Deák Mór

Most jó

most jó
mert most meztelen az Isten
itt van bennem
a zsigereimben
s bár magányos
most van végre párja
a feleségem alakjába zárva
aki magában hordja a mindenséget
s azt mondja
teremts meg
mert szeretlek téged
ujjad hegyét érintsd az ujjam hegyéhez
a szádat szorítsd a számra
amíg élek
lehelj belém lelket
ne törődj a sárral
amit az ember tesz
Istenre mind rávall
s akkor a legszebb embernek lenni
amikor valamivé alakul a semmi
amikor teremtesz és mosolyog az Isten
és otthon érzi magát
Tebenned és bennem

Húsz

Istennek jókedve volt,
amikor nekem hagyta,
hogy én legyek a Deák Dóra apja.
Húsz éve tart.
Együtt,
a Nap jegyében.
Nekem pokol.
Neki földi éden.

Ahogy nevet!
Ahogy a haját festi!
Szerelem ez,
és szebb is, mint a testi,
pokol? Ő jön,
s oly könnyen elhessenti,
hogy hatalma báján
a lenti és a fenti

egésszé ötvöződik.
És ez húsz éve így van.
És benne vagy már mindegyik csodámban,
járhat tőlem a hold,
járhat a nap is párban,
Te vagy a legeslegszebb,
akit valaha láttam,

szülessen hát új anya,
szülessen új asszony a lányban,
Benned én
mindenkit megtaláltam,
Benned én
mindenkit megidéztem,
így vagy Te sok
és nem egy vagyok én sem.