Kerék Imre

Sejtelmet, ősi törvényt

Takáts Gyulának

A hegyi házból messze
belátható a táj.
Tőkéken mézdús fürtök:
gyöngyfényű muskotály.

Sirálycsőr tűje férceli
össze a vízzel az eget.
Barackfák, mandulák alatt
egy ember lépeget.

Megáll. Ceruzát, papírt vesz elő,
feljegyez valamit:
sejtelmet, ősi törvényt,
Lét s Idő tündér sugallatait.

Arca kortalan, mint az űri kékség
vagy a tenger csiszolta, villogó
fehér kő. Pórusain átdereng
lepkeálom s göröngynehéz való.

 

Hasonlatok egy szerelemre

Mint patkó nyomta fűszál sóhaja,
mint lelakatolt kismadártorok,
mint villám kettéhasította fa,
mint tűz, amely önnön hamvába fúl,
mint ellenség tarolta, néma föld,
mint kipusztított virágénekek,
mint halott mellén a medália,
mint eszme, tál lencséért elcserélt,
mint forradalmár a bitó alatt,
mint nép, ha nyelvét elfeledte már,
mint Krisztus, állva Pilátus előtt,
mint a soha-nem-lesz föltámadás –

reménytelen, olyan reménytelen.