Dedikációk

Tavaly kikerült dolgozószobámból a délutáni szunyókálásra szolgáló kerevet, és a negyedik fal mentén is mennyezetig érő könyvespolc épült. Immár valóban körülvesznek a könyvek. S mégis, mit látok? A sarokban meg az íróasztal mellett alattomosan újra növekedni kezdenek a polcra föl nem fért kötetek oszlopai. Lehet, hogy osztódással szaporodnak? Olykor beözönlik a házba egy-egy nagyobb rakomány, és ennek megvan az oka. A nyugati magyarság egy teljes nemzedéke öregedik el mostanság, szép könyvtárral rendelkező barátok halnak meg, és utódaik, ha vannak, már nem olvasnak magyarul. A könyveket meg kell menteni, különben szemétre jutnak. De az ilyen alkalmakkor történő természetes állománygyarapítás közötti időkben is egyre gyűlnek a kötetek, pedig a bolti vásárlást próbálom a minimumra csökkenteni.

A minap az egyik polcról Szíj Rezső bácsi füzetkéje került a kezembe, az ő könyvgyűjteményében lévő, neki dedikált művek lajstroma. A szerzői ajánlás érdekes műfaj, a dedikáció sokat elárulhat a megajándékozott és az ajándékozó személyes viszonyáról, a bejegyzés pillanatának körülményeiről. Mivel azon a délutánon úgy határoztam, hogy az embernek kikapcsolódásképpen időnként haszontalanságokkal is foglalkoznia kell, nézegetni kezdtem könyveim dedikációit. Legtöbbjük közhelyszerű. A magyar írók legsűrűbben használt dedikációs fordulata a „szeretettel”. Akár szívből gondolják, akár formaságként biggyesztik nevük elé a szócskát. S van kurtaságában szinte rideg bejegyzés is. Déry Tiborral egy ízben kellemesen elbeszélgettünk müncheni, német nyelvű irodalmi estje után, majd kértem, írjon be valamit Londonban megjelent novelláskötete, a Vidám temetés belső címoldalára. Odafirkantotta a nevét. Mintha autogramgyűjtőnek tett volna szívességet.

Könyvtáram figyelemre érdemes dedikációi közül jó néhány nem nekem szól, hiszen sokfelől gyűltek hozzám a kötetek. Angol antikváriumból származik egy szép, félbőr kötéses könyv, Arany László összes költeményeinek 1899-es kiadása. A bejegyzés: László Fülöpnek emlékül e könyv szerzőjére. 900 – V – 11. Az antikvárius bizonyára egy londoni magyar segítségével fejtette meg a rejtélyt, és ceruzával írta az első oldalra: „Hungarian. From the collection of Phillip de Laszló, Hungarian artist.”

Az 1930-as évek óta Amerikában és Európában élt nagyanyám néhány magyar könyve sokáig egy római pincében lapult. Valamiféle kisgyerek színes ceruzával firkálta össze a lapokat, a kötések enyhén megpenészedtek. Végül csomagban juttattak el hozzám egy-két kötetet. Az irkafirka ellenére, a sárguló lapon is olvasható a Sárarany 1921-es kiadásának megtisztelő ajánlása: Vészi Margita, a magyar kultúra nagykövete vegye kezébe e könyvet. Köszöni Móricz. Ami azért is érdekes, mert nagyanyámat csak Ady Endre nevezte így Margita élni akar című versciklusában, egyébként Margit volt a neve. Vészi Margit, úgy látszik, a feledékeny könyvkölcsönkérők eléggé el nem ítélhető kategóriájába tartozott, mert a Rómából érkező csomagban volt Karinthy Frigyes kötete, az Így láttok ti, Miklós Andornak dedikálva.

Amikor megvásároltam az örökbe fogadott és magyarul nem beszélő newcastle-i unokától az akkor már régen halott Biró Lajos padlásra felszórt, értékes levelezését (amely immár a Petőfi Múzeumban van), könyveket is vettem. Dutka Ákos A Holnap városa című kötete két példányban volt meg. Az egyikben ez áll: Biró Lajosné őnagyságának és Biró Lajos emlékének el nem múló hálával, annak a Biró Lajosnak a szellemében, aki ötven év előtt Ady Endre asztalához ültetett s azóta egy küzdelmes hosszú élet minden fordulóján velem virasztott (!) és segített, mély tisztelettel Mária Remete 56. febr. 10. Dutka Ákos.

A duplikátumnak az lehet a története, hogy ez a könyv is Birónéhoz érkezett, továbbításra, de az Olaszországban élő címzettet nem keresték meg. A dedikáció így szól: Balla Ignácnak régi jó költő pajtásomnak aki oly sok szeretettel dajkált az Új Időkben ifjuságunk idején, emlékező hálás szeretettel M. Remete 955. okt. 14. Dutka Ákos.

Hegedűs Loránt Ady és Tisza című 1940-es könyvének elküldése ürügyén Hatvany Lajos levelet írt az első lapra: Kedves Lajosék! Küldöm nektek ezt a legújabb Nyugat-kiadványt. Attól tartok, hogy már csak ti meg mi szürcsöljük annak szépségeit. Wieh gebracht! Vagyunk. És ti? Vigaszunk: a jó lakás, jó konyha, melyet abban a tudatban élvezünk, hogy: tán utószor. Elolvasnátok Urak országa czímű készülőmnek néhány legépelt fejezetét? Ölelünk Lacziék

A New-Statesman legújabb számában van egy névtelen cikkem Franchet D’Espereyről.

Életem első dedikációját az 1943-as könyvnapon kaptam, Kodály Zoltántól. A Háry füzetkéjét vettük meg, és a Mester elé járultam, aki azonban csak úgy volt hajlandó a címlapra írni: ez Sárközi Mátyás Háry Jánosa, Kodály Zoltán, hogy előbb hatéves cinegehangomon el kellett énekelnem egy magyar népdalt. A füzet itt van Londonban, de lappang valamelyik polcon. A Karenina Anna vaskos kötetét szerzője szerint, a té-betűnél annál könnyebb megtalálni. No, nem Tolsztoj, hanem a fordító dedikálta: Matyinak, 14. születésnapjára, szeretettel Laci bácsi. Annak idején kicsit bántott, hogy nem „Németh Laci bácsi” olvasható a lapon, elvégre kaphattam volna könyvet más Lászlótól is.

A hosszan dedikálók közé tartozott Szentkuthy Miklós és Fodor András. Íme a Frivolitások és hitvallások kedves ajánlása, mely mintegy hat héttel az író halála előtt kelt: Sárközi Matyinak szeretettel, örömmel, öleléssel az küldi ezt a röpiratot, aki drága Anyáddal, drága Apáddal éveken át a legharmónikusabb, legboldogabb barátságban élt! Velük és Veled. 1988 VI. 2. Szentkuthy Miklós.

Fodor András pedig megtisztelt az Ezer este Fülep Lajossal két hatalmas kötetével: Sárközi Matyinak, szép-keserves közös időnkre emlékezve, feledhetetlen arcokat idézve, s az itthon – nélküle – megéltekről háztáji histórikusként netán okulással is szolgálva, igaz szeretettel küldöm ezt a könyvritkaságot: (sok szívességét ezáltal is köszönve) (987. január) Fodor Bandi

A tartalmas rövid dedikációk közül szép Cs. Szabó Lászlótól kettő. A Hűlő árnyékban kötet elé írta: Ilinek és Matyinak ragaszkodó nagy szeretettel ajánlom ezeket az önéletrajzi írásokat, hogy meggyőzzem őket: akármilyen kegyetlen néha a sors, mégis érdemes nagyon sokáig élni, – de együtt. Cs. London 1983 márc. 20.

Az Alkalom már Budapesten jelent meg, a Gondolatnál, egy évvel később: Kint és bent… Sárközi Mátyásnak immár negyedszázados barátsággal Cs., aki „itt él ott és ott él itt”. London 1982 okt. 11. Az idézőjelbe tett megjegyzés tőlem származik, Cs. Szabóról írtam a párizsi Irodalmi Újságba a hetvenötödik születésnapját ünnepelve.

És Csé nagy ellenlábasa, Határ Győző (Intra Muros, Aurora, London 1979):

Ilonának – Matyinak tokaráncos szeretettel s abból kikophatatlanul jegyzi Győző bácsi London 1979 március 27.

Az örök meg-nem-értettségen panaszkodó író a színdarabjait is igyekszik ál-lebecsülni a Sírónevető ajánlásában:

S. Matyinak és Ilonkának igaz barátsággal jegyzi és ajánlja ócska dirib-darabjait Határ Győző

Századunk második felében, amikor jónéhány-száz dedikált könyvem bizonyára valamelyik hazai közgyűjteménybe kerül, egyik-másik bejegyzésen törhetik a fejüket a filológusok. Miért írta ezt Szabó Magda 1999 júniusában Az ajtó című könyvébe? Matyi! Ez ajtó! Nem zserbó! Szeretettel a Szabó. Ki más tudná kettőnkön kívül, hogy Szabó Magda mintegy negyven esztendeje Londonban járt, és anyám küldött vele egy kis zserbó aprósüteményt?

Sárközi Mátyás