Csokits János

Hazatérés

Világodból egyszer, ha idegenbe tűnsz,
idegen maradsz, ameddig élsz,
időben vissza nincsen út.

Ha végül ráncosan apáid porába lépsz,
az orvul szerzett ország torz hatalmai
jövőd elé köpnek néhány hazug szót –

de te csak hallgass. Szégyened minden perc:
nyúzott nép fia, ép bőrrel megúsztad.
Adj hálát, hogy közel van a vég.

Némafilm

Romváros kőtömbjei közt
penészes falak porában járva
próbálom megérteni: hol vagyok,
mit keresek?
Dohos csönd.
Az álom filmje most se válaszol.

Haiku

Sötét pocsolyán
jég alá csúszik a hold –
hol leszel holnap?

Labradorit-varázs

Gödrömből fölnézve
egy hasadt ásvány lemezein át
látom a múlt pókhálós vonalait.

Régen megkövült sors
repedése nyílás
az elvesztett évek felé:

fenn az augusztusi ég,
felhők aranyló rongyaival,
benn a hallgatás.

Se hang, se szó –
szebb így a csönd,
a kristály tükrében kéklő némaság.

Kiruccanás

Tenger üvegén az ég
pávakék fényei rikoltoznak,
izzik a föld, a rozsdás sziklafal,
párát izzadva áll a levegő,
estére megint zivatar lesz…

Fülledt félhomály, valahonnan
lila gomolyag emelkedik
a láthatár fölé, por kavarog
a parton, villamos szél hegedül
idegeimen, villámok messziről…

Viharos éjjel, ébredés –
eltűnt a déli ég,
falanszter-korszak vesz körül,
megszokott és mégis idegen
világ, ahol nincsen számomra hely.

Variáns

Egyedül idebenn
vagyok otthon. Kívül
már minden idegen.

Elnémulás

Ívfény feszül a kinn és benn között,
az égi láng szavakba öltözött,
lelkemben szótlanul szorong a lét,
magába zárva éli végzetét.

Dal

Földbe gyökerezett lábbal
ég felé ível a pálma,
emberek közül, ha hagynák,
az Édenbe visszaszállna.