Lászlóffy Aladár

Mutánsok, hősök, csenevészek

El nem vett országokban élnek
legtöbbször a lelkiszegények.
A meg nem szenvedett igazság
lehet csak fel nem ismert vakság.

El nem vetett virágok nyílnak,
ez kedvez végül a tamilnak.
A tatár Muhi óta várva
most érhet be Európába.

A legutolsó lejtő alján
kigombolkozott már a talján
és arra gondolt: nem kell várni,
hátha benne jön Garibáldi.

Gyűjtik a világszabadságot,
s te megint csak a szádat tátod.
A jól-megszolgáltság jutalma
egypár felcikkelt országalma.

A magyar vasasokra gondol
(„Takarodj ki az udvarodból!”…),
akik után bejöttek mások.
(Hogy nem változnak a szokások!)

Svájci fináncok, szankülottok.
Egy-egy Petőfit ti is hoztok,
német zsoldosok térdig vérben.
Kiben utazik s kiben ér be?

Új március ballag be sorra
Bagdadba, Pécsre, Labradorba,
Schwarzeneggernek s csenevésznek.
Újabb mohácsivészre késznek.

 

Márciusi bagatell

Egy tinglitangli kis dalocska,
kis márciusi bagatell.
A dallam használt, ríme ócska,
csak nem nagyon felejtik el.
A salak vagyok, aki benned
a leépülést elfedi?
A farkas vagyok, aki bennebb
a nyulad ingerelheti?
Csak harangszó, de este, reggel,
és mámorodba is bekong,
hogy ne tagadhass, ne feledd el,
veszélyt hoz? akkor is kimondd!
A csámcsogás vagyok, a disznó
élvezetét vetem eléd?
Csak dobpergés vagyok, a diszkó
zűrzavarából: „lét a tét…”,
A csömör vagyok, s meg kell enned,
hogy azért se hagyj itt neki.
…Ki mondta, hogy tovább kell menned?
Nem épp a helyed kell neki?
A nomád vagyok, aki benned
a kertészt felébresztheti.
Családfát ültetek fejedbe,
hogy holtan se hagyd magad el.
A bumeráng leszek helyedben,
hogy végig megtartson a hely.
Halott leszek, de stadionban,
mikor már pap se kell neki,
s hirtelen csodát tesz a honban:
végül a sulykot elveti.
Gyökér, ami egy kicsit lennebb
a földönfutást szereti?
Minden után jöhetne most a
még őrzött végső hópehely?
Ó, tinglitangli kis dalocska,
te márciusi bagatell…

 

Változat

Yorick nem hagyott mást, csak koponyát,
s valaki koponyája a világ,
nagy űr, ahol a nagyúrnak szíve bújt
s rejtezni annyi titka megtanult.

Hagyd meg, Uram, egy ujjlenyomatod,
melynek völgyeiben ellakhatok –
és hihessem, hogy az a táj hazám.
Nem jár nekem ennél több igazán.