Bakos István

Sorskérdéseink: magyar szemmel – Ausztráliából

Csapó Endre: Ilyen a világ…

A magyar újságírás hagyományait a rendszerváltás előtti évtizedekben itthon szinte csak a Magyar Nemzet néhány rovata és szerzője, valamint a nyugati magyar emigráció őrizte meg akkor, amikor a Kárpát-medence idegen önkény alatt élő magyarságát fél évszázadra elzárták tőle. Nyugat-Európa lapjai (mint az Új Látóhatár, a Nemzetőr, az Irodalmi Újság, a Bécsi Napló) vagy az Egyesült Államokban kiadott jeles magyar könyvek – kemény büntetések terhes árnyékával – át-átszivárogtak a Vasfüggönyön, olykor még a magamfajta egyetemistákig is eljutottak. A déli féltekén élő nemzettársainkról azonban alig hallottunk valamit. Pedig felbecsülhetetlen értéket örökölhetnének nemzetünk fiai Dél-Amerika, Ausztrália és Dél-Afrika magyarságától is. E lappangó magyar örökség földerítéséhez járul hozzá a vajdasági Logos Kiadónál 2002 őszén, Ilyen a világ… címmel, ezer példányban megjelent könyv, amelynek szerzője Csapó Endre, aki immár negyedszázada az Ausztráliai Magyar Élet című hetilap főszerkesztője.

A szerző több kötetesre szánt sorozatának első könyve az Ausztráliai Magyarság című havilapban (1961 júniusától 1977 végéig), valamint a Magyar Életben (1978-tól 1983 közepéig) megjelent munkáiból, főként vezércikkeiből közöl alapos, 185 írást tartalmazó válogatást. Aki megélte ezt a kort idehaza, s kézbe veszi ezt a 320 oldalas, nagy alakú könyvet, csak irigyelni tudja a hatvanezer főnyi ausztráliai magyarságot, hogy ilyen kitűnő tájékoztatást kaptak a nagyvilág, benne az óhaza és az emigráció életéről, eseményeiről, törekvéseiről. Csapó már Az olvasó ember című első cikkében kiemeli: „Valami egészen biztosan hazakerül: az emigráció szellemi hagyatéka, mert erre még szükség lehet.” Valóban, a magyar emigráció történelmi tapasztalatainak föltárása és földolgozása nélkül sokkal göröngyösebb utat kellene bejárnia a jövő nemzedékeknek. „Ezek az írások… ma már a politikai történelem kutatói, továbbá a külügyi szolgálatban állók részére adnak értékes anyagot és eligazítást” – írja Dr. Varga László előszavában. Én a kommunikáció, illetve a média szakos egyetemi hallgatóknak vagy az e területen dolgozóknak is szívesen odaadnám ezt a könyvet – okulásul. Találunk benne hosszabb tanulmányokat, politikai elemzéseket, könyvismertetéseket és esszéket csakúgy, mint rövidebb tárcákat, karcolatokat, beszámolókat, kritikákat. Témagazdagsága mellett alapossága is mintaszerű. A cikkekből tényfeltáró buzgalom, bölcs előrelátás, elemző- és íráskészség, jó értelemben vett nemzeti elfogultság s egyfajta „jóstehetség” is kiviláglik.

A világpolitika korabeli nagy konfliktusairól: a kubai válságról, a vietnami, a kambodzsai, az afganisztáni és az afrikai háborúkról, a szovjet–amerikai viszonyról, a harmadik világ nyomoráról, illetve az európai helyzet alakulásáról egyaránt olvashatunk. De találunk az iráni és iraki rezsimváltást követő „olaj-világháború” kapcsán a Közel-Kelet mai állapotáról, hátteréről is elemző írásokat csakúgy, mint az amerikai elnökválasztásokról és a brit gyarmatbirodalom keserves afrikai fölszámolásáról.

Eléggé alkalomszerűek (választások, nemzetközi szerepvállalás, bevándorlás, kormányváltás) az Ausztráliáról szóló írások, annál több figyelmet szentel az ott élő magyaroknak, illetve a magyar emigráció olyan reprezentáns alakjainak, mint Mindszenty József, Padányi Viktor, Tollas Tibor vagy a nemzetközi jogászprofesszor dr. Varsányi Gyula. Sok írásában elemzi a közép-európai állapotokat és köztük – némi nemzeti elfogultsággal – főként a magyarok meg – a korabeli gda¬ski felkelés kapcsán – a lengyelek helyzetét. Rendszeresen visszatér Trianon igazságtalanságára, az elcsatolt területeken élők elnyomására, az 1848-as szabadságharc és az 1956-os magyar forradalom világtörténelmi jelentőségére.

A Kádár-korszak Magyarországát és annak a távoli földrészen megforduló képviselőit legalább olyan ítélkező indulattal mutatja be írásaiban, mint a Szovjetunió vagy az USA politikai vezetőit, akik véleménye szerint világuralmi törekvéseikben összejátszanak.

Különösen tetszettek a cikkek elejére tett találó kiemelések, amelyek szinte mágnesként vonzzák az olvasó figyelmét. Íme néhány aforizmának is beillő vezérmondata („headline”-ja), különböző témakörökben.

Magyar emigráció – magyar helytállás – múltunk és jövőnk:

„A forradalom a lélek dolga, a szabadságharc történelmi esemény. Aki magyar felszabadulást vár, egyúttal forradalmár is.” (Forradalom vagy szabadságharc, 1968)

„1956-ban néhány hónapra úgy látszott, megtört a jég. Azóta rájöttünk, hogy a magyar nép csupán egy kelet-nyugati vita áldozata lett…” (Új világrend felé, 1974)

„Az emigráns ember szabad ember, és a szabadság kötelez.” (Mindszenty nem szabad, 1971)

„Tétlenség olyan időben, amikor szívós, konok ellenség fáradhatatlanul pusztítja magyarságunknak és hitünknek tartóoszlopait, csak megalkuvásra és pusztulásra vezet.” (Ma egy éve – Mindszenty József halálának évfordulóján, 1976)

Hazánk, Európa – szomszédságunk és partnereink:

„A szentistváni állameszme nem idejétmúlt kacat, hanem egyedüli megoldás Közép-Európa mozaik-nemzetei részére.” (Az európai jövő magyar alapjai, 1973)

„Háborút is, forradalmat, új világrendet is csak az tud csinálni, akinek pénze van hozzá.” (Európa sírbatétele, 1975)

„A szlovákok sovinizmusa sokkal türelmetlenebb a magyarok iránt, mint a cseheké, és egészen biztos, hogy az alkotmányjogi változás az ott élő magyarok részére csak újabb sérelem és beolvasztási kísérlet elindítója lesz.” (Közép-Európa mozgásban, 1969)

„A nacionalizmus a Balkánon, annak új kommunista változatában is elsősorban nacionalista.” (Balkánstratégia Európa ellen, 1978)

„A lengyel helyzet a nyugati hatalmak részére nem politikai, hanem gazdasági kérdés… Csak a lengyel szabadság reményei haltak meg a nyugati bankok és a keleti tankok szolidaritásában.” (Nincs többé szolidaritás, 1982)

„Európának talán már csak az a fele akarna európai lenni, amelyik nem lehet az.” (Forr a világ bús tengere, 1982)

Nem attól kell félni, hogy az állam beavatkozik az üzleti életbe, hanem attól, hogy az állam nemzetközi nagyvállalatok végrehajtó szerve lesz. Az a világ, ami most kialakul, nemcsak hogy nem európai, nemcsak hogy nem Európából fakadó, hanem egyenesen Európa-ellenes.” (Év eleji látóhatár, 1983)

Kapitalizmus és kommunizmus, hatalom, olaj, tőke és háború:

„A kereszténység nemzetközi filozófiáját kiszorította a nemzetköziség keresztényellenes filozófiája.” (Újévi gondolatok, 1972)

„A kommunizmus negatív erkölcs, ellenigazság, a tagadás szelleme.” (Felszabadulás ünnepe, 1970)

„Két világháború hadszínterének Európája és Kelet-Ázsiája amerikai tőkeérdekeltségek gazdálkodási területévé vált. Ez a világrend amerikai világrend, akárhogy dicsőítik a szovjet erejét az amerikai újságok.” (Új gazdasági világrend, 1977)

„A szovjet–amerikai politikai monopóliumban csak két választás volt: a szovjet szolgaság vagy az amerikai gyámság.” (Európai hadszíntér, 1980)

„Anglia, jó demokrataként, mindent felosztott. Amerika és Oroszország, jó demokrataként, mindent felmarkolt.” (Az oroszlán még harap, 1982)

„A tőkésített állam és az államosított tőke nem feltétlenül ellenségek.” (A demokrácia dilemmája, 1978)

„Amerikában nem jöhet szóba a nagyvállalatok államosítása, mert ennek ellenkezője, az állam nagytőkésítése már az első világháború óta befejezett folyamat.” (Olajkartell és világháború, 1979)

„Európa megtanulhatta, hogy világhatalmi szerepe megszűnt. Az élet alapja az olaj lett, Európa ebből csak akkor kap, ha engedelmeskedik.” (Kié lesz a Közel-Kelet?, 1979)

„Az arab népek egységére azért van szükség, hogy távol tartsák a nagyhatalmi befolyást az arab területektől.” (Irak, 1980)

„A népek integrációjára van szükség, nem az államok integrációjára.” (Border is Fate, 1982)

A szerző az Ausztráliai Magyar Élet 1978. február 2-i lapszámában közölt Bemutatkozásában így vallott: „…a tizenötmilliós magyarságnak csak az a kis része élvezi a sajtószabadságot, amely ma külföldön, az úgynevezett nyugati államokban él. A feladat nemcsak annyi, hogy a sajtószabadsággal élve megmondjuk az igazat, ezenkívül többféle felelősség terheli az emigrációs újságírót… Az igazság mellett a valóságot is meg kell írni… például azt, hogy a Trianon problémakörében elmondott igazságainkat… senki meg nem hallgatja, mert a valóság az, hogy a nagypolitika érdekei nem esnek egybe a magyar érdekekkel… Tükre, számontartója akarunk lenni itteni életünknek… Hűség is kötelez bennünket… megőrizni szellemi kincsünknek elfelhőzött értékeit arra az időre, amikor egy friss történelmi szellő a [hazai] műfelhőket szétfújja… [A magyar emigráció] emberöltőnyi tapasztalattal idomult magyar nemzeti ellenállássá az egypártos világgal szemben, és hangadó vezetőiben, számottevő újságjaiban, írói-költői termékeiben… a magyar múlt emelkedett színvonalán tud szellemi szintet tartani… minden idők legnagyobb magyar emigrációjának megfelelő karaktert adni… ablakot nyitni e széles magyar világ felé úgy, hogy Ausztrália magyar olvasói is részesüljenek szellemi termékeiben… Érdekel minket az otthoni valóság, de nem annak pártzsargonba idomított égi mása. Mindaz, amit a magyar nép géniusza művészi és műszaki vonalon teremt, számíthat a mi érdeklődésünkre is. (…) ami a megengedett kereteken belül ma odahaza magyarságszolgálat, számíthat a mi lelkesedésünkre. De mindaddig, amíg Magyarországon nem engednek meg egy szabad ellenzéket, amely számon kérheti a kormányzat mulasztásait is, a mi kötelességünkké avatja, hogy szószólói legyünk a magyar sérelmeknek…”

A könyvet végigolvasva megállapíthatjuk, hogy Csapó Endre hű maradt önmagához, vállalt küldetéséhez nemcsak cikkeiben, életében is. Nélküle és lapja nélkül nem lenne olyan minőségű az ausztráliai magyar diaszpóra, mint amilyennek alkalmunk volt megismerni és – a Bethlen Gábor Alapítvány kitüntetései révén – valamelyest méltányolni is. Igen, mást, többet érdemelnének a magyar diaszpóra olyan robotosai, mint Csapó Endre, Kardos Béla meg a többi közösségi ember. De az a világszervezet, a Magyarok Világszövetsége, amelyben őket és munkájukat először megismertem, s amely hivatva lenne a külhoni magyarok képviseletére, sajnos, ma méltatlan körülmények közepette, vezérkedők hálójában vergődik. Nem tud a szövetség építőivel foglalkozni, mert folyton hadakozik. Belháborúzik, ahelyett, hogy az értékmentés és -teremtés jegyében a magyar–magyar kapcsolatokat erősítené. Harcol az ország
Európai Unióhoz való csatlakozása ellen, ahelyett, hogy Nyugat-Európa több mint 300 ezer főnyi magyar nemzetiségű EU-állampolgárát igyekezne eredményesebb EU- tagságunk érdekében segítségül megnyerni. Kiközösíti a legjobb erőket, ahelyett, hogy méltányolná és vonzaná őket.

Csapó Endre – az ausztráliai Szent Korona Társaság és a Trianon Társaság egyik alapítója és vezetője – az ötödik kontinensen népszerű. Olyan őszinte, mértéktartó, humánus gondolkodású közéleti ember, aki Tollas Tiborral együtt vallja:

Én a magyarságom soha nem tagadtam,
De soha nem is kérkedtem vele,
Nem pávatoll: egy mártír pillanatban
Csak a bőrömmel együtt jönne le.

Csapó Endre hetente közölt vezércikkei ma már nemcsak Ausztráliában hatnak frissítő erővel, hanem a HUNSOR svéd–magyar internetes honlapon világszerte olvashatók. Engem minden héten csodálattal tölt el az a szellemi készültség, sokoldalú tájékozottság és lelkierő, amely írásaiból sugárzik. Ilyen a világ… című könyvét minden magyar gondolkodó figyelmébe ajánlom, s gyarapodó olvasótáborával együtt várom következő – a hazai rendszerváltással is foglalkozó – gyűjteményes kötete ez évi megjelenését. (LOGOS, 2002)