Szepesi Attila

Maszkabáli dal

Deim Pali hetvenkedik,
árnyakkal tündérkedik,
papírján is szedte-vette-
teremtette fia-lánya:
ez a kerge maszkanép
(rejtelmesen némiképp,
hiszen rajta ezer álca,
nem tudni, ki kicsoda:
bolond – várja kaloda,
középkori vándordiák,
akit hív a kerek világ
– hiányos bár, hisz még rajta
Ámerika puszta űr:
nincsen felfedezve inka,
s aki csönddé lélekül:
ama többi déli nép,
azték, tolték, csicsimék –
meg az egyéb rézveres
regénybeli tollasok,
bölényleső ordasok;
vagy ha tévedek s talán
nem nyilazó indián,
hanem bősz boszorka, mágus,
macskajancsi? macskajános?
kukázó vagy virilista,
szende szűz, tán bakasári,
óbégató kósza kódus,
csillaglátó asztrológus,
aki tudja, hova-merre
írjon kvadrátot, trigont,
hogy ráleljen Jupiterre
meg a gigász Szaturnuszra,
aki mindünk atyja volt) –
Sosem tudom kitalálni:
áll csak kábán, jön-e, megy-e,
vagy csak tűnődik magában
eme világvégi órán,
kit a kép megörökít –
rejti szélfújt köpönyege
éji tűzfal oldalában;
árny-ütötte balga bölcs-e
(kinek múlik gyomra-görcse,
hogyha lát egy égre-tért
fátyolszárnyu bőregért
– vagy ha így jobb: égnek-eredt
visongató bőregeret,
kinek titkos emlős-rangja
nem a röpte – ultrahangja);
tán bölcs balek, ismerős
görbe fákkal egyidős,
ki egy hosszú folyosón
sorsa-vesztőn álldigál,
aztán félszeg eloson –
Nincs itt semmi maszkabál,
ám valami mégis van itt,
csak a nevét nem tudom:
missa brevis – kurta mise,
legenda vagy csalimese?
Fejtse meg, aki tudója,
mi a festő és a festék,
mi a mái piktura,
– tónus, lazur, faktura –,
s amit illik észrevenni,
ama Minősített Semmi;
szóval aki bölcs-borus
piktura-historikus –
mondata bár nem fut versül,
de ha tézisre talál,
folyékonyan hadovál
posztmodernként – immanensül.