Pintér Lajos

Sch. M. Mester köszöntése

Schéner Mihály:
évei száma nyolcvan.
Az ember szíve döbben,
az ember szíve dobban,
pezsgőspohár koccan.
Pintér Lajos:
évei száma ötven.
Az ember szíve döbben,
az ember szíve romban,
pezsgőspohár robban.

Mihály, tagadjuk le,
hogy mennyi,
Te nyolcéves, én
ötéves,
két gyerek, milyen édes.
Annyinak látsszunk!
És játsszunk,
játsszunk,
játsszunk!

Illyés/Szabó Lőrinc-medalion

A színész, Nagy Attila mesélte. Mikor
Kecskemétre került, a nyolcvanas évek
elején talán, meglátogatott. Virágot
hozott, régi úr. Megismerte a Bibó-képet
polcomon. Írók, költők, örömmel vettem
ki szavából, hogy az Ő örök barátai,
írók, költők. Faggatni nem akartam, előre
elhatároztam, hogy nem kérdezem, kérdezgetem,
de a Bibó-kép láttán nyelve megeredt.
Történeteivel máris Miskolcon jártunk,
máris 1956-ban, máris a váci börtönben,
máris üresen csörrent az éhségsztrájkoló
rabok kanala. ’56 október 23-án Miskolcon
volt, talán épp e napon, úgy emlékszem, nem
ott volt, ott élt, ott játszott pályakezdő,
de divatos, felkapott színészként, ó Romeo.
E napon, úgy emlékszem, épp e nevezetes napon
Illyés és Szabó Lőrinc Miskolcon járt
irodalmi esten, Illyés vezette be Szabó Lő-
rincet, vagy fordítva, látod, már nem
emlékezem. De az est vagy késő délutáni
találkozás után, ahol a költőkön kívül a
színész Nagy Attila is szerepelt, kiül-
tek még egy kávéház teraszára. Ha volt
akkor Miskolcon kávéház, lehet, csak
presszócska terasza. Mindenesetre a terasz
előtt váratlanul feltűnt a vonuló tömeg.
Meg is fordíthatod mondatod: vonult
a tüntető tömeg. S “ruszki – mars ki”,
hallatszott jelszavuk. Látod, évtizedek
óta írunk verset, de ilyen jó rímet
nem tudtunk kitalálni – mondotta tréfálón Illyés
Szabó Lőrincnek, vagy inkább fordítva,
Szabó Lőrinc Illyésnek. Így őrizte
a színész emlékezete, valahogy őrizgette
az én romló emlékezetem is. S mért
mondom el mindezt itt dadogva, már nem is
tudom, ki is tudhatja, miért dédelget
egy-egy emléket az emlékezet.