Kortárs

 

…az időszaki sajtó legyen óramutató a nemzet életében; legyen a jelennek izzadó munkása, mely a jövendőt előkészíti, legyen élesztő fuvalma a rejtekben csillámló szellemszikrának; legyen őre a jogszerűségnek, reményhorga a szenvedőnek, a bűnnek ostora, a szerény érdem koszorúzója; legyen zászló, mely körül szellemi tábort üssenek, kiket egyenlő elvek vezetnek, kiknek szívökben egyenlő érzelem ég.

(Kossuth Lajost idézi Kósa Csaba)

 

 

Tartalom

 

TORNAI JÓZSEF: „A mindenséggel mérd magad!” (esszé)

VERESS MIKLÓS: Néma párbeszéd; Embernyomok; Levéltörmelék a’ Kaposból (versek)

BÁLINT PÉTER: Kisöpörtem a padlást – Egy kretén vallomásai (elbeszélés)

VITÉZ GYÖRGY: Pukkaszthatod a polgárt; Rendhagyó; Menj ország (versek)

SZÖLLŐSI ZOLTÁN: Maradtam úrfi; Kilencedik (versek)

NÉMETI RUDOLF: Kertszéli fa; Születésnapomra (versek)

VÖRÖS ISTVÁN: A betörő és a bútorok (egyfelvonásos)

SZAKÁCS ESZTER: Théra VI.; Théra VII.; Théra VIII. (versek)

DEÁK MÓR: Most jó; Húsz (versek)

VESZELKA ATTILA: Kőbárány; Semmi vagyok (versek)

KÓSA CSABA: Kossuth újságot ír

PRÁGAI TAMÁS: Népi, népies és késő modern Illyés Gyula poétikájában

N. PÁL JÓZSEF: Nyomot hagyott bennünk (Gion Nándor: Aranyat talált)

SZIGETHY GÁBOR: 1956 – Rugalmas elszakadás

ALBERT GÁBOR: Brüsszeliana – 2003

LÁSZLÓFFY ALADÁR: Fadrusz Mátyás

SÁRKÖZY PÉTER: József Attila verseinek új olasz kiadása

TARJÁN TAMÁS: „Komolytalan az egész. És mégis komoly” – A teremtmények arca (A huszadik század legszebb magyar versei)

HORVÁTH GYÖRGYI: Mindig felfeslik valahol (Vörös István: A kéz öt ujja)

VILCSEK BÉLA: Posztstrukturalizmus és hermeneutika (Thomka Beáta: Beszél egy hang)

KEMSEI ISTVÁN: Szakács Eszter / Álombeszéd

STURM LÁSZLÓ: Csiki László / Remény

GÖMÖRI GYÖRGY: Szegi Pál / Játék és lelkiismeret

CZIGÁNY GYÖRGY: Tuttifrutti Ottlik asztaláról