Gömöri György

Történet 1552-ből

Merész rohammal bevette Lippa várát,
a pápa kinevezte bíborossá,
ládái színültig teltek arannyal,
nagy úr volt György barát, de végül
elpártolt tőle a tündér szerencse.
Castaldo beküldte hozzá sima beszédű,
orgyilkos olaszait: hatvanöt szúrt sebet
számoltak meg később a testén.
Alvincon történt, karácsony előtt.
György jobb fülét levágták, váltott lovakkal
vitték Bécsbe. A császár éppen esti
ájtatosság közben vette kézhez
ezt a különös küldeményt (ismertetőjelet),
amiről – o tempora! o mores! – az utódok
egy szilvalekvárral töltött, ízes
magyar tésztafélét neveztek el.

 

 

Mezőkeresztes, avagy a józanság dicsérete

Mezőkeresztesnél több keresztény veszett el,
mint előtte számos más csatában. Kezdetben
nem volt hiány sem bátorságban, sem erőben:
„oroszlánként rontottak a pogányra
a császáriak” – írta a krónikás. Azonban
még nem dőlt el a harc, mikor a német
és spanyol zsoldosok már fosztogatni kezdték
az elhagyott török sátrakat. S így egyetlen
pasán múlt az egész: odavágtatott
a reszkető szultánhoz, és fenn-
hangon kérte, álljon élére a seregnek.
Igen, ez öntött lelket a már csüggedésbe
hajló törökbe, ez vitte őket
újabb rohamra, s a már borittas
fosztogatók közül igen sok csúfos véget ért.
Ez lett Mezőkeresztes. A részeg mohóságért,
a könnyűzsákmány-vágyért hányan megfizettek!
(S megfizetett a háromlábú ország.)
Utána egy teljes évszázadba került, míg
végre sikerült megtörni a (már sokkal korábban
meggyöngült) lófarkas zsarnok uralmát.