte járó kutatók eredményeit is. Az angol gazdasági eszmék tanulmányozása figyelmét a magyar–angol kapcsolatokra irányította, ez a tárgykör foglalkoztatta leginkább angliai emigrációja alatt.

Iványi-Grünwald Béla, mint ez első nagyobb munkájából kiviláglik, a szellemtörténeti iskola módszerének legjobb vonásait hasznosította: egy problémahalmazt hátterének és okainak összefüggéseiben vizsgált, széles vászonra festette a benne kialakuló képet, nem riadt vissza a sokfelé terjedő összefüggések könnyed, majdnem impresszionista színekkel való felvillantásától, ám valóságérzéke megóvta a túlságosan merész, nem kellőképpen megalapozott összefüggések feltételezésétől, melyek a szellemtörténeti iskola történész híveit gyakran ingoványos talajra csábítják.

Következő nagyobb munkája a modern Európa összefoglaló története volt: ő kapta a megbízatást, hogy a két háború közötti standard világtörténelem negyedik kötetét megírja (Hóman–Szekfű–Kerényi: Egyetemes Történet, 1–4. köt., 1937). Iványi, aki 1935-ben túljutott magántanári habilitációján, és levéltárban dolgozott, örömmel fogadta a megbízatást, amely alkalmat adott neki egyrészt, hogy kutatási területét kiszélesítse, másrészt, hogy kialakult módszerét kiterjessze a modern európai történelemre.

Mire megjelent a négy vaskos kötet, Magyarország már azon az úton járt, amely a hitleri Németországgal való szövetséghez vezetett, annak reményében, hogy a magyar revizionisták álma megvalósul: visszaszerzik a trianoni békeszerződésben elveszített területeket. A politikai fejlemények következtében Iványi-Grünwald Béla kinevezését a római Magyar Intézet élére visszavonta a kulturális kormányzat, de Hóman Bálint kultuszminiszter személyes közbenjárására sikerült ösztöndíjat kieszközölni a már neves történésznek Angliába, hogy az 1848–49-es szabadságharc emigrációjának történetét kutassa.

Ez a londoni ösztöndíj megkímélte Iványit attól a sorstól, ami sokakra várt Közép-Európában, de küldetése csakhamar az emigránslét kényszerűségeibe torkollott, melynek élményei és megrázkódtatásai sokfélék, ám minden valószínűség szerint maradandó sérüléseket okoznak a személyiségben. Paradoxonnak is felfoghatjuk, hogy Iványinak csakhamar az a sors jutott osztályrészül, ami száz évvel korábbi honfitársainak, akiknek külhoni életét és cselekedeteit tanulmányozni 1939 júniusában Londonba utazott.

Az első hónapokban nyilván kellemesen megnyugtatta a British Museum kupolás olvasótermének békés hangulata, ahol a háborús pánikba esett Európa menekült intellektueljei utolsó mentsvárukra leltek. De 1940-ben London már légitámadások színtere lett, 1941-ben pedig Iványi megismerte az emigráns-életforma viszonyait, mert amikor Magyarország hadba lépett Németország oldalán, Iványi tiltakozásként lemondott ösztöndíjáról, és politikai menedékjogot kért az angol hatóságoktól, amit meg is kapott. Az új helyzet egzisztenciális bizonytalanságának gondjait fokozta, hogy a hadviselő Angliában gyanakvással nézték az ott rekedt külföldieket, főként ha ellenséges ország polgárai (enemy alien) voltak, s így a sors kegyetlen iróniájaként azokra sem tekintettek jó szemmel, akik éppen az ordas eszmék következtében menekültek el Közép-Európából. Rövid időre Iványi-Grünwald Béla is a kitelepítettek között találta magát, a londoni magyar kolónia több más tagjával együtt.

Minden átmeneti nehézség ellenére a történész Iványi erkölcsi indíttatású patrióta kötelességének érezte, hogy politikai szerepre vállalkozzék az Angliai Magyar Nemzeti Tanácsban. A gróf Károlyi Mihály vezette Nemzeti Tanács elsődleges céljának azt vallotta, hogy a magyarországi rezsim ellen küzdjön hatásos ellenpropagandával, másfelől részt kívánt vállalni a háború utáni demokratikus, független Magyarország megvalósításában, harmadsorban pedig kedvezően kívánta befolyásolni a nyugati közvéleményt, a közelgő béketárgyalások előtt. Az Angliai Magyar Nemzeti Tanács céljait 1944. március 25-i határozatában tette közzé a BBC magyar adásában. Iványi-Grünwald Béla a BBC-ben kapott szerepet, és a háború után is megbecsült, gyakori külső munkatársa maradt a magyar adásnak, az angol–magyar kapcsolatok szakértőjeként, egészen haláláig.

A háború után 1947-től két évig a magyar stúdiumok megbízott előadójaként működött a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Intézetében. Ez a néhány esztendeig tartó egyetemi elfoglaltság egyrészt véget vetett a létbizonytalanságnak, másrészt újrateremtette a zavartalan tudományos munkához szükséges körülményeket a világégés elmúltával. Most már teljes figyelmét a Kossuth-emigráció forráskutatására fordíthatta.

Hamarosan kiderült, hogy a szabadságharccal és az emigrációval kapcsolatos közvéleményre és kormánypolitikára vonatkozó feltáratlan anyag óriási az angol időszaki sajtóban, illetve levéltárakban, noha Jánossy Dénes testes forráskiadványában (A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában, 1–2. köt., 1940–1948) jelentős mennyiségű anyagot tett közzé. Új anyag feltárása mégsem ütközött nehézségekbe. „Ha hozzányúlok a korabeli kiadványokhoz, ömlik elő az új anyag” – szokta mondogatni Iványi évtizeddel később. Monografikus elképeléseiből egy töredék már 1947 végén megjelent a Slavonic and East European Review-ban közzétett dolgozatában (The working classes of Britain and the Eastern European revolutions).

Néhány év szorgos kutatómunkája után Iványi belátta, hogy az általa megálmodott monumentális vállalkozás, mivel emberfölötti teljesítményt kívánna, mint egyéni vállalkozás bukásra van ítélve; egyetemi intézet szükséges hozzá háttérnek, lelkes, fiatal kutatókkal, akik irányítása mellett végeznék a munka dandárját. Mivel Iványi képesítése olyan szakterületre vonatkozott, mely iránt Angliában csupán mérsékelt érdeklődés nyilvánult meg, kevés esélye volt, hogy olyan egyetemi kinevezést kapjon, mely biztosítaná kutatási programjához az anyagi feltételeket és a szükséges segéderőt.

Ezekben az években rakta le hungarikagyűjteményének alapjait; fő gyűjtőköre a 19. századra korlátozódott, elsősorban a Kossuth-emigrációra vonatkozó angol kiadványokat, illetve a Kossuth-emigráció tagjainak angol nyelvű publikációit gyűjtötte, de természetesen korai hungarikát is vásárolt, ha éppen keze ügyébe került. (Megszerezte például a Magyarországra vonatkozó első angol könyvet, Martin Fumée The historie of the troubles of Hungarie című, franciából fordított munkáját, mely 1600-ban jelent meg.) A könyvgyűjtés azonban bőséges anyagi eszközök hiányában nemcsak időigényes munka, hanem különleges eligazodási ügyességet is kíván az antikváriumok öntörvényű világában. Iványi némi keserűséggel a hangjában többször is emlegette nekem, hogy gróf Apponyi Sándor, kinek felbecsülhetetlen értékű hungarikagyűjteménye az Országos Széchényi Könyvtár ékköve lett, egyetemista korában, az 1860-as években csak végigsétált a Charing Cross Roadon, ahol pompásabbnál pompásabb antikváriumok sorakoztak, és aránylag olcsón minden alkalommal gazdag zsákmánnyal gyarapította gyűjteményét. A 20. század elejére azonban óriási változások következtek be az angol könyvkereskedelemben: a gomba módra szaporodó felsőoktatási intézmények, nemcsak Angliában, hanem az Atlanti-óceán túlsó partján is, mind versengeni kívántak a patinás egyetemekkel, s ehhez elengedhetetlen volt, hogy könyvtáraikba könyvritkaságok is kerüljenek. Így a kereslet hamarosan többszörösen felülmúlta az igencsak (meg kell mondani) bőséges választékot, még a korábban nem túlságosan népszerű tárgykörökben is. Az árak váratlan égbe szökéséhez hozzájárult természetesen az is, hogy a bibliofil gyűjtők köre is jelentősen tágult.

Iványi, hogy a ritkaságszámba menő hungarikák árát fedezze, szakadatlanul böngészett az antikváriumok elé kitett, úgynevezett „sixpenny tray”-ekben (ahol minden nyomtatvány ára egységesen 6 penny volt), az ócskások felstószolt és értéktelen kacatoknak vélt könyveiben és metszeteiben, abban a reményben, hogy ismeretlen vagy ritka pamfleteket, illetve értékes rézkarcokat talál. Hamarosan kellő szakértelemre tett szert a korai angol pamfletirodalomban és a metszetekre vonatkozólag, és ezt sikeresen kamatoztatta. Szaktudását az antikváriusok is megbecsülték. Néhányszor különlegesen kedvezett neki a szerencse csillaga. Egyszer például egy névtelenül kiadott, semmitmondó külsejű pamfletről kiderítette, hogy az Daniel Defoe eladdig ismeretlen munkája, melyet sikerült árverésen értékesítenie. Előbb azonban elkészítette a pamflet tudományos feldolgozását: Defoe’s Prelude to The Family Instructor, de dolgozata már csak posztumusz jelenhetett meg (Times Literary Supplement, 1966. április 7.).

Az 1950-es években Iványi-Grünwald Béla egészségi állapota egyre több kívánnivalót hagyott maga után, és az emigránslét kilátástalansága is fokozta borúlátását. Ezek az évek ugyanis már a második száműzetés éveinek tűntek neki. A háború után egy ideig reménykedett, hogy ő is hazatérhet, de az ország politikai eseményei hamar kijózanították; közeli barátai, akik a hazatérést választották, nemegyszer örökre eltűntek Rákosi tömlöceiben mint „imperialista kémek”. A beköszöntő hidegháború hisztériás légkörében úgy látszott, minden kapcsolat lehetősége megszűnik hazájával. Mindezek ellenére Iványi soha nem tagadta meg magyarságát, és mint a múlt század romantikus száműzöttjei, soha nem esett kísértésbe, hogy idegen állampolgárságot vegyen fel.

Teljesen még a legsötétebb évek sem szegték kedvét, majd amikor váratlanul kitört a forradalom, mely feltöltötte energiával a már kiapadni készülő emigráns-akkumulátorokat, Iványi is túljutott a hullámvölgyön. Újból publikálni kezdett, elsősorban a külföldre került Irodalmi Újságban, de úgy érezte, itt az alkalom, hogy végre megvalósítsa régóta dédelgetett terveit: a Magyar Írók Szövetsége Külföldön keretei között létrehozza a Kossuth-emigráció kutatásához szükség munkacsoportot, hiszen több száz egyetemista és fiatal értelmiségi érkezett Angliába a forradalom leverése után. Ennek a tervnek része lett volna egy tudományos évkönyv rendszeres publikálása, ahol elkezdi kiadni az általa gyűjtött, a negyvennyolcas forradalom angliai visszhangjára és az emigránsokra vonatkozó anyagot. Ez az évkönyv lett volna hivatva fórumot adni a fiatal tudósjelöltek magyar vonatkozású tanulmányainak is. Az emigránslét zűrzavaros viszonyai azonban nem kedveztek a higgadt tudományos vállalkozásnak, s az évkönyv csupán egy Magyar Museum című rovat formájában valósult meg az Irodalmi Újságban, ahol többek közt Bartókra, Széchenyire, Kossuthra és Telekire vonatkozó dokumentumok jelentek meg. Iványi hatalmas munkakedvvel elővette a már 1940-ben megkezdett Széchenyi-biográfiáját, melyből öt fejezetet el is készített, hiszen lett volna végre kiadó: a Szabó Zoltán által létrehozott Magyar Könyves Céh felvette kiadói tervei közé. Mire félúton volt a könyvével, a Magyar Könyves Céh megszűnt. Így csak egy igen lerövidített vázlatot tudott megjelentetni angolul (Journal of Central European Affairs, 1960), ám ennek is volt visszhangja, itthon például Kosáry Domokos ismertette a Századokban.

A London County Council a forradalom okozta általános lelkesedésben már 1957 tavaszán elhatározta, hogy emlékplakettet helyez el egy olyan házon, melyben Kossuth huzamosabban tartózkodott. Ezek a kör alakú, kék színű emléktáblák ritka megtiszteltetésnek számítanak. Iványit kérték fel, hogy nyomozza ki Kossuth összes londoni tartózkodási helyének a címét. Ezek közül már csak kettő létezett. A London County Council úgy döntött, hogy a 39 Chepstow Villas falára helyezi az emlékplakettet, ahol Kossuth 1852 júliusától 1853 márciusáig lakott az utca akkori neve alatt (11 Kensington Park Terrace). Az ünnepélyes leleplezésre 1959. június 5-én került sor. Hogy a forradalom így előtérbe helyezte Kossuthot, ez kedvet adott Iványinak, hogy az emigráns Kossuth politikai tevékenységéről tervezzen egy nagyobb munkát.

Iványi-Grünwald Béla ezekben az években, egészségével alig törődve, hihetetlen energiával sokoldalú tevékenységet folytatott. Megírta például az 1945 utáni magyar történetírás történetét (La storiografia ungherese dal 1945 al 1956, il Ponte, 1960), melyből kiderül, hogy a legsötétebb években is figyelemmel kísérte a szakma tevékenységét. Vállalkozott, hogy a forradalom után külföldre került diákoknak előadásokat tart, Oxfordban például 1958-ban Kossuth angliai éveiről beszélt. Leydenben, a hollandiai Mikes Kelemen Körben pedig 1960-ban Széchenyi bűntudatának eredetéről. Ez utóbbi előadását élénk és szerteágazó vita követte, melyben a hatvan felé járó történész végre eleven kapcsolatba került a következő generációval, mely azután nőtt fel, hogy ő már elhagyta Magyarországot. A találkozás mindkét félnek hasznos volt, a nemrégiben külföldre került diákok olyan magyar történész nézeteit ismerhették meg, aki más történeti hagyományt képviselt, mint amit hazai kollégái képviseltek, vagy kényszerültek képviselni. Iványi pedig meggyőződhetett arról, hogy az új generáció bátran rákérdez „elfogadott” tudományos igazságokra is.

Iványi-Grünwald Béla a forradalom terápiája után úgy érezte, ismét alkotóereje teljében van, s ideje a történelem által mellékvágányokra terelt életutat egyenesbe hoznia; az önhibáján kívüli kudarcokat is tartalmazó életművet összegezni. Monográfiát tervezett az intellektuelek szerepéről a modern magyar történelemben 1790-től 1956-ig. Annak a fontos felismerésnek a továbbgondolása, hogy mindig is írók helyettesítették az ellenzéki politikusokat a kelet-európai újabb kori autokratikus társadalmakban, arra a következtetésre juttatta, hogy szerepük e szempont szerinti, újbóli megvizsgálása és pragmatikus elemzése egészen biztosan új fényben világítaná meg a kelet-európai társadalomfejlődést, és mozgatórúgóinak alaposabb megértéséhez vezetne. Ez a távlatos tervezet, melyet a nyomasztó történelmi élmények is formáltak Iványiban, minden bizonnyal látványos eredményt produkált volna a modern magyar történelem számos, sokat vitatott kérdésében. Iványi-Grünwald Bélának megvolt minden eszköze tervének megvalósításához. Hiszen újabb kori történelmünk fölényes ismerete, értő irodalomszeretete, a hazai szakma ideológiai és személyi pörlekedésein kívül álló, hűvös tárgyilagossága, pragmatikus közelítésmódja az összefüggéseket remek képzelő- és megjelenítőerővel előadó képességgel párosult nála.

Ezekből az évekből élénken emlékszem rá. Ismét és rendszeresen a szokásos helyén ült a British Museum kupolás olvasótermében. Előtte könyvhalmok. Hatalmas aktatáskája tömve. Előkerül belőle egy korabeli angol plakát, mely Kempelen Farkas sakkozógépét ábrázolja. Vagy izgatottan mutat egy ritka metszetet, melyet William Blake készített Pozsonyról. Testes alakja, nyugalmat árasztó személyisége, boltozatos koponyája, markáns vonásai közismertté tették az olvasóteremben. Enyhén habozva szólalt meg, de a gondolat fonalát egyenesen vitte végig, míg célba nem ért: „…mert ugyebár itt vagyunk a terepen életünk végéig szóló ösztöndíjjal” – fejezett be egyszer egy hosszabb eszmefuttatást, és komolyan nézett rám, ám átható tekintete inkább szemernyi önsajnálat nélküli iróniát sugárzott; a csínytevésre kész diák kandikált ki szemeiből, semmint az emigránssorsba belefáradt öregedő tudósé. Sokat beszélgettünk lényegtelen trivialitásokról is a könyvtár eléggé áporodott levegőjű kantinjában. Soha nem oktatott, és szívesen meghallgatta a fiatalabb kolléga véleményét is a világ folyásáról.

1965. január 22-én délután egy colchesteri antikváriumban matatott egészen hátul, ahol a beérkezett új anyagot ömlesztve tárolta a tulajdonos. Itt érte a halál. Méltó halála ez egy tudósnak, aki egész életét könyvek között töltötte. Íróasztalán egy majdnem befejezett rádióelőadást talált az özvegye Churchill híres fultoni beszédéről, amelyben 1946 tavaszán a vasfüggöny fogalmát bevezette a nyugati politikai szótárakba.

Mellette egy félig kész recenzió Teleki László új életrajzáról. A hálószobában, éjjeliszekrényén pedig egy nyitott Kosztolányi-kötet.

Iványi-Grünwald Bélát a colchesteri temetőben helyezték örök nyugalomra a római katolikus egyház liturgiája szerint. A Times nekrológban méltatta munkásságát (1965. január 29.). Magyar barátai a Szepsi Csombor Kör első összejövetelén emlékeztek meg róla: Szabó Zoltán és Cs. Szabó László mellett ő lett volna a Szepsi Csombor Kör harmadik tanácsadója.