S. Benedek András

Vizek honfoglalása

A város peremén, ahol éltünk, kiket
kivetett magából a kor szép új világa,
most megroggyant sínek, átfordult csillék közt
feltör a szenny, a vérüszkös iszapláva.

Kátrányzabáló, pestises patkányok
ördögpofáján dermedt halálöröm,
nadály mar a korcs kutyák inába, és
rozsdaszín békák görögnek át a küszöbön.

A temetőkertekből kikelnek a holtak.
Korhadt koporsóikban eveznek vélt öböl,
vágyott rév, az eltúrt kunhalmok felé,
hol holt habokon szánt nyolc szellemökör.

Szarvukon ott fénylik a fekete félhold,
szájuk izzik, parázsló kénkövet fújtat.
Lábunk nádtorzs vérzi, nem búzatarló.
Sár lepi, víz viszi sebzett jövőnk: a múltat.

Azóta ősz van…

(Spinea crucis)

Azóta ősz van kortalan ködből kimetszett démonok
Törött kopják kicsorbult kardok vérzik fel a hajnalt
A pirkadat együtt hal el az esti homállyal

Mert kitárult a hetedik ajtó az éden kapuja kitárva
Nincs harmat nincs lomb csak a hüllő vedlett bőre
A pusztába karcol jelet az égett szamártövis

Nem hív és nem sirat már a hamuvá hamvadó vadon
A vak Holdat az égbolton sötétlő csillagok nincs
Szép sólymom se démonaimtól elragadjon

Kénszagú fáklyák füstfakó fényében jönnek
Vérbűzös vámpírok a város felől és sakállal
Bagzott farkasok hörögnek át a horhoson

De éjfélre eljön a Kedd Asszonya értem
S míg kisarjadt töviskeresztjét nyújtja fekete
Ikonként ráég árnyam a gránit sziklafalra